Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)
1907-06-08 / 23. szám
junius 8. S Z A T M Á R. 5 Uszoda megnyitás! Van szerencsém a nagyérdemű fürdöző közönség becses tudomására hozni, hogy nyári uszodámat, anyagi áldozatot nem kiméivé, a közönség kényelmére, minden tekintetben kielégítően átalakítva május hó 26-án, vasárnap megnyitottam. Midőn ezen körülményt a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni szerencsém van, egyben tudatom azt is, hogy az úszás tanítására úgy mint ez ideig is kiváló gondot fogok fordítani, annál is inkább, mert a folyó évre szerződtetett Fehér Ferencz fővárosi úszómester személyében kiváló szakképzett embert nyertem. Végül tudatom azt is, hogy az uszodához tartozó sörcsarnokomban naponta frissen csapolt kőbányai sör, tisztán kezelt borok, valamint mindennemű hideg és meleg ételek lesznek kiszolgálva. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kérve vagyok kiváló tisztelettel PALLAG PÉTER a „Polgári uszoda“ tulajdonosa. Több mint év óta sikerrel használatik! az eszéki arczkenőcs cs eszéki SzaJvator-szappan eltávolítja a szeplőt, májfoltot és a bőr összes tisztátalanságát. ... Valódi csakis a DI ENES J. C. szalvaíor-gyógytárából ESZÉKEN FELSŐVAROS. 1 tégely eszéki arczkenőcs ára 70 fillér. 1 drb. Szalvator-szappan . „ 1 kor. 1 tégely kézi paszta . . „ 1 kor. 20 fillér. Lyoni rizspor kis doboz 1 kor. nagy doboz 2 K. W F igyemeztetés ! Ezen cikkek mentek minden ártalmas alkatrészektől és megfelelnek tökéletesen a 71012 sz. B. m. rendeletnek. Csak akkor valódi, ha fenti törvényileg beiktatott védjegygyei elvannak látva és kéretik a t. közönség csakis DIENES-féle eszéki kenőcsöt és szappant kérni és elfogadni. Főraktár Budapesten : Török József ur gyógyszertárában VI. Király-utcza 12. szám. Szatmártt, kapható Bossin J., Rajzinger A. és Unger Ullman Sándor gyógyszerész uraknál. 1 I I 1 Halálozás miatt két teljesen jó karban levő WF varrógép eladó. TtSSgf Értekezni lehet: Honvéd-köz 2. szám alatt. lll363SÉ&aSBi IC LílZclS V. Egy teljesen uj ház, Bercsényi-, Bocskai- és Kisfaludi-utczára nyúló szép telek igen jutányos áron eladó. Értekezni lehet ugyanott az üzletben. Betétek legelenyösebb kamatoztatása rsn 5 Szatmári M Részvénftársaság Törlesztése* jelzálog kölcsön. Alaptőke 300,000 K. I Tartaléktöke 100,000 K. H Szál már, (Deák-tér 29. szám ) a legkedvezőbb feltételek mellett nyújt földbirtokra, házakra 16 évtől 65 évig terjedő időre 4Va°/o-os záloglevél alapon töriesztéses kölcsönt A kölcsön árfolyam külömbözet levonása nélkül készpénzben is folyósittatik. — Előleg nem szükséges. — A kölcsön megszavazásáig költség nem merül fel. Tudakozódásokra kimerítő felvilágosítással szolgálunk, Szatmári Bank Részvénytársaság. Váltóleszámítolás mérsékelt kamatláb mellett 8K Egyedül létező újdonság Számtalan első díjjal és oklevéllel kitüntetve !! Pécsi S. mótortelepe ViBI Ajánlja úgy cséplőgép, mint malomüzemre legegyszerűbb benzinlokomo- biíjait és szivógőzmotorait, melyek bármikor VI., Gyár-u. 26. üzemben láthatók. Teljes jótállás kitűnő cséplésért. Ezen motorok egyenletes járásuak és bámulatos egyszerit szerkezetűek folytán bármely legjáratlanabb ember által is azonnal könnyen kezelhetők. Úgyszintén itt beszerezhetők bármily gazdasági gépek úgy mint: vetőgépék, járgányos cséplőgépek, szecska- és répavágók, darálók stb. Árjegyzék ingyen ! Pontos kiszolgálás ! Olcsó árak részletfizetésre! Uj üveg üzlet megnyitás! Van szerencsénk tisztelettel szives tudomására hozni, hogy Szatmáron Deák-tér 2. szám V'ilff (a városház mellett) GREGUSS és CHRAPÁRY czég alatt üveg-, porczellán- és lámpaáru-íizletet nyitottunk. Elsőrangú összeköttetéseink folytán azon kellemes helyzetben vagyunk, hegy raktárunkon csak a legjobb minőségű árut tartunk s azt a legelözékenyebb kiszolgálás mellett szolid árakon ajánlhatjuk. Álandó nagy választék fehér és színes porczellán étkező, teás, W ká vés. mokká_s és mosdó készletek, kristály, gravírozott és festett üveg, sörös, boros, vizes és likörös készletek, konyhai felszerelések, kávéházi és vendéglői berendezések, függő, asztali és irodai lámpák, angol fajence (majolika) áruk és emléktárgyak. Képkeretezési és üvegezési munkák helyben és vidéken Vállalatunk szives támogatását kérve, maradtunk kiváló tisztelettel Greguss és Chrapáry. ' A re ;;kVyríírVy>á?tyvs» <yvc-í