Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-27 / 9. szám
2 S Z A T M Á R. febr. 28. dók apró magokból nőttek föl. A kis egér parányi fogai lassan megőrölték a rab oroszlán köteleit. A futó lavina hópelyhekből fejlődik irtózatos tömeggé. Kicsiny dolgok egyesülése, és tovább egyesülése nagy dolgokat teremthet. Az emberek közt is az egyiknek több, a másiknak kevesebb ereje van. De együttes működésben hatalmuk nagyobbodik. Bocsánat, hogy ezeket a népért óhajtjuk. Bocsánat, mert igazán nem tudom, nem lesz-e valaki olvasóim között, aki lekicsinyeli thómámat. A nép. Hiszen pl. egy pohár pálinkáért szavát megszegni is képes a legtöbb közüle. Ez sem az ő hibája. Ne tessék, kérem, szavának megszegésére rábírni. S aztán tessék megadni még, hogy saját magának főzzön mindenki pálinkát, majd akkor nem igen fogadják azt el idegen kézből.. . Most csak a népért beszéltem. De bizony nem csak ők vannak bajban. Bajban van a nadrág os osztály is. Még pedig a nadrágos osztály majdnem mindenik szektája. Általában. Mert hiszen vannak itt is alakok, akik gond nélkül élnek. De talán az ő gondnélküli életük teszi a mások, ezer- szerte nagyobb számban lévők életét gond- teltté. Szóval jól nézel ki Magyarország. Csak a bajokat és okait ne takargassuk. Úgy sincs már sok veszteni valónk. Legalább igazat mondjunk. — om.— Főispán beiktatás a vármegyén. Folyó hó 24-én a gyorsvonattal vonult be a vármegye és Szatmár szab. királyi város főispánja Kristóffy József Nagykárolyba. A pályaudvaron már déltől kezdve nagy tömeg szorongott. A város fel volt lobogózva s több díszes diadal kapu hirdette az ünnepélyességet. Este a nőegyleti mulatságon vendégeivel részt vett az uj főispán is. A tulajdonképeni beiktató közgyűlés 25-én d. e. fél 11 órakor vette kezdetét. A gyüléste- rem szorongásig megtelt bizottsági tagokkal, a karzat díszes hölgyközönséggel. A közgyűlést Nagy László alispán nyitotta meg s felolvastatta a főjegyzővel a kinevezési okiratot s indítványozta, hogy küldöttségileg hívják meg az uj főispánt, kíséretével együtt, az eskü letételére. Csakhamar bevonult aztán a diszmagyarba öltözött, egész megjelenésével jó benyomást keltő, rokonszenves arczu, élete legjavában levő főispán. Kíséretében több mint 20 diszmagyarba öltözött előkelő vendég volt. Az eskü letétele után Ilosvay Aladár főjegyző tartott hozzá hosszabb beszédet. Ezután a főispán emelkedett fel szólásra, mindjárt beszéde elején kitetszett, hogy jeles szónok s megnyerte a rokonszenvet ama kijelentésével, hogy nem a hatalomvágy, nem a dicsőségszomj, hanem a kötelességteljesités tudata hozta körünkbe s egyúttal kijelentette, hogy nem fényes múlt, nem az összeköttetés alapján jutott emez állásra, hanem becsületes munka után. Mindent felhasznál ha szükséges, még a hatalom erejét is a vármegye javának a munkálására. A közigazgatás javítása érdekében törvényes hatalmának egész súlyát igyekszik felhasználni. Minél kevesebb papír fogyasztás mellett az élet valódi szükségeit igyekszik kielégíteni. Nem feledkezik meg még a szegény nninkásnépröl sem, hogy a kivándorlást a jóllét fokozásával enyhítse. A nemzetiségi kérdést az állam politikai integritásának tekintetbe vételével a történelem tanúságai szerint úgy fogja fel, hogy azok kulturális belső fejlődését előmozdítani szükséges. Politikai tekintetben mindenkinek szabad meggyőződését tiszteletben tartani Ígéri. Különösen az alispán támogatását a közös együtt működés érdekében kéri. Szavait eme szavakkal fejezte be : „Éljen a haza, éljen a király, éljen a vármegye.