Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)

1907-09-14 / 37. szám

2 szept. 14, kinek az irodájában a vállalkozó többször meg­fordul, — legnemeseób intentióval sem kerüli el a közvetítési vádat. Közérdekből pedig a lezajlott események után őszintén megjegyezhetjük, hogy minden hercze hurcza mellett is, az erdő eladás meg­elégedést szült, a főispán és a polgármestertől pedig jövőre is hasonló ügybuzgó, önzetlen eljárást várunk. Városi közgyűlés. Szatmár-Németi törvényhatóságának ren­des havi közgyűlését e hó 9-én tartotta meg a bizottsági tagok élénk részvéte mellett. A polgármester havi jelentése után Cso- may Imre bizottsági tag szóvá tette azokat a minden alapot nélkülöző légből kapott gyanú­sításokat, a melyekkel nehány fővárosi lap a j törvényhatóságot és népszerű főispánunk sze­mélyét érintették az avasi erdők értékesítése ügyében. Csomay bizottsági tag átnyújtotta a bi­zalmi irat szövegét, amit a közgyűlés egyhan­gúlag elfogadott. Ezután egy irnoki állás betöltése követke­zett, amelyre Dóri Lászlót választották meg nagy szótöbbséggel. Az avasi bérezi erdők értékesítése illetve vállalatba adása tárgyában a közgyűlés az általa tét módosításokkal köti meg a szerződést a Dél magyarországi faipari r. társasággal. A villamos igazgató fizetés javítását a köz­gyűlés egyhangúlag elfogadta, Eszerint az igaz­gató fizetése 5200 korona törzsfizetésben és 1200 korona lakpénzben állapíttatott meg ezenfelül 1908-tól kezdve a tiszta jövedelem 2°/o-a is megadatott részére. Özv. Szabó Lászlóné kérelme folytán özvegyi nyugdija 120 koronában állapíttatott meg. Dr. Lacheta Brúnó oklevelének kihirdetése továbbá Losonczy Károly és dr. Csomay Aladár részére 1 — 1 havi szabadság idő. Hirek. — A vározházáról. Dr. Vajay Károly pol­gármester és Kőrösmezey Antal főjegyző teg­nap este utaztak el Pécsre a polgármesteri kongressusra. — Tankóczi Gyula főkapitány a mai nap folyamán indul Budapestre, hogy a pusztaszeri Árpád ünnepélyen képviselje a vá­rost. Távollétükben a polgármestert Árokháty S Z A T M Á R Vilmos közig, tanácsos, a főkapitányt Dr. Cso­may Aladár I-ső alkapitány helyettesíti. — Esküvő. Dr. Veverán György szilágy- somlyói ügyvéd, f. hó 15 én vasárnap esküszik örök hűséget Veréczy Margit urleánynak. — Igazságügyi kinevezés. Az igazságügyi miniszter Kun Elemér zilahi törvényszéki és Tempich Jakab szatmár-németi-i kir. járásbiró- sági joggyakornokokat a helybeli kir. törvény­székhez aljegyzőkké nevezte ki. — A szatmári ev. ref. egyházmegye őszi rendes gyűlését f. hó 25—27 napjain Fehér- gyarmaton tartja meg, — Tanári kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi 'miniszter Fógel József és Sándor okleveles tanárokat, városunk fiait a fővárosba tanárokká nevezte ki. — Pincz Mátyás buda­pesti tanárt pedig a helybeli kir. hath, főgim­náziumhoz áthelyezte. — Nyugalomba vonult igazgató. Dobay Sándor a máramarosszigeti ev. ref. főgimnázium jeles igazga­tója és Szilágyi István irodalmi kör elnöke, 3ö évi ta­nári szolgálata utáu e hó elsejével nyugalomba vonuit. — Esküvő. Dr. Bródy Ernő országgyűlési képviselő e hó 15-én, esküszik örök hűséget Hirsehfeld Erzsiké kisasszonynak, itnrefalvi Lencer Imre gyámleányának. — Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Uj Gyulát a nagybányai állami főgimnáziumhoz rendes torna-tanárnak, — Domb- rádi Piroska szatmárnémeti-i lakost pedig a nagy- tótfalui állami ellemi népiskolához tanítónővé kinevezte. — Házasság. Berey Károly, m. kir. adó­tiszt, e kó 10-én esküdöt örök hűséget Horváth János nyög. cs. és kir. kapitány Erzsiké leányának. — Meghívó. A Szatmári Iparos Dulegyesiíiet f. hó 25-én Fehérgyarmaton, az egyházmegyei közgyűlés alkalmából, a Társaskör termeiben, felolvasással egybe­kötött jótékonycélu dalestélyfc s ezt követőleg táneví- galmat rendez. Belépti díj személyenként 2 kor. család - jegy három személyre 5 korona. A liszia jövedelem a fehérgyarmati református egyháznak ajáultatik fel. — Orvos szövetség. Az országos orvos szövetség helybeli fiókja f hó 4-én alakult meg. Elnöke dr. Vajay Imre, alelnök dr. Török István, titkár iíj, dr. Fekete Samu lett. — Uj főgimnázium. A vallás és közoktatásügyi miniszter engedélyt adott a piarista rendnek arra, hogy a in.-szigeti négy osztályú gimnáziumokat a f. évtől kezdve fokozatosan főgimnáziummá fejlesszék. — Eljegyzés. Grünfeld Mór helybeli kereskedő el­jegyezte Veinberger Gizellát Ungvárról. A ,,Felsőbányái Hírlap1 szerkesztését a napokban dr. Afoldován Ferencz, Felsőbánya város tehetséges főjegyzője átvette. A menyasszony sikoltott fel igy, és e sikolyban benne volt az anya végtelen szerelme s a leánynak őrült rajongása. Gyermekem, gyermekem, add ide gyermekem. Félretarszitott mindenkit odarohant az ajtóhoz s nem vette észre, hogy a nagy izgalomban koszorúja leesett fejéről. Kirohant. A templom előtt arató leányok vonultak haza a mezőről hosszú, páros sorban. Tudj az Isten olyan szomorú nótát énekeltek. Kopárosnak hármas halma, Ma van a lány lakadalina, Földre hullott koszorúja, A szégyen leszakította. Oda kapott a fejéhez. — Hahaha! A szégyen leszakította ! Koszorúm ! Gyermekem ! Adjátok vissza koszorúm, adjátok vissza gyermekem I Fejéhez kapott. Haja felbomlott s téveteg für­tökben hullott alá, — Jaj az a dal . . . jaj az a dal . . . Füleit is befogta. — Hallgassatok, ne halljam azt a dalt, hallgas­satok, az Égre kérlek hallgassatok ! Omlatag fürtéit ide oda lengette a szél, mintha azt akarta volna mondani : — Nem, nem, nem . . . — Hallgassatok 1 . . . A templom előtt nem messze alacsony domb emel­kedett, tetején sz Üdvözítő keresztjével. Oda futott. Hiába kiáltott utána a templomból kijövő nép, hiába volt az anya szivszaggató sikolya, a leány csak futott s mikor odaért, mint egy örült kúszott fel a domb­hátára . . . hosszú sötét fürtéi söpörték a hegyhát porát, lábait kóró-tüske tépte, szederinda beleakadt menyasszonyi ruhájába, mintha viszsza akarta volua tartani és ő mégis csak kúszott följebb, egyre följebb , , . Odarohant a feszülethez, átfogta s örült erővel kezdte rázni. Hallod, hallod azt a nótát ? Süketíts meg, ha nem tudod őket elhallgattatni. Hallod ? Földre hullott koszorúja, a szégyen leszakította . . . hahaha . . . hallod ? Hol van a koszorúm ? . . hol van a gyer­mekem ? . . hol van ? — Leányom, leányom ! Jor vissza, jer hozzám leányom — sikolt az auya .... .... — Hallgatsz, és nem felelsz? . . bűnös vagyok és nem büntetsz, káromoilak s nőin ölsz meg . . . hahaha . . . Őrült csókokkal borította a feszület lábait, aztán teljes erővel magához ölelte s halkan snsogá: — Hallod hallod ? Oh segíts rajtam én Istenem ! segits . . . csak azt a dalt, azt a dalt ne halljam . . . És mégis hallom, és újra hallom . . . hahaha . . . megyek az igaz Istenhez . . , Az anya őrült sikolya, a bámuló nép jajkiáltása volt a halotti zene, melynél a monyaszszony a hegy- hasadékba ugrott. . . . ... — Mi atyánk, te ki vagy a menyekben, szababits meg a gonosztól és ne vigyj minket kísérteibe . , . . (Vége.) — Szüreti mulatság. A ,. Szatmári Kath. Legény-Egyesület“ f. hó 29-én tartja a Kossuth- kertben szokásos szüreti mulatságát. A fiatalság mindent elkövet, hogy az ő kedves mulatságuk jól sikerüljön és ott mindenki jól találja magát. — Zárva vannak az iskolák. Tekintettel arra, hogy a járványszerüen fellépett vörheny városunkban még mind a mai napig sem szűnt meg, egy újabb hatósági intézkedés folytán a város területén lévő összes iskolák­ban és óvodákban a tanítások szünetelnek. — Belényes uj képviselője dr. Lukácsiu László, sulyus betegségben fekszik laczfalusi lakásán. Állapota veszélyes. Halálozás. Hronyecz Irénke állami el. iskolai tanitónő, hosszas gyötrő szenvedés után e hó 12-én elhunyt. A fiatal szép leány teme­tése a mai napon ment végbe városunk kö­zönségének óriási részvéte mellett. —- Tanítói gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye tanító testületé szerdán e hó 11-én tartotta meg szokásos őszi közgyűlé­sét nagyszámú érdeklődők jelenlétében. Á köz­gyűlés az Imre Károly távozása folytán meg­üresedett elnöki tisztségre Fábián István szi- nérváraljai tanítót választotta meg. — Tomplom felavatás. Az ombodi refor­mátus Egyház templomának megújítása alkalmá­ból folyóx évi szeptember hó 22-én d. e. 10 óra­kor tartandó ünnepélyes felavatást és délután az uj orgona alapjára a fiú iskola udvarán tánc- mulatságot rendez belépti-dij : személy-jegy 1 ko­rona család-jegy 3 korona. — Tanitóválasztás. Szilvásy Sándor, okle­veles tanitót a sárközujlaki ev. ref, egyház ren­des tanítóul megválasztotta. — iskolai zászlóaljak. Fazekas Ágoston, Pestmegye alispánja nagyszabású terv megvaló­sítására hívta fel a községeket és tantestületeket. Azt ajánlja körlevélben, hogy már az elemi iskolák tanulói között iskolai zászlóaljakat szerez­tessenek, melyek katonai gyakorlatokat végeznek. A serdültebb ifjúság pedig a céllövészetet gyako­rolná. Utal egyes külföldi államok példájára, hol nincs állandó hadsereg, de nem is szükséges, mert az ifjúság úgyis ki van képezve. Ezzel az állam válláról vennének le igen nagy terhet, mert a katonai szolgálat ideje nagyon megrö­vidülne, másrészt pedig ezen zászlóaljak mintegy alapját képezhetnék a nemzeti hadseregnek. Messzire kiható tervek, mellyel mindenesetre érdemes a községeknek és a tantestületeknek foglalkozni. — Bucsu-bál. A Szatmáron besorozott ipáios ifjak f. hó 22-ón a Kossuth-kerti kioszk­ban, a szegény iparosok gyermekei felsegélye- zésére jótékonyczélu bucsu-bált tartanak. A szép­nek ígérkező estélynek fényét városunk szeretet- ben álló országgyűlési képviselője Dr. Kelemen Samu és Tankóczi Gyula főkapitányunk fogják emelni. — A zane iskolából. Városunk zene isko­lájának igazgató tanácsa a napokban tartotta meg dr. Vajay Imre elnöklése mellett ülését amelyen a beiratkozott növendékek zene-szakok szerint osztályoztattak. Valamint ugyanekkor jelölte ki a tandíjmentesség kedvezményében részesülő növendékeket. — Gyászhir. Vass Károly, városunk egyik előkelő polgára, f. hó 10-én, 50 éves ko­rában elhunyt. Temetése 12-én ment végbe nagy részvét mellett. Az elhunytban Szatmáry József pénzintézeti könyvelő apósát gyászolja. — Hagy idők tanúja. Szakái József 1848-as honvéd huszár életének 81-ik évében e hó 3-án elhunyt. Temetésén zászlójuk alatt testületileg vettek részt egykori bajtársai. — A németi fordulóban a nagy erdő alatt, a hol cséplő telep volt, négy kazal szalma el égett. — Vasárnap délben a nőegyleti árvaház udvarán a szemétdomb és a kerítés tüzet fogott, de a gyorsan kivonult tűzoltóság a nagyobb baj­nak eíejót vette. Elvállal mindennemű^jLI ^(Legfinomabb szövetekből m : S 2.« JL Íj . — *ar papi munkák gyors pontos elkészítését, ifi (emelet.) FÉRFI SZABÓ |j| tflT polgári ruhákat------- SZATMÁk, deak-téjb 7. sz.%& iegjutányosabb árakban,

Next

/
Thumbnails
Contents