Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-05-17 / 20. szám
2 SZ AT M A R május 17 A textilipar és a kivándorlás. Hogv textiliparunk mennyire hátramaradott és mennyire nem tart lépést szükségleteinkkel, az megdöbbentően bizonyítják a statisztika adatai. / A Magyar Királyi Statisztikai Hivatal legutóbbi kereskedelmi forgalmi kimutatása szerint textiliparban kivitelünk volt .1906. évben 61 millió korona. A behozatal kész textilárukban J473 millió korona, textil fél- gyártmányokban 35 millió korona. Behozatalunk tehát 447 millióval múlja fölül a kivitelt. Ezek az adatok beszélnek magukért. Beszélnek különösen akkor, ha magunk elé idézzük a newyorki „Koplaló park“ sápadt árnyait. A szomorú, rongyos vázalakokat, akik elhagyatva, munka nélkül csavarognak százszámra a „Koplaló park“-ban. Idegenek könyörületére vannak utalva, azoktól várnak mindent, akik még a nyelvüket sem értik meg. Mikor aztán megjelenik egy-egy gyár hirdetése, hogy munkásokra van szükség, akkor már hajnali négy órakor oda- sereglenek a Koplaló park rongyos magyarjai, a kapuhoz, hogy elsők lehessenek. Mikorra elérkezik a fölvétel ideje, ezrekre szaporodott a tömeg, amelyben késsel vágnak utat maguknak az emberek, csakhogy valamelyes nyomorúságos keresethez juthassanak. De miért is legyen jobb a külföld az odasereglett magyarokhoz, ha a rög, amelyből kisarjadtak, nem tudja őket annyira szeretni, hogy meg tudná tartani magának ? Mért reszkessen meg az az idegen sir a beléje temetett sok-sok magyar halottól, ha az a föld nem sajnálja őket idegen temetőkbe küldeni, ha megelégszik azzal, hogy idegenben elveszett, elvérzett fiainak egy láda földet küld a sirhalmára. Végre-valahára talpra kell állanunk. A siránkozások nem segítenek, erős akaratra, tettekre van szükség. Itt állnak előttünk az adatok a számok kérlelhetetlen ridegségével. Kell-e mondanunk, mi itt a teendő ? Ezeknek a millióknak idebenn kell maradniök, ezeken a milliókon magyar embereknek kell hazai földön kenyeret venniök. Ezek a milliók varázsszerüen. rántanák ki a bajból a megfeneklett magyar ipart, kereskedelmet. De hogy mindezt elérhessük, egy kis jóakaratra, emberséges gondolkozásra van szükség. A magyar kereskedőknek és iparosoknak be kell látniuk, hogy csak úgy segíthetnek magukon, ha másokon is akarnak segíteni. Akkor fogják tudni saját érdekeiket megvédeni, ha a mások érdekeivel is számolnak. Kötő- és szövő iparunkat meg kell teremteni. Itt pedig a kereskedőktől nagyon is sok függ. Ma a nép nem mer foglalkozni házi- iparral, mert termékeinek forgalomba hozatalával csakis a piaci elárusitásra kell szorítkoznia, a fogyasztóközönség pedig hovatovább elszokik már attól, hogy szükségleteit ilyen utón szerezze be. A kereskedők pedig nem gyűjtik maguk közé a háziiparosokat olyanformán, hogy termékeiket tőlük vásárolnák be, Igv tehát annak a háziiparosnak nincs megélhetése, mert annak a befektetett tőkéje az ő munkája, a kamat pedig az a kis haszon, ami az állandó forgalomból származik. De ha nincs forgalom, akkor természetesen megszűnt minden. Ezt várjuk tehát a magyar kereskedőktől. Ennyi áldozatot meg kell nekik hozniok a magyar textilipar fölvirágzásáért. Azokat az árukat, amelyeket külföldi gyárosoktól szereznek be tömegesen, például a harisnya, kabát *és egyéb ilyen kötött-szövött áruk, szerezzék be itthon. Ha a kereskedők tömörülnek és erre hajlandóknak mutatkoznak, a mi kormányunk, amely eddig is készen volt minden áldozatra ipari föllendülésünkért, most is meg fogja tenni a magáét és kurzusuk fölállításával, gépek átengedésével eszközt fog adni a népnek arra, hogy erejét, akaratát itthon váltsa hasznára. Nemcsak azt fogjuk elérni, hogy a kivándorlás nagyon megcsökken, hanem azt is, hogy 447 millió korona itthon marad. Elosztódik a nép közt, forgalomba jön az országban. És ez mind a mi jóakaratunkon múlik. És mert csak ettől függ, nem szabad ezt, mint annyi mást, a nálunk megszokott közömbösséggel, nemtörődömséggel elnézni fölötte. Mert könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri ember, aki összedugott kézzel nézte, hogy a szomszédjának háza milyen szépen ég. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a láng az ő kéményét nyaldossa. (H. Sz. A.) A HÉT. A politikai színpad zsinórpadlásarŐÍ végre leereszkedett a sekszpiri tábla : fúzió. Ez lesz a cime a koalíciós darab következő felvonásának. Kijelentjük, hogy mi jobban és őszintébben óhajtjuk minden magyar ember egyesülését a nemzeti függetlenség megteremtésére, mint Nagy Emil, vagy Andrássy Gyula gróf, — de éppen ezért fázunk minden olyan „egyesüléstől,“ amely a 48-as függetlenségi elvek megsemmisülését vagy félretételét jelentené. Erős hitünk és meggyőződésünk, hogy ha pártunk, mint kisebbség, képes volt 40 éven át agitáló és ellenőrző szereplésében alkotmányunkban gyökerező, a 48-as törvényekben kimondottan biztosított függetlenségi törekvéseket megőrizni, — úgy most, mint többségi és kormányon levő párt, a nemzet akaratára és erejére támaszkodva, régi politikája alapjain is alkothat, építhet, — a 67-es pártok nélkül, sőt azok ellenére is. A „SZATMÁR“ a függetlenségi polgárság lapja. A legelterjedtebb és legolcsóbb .'. politikai lap a vármegyében. .\ A Mester utón. — Irta : Rejőd Alpár. — Az erdőben éj vala, meleg barna éjjel, éje gondolatoknak s csókos szeretkezésnek. Halk sóhaj remegett végig a kalászokon, — csiklandó fuvalomtól remegtek össze a gliciniák. Távol — rejtett titkoknak felvillanó fénye talán — vilió tüzek gyultak és tűntek be az éjszakába, tompa bugások fakadtak fel a földből, rejtett sebekből eredve. És a tamarindok reszkettek s reszkettek a magnoliafák is, kéjesen, bággyadían, ahogy mohón és lágy öleléssel rájuk feküdt a forró levegő s szinte sirtak a parton aviz- csepp-milliók, amint a szomjas szél felszívta őket, remegőket. IIlatterhesen vártak a vi- zirózsák, és rejtelmesen a sárga liliom : talán egy buja ajakra, amely beléjük harapna, ittasan. Hullámok küzködve torlódtak • össze a légben, és a hold, a hold sehol .... Ez éjjel a lázak éjszakája, ugye de édes de gyönyörű ? Az ifjúság ég benne, benne a mámor, a pirosvérü, s szűz sóhajoknak vergődése benne. Tehetetlen buja álmok vágya, ezer atomja réstketitt össze,, párzó virágkelyhek ; édes fájdalommal csapnak egymásra csókszomjas ajkak. Nem, nem nektek való ez éj imádkozó fehér szentéim, fehér virágok, itt a liliom is piros, itt a vér parancsol. Ez éj a pogány nászok éje, ismeritek ? És mégis ........sirás nyilait be az éjbe. Sirás, nem a vergődő testek tehetetlen — búgó sírása, amely szinte kacaj ; sirás volt ez, teli fájással vágott be az éj harmóniába, élesen, mint a kigyósziszenés s mint a hulló büszkeség: töredezve. Hajhó, sirám, nagy kérlelhetetlen emberfájdalom, te önzéssel, mással nem törődve vered fel a szent lázaknak csendjét, — honnan jössz te, miért ? Fehérlő sátorban fehér halott. Körülötte férfiak, nagy erős, barna fiai a szabad pusztáknak, fiai a vérnek, pusztításnak. Mennyi tűz bennök, életadó és halálos láng; mennyi erő, amelynek forrása a teremtés, és vége: az enyészet, rejtett és tusakodó véres gondolatok, kiizküdö agyrostok, a tétlenségtől vergődő idegek — s mindez élő, erős világocskákat leköti, megdermeszti és elnémítja mélyen és parancsolólag a halott leány, a volt, a semmi . . . És szólott a panaszló: Hát te elmentél, én feliér virágom, nékem mindig édes. És el tudtál menni tőlem, akit szerettél, tőlem, akit féltél. És itt tudtál hagyni ezernyi csókkal ajkamon, amik még párjukra vártak, nem sajnáltad azokat és nem léltél haragomtól ? Nem fogod már kezemet, amely üt és lágyan simogat; Szavam, amitől a puszta reszketett, és amely halkai búgott a mámoros éjeken, ugye már nem hallod ? Ezer élet szűnt meg. kiáltó szavamra, egy életet ne tudnék újra visszahívni ? Ébredj, akarom, én szerelmes párom ! Te voltál a szivein, és ha nem jössz vissza, nem lesz nékem szivem. ífelégetek minden fészket az erdőn és hervadva, virágtól pusz- tultan fog majd állni Kármel. Jöjj, ébredj ! ! És szólt igy a sirás, szólott és szállót ... És ahol panasz szól, ahol a fájdalom, ahol csak sirám száll, és ahol a. néma könnyek erednek, sebek hol fakadnak ; ott van a Mester. Oda jön a Mester; ő a vigasz, a gyógyulás maga. Halkabb az ő lépte, mint a suttogás, mely kél, ha centi- fólia bimbók levelei nyílnak szét, bontakoznak. Halkan jött Ő és véle tanítványai. Meglátván pedig őket a rablók, meg- mozduitanak. És a fegyverek, — érző, erős idegei az enyészet karjainak — túlmeredtek némán, Ám e némaság mindent beszélt és mindenről szólott: az örökkévaló njin- denrőf: az Életről. És a tanítványok meg- ijjedének, de a mester mosolygott: „mit vehetnek el tőlem ? Kincsem egy van, ékkő, fényesb minden karbunkulusnál, és tisztább tiizü, ezer küzdelemben csiszolt és vérrel tisztított, minden vésett Írásnál többet tartalmazó, csodálatos gemma1: az Igazság.“ — S a halottsiratóhoz lépett bátorán'és' szeliden — a hogy csak az tud, aki..sokat >
