Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-10 / 11. szám

márc. 3. SZÁMÁR. — Beszámoló. Vasárnap d. e. 11 óra­kor tartotta meg beszámolóját Dr. Kelemen Samu volt orsz. gyűl. képviselő a függ. kör udvarán. Az egybegyült mintegy 1000—1200 ember nagy ovátióban részesítette a volt kép­viselőt. Csomay Imre pártelnök üdvözölte a je­lenlevőket és miután a jegyzőkönyv vezetésé­vel Dr. Rácz Endrét bízta meg átadta a szót Kelemennek. Kelemen gyönyörű beszédben vá­zolta a mai helyzetet. Beszéde elején a katonai ügyekről beszélt, majd pedig a gazdasági ügyekre tért át és főleg ez képezte beszédének súlypontját. Végül arra kérte a polgárokat, hogy tartsanak ki a függetlenségi zászló mellett. /- Utána Dr. Dómján János ügyvéd méltatta rö­vid beszédben Kelemen érdemeit, miket a párt szervezése körül szerzett és indítványozza, hogy a kitűzendő uj választásokon a párt újra az ő zászlója alatt menjen a küzdelembe. Indít­ványát egyhangúlag elfogadták s így a pártnak dr. Kelemen Samu lett a hivatalos jelöltje. — A szatmárnémeti kereskedő ifjak köre évi rendes közgyűlését 1906. március 25-én d. u. 2 órakor tartja meg a kör helyiségében, melyre a tagok ez utón incgliivatnak. Napirend: !. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Számvizsgáló bizotság jelentése. 4. Jelentés a házépítés ügyében. 5. Tisztujitás. 6. Alap­szabály módosítás. 7. Esetleges indítványok. Szatmár- Németi, 1906. március 5. Páskuj Imre elnök. Thurner Albert titkár. Megjegyzés: Közgyűlésen legalább 30 tagnak kell jelen lenni a határozatképességhez. Ha ennyien nem volnának jelen, úgy már ez utón tudat­juk, hogy a közgyűlés március 31 -én este 8 órakor meg lesz tartva, melyen a megjelent tagok határozni fognak. — Bankett. Fényes ünnepeltetósban ré­szesült Novák Lajos 25 éves főszámvevői juhi lenma alkalmából. A város tisztikara az ünnepelt tiszteletére e hó 3-án fényes bankettet rendezett amelyen városunk társadalmi előkellősége nagy számban jelent meg. Ott volt az.egész tisztikar kivéve a polgármestert, kit betegsége akadályo­zott a megjelenésben a bizotsági tagok nagyobb része, több törvényszéki bíró, a két giran, taná= rai élükön az igazgatókai, ajpónzintézetek tisztvi­selői, a tanfelügyelősóg és még sok jó barátja az ünnepeknek. A lakomán derült jó kedv ural­kodott és számos köszöntő hangzott el, — Társasvacsora. A márcziusi nagy nap emlékére az „Iparos Ifjak Köre“ tánccal és műsorral egybekötött társasvacsorát rendez márc. 15-én este 7 órakor. Egy teríték ára — mely belépő díjul is szolgál — 1 kor. 20 fil­lér. Előjegyezni lehet Nonn Mihály vendég­lősnél. — A mulatság az Otthonban lesz meg­tartva. — Meghívó. A kölesei dalkör 1848 március idu­sának 58. évfordulóján 1906. március 15-én azaz csü­törtökön d. o. KJ1/* órától, Kölesében a községháza udvarán a hősök iránti hálás kegyelettel hazafias Emlékünnepélyt rendez. Műsor. 1. Hymnus. Erkel Fe- uencztől. Énekli a „Kölesei Dalkör Szolár Pál kar­mester vezetése mellett. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Bortnyik György, a dalkör elnöke. 3. Alkalmi költe­mény. Irta s szavalja, Simonffy József. 5. Győzelmi dal. Huber Karóitól Énekli a dalkör. 5. Ünnepi be­széd irta s előadja Tölgyesi Lajos. 6. Ima, ifj Füve- nyessy B.-től. Énekli a dalkör. 7, Riadó. Czuczor Ger­gelytől, szavalja Bocskay Sándor. 8. Talpra magyar. Bordeaux Gézától, énekli a dalkör. 9. Előre. Tóth Kálmántól, szavalja Máté Bálint, 10, A lengyel anya, Tóth Kálmántól, szavalja Euszkay Sándor. II. Szózat. Egeressy Bénitől. Énekli a dalkör. — Meghívó. Csengerben 1906 március 15-ikén az ev. ref, népiskola termeiben hangversenynyel egy­bekötött jótékonyczélu iskolabál rendeztetik. Műsor. 1. Magyar dalok : Huber Irén k.-a.-tól. zongorán kiséri Boniczky Berta k. a. 2. Felolvasás: Kiss Árpád úrtól. 