Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)
1907-05-18 / 20. szám
XXXiii: évfolyam u 20-ik sz. Szatmár, 1907. május 18. / / SZATMÁR TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 10 filter. jSzERívEű.- i ŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Deák-tér 3. szám. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Szerkesztőségi telefon 27. szám. ■ # ------------------------------------HIR DETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjntányosabb árban. —$> Nyilttér sora 16 fillér. ^ Pünköst. A Pünköst ünnepét a kér. anyaszentegy- ház megalapításának emlékezetére ünnepli a kér. világ. Egyike ez a három főünnepnek, mely a kér. ünnepkört alkotja. A Karácsony a szeretetnek, a Husvét a hitnek ünnepe, a pünkösti Szent Lélek beviszi ezeket az emberi szivekbe, s ott épit azokból egy lelki országot, melynek fundamentoma a Krisztus. A pünköst a záróköve a Jézus világra jövetele céljának, egyszersmind első letett alapköve a Krisztus által épített kér. anyaszentegyháznak. Az első Pünköst napján megalapított kér. egyház kicsiny volt kezdetben, mindössze három ezer lélekből állott, de a kicsiny forrás idővel egy méltóságos folyammá nőtt, melynek partjain műveltségben gazdag országok terülnek el. S ha annyi sok századok után ma visszatekintünk az emberiség művelődés történetére, lehetetlen el nem ösmernünk, hogy a kér, egyház megalapításának, az első Pünköstnek nagyon sokat köszönhet az emberiség. A természeti, és törvényvallás, az emberi tudomány a legmélyebb filozófia sem vihette volna soha az emberiséget a művelődés azon magaslatára, a hol ma állunk, ha a Krisztus tudománya, a kér. egyház meg nem termékenyítette volna az elméket, sziveket az örök igaz, szép jó eszméivel, igazságaival. \£$r. Aki csak valamennyire is mélyebben vizsgálódik az emberiség történelmében, be kell ismernie, hogy a kér. egyház töltötte meg az elméket felséges igazságokkal, a sziveket magasztos érzelmekkel, s a kér. vallás lett alapja az ember műveltségének, boldogságának. A kér. egyház missziója még nincs bevégezve. A kér. műveltségnek még sok árnyékoldala van, mint minden fény mellett ott van, az árnyék. A szeretet még mindig nem járta át a sziveket, a hit még mindég nem elég erős, hogy „hegyeket mozdítana ki helyükből.“ Sőt tán még távolodtunk az első kér. egyházban élő testvériségtől. írva van a bibliában, hogy az első keresztyének a testvéri szeretetben egy- gyé lettek, sőt javaikat közössé tették, egy családot alkottak, — minden nap együtt imádkoztak, énekeltek, szóval eszményi kér. életet éltek. Ettől az eszményi keresztyénségtől ma távol állunk. Egyenlőség testvériség ma nem a szívben, csak az ajkakon él. Szeretet helyett annyi a békétlenség, visszavonás, gyülölség közöttünk. A rideg anyagiasság miatt harcot vívunk önmagunkkal, embertársainkkal s elhanyagoljuk legnemesebb lelki érdekeinket. így aztán külső határaiban kiszélesedett a kér. egyház, de nem erősbödött belső erejében terjedelméhez képest. Minden pünkösti évfordulónak emlékeztetni kell bennünket amaz első Pünköstre, mikor a hit lángja kigyult az apostolok feje fölött s bevilágította az első három ezer lelket, a szeretet eltöltötte a sziveket. És csak akkor lesz valódi- Pünköstünk, ha az a láng fölgyulad a mi sziveinkben is, világosit, lelkesít bennünket. Ilyen értelemben kívánunk olvasóinknak boldog Pünköst ünnepeket! —yHírek. — Küldöttség a