Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-16 / 29. szám
XXX. évfolyam. 29-ik sz. Szatmár, 1904. jul. 16. SZATMAR ■Mi Yli Y[ TÁRSADALMI Eö SZEPIRCU >A LM1 HETldSS^vís^ Q y %■ Megjelenik minden szombaton. v-—- " '<K \ "Sí . ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deaktér 3. szám. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb álban.-«> Nyilttór sora 16 fillér. <§— Az aratás. Megpendült a kasza, dalra kelt a mezei munkás nép ajka. — A szürkülő hajnal a sötétedő alkony ott találja a munkást a mezőn, kezében a szerszámmal, a ki véres verejtékét nem győzi törülni. — Dolgoznak már a midőn a harmatos fészkéből felszálló pacsirta az első hajnali dicsőítő dalt zengi a teremtés urához ; ott dolgoznak még a midőn teljes fényében ragyog az esthajnali csillag. Az aratás megkezdődött nállunk, min- kenki a kinek egészsége, ereje van, a munkás nép közzül ott dolgozik a búza termő földön kaszálja, marokba szedő kévébe köti, keresztbe rakja egy jó, vagy kevésbbé jó esztendőnek gabona nemű terméseit. Meglátszik a falun milyen néptelen csak az öreg asszonyok, a kik jobb, szebb napokat éltek már, maradtak oda haza, karjaikon viselve az unokákat, mint házőrzők, tölték csendesen még hátra levő napjaikat. Egy nagy vizsga előtt állunk az aratás küszöbén, azt kell bebizonyítanunk, azon eredményt kell felmutatnunk, hogy az anyagi erőből, jólétből össze tudunk az anya földtől szedni annyi életfenntartási kelléket, mely egy egész éven át elegendő, a család fenntartására, szükségleteire. Ez az eredmény azonban teremtő Isten jósága, kegyelme, a miért sóhajunkat, könyörgésünket annyiszor emeltük. Minden aratáskor arról van szó országunkban, a mi a minden keresztények imájában benne foglaltatik : a mi^ mindennapi kenyerünk megadásáról. És ha az aratás jó s ha legalább közép termés van, húsz millió embernek adatik meg a kenyere. Egyik legfontosabb tényezője az évnek az aratási időszak, mely egy évnek jólétét, vagy boldogtalanságát eredményezi. Ha a teremtő gazdag termést adott, föléled minden, ipar, kereskedelem, egy nehány évi jó termés gázdaggá, hatalmassá tud tenni egy országot. Az egész országunk ereje, jóléte a mezei gazdálkodás, különösen a gabna neműek termelésén nyugszik. — A gazdától szerzi be közvetve és közvetlenül, minden iparos, kereskedő, kézi munkás, hivatalnok és mondhatni az ország minden lakosa a megélhetés forrásait, a pénzt, a kereslet és megélhetés feltételeit. Mióta a világ fenn áll, a szentirás tanúsága szerint is, a föld minden népe nagy előkészületet tett és feszült várakozással nézett az aratás elé. Nem engedhetjük el tehát szó nélkül ezen legfontosabb időszakot felettünk elrepülni, hogy legalább arról meg ne emlékezzünk. Az idei termés Istennek, a Gondviselésnek kegyelméből sokkal jobb, mint a liogy^Teínéltük. A tikkasztó szárazságot időközönként megszakította és enyhítette a jótékony eső. A búza szeme szépen, jó minőséggel kifejlődött, elmaradazott a rozsda, ma a mi termés megmaradt, legalább jó minőségű, az aratás legalább a mi és a közeli vidékeken általában, közép jő termésnek minősíthető. Az aratásnak azonban egy ujabbi csapását kellett észlelni a gazda közönségnek különösen a közép birtokos osztálynak, a kik nem úgy mint a kis gazdák, hogy magok takarítják be terméseiket, hanem napszámosokra vannak szorulva, szenvednek sokat. — A napszám ma már elviselhetetlenül magas. — Felverte értékét különösen nagyobj) városokban az építkezési kedv és a munkás hiány — a mely a kivándorlás következtében állott be. Mai nap a szatmári piacon kínálkozó kaszás és kévekötők elkérnek élelmezést és 4 korona napszámot, tehát annyit, a mennyit