Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-24 / 13. szám

2 S Z A T M Á R márcziu» 24. tunk példát arra, hogy ezen emberek miként adják tanujelét annak, hogy igenis szeretettel és ragaszko­dással gondolnak vissza drága hazájukra. Ily szép je­lét adták hazaszeretetüknek az amerikában élő ma­gyarok most is midőn megalakították az „Amerikai Magyar Szövetség “-et. E szövetségnek célja az, hogy szükség esetén pénzel, vérrel és életükkel fognak hazájuk védelmére kelni. Clevelandban gyűltek össze nagy gyűlésen az amerikai magyarok küldöttei és egy fenséges ünnepélylyel alakították meg a szövetséget és a következő határozatot hozták : Az Amerika minden részéből Cleveland, Ohio városába sereglett magyarok által 1906. évi feb­ruár 27-én tartott naggyülésen határoztatott, hogy az Amerikában élő magyarokat Amerikai Szövet­ség (Hungarian American Confederation) czimen egységes szervezetben egyesítik és az Amerikai Magyar Szövetséget Cleveland 0. székhely lyel ; megalakítják. Az ekként megalakult Amerikai Magyar Szö­vetség száztagú választmányt választ, melynek vezetését egy tizenegy tagból álló kormányzó bi­zottság fogja végezni, jog adatván a kormányzó bizottságnak arra, hogy a választmányt az Egye­sült-Államok egész területéről az összes magyar lelkészek, hitközségek, szövetségek, egyletek, lapszerkesztők és más arra alkalmas tényezők belevonásával kiegészíthesse. A megalakult Amerikai Magyar Szövetség egyben utasítja a kormányzó bizottságot, hogy tekintettel a Magyarországon a szabadság és al­kotmány védelmében folyó nemzeti küzdelemre, az amerikai magyarság hazafias mozgalmát egy­ségesen irányítsa, a küzdelem sikerének előmoz­dítására az amerikai magyarság nevében minden célra vezető eszközökkel pénzalapot gyűjtsön és minden oly irányú intézkedést megtegyen, a mely a magyar függetlénségi küzdelmet diadalra tudja j juttatni. Mennyi lelkesedés és ragaszkodás van kifejezve e határozatban az ezer sebtől vérző haza iránt. Hogy emberek még több ezer mértföldnyi távolságból is ily jelét adják hazaszeretetüknek, ezt csak a magyar föld vonzó képességével tudjuk megokolni. „Ki a Ti­sza vizét issza, vágyik annak szive vissza.“ A rétek műtrágyázása. A műtrágyák használata a rétek termőképessé­gének fokozása céljából épp oly nagy fontossággal bir, mint azok szántóföldi használata. Á kellő mennyiség­ben, kellő aranyban és megfelelő időben adott műtrá­gyák nem csupán a termés emelkedésére, de a széna minőségének javulására is igen kedvező hatást gyako­rolnak. A termés mennyiségét a műtrágyák fokozzák azért mert ezekben jelentékeny mennyiségű növényi tápanyagot viszünk a rétre, igy a növények jobban táplálkozva, erőteljesebben fejlődhetnek; a termés mi­nőségére pedig azáltal hatnak a műtrágyák, hogy a bennük adott növényi tápanyagokból az igényesebb, jobb minőségű növények fedezhetik szükségletüket; igy rövid idő alatt megerősödve lassankint elszaporodnak. Az ország több - eltérő talaj és éghajlati vi­szonyokkal bíró — vidékén vágzett mütrágyázási ki- ; sérletek a műtrágyázás eme vázolt két irányú hatását ; sokszorosan beigazolták. Számos helyen annyira kivált­nak bizonyult a rét, hogy a műtrágyázás folytán a termés hozam már a 2-ik 3-ik évben megkétszerező­dött. Ez a kedvező hatás a mi gazdasági viszonyaink között rendkívüli jelentőségű, mert a rétek terjedelme és azoknak termőképessége a legtöbb helyen nem áll arányban a takarmány