Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-01 / 48. szám
XXXII. évfolyam 48-ik sz. Szat szatiAr. TÁRSADALMI És SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. 906. decz. I. ELŐFIZETÉSI ÁK ; Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztősig és kiadóhivat^^: Deák-tér 3. szám. \ Mimleum-ain dijak * kiadóhivatalban fi seteadók /L, Szerkesztőségi te, ' \ 27. számHIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban.-<$> Nyilttér sora 16 fillér. I A tanítók fizetés rendezése. — Irt* : dr. Veréczy Ernő. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter bud- getjének a pénzügyi bizottságban való tárgyalás alkalmával nyilatkozatot tett abban az irányban, hogy a tanítóknak fizetését rendezni óhajtja, Hogy e rendezés alatt a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter ur mit értett nem tudjuk és az ígéret is csak arra irányul, hogy a tanítók méltányos igényei reméli, hogy idővel kielégittetni fognak. Ugyancsak a pénzügyi bizottság ülésen Holló Lajos képviselő felszólalása után azt a kijelentést tette, hogy reményű, hogy a tanítóság által benyújtott memorandumban foglalt elve szerint fogja megoldhatni a kérdést, de hogy mikor fog ez bekövetkezni, azt nem tudja. Majd a hazafiság leple alatt hangzatos felszólítást intéz a tanítókhoz, hogy csak éhezenek tovább nyugodtan, s majd valamikor, ha az ország pénzügyi helyzete megengedi befog következni az a várva-várt idő is a mikor a tanító bár szerényen, de liszteségesen megélhetnek. Várjatok még tanítók, mert a legszégyenletesebb nyomorúságban sínylődő tanítóságnak hazafias szent kötelesége sanyarú helyzetét nyugodtan tűrni csak azért, hogy a civilistát, a fényűzést, a pazarlást, a szubvenciókat, a közöshadsereg követeléseit csorbulás ne érje. S ennek mi az oka, a pénzhiány. Apponyi Albert egész ijedten kiáltott fel, hogy 1300000 korona kellene ahoz, hogy a tanítók követelései kielégitessenek. Ezt az összeget, mint valami borzasztó nagy summát említeti a közoktatás- ügyi miniszter, a közvéleménjr meglepetten kérdi, hogy csak 13 millió Korona kellene ahoz, hogy a társadalmi, gazdasági kulturális és nemzeti szempontból legnehezebb és legfontosabb munkát végző néptanítók és azoknak családját a nyomortól és szenvedéstől megmentsék. A tanítóktól várunk mindent, a nép gazdasági újjá születését, a nemzeti erőt, a gazdasági élet energiájának fejlesztését, a nemzet kulturális fejlődését, szóval mindent a mi egy nemzet nagygyá léteiének előföltételét képezi. De mikor az óriási munkát végző és a nyomornak minden ágával küzdő tanítóknak szégyenteljes állapotán legalább a legkisebb mértékben is segíteni kellene, fájó szívvel jelenti ki a közokt. miniszter, hogy nincs pénz. A milliárdosnál nagyobb költségvetésben jut fedezet mindenre, telik fényűzésre, a magyar nép kultúrájának művelői a napszámosnál is szomorúbb helyzetben vannak. Egyenesen államellenes az a nem törődömség és szükkeblüség, a melyet a néptanítókkal szemben tanúsítunk. Negyven év óta halljuk nap-nap után a mint a kormányok jönnek és mennek, hogy az első és fő feladata lesz a hatalmon levő kormánynak, a néptanítók fizetésének rendezése. Hosszú negyven év óta hiszegetik, bolon- ditják a nyomorúságban sínylődő tanítóságot, hogy igy lesz, úgy lesz, ennyit kapsz, és mikor a megvalósításra kerül a sor, határozott kijelentésből feltételes lesz és az eredmény ismét igy lenne, úgy lenne, ennyit kapnál, ha lenne pénz, és az a tanítóság a melyet oly hosszú időn keresztül ámítással, ígéretekkel elégítettek ki, nyugodtan várt 4<) éven keresztül, és mikor végre ez a nemzetinek nevezett kormány jutott hatalomra, egy biztató remény csillámlott meg, TÁRCA. A vadur. — Irta: Pataky István. — A vizsla általában nem volt megelégedve urával, a ki a vadak irtását nem az ő kedve szerint űzte. Alig vittek haza valami vadat, pedig mennyi felrepült előtte, hány elszaladt közeléből. A fejlődő természetet nézegette Ádám nagy érdeklődéssel, az erdőből hangzó különböző madár- s állathangokat hallgatta figyelemmel, megkülönböztette mindig, hogy melyiktől ered az, és hivó, vagy figyel- meztető-e a hang. A gerlét, a kéjsóvár gerlét nem szerette: ha közelében ütöttek tanyát a szerelmesek, lövéssel riasztotta el. Ez még hisz hűséges párban ! A mint ott elmerülve hevert, a Zelényi erdőjéből tompa zaj hallatszott. Mint egy vágtató ló robaja, mely az utat nem keresve száguld árkon, bokron át. Közbe hallatszott egy ijedt női hang. Hiába igyekezett megfékezni vadult lovát, az ragadta magával. Az erdő szélén már elő is tűnt az ijedt paripa. A megrémült deluő a ló sörényébe kapaszkodott s tágra nyílt szemekkel bámulta, hogy a