Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)

1907-02-23 / 8. szám

S Z A T M Á E 3 raárc. 2. vendégség; gyűlt egybe egyik háznál, a hol azonban nem sokáig mulatoztak békésen a falu legényei és leányai, mert a hirtelen mérgii Márkus Juou és fivére Dániel, Argyelán Juon szolgájukkal szövetkezve min­den igaz ok nélkül Csóla Jakabra reátámadtak és késeikkel úgy összeszurkálták, hogy pár percznyi kínlódás után ott a helyszínén meghalt. A bűnösök — látva szörnyű tettüket — elillantak és csak lu.rmad- napra tudta őket Mózes László csendőrőrmester kézre keríteni. A bűnösök a szatmári kir. ügyészség börtö­nében várják méltó büntetésüket. — Munka szabadság és munkás szervezet. Vá­rosunkban már csaknem kéthete tart a cipész iparosok munkazárlata s bár ennek hatását a szervezettel tartó segédmunkások bojkottal fokozták, kétségtelen, hogy a kedélyek ma már teljesen nyugodtak s további zavargástól tartani nem lehet. Ezen egy körülmény s különösen az, hogy akadt egy iparág és ipartársulat, a mely a segédmunkások sociális szervezetével szem­ben ily merészen és sikeresen (Csakugyan ? Szedő.) vette fel a harezot, felkeltheti a nagy közönség figyel­mét arra nézve, hogy megtudja mi volt a zárlat valódi oka és mi azon segédeszköz, ami a szociális munkás szerkezet kárhozatva munkájára tör s a melylyel a mesterek a fogyasztó közönség ritka gyönyörére már már fojtogatják az itteni szakszervezetet ? A mi az elsőt a zárlat okát illeti azt a Szamos cziuiü heti lap ma egy heti szama «=ész tárgyilagossággal adta elő. Kellő rövidséggel igy foglalható össze : a zárlatot okozta azon tűrhet«,len viselkedés sőt határozottan fenyegetés a mit a szervezett munkásság küldöttsége a mesterekkel szemben tanúsított, a mesterek és fo­gyasztó közönség érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyása s a szakszervezethez nem tartozó, de dol­gozni kívánó segédmunkások erőszakos távoltartása, a munkadók szándékos, rósz akaratú károsítása, a mi mclesleg megjegyezve egy-két bünperre is ad anyagot. Mindez meggyőzte a czipész iparosokat arról, hogy a szervezet a kebelébe tartozó segédmunkást n szabad munkálkodás, a kis iparososztály s a nagy fogyasztó közönség legádázább ellenségévé teszi, s ezért sem­hogy bűnrészessé szegődjön, munkazárlatot tart annak de egyben tekintette! saját és még józanabb gondol­kozása segédmunkásaik megélhetésére foglalkoztatják segédmunkásaikat s ezeknek megadják a műk évben megállapított árszabályt, sőt érdem szerint ezen is javítanak, ha a „Munkásigazolvány“-nak s ezzel a szervezetből kilépnek s e szó nemesebb értelmében „segéd“ munkáshoz illő dolgot illő módon végeznek. A munkaadók és munkások illetve szervezett közötti erős küzdelem látható eszköze tehát ez a munkásiga- zolvány, mert csak olyan segédmunkás nyer tóa nálunk a czipész iparon alkalmazást, a ki ennek aláírva, azt magáévá is teszi. Ez azonban csak külső tárgy melybe a lelket, a lényeget azon körülmény önti, hogy a se­gédmunkások javarésze csak a szociális szakszervezet sokszor csaknem megengedhetetlen kényszer hatása alatt, hajtotta fejét a szervezeti járomba s igy a munkás igazolvány aláírásával szabadságot, szabad s jövedelmes munkálkodást szerez. Hogy ennek értékét mennyire tudják s hogy törvényes oltalom hiányában ezen munkás igazolványnyal mily örömest szerzik vissza jobb munkásaink szabadságukat, azt semmi sem igazolja jobban, mint hogy kárhoztatva eddigi tény ükét, tömegesen hagyták el, az előttük is gyűlö­letes szakszer vezetet s az igazolványt aláírva, a szer­vezeti tagsági könyvet méltó helyére szemétre dobva, mintegy 50 nem szervezett segédmunkás dolgozik ma is Szatmáron, a „Népszava“ legutóbbi számában emlí­tett nagy munkáshiány egyáltalán nem érezhető. A „Szatmár“ továbbá „Szatmár és vidéke“ cimü heti lapok tehát legutóbbi számukban nagyon is téves híreket adtak a munkazárlatra vonatkozólag. Különö­sen valótlan, hogy a czipész társulat a „szabad ipar“ ellen tört volDa, sőt ellenkezőlag a munkás teljes munkaszabadságát akarja megteremteni. Valótlan, hogy a 8 vagy 15 napi felmondási időre járó bér