szükséglettel. Már pedig a jó réti széna, takarmányértékét egészséges tápláló hatá­sát nem pótolja semmiféle szántóföldi szálas takarmány, de csakis a jé réti széna; ami pedig csakis kellő ter- möképeségü réten nyerhető. Homok talajú rétre foszforsav tartalmú és kálium tartalmú műtrágyák együttes alkalmazása kívántatik, mert a homok ebben a 2 növényi tápanyagban rend­kívül szegény. A foszforsav tartalmú műtrágyák közül a Thomassalak alkalmazása lesz célszerű, kát. lioldan- kint300—400 kg. mennyiséget számítva. A káli tartalmú műtrágyák közül vagy a kainit (250—300 kg.) vagy a 40%-os káli só (100—125 kg.) használandó. Á kainit olcsóbb ugyan, de mert háromszorta több kell belőle igy a 40%-os kál i só kevesebbe kerül. A kainitot azért tartják a rétre megfelelő káli műtrágyának, mert a kálium ható anyagon kívül egyébb oly vegyoket is tartalmaz, a melyek a talajba jutva, az ott meglevő nehezen oldódó — nyers — növényi tápanyagoknak az átalakulását, oldásba jutását előmozdítják; a sovány homok talajban azonban ezen nyers tápanyagok mennyisége csekély. Legcélszerűbb volna kísérleti utón kipróbálni a műtrágyák hatását, a következő tervezet szerint: 1 sz, parcella ~ 800 Q öl 150 kg Thomas salak és 125 kg. kainit. 2 sz. parcella ~ 800 □ ül 150 kg Thomas sa­lak és 60 kg. 40%-os káli só. 3 sz. parcella trágyázatl-'i. 4 sz. parcella “ 800 C 200 kg. Thomas sa­lak és l5o kg kainit. 5 sz. parcella 800 □ ö! 400 kg Thomas sa­lak és 75 kg. 40%-os káli só. A Thomas salak és kainitot már febr. elején, vagy még ősz végén kell elhinteni, a 40%-os káli sót kora tavasszal. Úgy a Thomas salak, mint a kainit lassabban oldódnak s igy a rétnövényzeto fejlődésének megindulta után hatásuk az első évi termésre csekély mértékben mutatkozik. Mindkét műtrágya hatása 3 évre terjed, még pedig ha ideje korán lett a trágyázás végrehajtva, az első és második évben mutatkozik a hatás szembetűnő módon, a harmadik évben már csekélyebb mértékben. Á műtrágyák clszórása után kora tavasszal a mint a rétre rálehet menni, a rétet vagy nehéz fogas­sal, vagy rendszeres rótboronával jó erősen, hosszában és keresztben meg kell fogasoltatni. Általában ezt a tavaszi fogasd tatást minden évben meg kell csinálni. A műtrágyák használatát illetőleg megjegyzem, hogy nedves talajú réten azoktól hatás, különösön a káli trágyák után — nem várható. A műtrágyák beszerzése céljából ajánlhatjuk a Magyar mezőgazdák szövetkezetét, a Hungária műtrá­gya gyárat, a Kalmar Vilmos Thomassalak közvetítő irodáját, valamennyi: Budapesten. („G. L.“) Rázsó Imre. jövevényeket! Feje füsti ment fel a cudar dologba Mit tegyen ? Végre is csak egy maradt hátra, vette a 1 pennát meg a kalamárist és ákombák öreg betűkkel j Írni kezdte egy chartára a mondókáját.----------­Al ig telt bele tiz perc, trombitaszó mellett nyílt í Tarkő emclcsős vaskapuja s egy fehér keszkenős sta­féta lépett ki rajta. Nagy pecsétes levéllel jött le a he- : gyecske meredek bércén, jött egyenesen a sáncok mö­gött figyelő kurucok iránt. — No a nyalkák 1 — kiáltottak ezek, — hát mé- ; gis feladjátok a várat, ugy-e, békás ? Beleznay Ádám nyugalomra intette embereit. Az­tán a borítékra tekintett. Ez volt ráírva. „Mely epistola cum reverentia praesentáltessék vitézlő rebellis kapitány urnák, nékem böcsületes ellen­ségemnek, egyébiránt bizodalmas öcsémuramnak Belez­nay Ádám ő kegyelmének saját kezeihez“. — Lássuk — szólt a kuruc vezér, — ugyan mi az ördögöt akar ? — És feltörte a levelet, — katonái kíváncsian hallgatták: „Ajánlom kegyelmednek szolgálatomat! Mivelhogy gyors keréken forog ez világi szerencse tündérsége és állhatatlanok Mars istennek az ő gráciái, — mivel az éjjel cum passima exparientia tapasztaltam volna, hogy nem én iktattam ki kegyelmedet ez siralmas árnyék­világból, hanem igenis* kegyelmed tagolt meg bennün­ket keményen arra necessitáltatom, hogy kegyelmedet, mint magyar nemes atyámfiát egy jámbor instenciáral molesztáljam. Instantissime rogo: böcsülettel három napi fegyverszünetet kérek és kedves öcsém, nékem ugyan ne cotradicálj, engem mostan három napig ne háborgassál, causa : mert én bizony házasodom. Cupido elég ideig incselkedet vélem, vándorló szivem immár egynél akar mulatni, az ki is jeles fehérszemély, haja­don és nagyon hozzám illő: épen tizennyolc esztendős. Az fehérszemélyek mátkámmal még ma, sőt most ha­marosan az várba fognak érkezni, már spcctálom is az hintájukat, — remélem, az gavalléros salvus conduc- tust nem fogod megtagadni tőlük. Majdan, ha az harmadik lakodalmi napon az utolsó csókos poharat is felhörpentettük, signum gyanánt örömet lövetek sállom az harcot tovább. Ezeket adhibeálván. előre is gratias ago és bizodalmas barátsággal valedicálok. Maradok minden idvességes jókkal kegyelmednek böcsületes ellensége és in reliquo köteles atyafiszolgája, servus addictis- simus. Martinus Pölöskei m. p. Suae Caesarea Maiestatis Vice-Colonellus.“ A halgatóság botránkozva hahotázott, valósággal lázadt: Ejnye, azt a vér latormindenségét! . . . Hát|há- zasodik ? . . . Hozza még tizannyoic esztendős haja- dont akar elvenni . . . Nem kell megengedni — nem kell fegyverszünet! De nem is adom meg, tört ki Ádám, — hol az a staféta ? . . . Egyik hadnagy, Bárczay György, azonban tiltóan emelte fel a szavát: Hoh, de nem addig van az, — megálljatok 1 Hát az ildomosság. a magyar gavalléria ? Hogy az a kisasszony minek megyen hozzá ehez a vén bolondhoz azt ő tudja, ne kutassuk. Csak azt nézzük, hogy itt úri hölgyről van sió, — meg kell adni a fegyverszü­netet, ha nem a Pölüskey, hát ez úri hölgy kedvéért h (folyt. köv.) Hírek. |Március20. Márc. 20-án múlt 12 éve, hogy meg­halt nagyjaink legnagyobbika Kossuth Lajos. Meghalt, de csak testileg; lelke, eszméje él minden magyar szivében. Sok nagy alakja van történelmünknek, kiknek útját a dicsőség fénye ragyogja be, de olyan mint Kossuth egy sincs. Előtte csak egy cél lebegett, nem­zetét függetlenné és szabaddá tenni. Országszabaditó volt, kinek szabadságszeretete, nemes önérzetlensége, törhetetlen kötelességérzete és kristálytiszta, egyenes jelleme, példa lesz századok elkövetkező nemzedékeinek, A Kossuth név egy eszme, mely élni fog, mig magyar él e földön. Szelleme védő angyalként őrködik felet­tünk és: „Ha majd méltók leszünk a feltámadásra, Zengedező húrján cikázó villámnak, Üzen Kossuth apánk drága hazájának.“ — Városi közgyűlés. Szatmárnémeti sz. kir, vátos törvényhatósági bizottsága e hó 22-én rendkívüli köz­gyűlést tartott, amely alkalommal azon belügyminiszteri rendelet volt napirenden, amely az önként befizetett állami adók kiszolgáltatása, valamint az önként, előálló ujanezoknak szükséges belépési bizonyítványok kiállí­tása tárgyában hozott közgyűlési határozatot másodszor is megsemmisítette. Erre vonatkozólag a tanács javas­lata az volt, hogy mondja ki a közgyűlés, miszerint az e tárgyban hozott múltkori közgyűlési határozatok elvi fenntartása mellett, a város közöngégének és tisztikará­nak a várható zaklatásoktól való megkimélése czéljából oldassanak fel a városi tisztviselők, a törvényhatóság tilalma alól. Dr. Kelemen Samu volt országgyűlési kép­viselő, elleninditványt adott be. A törvényhatósági köz­gyűlés, 28 szavazattal 16 ellenében a városi tanács javaslatát fogadta el. — Lorántffy estély. Sikerült Lorántffy-estély volt szombaton este 6 órakor a rof. főgimuázium torna­csarnokában, szép számú közönség részvételével. A vegyoskar éneke után Dr. Domahidy Pál tartott érde­kes felolvasást amerikai útjáról. Majd Jéger Rózsika szavalt élénk tetszést aratva. Huber Irénkeszép ének­számokat énekelt, a közönség zajosan megtapsolta. Özv. Dr. Vityi Józsefné Nagy Ella úrnő „B:kvártélyo­zás“ cimű monológot adott elő. Pomp is Mondását a közönség ólénk elismerése kisérte. — Visszautasított felirat. Nagykárolyból jelentik : Szatmánnegye törvényhatósága a királyhoz föliratot intézett, melyben tiltakozását fejezte ki az országgyűlés törvénytelen feloszlatása ellen. A tiltakozó feliratot a királyi kabinetiroda most visszaküldte azzal a megjegy­zéssel, hogy miután a felirat az uralkodói jogok gya­korlásának bírálatát tartalmazza, a kabinetiroda ninsc a helyzetben, hogy ő felsége elé terjessze. — Jutalomjáték. Csütörtökön f. hó 29-én lesz Szőreghi Gyulának társulatunk e legkiválóbb tagjának jutalomjátéka. Szinre kerül „Sabinnők elrablása“ cimü énekes bohózat. Sok kedélyes estélyt szerzett közönsé­günknek c vérbeli színész az ő szinte utolérhetetlen ala­kításaival és humorával, amiért meg is érdemelné, hogy jutalomjátékát zsúfolt ház nézze végig. — Kinevezés. A polgármester a megüresedett községi bírói állásra ideiglenes helyettesül Dr. Csomay Aladárt nevezte lei. A városi tisztikar benne egy telje­sen elkészült és derék hivatalnokot nyert, amennyiben Csomay öt évig állott a főváros közigazgatása szolgá­latában. — Sikerölttáncmulatságot rendezett e hó 17-én a helybeli izr. Nők Filléregylete a pannonia dísztermé­ben. A tiszta jövedelem meghaladja az 1000 koronát.-- Fiiharmónia Nyíregyházán. A Nyíregyházai Bessenyei kör folyó évi ápr. hó 4-én a Budapesti Fil­harmonikusok — Kerner István karnagy és Takács Mihály m. kir. opera énekes közreműködésével estélyt rendez. — Egyházi köz gyűlés. Hosszas szünetelés után e hó 18-án tartotta meg évi közgyűlését a gör. kath. egyház a városháza tanácstermében. Hubán Gyula g. kath. lelkész szép szavakban üdvözölte a nagyszámban megjelent hiveket. A gyűlés főtárgya a tisztviselők vá­lasztása volt, kiket a jelölő bizottság ajánlatára egy­hangú felkiáltással választottak meg. A választás alatt a legpéldásabb rend uralkodott, ami mutatja, hogy a már régen békétlenkedő hívek között a béke helyre­állt. A választás végeztével Hubán Gyula üdvözölte az uj tisztikart és a gyűlést bezárta. — Életunt leány. Hajdú Erzsébet, helybeli lakos e hó 20-án sublimát oldattal megmérgezte magát és azonnal meghalt. — Uj politikai hetilap. Máramarosszigeten e hónap 4-én „Tisza“ cimen uj politikai hetilap indult meg füg­getlenségi programmal Dr. Junger Lázár fő és Dr. Lányi János ev. ref. jogakadémiai tanár társszerkeaztésében. Az uj lap a függetlenségi és 48-as pártnak hivatalos közlönye. Har tman Henrik úri és női divat-üzletében kaphatók .— Szatmár, Deák-tér 20. sz. ——

Next

/
Thumbnails
Contents