ló egyenesen a meredek partnak rohan. Ez a hely a legmeredekebb a szeszélyes pataknál s ha azon lezuhannak, a lónak is vége, de még inkább a lovasnak. A nő fiatal leányka volt, egész bizonyossággal alul a húszon. Egy szőke szépség; tessék kedvo szerint képzelni. Ádám azonban sem a nő szépségét, sem azt,[hogy megijedt, nem vette észre. Csak annyit, hogy a lovon valami emberi lény van, a ki az ő közbelépése nélkül, de talán még úgy is, elköltözik abba a boldog hazába. Nem is volt ideje azon gondolkozni, hogy vájjon segit- sen-e, vagy nem hanem tette fele baráti kötelességét. Talpra ugrott s a már odaért lónak zabláját megrántotta. Mondhatnám én is, hogy Ádám olyan erős legény veit hogy a ló horkanva bukott hátsó lábára s a megmentő diadalmasan emelte le ájult megmeutettjót a paripa hátáról. De hát némileg igaz történetet írok. Abban pedig úgy történt, hogy megzükkent ugyan a ló a taszítástól, le is bukott, hanem ugyanakkor elbukott Ádám is és a lóról a nő is, a ki egy fatörzsben meg is ütötte a fejét s ájultan maradt a földön. A ló pedig feitápaszkodva irányt változtatott s elrohant az erdőbe. Ádám nem ájult el s mert el nem ájult, kötelessége nem ért véget, hanem természetesen a patak hüs vizével fel kellett locsolni az elájult nőt. A uő fejéből szivárgott a vér. Ádám hűségesen, gondosan kimosogatta s bizony jó időbe került, mig felébresztgette. Akarva, nem akarva, néznie is kelett a kis szenvedőt, s ha pedig nézte, rá kellett arra is jönnie, hogy bizony az szép. Szép a fejecskéje, arcza, szemöldöke, szája, haja, termete. Mind, mind egy igen kedves szépség benyomását kellett, hogy tegye. Az eset nagy hatással volt Ádámra, [[aggódó Tüdőbetegségek, hírnek, szamár- köhögés, skrofulozís, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkar „Roche“ eredeti ego ma ff olást, F. fiS<»£Tfu»tiH-La fleche A C*. Basel (Svájc). hogy kétségbeejtő helyzetükön végre-valahára lesz segítve. És az eredmény ismét micsoda ? várj türelemmel és ha lesz felesleges pénz, te leszel az első kinek igényei kielégitettni fognak. A tanítóság várt 40 évig, de, hogy a mai szociális eszmék hatása alatt fog e várni még 40 évig, az legalább is nem valószínű! Sürgősen segíteni kell ezen a tarthatatlan állapoton, mert majd oly mozgalom fog megindulni, a mikor aztán a kormány kapkod íühöz-fához segíteni nem lehet. Ne bizakodjék a kormány abban, hogy tanítónak szociális irányú szervezkedését eltiltotta és hogy ily irányú szervezkedésről tudomása nincs. A tanitók lelkülete, visszafej lett elégületlensége, le nem nyűgözhető gondolkozása és a néppel közvetlen és állandó érintkezése, szervezkedés nélkül is terjeszti a sociális eszméket. Most még csak 13 millió kor. szükséges a mozgalom lecsillapítására, de hogy idővel az eszmék terjedése után mennyibe fog kerülni, és hogy egyáltalán elnyomható lesz e az égbekiáltó igazságtalanság miatt keletkezett forrongás, az Isten a megmondhatója. Nem ígérgetésre, hanem tettre van szükség és ha van valami, úgy a tanitók fizetésének rendezése az, a mely egy percig sem tűr tovább halasztást. A konyhakert trágyázása. Midőn arról van szó, hogy kertet trágyázzunk, akkor természetesen első sorban a nagyon fontos konyhákért lebeg szemünk előtt, mely a trágyázást egyáltalán, a műtrágyát pedig különösen nagyon meghálálja. A konyhakertész arra törekszik, hogy minőség tekintetében a legnagyobb tökéletességű, de azonfelül mennyiség tekintetében is sok főzeléket állítson elő. szemrehányással szólt: de miért is ült lóra ? ! Férfinak való az 1 — Nem is fogok többé, édes megmentőm, — felelt a nő, ki akkorra magához tért. Ádám egyszerre megrettent. Mit tegyen ? Most el nem mehet, mert akkor csakugyan vadur lesz. Maradni sem akart, hátha akkor egyéb lesz ? Zsákmány — gondolta magában. A nő felült, két kézzel ragadta meg megmentöje izmos kezét, oly hálatelt szemmel nézett rá, hogy Ádám elfordította tekintetét. — Csekélység — inormogá — hisz ez kötelessége, hisz ezt mindenki megtette volna különösen ha tudta volna, hogy ki ül a lovon — gondolá aztán. — A lábam is fáj — szólt a nő, Zelényi Margit — kénytelen vagyok tovább is terhére lenni, ha segítene hazáig ? — Zelényiékhez ? — Igen. — Az messze van. — Nem tudtam, merre vagyok. De mit tegyek ? — Megkisérlett lépkendi, de nem ment, sehogy sem ment. Bele kellett kapaszkodni azokba az erős karokba. — Most mit tesz velem ? — szólt a nő megállva s ránézett a férfira. Ádám barna arcza elpirult s a pir oly széppé tette férfias arczát, hogy a szép Margit rajta felejtette szemeit. Milyen könnyen is észreveszik a nők, ha hatást tesznek a teremtés legingatagabbjára, a férfira. A vadur nagy zavarban volt.
