Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-30 / 18. szám

S Z A T M A R. 3 — Harcz a kenyérért. Annak a hírére hogy a sztrájk következtében a vasutasok közül az en­gedetleneket és lázitókat elbocsátják s így sok állás inegüresedósóre van kilátás nagyszámmal je­lentkeznek a forgalmi hivatalokban, a kenyér­nélküli emberek ezrei az ország minden részeiben. Csodálatos dolog, hogy a mai nehéz viszonyok között meg nem gondolták cselekedetök nagy el­hamarkodottságát a vasutasok, ma, mikor egy 30—40 forint havi fizetéssel járó állásért sokszor végzett emberek is jutnak. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a magyar néptanító 400, a református lelkész tsOO fizetést kap, mennyi előnynyel bir ezek felett a vasutas a ki 6 elemi osztályú qua- liflcatió után 700—1200 forintig sőt kilométer pénzekkel tovább is fel megy. A vasúti sztrájk, miután a kormány a leg­erélyesebb intézkedéseket tette, hétfőn az ország több helyén megszűnt. Azóta mindig érkezik a hir, hogy itt is, ott is szolgálatba léptek a va­sutasok. Kedden már a szatmári a vasúti állomás alkalmazottai is, akiket az ár magával ragadott, de akik minden nagyobb zaj nélkül vettek részt a sztrájkban, szolgálatra jelentkeztek s szerda óta rendesen teljesitik funkcióikat. — A nemzetközi szeszértekesitú kiállítást, amelynek magyar osztálya is van, Ferencz Ferdi­nand főherceg, mint védnök, az elmúlt csütörtö­kön nyitotta meg Bécsben. — A kiállítás célja annak bebizonyítása, hogy a szesz úgy a háztar­tásban, mint az ipar terén mennyire hasznosítható. Használati és tenyészlóvásár Kassán. Az Abauj-Toruamegyei Gazdasági Egyesület május 25-én, a kassai falkavadász-társulat tavaszi ló­versenyével egyidöben használati és te- nyészlóvásárt rendez. A vásár igen látoga­tottnak ígérkezik, mert Felső-Magyarország régi idők óta nagy hiányát érzi ezeknek a rendszeres lóvásároknak. A galíciai és porosz-sziléziai ló­kereskedők igen érdeklődnek a lóvásár iránt. Eddig 100 darab 3 évesnél idősebb nyers csikó és behajtott ló van bejelentve. A vásáron az egye­sület 1000 korona dijat is ki fog osztani. Beje­lentési határidőmájus 15. Az érdeklődőknek bő­vebb felvilágosítással szolgál az egyesület tit­kári hivatala. — Munkás-sztrájk a Szatmárhegyen. A Szat- márhegyen a szőlő- és gazdasági munkások a napokban sztrájkot kezdtek, hogy a munkabért dolog időben napi 3 koronától 4 koronáig emeltes­sék. A birtokosság, amely az eddigi napszámbért is magasnak találta, — most, hogy a sztrájk ki­tört, idegen munkásokat fogadott. A sztrájkolok ezeket terrorizálni igyekeztek s a hegyi kapi­tány erélyes közbelépésére volt szükség, hogy na­gyobb összeütközések ne történjenek. — Uránia Szatmáron. Az Uránia magyar tudományos színház előadásait tegnap a városi színházban megkezdette. Ma este „Egyiptom“, holnap, vasárnap pedig a „Táncz“ fog színre ke­rülni. Ma délután 4 órakor az Uránia külön ifjúsági előadást tart 40 fillér belépő dij mellett. Az olasz bor behozatala elleni állásfoglalás céljából a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület elnöke f. hó 24-éré, Szatmárra, a városháza ta­nácstermébe szatmármegye bortermelőit értekez­letre hívta össze. A fennakadt vasúti forgalom következtében a meghívók idejében kézbe nem kerülhettek,) s igy az értekezlet megtartható nem volt. „Gazd. L.“ — Hirdetmény. Városunk határán a katasz­teri helyszinelési (felmérési) munkálatok folyó év május havában megkezdetnek, hogy ezen mun­kálatok minden akadály nélkül pontosan végre­hajthatók legyenek, felhívom a birtokos közönsé­get, hogy ki-ki birtokának határait teljes nevük­kel, és lakóház számukkal ellátott zsindelylyel vagy hasonló táblával saját érdekükben annálin- kább sürgősen jelöljék meg, mivel a mulasztás folytán előállható felmérési hibák kiigazítása csak hosszas idő alatt az illető költségén lesz eszkö- közölhető. — Szatmárit 1904. április hó 23. Tan- kóczi főkapitány. — Az osztálysorsjáték játékterve. A magy. kir. szab. osztálysorsjáték hivatalos játéktervét, ápr. 30. ___________________________ a melyből az világlik ki, hogy összesen száztiz- ezer sorsjegy közt 14,459,00o koronát sorolnak ki, a nagyközönség bizonyára ismeri. Tudja ugyan róla azt, hogy a világ valamennyi osztálysors- játék-terve közt a legjobb, de mégis csupán csak nagy számsort lát benne. Hanem az élet eleven­ségét vitték a ssrsjátékba azok az adatok, s me­lyeket nemrég egyes főnyeremények nyerőitől megtudnunk sikerült, s a melyeket akkor közöl­tük is. Egész sor ember : iparos, hivatalnok, ke­reskedő, gazda, önálló és alkalmazott vonult el előttünk, a kik hol egy-egy