Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-16 / 3. szám
XXX. évfolyam. 3-ik szám. Szatmár, líW H. Jan 1«,-------------------------_----------------SZATHAR. TÁRSADALMI DS SZÉPIRODALMI HETILAP. & i'S \ű, \/v. V-v*:. i * >>,. : />/ Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. jSzERKESZTOSEG ÉS KIADÓHIVATAL ; Deaktér 3. szám. Mindennemű dijak a ki »dől ivatalban HIRDETÉSEK: Készpénzfizető» mel'ett a b-gjütányosabb árban. Nyilttór sora 16 fillér. <yFőispán változás. Az élete legszebb korában elhunyt Uj- falussy Sándor főispánsága óta vármegyónk- ben már rövid idő alatt két idegenből jött főispán próbálkozott ennek a meglehetős nagy területen fekvő, népes és dzsentri vármegyének a kormányzásával. A ki figyelte az eseményeket az láthatta, hogy inig a város kormányzásánál, a hol az együvótarto- zás különben is könnyebben összehozza a különféle erőket, — egyiknek sem volt semmi nehézsége, addig a vármegyénél irányító és vezórszerepre egyik indigena sem tudott jutni, mert hiányzott hozzá az évek hosszú során megszerezhető azon praxis, a mely képessé tette volna őket arra, hogy mint jó terep ismerők indulhattak volna el a nemesi kúriák meghódítására. Tanúság ebből tellát az, hogy bárki legyon is Szatmár vármegye főispánja a ki idegenből jő, nagy idő kell ahoz még kellő ügyesség és emberismeret mellett is, hogy az illető hivatásszerű vezetője lehessen ennek a sok különféle elemekből és érdekcso- portozatokból álló vármegyének. Mégis sajátságos az, hogy a múltak eseményeit mintegy figyelmen kívül hagyva most ismét olyan kombinátió kering, sőt a fővárosi lapok által mint bevégzett dolog van I A R C Z A. Harmat Erzsi. (Pályadijjal koszoruzott romáuez.) Pásztoriéi tillinkója, Mélán zeng a holdas éjben. . . Harmat Erzsi kedvesének Öröm csillog szép szemében. „JerI a lombok hüs ölére, Hol tanyánk s annyi virág van. —■ Hadd merengjek szép szemedben Csókos ajkad bíborában!“ „Ali 1 úgy félek . .. szökve jöttem Hozzád; — pedig hűs az éjjel!“ Oh! galambom gyenge mátkám Jobban mért nem öltöztél fel ?“ Szép leánynak csókja édes Benne annyi kéj és báj van, Dobban a szív boldogságnak Tulvilági mámorában. közölve, hogy Szatmár városának főispánjául a király legközelebb Kristóffy Jószefet, a nagylaki kerület országgyűlési képviselőjét fogja, kinevezni. El kell ismerni azt, hogy az illető főispánjelöltről azok, kik közelebbről ismerik csak a legjobbakat mondják, sőt a pesti lapok oda nyilatkoznak, hogy távozásával a szabadelvű párt egy igen munkás, szorgalmas és tehetséges tagját vesziti el a mi nagy szó; azonban mindez nem lehet megnyugtató jelenség azok előtt, a kik tudják azt, hogy mily különleges viszonyaink vannak nekünk s a közügyek vezetése körül fáradozván tapasztalták, hogy nem közönséges tehetségnek kell annak lenni, a ki ennek a vármegyének a területi, nemze- t i s ó g i, vallási és társadalmi viszonyainál fogva oly sokfelé húzó elemeit egy kézbe tudja egyesíteni. Ezért nézünk mi félve a közeljövő elé, ezért érinti keblünket fájóan, vármegyénknek oly sok jeles, derék fia mellőzésével egósszen idegennek a kinevezése. Tagadhatatlan, hogy ezen újabb fordulatban Szatmár városának nagy része van. Pedig Szatmár városára tökéletesen közön- bös dolog az, ki lesz a főispán, mert ennek a városnak az ügyeire a különbenit N.