keresk. miniszternél. A forgalmi főnökségek megszüntetése esetére a város közönsége hétfői közgyűlésében egy üzletvezetőség kérelmezését határozta el. A föliratot átadó küldöttséget a főispán csütörtökön vezette a kereskedelemügyi miniszter elé. A küldöttségben részt vetlek dr. Vajay Károly polgármester, dr. Kelemen Samu orsz. képviselő, Kőrösmezei Antal, Bartha Kálmán, Tankóczi Gyula, dr. Kölcsey Ferencz, dr. Farkas Antal. A miniszter, aki Szterényi államtitkárral együtt fogadta a küldöttséget, még korainak találta ugyan a kérést, azonban elismerte annak fontosságát városunkra nézve. ígéretet egyelőre nem tesz, de azért annak idején tekintetbe fogja venni a város kérelmét és lehetőleg a mi javunkra nézve is, kedvezően fogja az ügyet előterjeszteni. — Kinevezések a m. kir. 2. sz. felm. felügyelőségnél. 1907. május 1-ével Kardos Lajos és Bodonyi Aurél kát. mérnök kataszteri főmérnökké, Csömör Elemér, Siposs Rezső és Beke Gyula kataszteri s. TÁRCA. Az asszony. Valahol messze. Valahol messze. Kék tengerszélen, Hol illat felhők úsznak a légben ; Ott van egy asszony. Nászágya vetve Vágytól remeg s néz napkeletre. Karja kitárva . . Szomjazó szája A csókom várja epedve. Én tőlem ment el. Mással jaj! mással De engem vitt el azért magával. Elvitte csókom, az ölelésem. Sok lázadást vitt a lelkében Az ura ellen . . Mindenki ellen . . Engem vár alva, engem vár ébren. Itt napkeleten, a Tiszaparton Rád várok én is te árva asszony, Mennék jaj ! mennék. Robotban élek, Sok munkát küzdést mért rám az élet I Átok ül rajtam, Kiszáradt ajkam Én asszonyom jaj ! eleped érted. Van egy asszony. Van egy asszony I messze, messze A ki szenved . . a ki szeret Napról-napra, percről-percre Szivrepesve vár engemet. Él egy asszony, messze távol A ki várja — egyre várja . . Mikor válik szép valóvá Napsugaras fényes álma. És van bent a jövendőben Egy csoda nap, várva várom! A neve! szent Teljesedés! — Most még álom — balga álom ! De eljő majd testet öltve ! Óh 1 én tudom, óh én érzem ! Nem hiába vár reája Ezer álmom, reménységem ! Eljön ! eljön ! és akkor majd Nem hiába vár engemet Az az asszony ! a ki messze Reménykedik — szenved . . szeret ! Hiába. Hiába köny I hiába sóhaj Ezer vágyódó gondolat. Hiába irok éjszakánkint Lázas ! jajongó sorokat Hiába várok hirt felőled ! Hiába küldök én neked ! Nem engedik, hogy ránk találjon Üzenetem — üzeneted ! Te asszony vagy ! A másé, másé . . Én! egy szerelmes, bus legény. Ki most is úgy imádlak, mint a Fehér álmoknak idején! Ki öleléssel, — csókkal - dallal Megvettem leánylelkedet. Ezért nem látlak soha többé ! Ezért nem látsz te engemet. Jaj pedig várlak este — reggel! S tudom :— te is vársz én reám. Vársz 1 mert érzed, ha összejönnénk Az élet perzselő nyarán Nem bánnánk, hogy ezer szemével Reánk néz a hazug világ! Összeborulnánk csókolózva Mint két virágos rózsaág ! Valakit várok. Valakit várok. Valakit várok. Rideg szobámnak ajtója tárva. Valakit . . kinek senkije nincsen Semmije nincsen , . Ki szegény mint én, és mint én — arva Sirolin ■ Emeli a* étvágyat él a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjelt fzzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár* köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is Irináinak, kérjen mbwlrfflkor „Koche“ eredeti eeomaffoldst. F. Hj«ffminn>La Rsrhr A Ca. Basel (Ifije) ßß Roehe“ Kapható orvosi rendeleti« a gyófeyszcrtánfe» ban — ára Ovegenkinl 4.— korosa.