nyolcad, hol egy-egy negyed sorsjegygyei vagyonra tettek szert, ők az eleven bizonyítékai és hirdetői annak, hogy a magy. kir. szab. osztálysorsjáték játékterve megfelel világszerte elterjedt kitűnő hírének. — Állás- és foglalkozásnélküli emberekre nézve valóságos áldás lesz ezentúl a Pesti Napló hirdetési rovata, mely mostantól kezdve rendsze­resen közölni fogva az országban lévő összes üres állásokat úgy a köz, mint a magántisztviselői pályán és a kereskedelmi és ipari vállalatoknál. A kinek nincs állása, foglalkozása, vagy jelenlegi állását megváltoztatni óhajtja, az ezentúl nem lesz kiszolgáltatva a nem mindig lelkiismeretes közvetitöknek, hanem csak figyelemmel kell ki­sérnie a Pesti Napló apróhirdetéseit, mely igazán nagy áldozattal ezentúl díjtalanul fogja közölni az összes tudomására jutó üresedéseket úgy férfi, mint nőtiszlviselők részére s ezekről bárkinek is ugyancsak díjtalanul nyújt felvilágosítást, a ki válaszbélyeget küld. A Pesti Napló e dicséretes vállalkozás által a munkanélküliség nagy társa­dalmi problémája egy lépéssel közelebb jutott a megoldáshoz, mert most minden állásnélküli em­ber egy könnyen hozzáférhető napilapban min­dennap megtalálhatja költség nőikül, hogy hová fordulhat foglalkozásért. Kereskedelmi, gyári és ipari vállalatok, nagyobb gazdaságok stb. ez utón szintén költség nélkül a legrövidebb idő alatt kaphatnak megfelelő személyzetet, mert a Pesti Napló az üres álást hirdető közleményeket ha hozzá beküldik, teljesen díjtalanul fogja közö'ni. — Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Vá­rosház épület. E megbízható czéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. Felelős szerkesztő : Bottyán Pál. Főmunkatársi Inczédy Márton. Laptulajdonosok Katik és Szeremy. ozukOrka l kellemes izü f;tf£ enyhe ha- gyermekeknél, og igen tasu hashajtó szer, mely úgy mint felnőtteknél hasznosnak bizonyult. — Orvosok ajánlják és rendelik betegeiknek. Kapható 70 filléres eredeti dobozokban. ========= Készítője: ============ HORVÁTH JÓZSEF gyógyszerész, SZATMÁR NÉMETI. k/WWWVIWW.WV' 484—1904. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1903 évi 18876. V. számú végzése következteben Dr. Harcsár Géza ügyvéd által képviseltGrün- f e 1 d Áron javára Grósz Mártonná Spitz Lina ellen 29 kor. 47 fill, s járulékai ere­jéig 1903 évi decz. hó 24-ón foganatosított ki­elégítési végrehajtás utján le foglalt Grünfeld Áron és Grósz Róza által aláirt, Középhomoró- don i 901 november 5-én kelt, 1902 február 5-én lejárt váltón alapuló 600 korona tőke és járulé­kaiból álló követelés nyilvános árverésen eladat­nak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. járás- bíróság 1903 évi V. 1677|10 számú végzése foly­tán eddig összesen 78 kor. 50 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Szatmáron, a kir. törvényszék árverési szobában leendő esz­közlésére 1904 évi Május hó 13-ik napjának dél­utáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hi­vatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében kész- pénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő igóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielé­gítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t.-c. 120. § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1904. évi április 27 napján. ÁDÁM ALBERT, kir. bir. végrehajtó. Több mint 50 év óla Az eszéki arez kenőcs és eszeki 1-szanpaii «liárolitja a 8z«[.)6i mai- foltot és a bír ősszel tisz | tátlanságát Valódi csakis a DIENES J. C.i SALVATOR-GrYÓGrYTÁRÁBÓL ­Eszéken fclsöváros. 1 tégely eszéki arczkenőcs ára 70 fillér 1 drb Salvator-szappan . „ 1 kor. 1 tégely kézi paszta . . „ 1 „ 20 fill. I Lyoni rizspor kis doboz 1 kor., nagy dob. 2 K. | Figyelmeztetés! Ezen czikkek mentek minden rtalmas al-| katrószektől és megfelelnek tökéletesen a 71012. sz. B. m. rendeletnek. Csak akkor valódi, ha fenti törvényileg be­iktatott védjegygyei elvannak 1 tva és kére­tik a t. közönség csakis DIENES-fóle eszéki J kenőcsöt és szappant kérni és elfogadni Főraktár Budapesten: TÖRÖK JÓZSEF ur gyógyszertárábanj VI. Király-utca 12. sz. Szatmárit, kapható : Bossin J. Rajzinger I A. és Unger Ullmann Sándor gyógyszerész | uraknál. Gyár: NYERGES-UJFALU (Esztergom m.) Sürgönyeim: Eternit Budapest Teleton 12-92. Gyár: VÖCKLABRUCK (Felsö-Ausztria.) ETEItiX IT-PALA HATSCHLk LAJOS SZAB. MF* Ellpusztitliatatlai^ köqnyü, tetszetős, olosó és tűzálló tetö-fedőanyag. ETERNIT MÜVEK IATSCHEK LAJOS BUDAPEST, VI, Andrássy-ut 33. Elsőrangú referenciák. — Jótállás. — Évi gyártás 1500 kocsirakomány. — Kérjen ismertetést.

Next

/
Thumbnails
Contents