még eddig soha, — a mely ösz- szeg a termés nagy részének értékét felemészti. — az igazi csapás a gazdákra, a rozsda alig szokott nagyobb érvágást tenni. Ezek után ha mégis a gazda eredményt tud elérni a mire most kilátás van, a mennyiben a búza ára folyton emelkedőben van, várja be a magassabb árakat, a magas aratási költségeket vissza szerezheti az értékesítésnél. rn A R C Z A. Egy tehetséges asszony. — Irta: Pékár Gyula. — (Folytatás.) Milyen lehet ez a geniális asszony ? Férfias- kodé vén kisasszony, fantasztikus, csúnya némáért, vagy a legjobb esetben egy perrcfaelita szentet fogok-e látni ? Egy bohém Botticelli utánzatot, ami flórenci palástban sétál, s liliomot tart a kezében ? Első pillanatra annyi volt az ember az Empire teremben, hogy semmit sem láttam. Nagynehezen körülkerültem ahhoz a fehér oszlophoz, ahol ennek az udvarnak közepén sejtettem, s ott egyszerre közelről megpillantottam Madame Jehanne Valéryt. Ott ült az oszlop alatt egy etruszk diszü nagy zöld karosszékben, szórakozottan nézett végig a társaságon, s mosolyogva felelt a hozzá intézett tömeges kérdésekre. Elbámultam, mindent vártam volna, csak ezt nem. Fórfiaskodó némber, vagy Botticelli-utánzat helyett egy nemzetközi elegánciával öltözött, teljesen normális, modern szép asszonyt láttam ott. Határozottan ő volt a legnormálisabb az egész irodalmi szalonban — annyira az, hogy bele se illet d’Mme d’ Etiole gyűjteményébe. Én is, mások is csodálkozva néztük, mintha tévedés lett volna a dologban , , , Pedig ö volt az. Madame Jehanne Valéry : egy 35—3G év körüli, nyúlánk, de már gömbölyödő, kívánatos szőke asszony, aki első pillanatra mindenre inkább látszott teremtve lenni, mint művészetekre. Szép volt, abból a bizonyos lusta, szőke fajtából s nagy kék szemei és kissé vastag ajkainak mosolya mögött sajátságos, szerelmes öntudatlanság aludt. Körülötte mint prédára leső ragadozók ültek az ifjú és vén irók, analitikusok, szimbolisták, kritikusok, —- s igazi irói kérlelhetetlenséggel vallatták. Mindenik meg akarta találni a szfinx titkát, s ezért örökké egymás szavába vágtak. A szőke asszony lusta mosolylyal hallgatta őket a szabályos, nyugodt arca egy pillanatra sem változott el. Feleit neki egyszerűen, minden póz nélkül, — olykor szinte szégyenkezve, de különben olyan egykedvűen, mintha egész művészete voitakép nem érdekelné őt . . . — Az avatizmus ! — kiáltá egy lelkes analitikus olyan diadallal, mintha már nyomon lett volna, — a leszármazási jog fog nekünk megmagyarázni mindent . . . Halljuk 1 Madame Valéry elnevette magát. Hát ezt is tudni akarják, mondá lassú vontatott hangján, — hát minden modern emberben bennem is sokféle vér keveredett össze: francia, angol, sőt tán orosz is . . . Érdeklik a családi és vagyoni viszonyaim? Hát korán árvaságra jutottam egy délfranciaországi kastélyban. Pénzem mindig volt elég, független voltam, s azt tehettem, ami nekem tetszett, — legzsengébb korom óta. Nos, de hisz mindez oly mellékes 1-— Mi hát akkor a lényeges ? Hol a titok ? — Nem tudom! — mormogá Madame Valéry csodálkozva, — pedig magam is szeretném tudni. Keressék !-> Kora gyermekkora óta ihletet érzett a művészetekhez ? — Nem mondhatnám. Úgy éltem a természet ölén, mintegy álomban, és sose álmodtam volna, hogy valaha művész lesz belőlem. — Különös ! Hát az ihlet úgy egyszerre magától jött? — Igen, — felelt a szőke asszony, s hala- váuyau elpirult, — úgy egyszerre magától. Egyszerre csak festeni kezdtem. — Hát nem egyszerre feglalkozott mind a négy művészettel ? — kérdém, egy résen át széket tolva melléje. — Óh nem, a világért sem! — felelt Madame Valéry meglepetten nézve rám. A festé.