“ A remek beszédet a gyűlés több Ízben tapsaival és éljenzésével szakította félbe. A végén pedig perozekig tartott a tapsvihar és éljenzés. Utána gróf Károlyi György állott fel a vármegye nevébe válaszolni a főispán gyönyörű beszédére. Kérte egyebek között, hogy minden illegális eljárással szemben a legnagyobb szigorral járjon el. Első ténye volt az uj főispánnak, hogy gr. Teleki Pált tiszteletbeli főszolgabírónak kinevezte. Ezután a gyűlést bezárta, az öszbenyomás mit az egész gyűlés tagjaira első megjelenése tett a legkedvezőbb volt, adná az ég, hogy ez az osztatlan lelkesedés kísérné ezutáni működését is, hogy jeles tehetségeit s erejét vármegyénk felvirágoztatására fordíthatná. Ezután a küldöttségek tisztelegtek mintegy 24-en. A gyűlés után a kaszinó helyiségében társas ebéd volt, a hol aztan a sok toasztban nem volt hiány. Színészet. Vasárnap este Szőke Sárinak, a budapesti Királyszinház tagjának az „Aranyvirág“ címszerepében való vendégfellépte vonzott telt házat. Kíváncsian vártuk ez előadást. A benyomás, mit Szőke Sárinak első fellépése maga után hagyott, ez : játéka túl élénk, a mi sokat rontott az ösz- hatásból, igen ügyes táncos és kellemes énekhangja van, de csakis énekhangja. — Hétfőn a „Bajusz“ zónában telt házat hozott össze. Kornay, Nagy Sándor és Ferenczy remekeltek, jók voltak még Szentes és Szabó Mari. Kedden ismét vendégszereplés volt. Ezúttal a „Tavasziban Révész Ilonka a budapesti Magyar színház tagja vendégszerepeit. Révész Ilonka Anna szobaleány szerepében ügyesen játszott, és jól tánczolt és szépen énekelt, szóval megnyerte mindenben a közönség rokon- szenvét. Ez este kijutott a tapsból Ferencynek és Papírnak is. Szerdán „Simonyi Obester“-t adták nagyon kevés közönség előtt közepes előadásban. Kornay Margit jutalomjátéka vonzott Csütörtökön zsuífolt házat. Ritkán láttak oly lelkes hangulatot és fényes ünnepeltetést, mint amelynek szemtanúi voltak, kik előrelátásból már hetekkel előtte megválthatták jegyeiket és eljuthattak Kornai jutalomjátékára. Kornai rövid itt léte alatt annyira meghódította színházba járó közönségünket, hogy tisztelői egy előadásra nem is juthattak el mindnyájan, kicsinynek bizonyulván számukra a színház. Ez indította Krémer igazgatót azon szokatlan eljárás tételére, hogy Kornaynak folytatólagos jutalomjátékául ma este szombaton ismét élőadatja a „Nebántsvirágot.“ Azt a lelkes hangulatot leírni lehetetlen, mely Kornay megjelenésekor nyilvánult. Zugó tapsvihar és éljenzés között adogatták fel a szebbnél szebb mintegy lü—lő virágcsokrot, három gyönyörű virágállványt mindegyik öt pecsétes levélkével ellátva, két babér koszorút és számtalan értékes csomagot. Megható volt, midőn egy fehér galambot bocsátottak le a kortina pádról Kornai vállaira, természetesen azt is ötpecsétes levélkével. Volt virág eső is bőven. Az ünnepelt kényekig meg volt hatva az elismerésnek ily nagymérvű megnyilatkozásától, s alig tudott szóhoz jutni. Az egész előadást szűnni nem akaró taps és zugó éljenzés kisérte mindvégig, mit Kornay kedves, ügyes játékáért, kellemes hangjáért méltán meg is érdemelt. Az előadás leszámítva a tulhosszu szüneteket, igen sikerült; a sikerben Kornayn kívül osztoztak Tábori, Szentes, Papír és Bátosi. Péntek este zónában a „Boszorkányvár“ regényes operetté vonzott szép számú közönséget. Egy szavunk volna Krémer igazgató úrhoz és ez az : hol maradnak a népszínművek, színművek stb. Mindig csak Operette. Örömestebb látnánk egy-egy jó színmüvet színpadunkon, mint holmi kevesett érő operettet. Nem kell egyoldaliinak lenni, mert majd sokat fog ártani 1 HÍREK— Iskola látogatás. Dóczi Imre a tiszántúli egyházkerületi középiskolai felügyelő a helybeli ev. rcf. főgymnáziumban, a protestáns növeldében és ezzel kapcsolatos tanítóképzőben látogatásait f. hó 20—2ti napjain tette meg. A látogatás után a szokásos konferencián mindkét intézetnek úgy aki debreceni diáklegény nem volt s éppen azért nem kívánhatja tőle jólélek, hogy megértse az elmondandókat, ha meg nem említem sebtében, miként a jurátusok nemcsak a jóságos Alma Mater öreg falai közt éldegélő cétuslakosok felett gyakoroltak szigorú felügyeletet, hanem a vén kollégiumban elhelyezett négy osztályú elemi népiskolának növendékeit is oktatták. Innen eredt azon elnevezésük : esküdt-tanitók. Kitelepítették az elemi iskolát: nem emelkedhetik többé az „abc“-től kezdve a tudományok legmagasabb fokáig annak az áldásosztogatásokban megvénhedt iskolának tágas termeiben senki. Ezért holt lények ma már a régi jurátusok, ezért nem teljes a jurátus-fogalom ma, mert az elemi iskolai tanítás nélkülözésével megszűnt az ősi intézmény, kihunyt az igazi esküdtfelügyelő-tanitók utolsó szikrája. Hosszú bevezetés, rövid tárgyalás, semminél vajmi kevéssel több befejezés : nem üti meg a mértéket. Mindegy! Igénytelen soraim következtében nem szoktam holmi nagyitó üvegeken át nézni; a debreceni diákság jellegzetes életlüktetésének megírásában való törekvésében a babérok, pálmák egész özöneként hat lelkemre az önzetlen s elhatározásomat becsülő, legcsekélyebb elismerés. A türelemnek is van ám határa 1 Mintha füleimbe morogná e szókat egyik-másik, esetleg | soraimat olvasó egykori kollegám. Beismerem. Hol kezdjem hát ? Miként széliében díszük az a jó szokás mainapság, hogy az iskolás tanulók ajándéktárgyakkal kedveskednek tanítójuknak, vagy tanár- jóknak (mert tudniok kell, hogy nemcsak ünnepi beszéddel él némelyik!) melegágyra talált ez a szép virág a jurátusok vezetésére bízott iskolában is. A különbség pusztán annyiból állott, hogy nagyértékü aranyóra, aranyiáncz s több effélék helyett az egyszerűséget nemcsak prédikáló, de híven követő esküdt-tanitók hálás köszönettel fogadták a szokásos pár koronáuyi értékű meglepetéseket. Eddigelé semmi csíny nem fedezhető fel eljárásukban, mert csak azt cselekedték, amit a méregdrága névnapi, születésnapi ajándéktárgyakat könyökig . . ejnye ! ejnye ! beli megütni ez a toll. .. nos, könyékig meghatva átvevők; tudniillik ridegen nem utasíthatták vissza zsenge csemetéiket forgalmi értékben aligha silánynak nem tartható meglepetésükkel. Hogy is tették volna, hiszen többet ért annak belső becse, mint sok tisztességes összegre rugó, eziezomás, fényűzésre való tárgy ! A hamisság abban rejlik, miként néha — hiszem is, hogy amint nekem elbeszélték: elvétve — került olyas pajzán tréfákat kedvelő közöttük, aki társának tanítványai közül óvatosan figyelmeztette a szemfülesebb tanulókat, hogy a „tiszteletes tanító ur“-nak a jövő héten lesz a születésnapja. Persze, névnappal nem lehetett spekulálnia, mert akkor nyilvánvaló lett volna minden. Azután pedig értesítette „tiszteletes kar- társsát, hogy ekkor meg ekkor születésenapját fogják ünnepelni tanítványai. Mit volt, mit tenni ilyen esetben ? Ha nem Ízlett is a huncutság : nagyot kellett nyelnie az iinnepelendőnek, hogy valamiképp ki ne pattanjon a titok. Az összerakosgatott fillérekből, amelyeknek értékéből valamire való díszes könyvet nehezen I lehetett volna vásárolni, vett az intézkedő jurátus egy remek kiállítású szépmüvet. Helyesebben és rövidebben : ha neki nem volt, vagy a felsőbb tanulók nyilvános olvasóegyletének könyvtárosától, vagy valamelyik barátjától kölcsönzött egy szemnek tetsző könyvet s azt adták át az ünnepelt férfiúnak, aki — legalább úgy hiszem ! — alkalmasint nevető görcsök főj toga tilsától volt kénytelen könybelábadt szemekkel kifejezni köszönetét. — Az ünnepség elmúltával a könyv visszavándorolt illetékes helyére, a begyüit pár koronából pedig jóízű élcelődések közepette meg- tekintgette az „esküdt felügyelői kar“ az Aranycsap, Kispipa, vagy más hasonló látogatott tanyák borospoharainak fenekét. Ha valamelyik idogálni azért segítő társ szemére lobbántani akarta csinytevését a főmesternek, mentségére rendesen azt szokta odavágni: tehetek én arról, hogy ahol pénz nincs, ott hiányzik minden, még a debreczeni karezos is ! ? E tekintetben (csak a karcosra nézve !) magam is kész vagyok részére billenteni az igazság mérlegének' gyakran ide-oda himbálódzó serpenyőjét. Elvégeztem — szinte látom, az édes emlékeknek mily kellemes hatása alatt teszi le e sorokat, akinek megadta sorsa, hogy debreczeni juratus lehetett. De szeretem hinni, hogy azoknak keblét szintén eltölti valami kifejezhetetlen, jóleső érzelem a múltak képeinek visszaidézé- sére, akik valaha annak a világhírű kollégiumnak áldott emlőin szívták magukba a tudományok tápláló erejét. Legalább az enyémet igen!
