Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-27 / 43. szám
2 SZATMÁR. igeje e világ felett: „Ti a szabadságnak gyér- | mekei vagytok“ — az egész teremtett minden- | ség egy szivvel lélekkel vette ajkaira himnuszt : ■ Dicsőség légyen , a magasságban a szabadság j örök Istenének! És ezóta a világosság fénye, a szabadság friss levegője mellett éled, virul, fej- j lődik az elme és a szív, minden nemes érzés, ! minden magasztos gondolat. Óh üljünk azért j ünnepet minden évfordulón egy szivvel lélekkel, mint illik a szabadság fiaihoz és leányaihoz, hiszen október harminezegyedike a szabadság örökké élő ünnepe 1 És mi magyar protestánsok, főleg ha végig gondolunk nemzetünk, vallásfelekezetünk küzdelem és szenvedéssel teljes, de dicsőségben is gazdag történelmén, ha eszünkbe jut a Ca- rafíák, Kolonitsok annyi vérrel béboritott gyászos emléke: bizony mindenek felett való öntudattal szentelhetünk ünnepet október harmincz- egyedikén a világosság és szabadság örökké élő emlékünnepén, hogy a múltakból erőt, bátorságot, önfeláldozást mentvén oda törekedjünk minden munkásságunkkal, egész életünkkel, miszerint hőn szeretett hazánk is legyen a „reg- num mariánum“ helyett „regoum lucis et li- bertátis!, “ hogy itt a világosság és a szabadság örök várán a poklok kapui se vehessenek diadalmat soha örökké ! ! Olcsva-Apáti, 1906. október 27. Harsányi Pál. ev. ref. lelkész. 14.000 kor. s egy rossz bizonyítvány. — Irta: Dr. Glatz József. — A „Szatmár“ legutóbbi számaiban két ve- zérczikk is jelent meg pro. et contra tárgyalva a városi közgyűlés azon határozatát, melylyel a Rákóczi ünnepély részesei javára 14.000 koronát bocsátottak rendelkezésre a városi közpénztárból. Ezen határozat ma már kevésbé aktuális a hírlapi szellőztetésre és sérelmes a közérdekre, mint aminő volt meghozatala idejében, mert tagadhatatlan, midőn egy héttel utóbb a közvélemény behatása alatt azon módosító póthatározat is napvilágot látott, hogy t. i. a készülő disz- magyar öltönyök a város tulajdonába visszaadatnak s nem lesznek az előbbi határozat értelmében a résztvevő küldöttségi tagok tulajdonai, a közgyűlés a helyesebb útra tért. Bár ezen utóbbi határozat sem fedi teljesen azon kívánalmakat, melyeket a közterhek viselése alatt görnyedező polgárság takarékosság szempontjából választott városatyáihoz fűz, a könnyelmű pénzkezelés vádja valamennyire még is lecsilapult, mert polgárságunk józan fel= fogása, s mindenek előtt a németi részt nagyon | is jellemző azon erős 48-as érzelem, mely a j nagy Rákóczi emlékét is dicsfénynyel övezi, meggyőzőleg hatottak arra nézve, hogy: 1) ezen nagy nemzeti ünnepségről városunk el nem maradhat, s ennek történelmi múltjához illő képviseletet kell itt nyernie ; 2) hogy a megszavazott 20000 kor. legalább teljes összegében nem vész el, mert ha a disz- öltönyök, mondjuk a városi színház használatába adatnak is át, a nemzeti kultusz szempontjából hasznos beruházást képez. Ezen 14.000 kor., mint előre nem látott városi kiadás felett tehát még mi németi polgárok is napi rendre térnénk, ha a „Szatmár“ ez. hetilap előbbi czikke Szatmár és Németi között az egyenlőség, vagy formaság (paritás) elvét nem j hangoztatta volna s ha az utóbbi czik mindkét városrész lakóira nézve azon abszurdumot nem | állítja, hogy: „mi mindnyájan nagyok, hatalma- 1 sak vagyunk addig, amig kiabálni kell, de hazaszeretetünk lankadni kezd, mikor a megvalósítás közeledik, és párává lesz, mikor tettre kerül a ; sor.