-Károlyiján lakó főispán vezető befolyást sohasem gyakorolhat. Most azért midőn egy egyéniség ellen csak azért foglalt állást egyhangúlag a város, hogy ezáltal esetleg egy másik haladását mozdítsa elő, — a maga szempontjából, midőn saját fiát pártolni, s annak előhaladását eszközölni igyekezett, helyesen cselekedett. De bizony nem látott messzebb a város ez egyszer az orránál, mert a vármegyét, melyet különben mindig állandóan messze tart magától, most egy lökéssel ismét jóval odább taszította, mindazáltal tervei is dugába dőltek. Bár fordulna olyan irányba az egész főispán kérdés megoldása, hogy sem a vármegye, sem a város kielégítetlen ne maradna ! Természetes, hogy ez alig lehetséges. A kezdődő viszályból pedig előreláthatólag sok torzsalkodás következhetik. ni. Színészet. Martos .Ferencnek és Huszka Jenőnek, akik a „Bob h erreg“-et Írták, egy nj operettjét hozták szinro művészeink legközelebb. Ez az Operette az „Arany virág“. Budapesten a „ Király- szinház“-ban több előadást ért meg 50-nól rövid két hónap alatt. Az igaz, hogy a darabban levő látványos részek dekorációiról beszélnek akik látták. Látszik, szüksóg is van ezekre a fényes Harmat csillog a virágon, Piros hajnal van az égen, Harmat Erzsi lombok árnyán Alszik elmerülve mélyen. „Szép kedvesem 1 Erzsim ! Ébredj! Takarózz be, meg ne fázzál.“ Szép leány lázas beszéde Eh borzasztóbb a halálnál. „Fejem szédül! anyám átka Hangzik hozzám át az éjen, Oly jó volna szenderegni Rozmaringos sírba mólyen 1“ „Szép kedvesem ! tán meghűltél 1“ „Óh! úgy égek és úgy fázom „Jer llát innen mig a lombok Harmat cseppjoit lerázom 1“ „Fülembe zeng anyám átka! Jaj 1 mit tettem ? ... óh mit éretted ? ! Első szűzi édes csókom óh! te tőllem mért is kérted ?“ ügy szenved a szép leány — és Oly csipős a szollö szárnya, Fény, derűnek, boldogságnak Meg van foltja, meg van árnya 1 Köny csillog a kis virágon Sötét felhő van az égen, Harmat Erzsi lombok árnyán Rozmaringos sir ölében Alszik eltemetve mélyen. KOSA EDE. Gondolj reám .... — A...............hoz — Ha lelked elborul, s te erezed Hogy szenvedés, s kin lőtt a részed És senki sincs, ki rád tekintve Egy kis sugárt lelkedro hintne, S gyász lesz örökre életed . . . Gondolj reám ki hőn szeret 1 Ha fáj szived— s könnyezve látod Hogy romba dőlt egész világod, Mit alkottál magadnak egykor, S romok kövéből itt löszén por . . . S az szállja meg bús lelkedet, Gondolj reám ki hőn szeret I Ha fájdalom, s kin úgy lovertek Hogy nincs erőd hordozni terlied, S alatta már már összerogyva, Vágysz megpihenni lenn sírodba Ne dobd el még — no életed 1 . . . Gondolj reám ki hőn szeret. DÖMÉNY ZOLTÁN. i Sirolin A legkiválóbb vosoktcl mint tanárok és elhatható* szór : légzőszervek hurutos bajainál labbadozóknál intüdőbetegségeknél, úgymint idült bronchitis, szamár-hurut ÓS különösen .— _~--------fluenza után ajáiiltatik. : Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. Kol- lemos szaga és jó ize miatt a gyormekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegonkint I k.-órt kapható. Figyeljünk, •hogy minden üveg alanti czéggol legyen eilátva : F. Hoűman-La Roche & Co vegyészeti gyár Basel Sváj ez. I 1