dolgában a hatóság már s plane a segédmunkások javára hatá­rozott volna. A czipész iparosok ez ügyben igazságuk biztos tudatában nyugodtan néznek a jövő elébe, mun­kás hiánytól nem tartanak és nem is félnek. A társu­lat pedig egységes eljárásáért önérzettel vár arra hi­vatott kritikát. ör. Glatz József ügyvéd, társulati ügyész. — Belefult a Szamosba. Balog Lajos 8 éves iskolás fiú Czégény-Dányádon lement két társával a Szamosra sik any ózni. A vig mulatság csakhamar meg­változott, mert Balog belecsúszott a lékbe s a viz elsodorta a jég alá. A szerencsétlen gyermek anyja keresésére indult, de nem találta meg. Kis társai másnap mondták meg, hogy Balog a Szamosba fűlt. Eddig még nem találták meg. — Késeid czigány. Múlt hó 23-án szeretett ven­dégségre gyűltek össze a czigányok Ököritón. Vígan ment a muri. A vendégsereg a legnagyobb megelége­dés közt üritgette a pálinkás üveget. Egyszer Vas Pista elragadtatta magát a jókedvtől s összeveszett a falu prímásával s szóváltás közben elővette kését s a prímás fejébe két helyen belevágta, majd dulakodás közben Vas Pista a kontrás kezét vágta össze. Nagy riadalom lett erre s mindnyájan kiszaladtak a viskó­ból és az utczán verekedtek. Verekedés után útnak eredt Vas s a kezében levő rozsdás kapával egy porcsal mai embert fejbe vágott. Erre futásnak eredt, de nagy ügygyel-bajjal megfogták s megkötözve kisér- lék át Porcsalmára a csendőrséghez, hol vailatóra fogták. — Eladó Egy jó Singer féle varró gép ós egy uj gramafon sajátkózből azonnal eladó. Czim a kiadó- hivatalba. — Értesité*. Tisztelettel van szerencsém a m. t. közönséget értesíteni, hogy óra, ékszer és látszer üz­letemet a piaczi nagy templommal szembe levő oldalra a Losonczi-féle házba helyezem át. Arany, ezüst ék­szereket, valamint látszerészeti cikkeket ezután is a legolcsóbb árban s elsőrendű minőségben árusítom, órajavitásokat modern gépeim segítségével teljes jótállás­sal vállalom. Néhma Ferencz órás és ékszerész Szat­már, Deák-tér 20. sz. — Ugyanott egy üzieti beren­dezés olcsón eladó. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deák-tér 9., Pan­nónia szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett át­helyezve a Néhma kávé tea- és rum kizárólagos üzlete. — Czigus György kárpitos és diszitő Szatmár- Németi Damjanics-utcza 3. szám. 10 év óta fenálló üz­let. Elvállalóul mindennemű szalongarnitura, ebédlődi- vány, lószőr- és féder-matrac és ablakroletta (ripszből vagy vászonból) készítését és ócska bútorok áthuzását- lakásváltoztatásnái a bútorok csomagolását és elszálli; tását is helyben és vidéken, butorkocsikban vagy wag- gonokban Különösen vidéki költözködéseket — bárhová pontosan és jutányosán bonyolítok le. Főtörekvésem a legjobb munkát előállítani és a nagyérdemű közön­ség legmesszebb menő igényeinek is eleget tenni és kérem is a n. é. közönség szives pártfogását. Zászlók készítését elfogadok. Miután lakásom a piactól távol van, kérem a n. é. közönséget szükség esetén egy leve­lezőlapon engem értesíteni, ott azonnal megjelenek Mindennemű szövet minta nagy választékban van. x Eladó borkészleteket nagy menyiségben tar- nyilván a „Szatmármegyei Gazdasági Egylet“ titkári hivatala (Szatmár, Verbőci- utca ö.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. — INGÜK PÄL első rangú férfi és női cipész üzlete Szatmáron, Kazincy-utca 20. sz. a zárdával szemben. Mérték utáni megrendelé­sek és javítások gyorsan és pontosan eszközöl­tetnek. Törvényszék. Esküdtszéki tárgyalás. A folyó évi első negyedi esküdtszéki ciklusban szombaton február hó 23-án Kis József matolcsi lakos bűnügyét tárgyalta a biróság. Kis már évek óta udvarolt Pataki Erzsébetnek, akitől egy gyermekük is származott. Kis a leányt feleségül is akarta venni, de ezt mindenképpen megakadályozta a leány apja, sőt egy Ízben a leány is visszautasította Kist, ami annyira elkeserítette a hibáját mindenképen jóvá tenni igyekvő Kis Józsefet, hogy ez egy késsel oldalba szúrta a leányt. A leány néhány hétre fel­gyógyult. A kir. ügyészség erős felindulásban elköve­tett szándékos emberölés kíséretével vádolta