“ stb. Engedje meg igen tisztelt czikkiró ur és kedves barátom, hogy én mint egyik Németi polgár, ezen — minden magyar embert mélyen sértő, rossz biyonyitványt a Németi városrészt illetőleg visszautasítsam. Nem akarom s nem is tudnám elhinni senki ember fiának, hogy magyar emberről ilyen bizonyítványt lehetne kiállítani. S bár a gyanú a mellett szól, hogy czikkiró mint Szatmár részi lakos, azon városrészben hazafiság dolgában nem a legkedvezőbb tapasztalatokhoz jutott, ón a magam részéről még is azt állítom, hogy az adott bizonylat Szatmárt illetőleg is túlzás.“ A legtisztább búzában is akad konkoly s még is a kevésbé tiszta búza termelője megelé- gülten dicséri azt a részt, amit a piaczra vitt. A polgárságot sem lehet egy kalap alá vonni, s egyes kivételekért az egészet ily súlyosan mi magunk el nem Ítélhetjük. Ez nem szabad ! A honszerelem és vallásosság egy és ugyanazon tőről metszett virágai a lelki világnak, s nemzeti történelmünk arany betűkkel örökítette meg a mindennapi élet tanúságai is támogatják azon igazságot, hogy a magyar legjobb tudása, tehetsége s az adott viszonyok szerint áldozott mindenkor ez ideáknak. A közelgő Rákóczi ünnepély is ennek lesz fényes bizonysága ! A rósz bizonylat tehát nemzeti szempontból téves és helytelen. De nem alkalmazható teljes ridegségében városunkra sem, s legkevésbé Németire. A polgárság méltatlankodása a 14.000 kor. október 27. kiadása miatt, nem a kegyelet virágait tépdeste meg, mert hiszen a nagy nemzeti hős Rákóci emlékének mindannyian igaz szivvel áldozunk. Képességünk ezen áldozat meghozatalára azonban anyagiakban nagyon is különböző s ezen különbséget csak fokozza azon erkölcsi kötelesség, mely tehetősebb városatyáinkat az általuk viselt tisztségből kifolyóan terheli. Korunkat szomorúan jellemző tünet az, hogy Szatmár-Németi szab. kir. város csaknem 100 tagot számláló törvényhatósági közgyűlésében nem akadt egyetlen egy bizottsági tag sem, aki, mint városatya, egy diszmagyar előállítási költségével fényes tisztségét betölteni kész lett volna. A törvényhatósági bizottság tagjává lenni hivatal, vagyon, vagy választás utján igen szép és ambitiosus feladat, de ezen közbizalmi tisztségnek kötelességei is vannak s ilyen kötelesség lett volna a szóban forgó. A bizottság virilis tagjai közül többen, mondhatnék kivétel nélkül minden nagyobb megerőltetés nélkül meghozhatták, volna azon áldozatot, hogy városunk díszét a Rákóczi ünnepélyen növeljék és saját költségükön diszmagyart öltsenek s a kevésbé tehetős de jobb módú város atyák is legalább fele költség átvállalásával könnyit- hettók volna a város terhét. Hiszen talán a kínálkozó látványosság és gyönyör is megér annyit I Áldozat képesség szempontjából — bár egykét kivételre itt is lelünk — Németi lakosait s ezek bizalmassal kevésbé terheli a mulasztás és fukarság vádja s ez okból a hazafiatlanság vádját e részről joggal utasíthatom vissza. Hirek. Ősz. Tehát elmúlnak a kellemes őszi napok is, melyet a közszólás, vén assznyok nyarának szokott nevezni. Ezek a kellemes meleg nyárias október végi napok, a melyek igen jól estek, a htdeg télies jellegű szeptember után. De még olykor-olykor verőfényes őszi napsugár játszik a sárguló lombok között s a nyári hangulatot, a melyre utczáink pora is erősen emlékeztet, csak a huldogáló falevelek, az egyre ritkább lombozatu fák zavarják meg, amelyek eszünkbe juttatják az enyészetet, az elmúlást s lelkűnkön átsuhan az ősz borongása, megérezvén, hogy ez a nap fényes ragyogás, mán csak ideig-óráig tartó csalóka verőfény, mely egyetlen fuvallatára az északi szélnek elmúlik és újra fázva, dideregve sietünk meleg szobánk felé. Mintha az öreg, boszorkány hírben álló Kesely Balognétól jót lehetne tanulni. Meg néha mintha nem is az utca felől jött volna, hanem onnan a kert felől. Kackiásan járt a menyecske. Olyan kendők, fő- kötőkkel, a melyet a fehérvári vásáron lehet venni. Oda pedig ebben az időben nem igen jártak. De a menyecskének mindig akadt valami zsidója, aki fehérvári árukkal ment keresztül a falun. Néha-néha megesett, hogy reggel felé jött be a menyecske, kifáradva, lázasan és akkor azt mondta, hogy a feje fájt és a szabadban volt. Az ilyen fejfájások előtti napon pedig rendesen az öreg Keselyné járt a háznál. Beszéltek is a faluban valamit, a miről csak András nem tudott. Az öreg bakter Bakajtós Gábor azt is mondta, hogy sötét este egy férfit látott besuhanni az Andrásét kertjébe. A kort közepén egy női alak várt a férfira s találkozásuknál beszéd helyett a csók volt a beszéd. Majd a férfi és nő bement a méhesbe, a honnan szürkületig halatszott ki a szerelmes dormögés és a csók halk zaja. Majd szürkületkor kijött a két szerelmes, a nő ráhajolva, majdnem ölibe vettve magát a férfitől, mintha menni akarna vele s nem válni meg tőle. És Bakajtos hallotta, mikor egymástól megválva, a nő azt kérdezte a férfitel: mikor látlak ismét, édes? — Megüzenem — válaszolt a férfi — s távolabb legelő .lovához sietett s arra felpattanva, elvágtatott. És másnap már valami uj ékszer Volt András feleségén., — És aztán kit ismertél meg? — kérdé valaki az esetet elbeszélő bakteri. — Az Annát megismertem — felelt a bakter. Nem hiába van mindig az öreg Keselyűével, az is olyan boszorkány lesz, mint emez. — Még sem félsz tőle ? — Félek én mind a kettőtől. De ha nem tudok hallgatni. Egész éjjel a kutyákkal beszélhetnék, ha azok tudnának az ón nyelvemen, nappal meg aludnom kell, hát csak akkor beszélek, ha hozzájutok. — És aztán olyankor hazudik kend 1 — szólt közbe egy hang. A pár ember szétugrott. Hátuk mögül került elő Anna, meg az öreg Keselyné. A bakter keresztet vetett. — Vigyázzon kend Bakajtós Gábor! — szólt a menyecske, mintha hallotta volna mit beszélt. — Hihihi 1 — nevetett az öreg Keselyné, ha lu volna, már rég agyonverték volna. Aztán tovább mentek. A vén Bakajtós sem mert többet leskelődni, de elég volt az ahhoz, hogy Annát együtt emlegessék Keselynével, a vén boszorkánynyal. Ebben a zavargó időben sok volt a betyár, akik még katonai cimeket is használtak. Mintha a labancok vagy kurucok bocsátották volna ki őket, hogy bizonyos helyeken növeljék a félelmet és rabolhassanak. Legveszedelmesebb volt Villám Dani, a ki úgy adta ki magát, mint a kurucok kergető csapata. Rajta volt is valami egyenruha féle, de a mi (már t. i. a ruha) hozzávaló tartozandóságát még a mai szakértők sem tudnák meghatározni. Rabolt ez mindenfelé, tekintet nélkül kuruc vagy labancra. Vármegyék tűztek ki dijat a fejére, de nem tudtak hozzáférkőzni. Nem sokan voltak a rablók, de jól összetartottak. Egy este a kis Szántód utcáján lovak csörtotése hallatszott s hangos káromkodó kiáltások. András még nem feküdt le s kapujában állott. Messziről hallatszott a lovak patáinak zaja. Villámsebességgel száguldott el mellette vagy négy ember s nemsokára megjelentek az üldözők. Vagy 12 pandúr. András előtt megálltak. — Látott kend erre futni embereket ? — Láttam. — Nem ismerte őket? — Nem. — Pedig ebbe a faluba valók. Azt megtudtuk a beszédjükből. Itt vártak rájuk, vagy legalább valamelyikre. (Folyt, köv.) Legjobb _ varrógépek kedvező részletfizetésre kapható: S —---------------------------e SZ ATMARON, Kazinczy-utca 17 a Zárdával szemben.