3. Szabad előadás: Pótor Elemér úrtól. 4. Komoly szavalat: Simon Gyula úrtól. 5, Felolvasás; Baka Elek úrtól, 6. Dalok: Huber Irén k.-a.-tól, zongorán kiséri Beniczky Berta k. a. — Vendégszereplés. Illustris vendége lesz színházunknak a jövő héten három estélyen. Ez estélyeken K. Hegyesi Mari úrasszony a bu­dapesti Nemzeti színház tagja fog vendégszere­pelni. Pénteken Fedorában, Szombaton Stuárt Máriában, Vasárnap pedig Cigányban fogjátszani. A helyárak ez alkalomból mérsékelten fel lesz­nek emelve. — 40 éves tanári jubileum. A debreczeni ev, ref. teológiának országos hirü egyháztörténet tanára Nt, Balogh Ferencz ez évben tölti be ál­dásos munkájának 40-ik esztendejét, Negyven óv nagyidő. Negyven éven át mindig ifjú lelkesedé­sei, áldást árasztva, hitet terjesztve egy theoló- giai tanári széken Isten külünös adománya. Eb­ben az adományban részesült Nagytiszteletü Ba­logh Ferencz theológiai tanár, kinek tiszteletére volt tanítványai a legközelebbi tavaszi egyházke­rületi közgyűlés alkalmából jubileumi ünnepélyt szándékoznak rendezni. — Gyászhir. Egy reményteljes ifjú Kabay Elemér n helybeli ev. ref. íógymnasium VlII-ik osztályának kiváló növendéke hunyt el f. hó 5- ón hosszas betegség után szüleinek karjai között Hajdu-Hadházon 19 éves korában. A megboldo­gult hűlt hamvait Szatmárnémetibe szállították s itt a nómetii temetőbe a rokon hamvak mellé helyezték el örök nyugalomra óriási részvét mel­lett f. hó 7-én. A gyásztartást a háznál Pótor Dániel németi ev. ref, lelkész és Biky Károly esperes, a temetőben pedig luczédy Márton se- gódlelkósz végezték: a tanuló társak nevében, kik gyászlobogó alatt testületileg jelentek meg Bereczky József VIIL ősz. t. mondott bucsube- szédet. A sokat szenvedett ifjú pihenése legyen csendes, emléke áldott. — Megszívlelendő kérelem. A városi gazd. szak­osztály ülést tartott f. hó 8-án, molyén tárgyalták Mónii,s Lajos tűzfal ügyelő fizetés javítás iránti kérel­mét. E kérelem méltánylásánál tekintetbe kell vennünk a következőket; A múlt évben a városnak minden alkalmazottja fizetés javítást és drágasági pótlékot kapott, csak Mónus Lajos nem; továbbá hogy ö már 30 éve szolgálja a várost és ezen időből 14 évet. mint önkéntes tűzoltó töltött s éppen ezen idő alatt egy tiiz eset alkalmával súlyos égési sebeket kapott, melyek következtében hónapokig feküdt. Különben na­gyon sok esetban tette ő már koczkára életét csak azért hogy szerencsétlenségben levő embertársain segit- hesen, miről nagyon sok abban az időbon kelt orvosi bizonyítvány tesz tanúságot. Tekintetbe veendő még a?. *10»áT az utóbbi időben, mint mentő csaknem éjjel és nappal igénybe van véve és a mentő egyesü­let fennállása óta 358 esetben nyújtott segélyt. Ezek­nek figyelembe vétele mellett nagyon helyesen tenné a közgyűlés ha Mónus Lajos méltányos kérelmét tel­jesítené. — Tanítónői kinevezések. A vallás és közoktatási miniszter Oroszné Mono Anna nagyecsedi és Hronvecz Irén szatmári külteleki állami iskolai segedtanitónőket rendes tanítónőknek nevezte ki. — Társas-vacsora. Márczius 15-én az „Iparos olvasó- és függetlenségi kör“ a Vigadó összes termei­ben társas-vacsorát rendez. Belépti jegy (Vacsora és bor) 2 korona. Jegyek előre válthatók az aláirirás iv megbizottainál és Lévay József alelnöknél. — Vendéglős állás. A szatmárnémeti Iparos ol­vasó-kör által meghirdetett pályázat határidejét folyó hó márczius 25-éig meghosszabitja. A választmány. —_ „Határőrvidék“ címmel, folyó 8-án egy uj tár­sadalmi és közgazdasági lap indult meg Karánsebesen (Krassó-Szörény várm) Kozicska Béla vármegyénk fiának szerkesztésében. Hazánk ezen exponált vidékén, a magyarságnak, társadalmunknak jó szolgálatot kivan tenni munkásságával. — Gyászhir. Révész János nagybányai ág. cv. lelkészt súlyos csapás érte, elvesztette 8 éves kis fiát. A kérlelhetetlen halál a szülők leggondosabb ápolása dacára is kiragadta karjaik közül, a skárlátban szenvedő ártatlant. — Gyászhir. Kultsár Ilona élete kora tavaszán, 18 éves korában meghalt. Temetése ma d. u. 3 órakor lesz. Béke poraira. — Véglegesítés. A vallás és közoktatásügyi mi­niszter Haller Jenő szatmár-németii kir, kath. főgymn. ideiglenes minőségű tanárt állásában véglegesen megerősítette. — Bál. Fehérgyarmaton márc. 11-én, az ev. ref. egyház javára műkedvelő előadással egybekötött tánczmulatság rendeztetik. x Eladó borkészleteket nagy menyiségben tart nyilván a „Szatmármegyei Gazdasági Egyleti“ titkári hivatala (Szatmár, Vcrbőci-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állnak. Ha kávé és thea teremne nállunk, sem lehetne több félét látni, mint Néhtna Lajos József kávébehoza­tali üzletében Szatmár, Kazincy-utca 16-ik szám alatt a református gimnázium végével szemben; egyedül ott kapható közvetlen Hollandia kikötővárosaiból szál­lított 25 féle legtisztább fölséges jó izű kávé, 1 kiló I Irt. 10 kr.-tól felfelé, a legfinomabbig, mely mentve van fűszer-, petroeum, pácolt és füstölt halak kelle­metlen rósz szagaitól. Rum és thea különlegességek és minden nap friss pörkölt kávé kapható. — Telephon szám 117. 325 52—16 — Megvételre kerestetik egy 5—600 holdas birtok, czim megtudható e lap kiadóhi­vatalában. — Czigus György kárpitos és díszítő Szatmár, Deák-tér 7 sz. Ajánlja dús választékú legújabban ér­kezett bútor, szövet mintáit. Műhelyemben, csakis megrendelések után, jó és pontos munkát készítek. Felelős szerkesztő : Dr. Nagy Barna. Főmunkatárs: Inozédy Márton. Laptulajdonosok Katik és Szeremy. Nyiit-tér .*) Müller Zoltán (ezelőtt: Kálmán Mér) füezer-, liszt-, bor-, likőr-, cognac-, pezsgő-, rum-, tea- és csemege kereskedése az „Arany kereszt“-hez . Szatmár, Daák-tér 3. szám. a Posta épülettel szemben. Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség be­cses tudomására hozni, hogy fűszer- és csemege kereskedésemet a legjobb minőségű és friss árukkal felszereltem. Elsőrendű bevásárlásaim révén azon kellemes helyzetben vagyok, hogy azokat a legolcsóbb árakon bocsájthatom a mélyen tisztelt közönség rendelkezésére. Becses megbízásukat kérve vagyok kiváló tisztelettel Müller Zoltán. * E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. w SVIost a legjobb alkalom, a midőn igazán j szép I. oszt. szőlőojtvany és vessző olcsó pénzen kapható ! Bakator, Ezerjó, Erdei, Furmint, Leányka, Mézesfehér, Mustosfehér, 01. és Rajn. Rizling, Szlankamenka, Veltelini, Alicbousche. Burgundi, Cabemet, Kadarka, Merlott, Chassl. bl. roug, Musc. Aleexandr, Ottonel, Passatuti. stb. stb. ezre 160 kor. száza 18—20 kor. kiváló csemegék : ezre ISO—300 kor. száza 20—-50 korona. Gsaba gyöngye : érik julius 15-én, száza 70 kor., tiz db 10 Í v. — Európai sima : ugyanily árban. — Gyökeres 2 éves iiipsria portai. 35 kor., II. oszt. 25 kor., sima I. oszt és Solosin 18 kor., II. oszt. 4 kor. Európai sima vesszők 860 legfinomabb és legujabb faj­ban legolcsóbb. Árjegyzék, mely mindezek leírását, metszést, érési időt síb. tartalmaz, 68 legszebb eredeti nagyságú fény­nyomattal 75 fillér beküldése ellen bérmentve. Megrendelést l°/o előleggel kér: Willinger Márton szőlészete, Zomba, Tolna-m. Excelsior zöld ojtó gumi: 98 százalék mageredést biztosit 1 kgr. cirka 12.000 drb 35 kor., fél kgr. 18 kor., negyed kgr. 10 korona. Hordók 1 több ezer hektoliter igen jó karban, részben egyszer használt s most is bor van benne. Transport és ászok hektoliterje 4 és fél — 7 korona. © 1 I s vn ért elsőrendű inüruha festő és vegyészed tisztitó intézete (vűrOaliá,* mellett) SZA TM A. R eak-tér 2, ess gSSfT' &akás és m'üh.oly Bvia-yi vitoaa @0. ssaám, saját itass. ÜSBß FERENCZ JÓZSEF keserüviz t.'SUSTSSS.

Next

/
Thumbnails
Contents