a bűnöst. Dr. Dómján János ügyvéd helyettese védte a vádlot­tat, a kit a törvényszék a* esküdtek verdiktje alapján 7 havi és egy napi börtönre ítélt. Az Ítélet jogerős. Február hó 25-én hétfőn e ciklusban utoljára Tóth Elek ügye tárgyaltatott. Az 1906. év december 11-én Hodász községben adószedés folyt és ezen al­kalommal Tóth Elek kis biró is segédkezett, & ki azonban a hivatalos funkció végzése közben alaposan berúgott. És ily állapotban a mit sem sejtő Csiliig Gyula asztalos inast revolverrel agyonlőtte. A vádha­tóságot Leitner Emil kir. alügyész képviselte, a ki tartalmas vádbeszédében szándékos emberölés bűntet­tében kérte kimondani a vádlottat, azonban dr. Tímár Zsigmond védő beszéde után az esküdtszék erős felin­dulásban elkövetett szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek, mire a törvényt alkalmazó kir. törvény­szék 3 évi és hat hónapi (egyházra ítélte el a vád­lottat. A védő semmiségi panaszt jelentett be. CSARNO K. Éjjel. Elnémult a város durva, vad morajjá, Csend van körülöttem, oly isteni csend, A milyen lehetett a teremtés előtt, A mikor még ember nem élt idelent Ezen a sártekén. Bolyongok az éjben. Nézek, bámulok bó a vak sötétségbe . . . Távol, msssze ... messze ... a hegyormokon túl, Egy kicsiny csillagnak reszket, lángol fénye. S a mint nézem azt a reszkető csillagot, Szárnyra kap a lelkem . . s repül . . repül tova A felé a kicsiny, fényes csillag felé . . . Túl a hegyormokon . . . messze, messze . . . oda Csendes kis falunkba ... el a szép alföldre A zúgó Szamosnak füzeses partjára . . . Egyszerű emberik, oda, ti közétek . . . Szivem legkedvesebb, legszebb tanyájára . . . A zúgó Szamosnak füzeses partjára . . . Oda . . . hol a rózsás gyermekkort átéltem, A hol kergettem a himes szárnyú lepkét, A hol játszi kézzel virágokat téptem . . . Oda ... a hol fü, fa, minden kicsiny bokor . . . Minden ember fia jó ösraerős nekem . . . ,.. Nem úgy mint e durva nagyvárosi zajban, Hol szivem s lelkemnek minden oly idegen. A zúgó Szamosnak füzeses partjára . . . A hol — nem is oly rég — álmaimat szőttem, — Büszke, szép, bolondos, égretörő álmok — A mikkel az élet küzdterére léptem, De jaj ! érzem, érzem, hogy alszik ki lassan A szivemben gyújtott lánggal égő máglya . . . Hogy oltja az élet vad vihara, szele . . . Hogy oltja az élet szennyes, piszkos árja . . . Oda! oda, ... de im, szemem könnybe lábbad . .. Eltűnik az égnek reszkető esillaga Az a kicsiny csillag, mely árva lelkemnek Szülőföldem felé az utat mutatta . . . Sűrű szürkeség ül a hegyek ormára . . . Közeleg a reggel . . — visszatér a lélek — Tompa zaj hallatszik, körülöttem szerte . . . Kezdődik a harcz ... a mindennapi élet! Lengyel Béla. mk Ki tudja . . . Ki tudja, hogy mi van rejtve Szép kék szemed tükrében ? Ki tudja mit gondolsz rólam Érző szived mélyében ? Legyen bármi gondolatod, Bármit mondjon kék szemed : Súlyos váddal ne illessen Sem az, sem ez engemet. Álmodj és ez boldogítson S reméld a legszebbeket, Álmodd azt, hogy rajtam kívül Téged más úgy nem szeret. Szépet álmodom felőled Én is, ha ez teljesül: Én leszek a legboldogabb E világon egyedül! Gyákon György. Felelős szerkesztő: Dr. Nagy Barna. Főmunkatársak : Inezédy Márton. Dr. Török Árpád. Laptulajdonosok: Katik és Szeremy. HIRDETÉS. A „Szatmár-Németi Polgári Korona Bank mint Szövetke­zet“ folyó évi márcz. hó 3-án azaz vasárnap délelőtt II óra­kor a németi ref. egyház ta­nácstermében tartja alakuló közgyűlését, amelyen való megjelenésre az üzletrészt jegyzett tagokat felhívjuk. Klein Vilmos Dr. Dómján János Fuchs Bertalan Dr. Benedek József Szabó József Dr. Shik Elemér Erdei József Nemes Ferencz Ágoston Reiter Mór Bakó Ignácz Seres Pál Zabary Ferencz Nagy József Laky Lajos István Kérem figyelni 11 i r —— » mm m m ——­Deák-tér, (városház alatt) Ajánlja iiz év óta fennálló =: ós ébresztő óráit Javítások gyorsan és pontosan jó liirnevü üzletében raktáron tartott zseb-, inga-, fali a legolcsóbb árakon, több évi jótállás mellett. szabályozva szintén jótállás melleit eszközöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents