Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-17 / 33. szám
XXXIII. évfolyam 33-ik sz. Szatmár, 1907. aug. 17. SZATMAR. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. f 'll «SÓ*« Á f\'ó i \A Hí * VJ l .M ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. MiudennRiuti dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Szerkesztőségi telefon 27. szám. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban. Nyilttér sora 18 fillér. <$— ,-;K Életkérdésünk. — Két cikk. — Irta: BODNÁR GÁSPÁR. II. Ne adja az Isten, hogy Szatmár városát is — miként az említett szépen fejlődő nagy városunkat —■ szintén valami nagy, szomorú katasztrófának kelljen arra rávezetni: mi az igazán fejlődni, élni akaró városnak első és legfontosabb életkérdése. A felelősség nagy súlya nehezedik a város vezetőire, de a lakosságra egyenként és összevéve. Mert a lakosság nagy része teljesen érzéketlen a közegészség legelemibb követelményével szemben is. Bünhődését már-már ott hordja homlokán, szervezetében, egy-egy megdöbbentő járványcsapásban. Ám, még talán Szatmár városa nem késeit egészen. Van még ideje, hogy felébredjen és cselekedjék. A prevenció, a megelőzés fegyverét még kezébe veheti. Rajta áll, hogy mulasztásait serényen helyre pótolja. A külső fény után való kapkodás és az abban való tetszelgés — általában magyar betegség. Szenved abban a szék és főváros. Utánna mennek a vidéki nagyobb városok is. Jól esik a magyarnak, ha a külföld előtt bemutatja a főváros pazar fényét, kábitóan gyors haladását. Hadd bámulják a mieinket is. Tacitus is igy bámulta egykor a „márvány Rómát.“ Ámde éles szeme azt is meglátta, hogy mi van a férces paloták mögött, ahol összefolyik minden, amit fájlalni és szégyeneim kell. Ami gyönyörű fővárosunkban sincs másképen. De nincs máskép ami városunkban,. Szat- máron sem, melyről el kell ismernie még a féltékeny telkeknek is, hogy nagyot haladt és izmosodott. Fájlalni és szégyenelni való nem is, „szépség hibánk,“ de mérges, veszélyes sebünk a csatornázás hiánya és mindaz, ami még . . . szégyenelnünk kell. Nem is kell valami éles szem, csak normális szagérzék, egy kevés esthétikai érzés, hogy mi van a belvárosok körül, nyitott, bűzös csatornáink, utcára folyó szenyvizeink és . . . pocsolyáinkban, hol reggeltől estig sertések pocolnak... De miért részletezzem? Hiszen mindnyájunk előtt ismeretesek, látható dolgok ezek. És mi, akárha teljesen rendben lenne legfőbb életkérdésünk . . . csak a messze- messze jövőben látjuk, mint valami ködfátyolt azt az időt, mikor csatornánk és vízvezetékünk lehet. Még rá se adjuk fejünket, hogy a legszigorúbb takarékoskodással kezdjük meg hát végre az erre szükséges alap megteremtését. Ha csak tiz esztendővel ennek előtte szakítani tudtunk volna minden oly kiadással, amire a lelkiismeretes gazda azt Ítéli, hogy ez . . . luxus, ma már tekintélyes összeggel rendelkezhetnénk ... De nem tettük ... És úgy látszik ma se igen tesszük. Mindig uj és uj vágy csiklandozza lelkünket, hiúságunkat. Nagy a hajlandóságunk a külszínre, a pillanatnyi kielégítésre. De nincs elég érzékünk és akaraterőnk a legnagyobb, életkérdésünkbe vágó alkotásra, ami pedig egész halandóságunknak alapkövét képezné. A Louis Blank hires társadalmi alapelve : „Senkinek sincs joga ebben az országban egy fillért is költeni fényűzésre, amig egyetlen ember akad, aki munkája után nem bírja magának, családjának megszerezni az élet elemi szükségleteit. “ Szatmár városának is most már itt az utolsó ideje, hogy legszigorúbb alapelvül, életfeladatul tűzze ki: — Senki se merjen ebben a városban egy fillért is megszavazni sem újabb alkotásra, sem olyan kiadásra, mely a legszorosabb értelemben nélkülözhető . . . mig meg nem szereztük, mig meg nem alkotjuk életünk, egészségünk legelső rendű biztositékát ... a felénk kiáltó csatornázást. Városi közgyűlés. Habár egy nehány fontosabb tárgy is volt kitűzve az e havi közgyűlésre, a város atyák mégis igen gyér számban jelentek meg azon. A gyűlésnek, melyen a főispán elnökölt, első tárgya a polgármester havi jelentése volt, mely után megkezdődött a szokatlanul hosszú napirend tárgyalása. A II. évnegyedi pénztárvizsgálati jelentést tudomásul vették. Az avasi erdők kitermelése tárgyában beérkezett ajánlatok elbírálására Pethő György, Losonczy József és dr. Keresztszeghy Lajos bizottsági tagokból álló bizottságot küldött ki. Az ügy az aug. 22-iki rendkívüli közgyűlés elé kerül. A felső kereskedelmi iskolára vonatkozó s a tanácsnak azon javaslatát, hogy a város veTÁRCA. Nyári dal. Sáppad a Csillag, ezer súgár villan Keletnek kitárt — vörös kapuján. Aranyos kalászu termő rónaságon Kaszás emberek hosszú sorát látom, Görnyedve vágnak rendet, rend után, Nyomukba mennek marokszedő lányok. Szoknyájuk fújja friss hajnali szél. Bomlik a nóta föl legverő szárnya, Megirigyli a rónák pacsirtája, Mely megrebben — s dalolva szárnyra kél. Gyémánt batárján jő az ég királya, Sebesen hajtva, — gyeplő szárt ereszt. Mire végig néz szeme a határon, Verejték harmat csillog a kalászon. Kötve a kéve -- áll a kereszt. Tovább, tovább — folyik a dal — a munka, Egyik, másik megtörd homlokát. Gyűl a barna föld száz szemes keresztje, Mit bánják, hogy munkájuk más kezekbe Hatalmat — dölyföt — lágy kalácsot ád ?! Mit tudják ők, hogy mi zug, messze-távol ? Kalászok nyelvén a föld, mit beszól ? — Én szültem őket — ón táplálom őket, Én fogadom a hozzám megtérőket . . . Egyenlő mind, mind, — a ki rajtam él! Még nem értik, még begörbült kaszákkal Vágják a rendet — de már csendesen Figyelni kezdik, mit zug a szellő . . . S várnak, mert tudják, hogy egyszer csak eljő Hozzájok is egy sáppadt idegen . . . Honnan, merről ? Nem tudják még, csak sejtik, Onnan — a hol száz kémény füstölög. Onnan •— a hol a vihart hozó szélben Vörös zászló leng százezrek kezében, Hol harcz folyik ur és szolga között, Eljő — s a régit taposó lábával A kalásztermö szűzi földre lép. Meggázolva uj magot hint el abban.-- Nézi majd néma, félő áhítatban A verejtékes, kérges kezű nép. A kalácsadó, suttogó kalászt, A szent holnap már egyenesre váltja Mire a napnak gyémántos batárja Eléri nyugat kitárt kapuját. Lengyel Béla. A betyár fia. S a kaszát a mivel ma rendre dönti Csipke Bandi és betyár-társai a korcsma hosszú asztalánál még a hajnali órákban is duhajkodtak, — Sándor pedig az asztal végénél ülve, gondolkozott. Lelkét a becsületes élet utáni vágy töltötte el, —- hiszen megakart szabadulni a bűnös kényszer alól, — megakart menekülni a betyár élet borzalmaitól és a bujdosás kínjaitól. Sokáig töprengett, sokáig gondolkozott, — mig végre gondolatait tett követte. Felállott és atyjához fordulva, imigy szólott: — Megyek, apám-uram és szétnézek az országúton, hátha utamba kerül valami elveszteni való lélek ! — Eredj fiam, eredj! — de vissza ne jöjj ám üres kézzel, mert akkor azt kell gondolnom, hogy te az utasokkal összejátszasz ! Sándor nem válaszolt, csak ment, . . . ment . , . a legközelebbi faluba. — Elszánta magát a legvégA kitűnő minőségű és legolcsóbbnak ------ elismert ==^---A m. t. Igazgató urak által 1907.— l908.-ik tanévre előirt „J Ó K A l“-fé I e Törlögummi és . ;zzrr Rajzeszköz egyedül nálam kapható. Uj bekötéssel ellátott $ valamint mindenféle papír-, iró-, rajz- és festőszerok * haszna s seoeá szép, tiszta állapotban, félárban, 1 a lehető legolcsóbban kaphatók Weisz Izsák könyv- és paplrkeieskedésében Szatméron, Deák-tér 22-lk szám, a „FEHÉR-HÁZ“ alatt. Egyes művek, valamint ——— egész könyvtárak legmagasabb árban megvétetnek.
