Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-25 / 17. szám
2, SZATMÁR. ápr. 25 pelni. Hadd volna már valahára e vármegye területén egy olyan nagy, áldásos működésében a kunyhókig mindenfelé kiterjedő közművelődési egyesülete, melyben a vármegyét most széttagoló sok felekezeti, nemzetiségi, politikai és születési osztályok együttesen törekednének — a statisztikai kedvező számadatok daczára vármegyénket is fenyegető, nemzetiségi aknamunkák meggátolására. Nemes érzékről, bölcs tapintatról tanúskodik az igazgatóság, midőn jelen évi számadásában az ifjúsági egyesületek segélyezését is felvette, sőt ez intézményre maga az elnökség hivja fel a figyelmet. Helyes dolog az ilyen ifjúsági egyesületeknek, különösen a nem magyar ajkú vidékeken való szaporítása és lehető segélyezése s különös anyagi és szellemi gondozásban részesitóse. Sőt az ilyen helyen működő s a magyar nyelv terjesztése körül nagyobb tevékenységet kifejtő tanerőknek, — ha eczélból megfelelő államsegély nyerése elérhető nem volna — még társadalmi utón gyűjtendő sególylyel való jutalmazása is a legelsőrendü hazafias kötelesség. A társulat segélyezett az elmúlt évben 114 menhelyet 11231 koronával; ezekben összesen 9398 gyermek részesült felügyeletben. Egy-egy menhelyre átlag 81 gyermek esett, egy gyermekgondozása 4’5 koronába került Ha nemzetiség szerinti megosztását j vesszük figyelembe e felügyeletben részesült gyermekeknek, magyar 6885, oláh 2030, német 413 volt. Tekintetbe véve az utóbbi népszámlálás adatait, mely szerint vármegyénkben magyar 209 ezer, oláh 117 ezer, német 11 ezer van, — azt tapasztaljuk hogy a németek aránytalanul nagy, az oláhok pedi aránytalanul kevés számmal vannak gondozva. Az e téren való terjeszkedés tekintetében a vall. és közoktatásügyi kormánynál jó volna lépéseket tenni. Különben nagy örömmel és megelégedéssel tölt el benünket a Széchényi társulat múlt évi működése, s óhajtjuk, hogy a jelenlegi bölcs vezetés mellett minél nagyobb j sikereket érjen el. Válasz. Nagytiszteletü Szerkesztő ur! Az Őn szerkesztésében megjelenő „Szat- , már“ czimü helyi lap legközelebbi számában egy j j nyílt levél tétetett kézzé avISS Bertalan nagytisz- ! teletü ur tollából, melyen a nagybányai ev. ref. egyházmegye fegyelmi bírósaga által tárgyalt s Ítéletekkel ellátott fegyelmi ügyben követett bírói és ügyészi eljárás pellengére állítása czé- loztatik. Szokatlan a hang, szokatlan a modor s nagy önlűttségről tesz tanúságot, hogy egy egyházi főhivatalt viselő lelkész, a társegyházmegyei bíróságot és ügyészt hyilváuos tárgyalás és eljárással befejezett bírósági ügyben támadja, mert nem szokta azt meg a törvények iránti tiszteletben felnőtt s attól teljesen áthatott közönség, hogy a törvényes- bírósági Ítéletét és eljárását hírlapi polémiák tárgyává tegye, mert ezen kérdések megítélésében minden művelt embernek a higgadt ész és józan gondolkodás által kell magát vezettetni, nem pedig az indulat és szenvedély ártalmas fegyvere által elragadtatva az ellen hírlapi czikkekben polemizálni, s kell pundenki- nek annyi jogérzékkel bírni, hogy a hozott Ítéletek előtt tisztelettel meghajoljon. A törvény előtti meghajlás mindenkit kötelez, de annyival inkább kötelezi a lelkészt, kinek magasztos hivatása a gyülölséget eloszlatni s a felebaráti szeretetet és tiszteletet mindenki szivébe beoltani, még inkább a református lelkészt, kinek híven őrködnie is keli azon, hogy autonomicus törvényeinkben biztosított jogainkat az annak alapján szervezett bíróság meghurczo- lásával gúny tárgyává ne tegye. Könnyű volna a védelem az alaptalan vádak halmazával szemben, s kitudnám mutatni, hogy hivatása magaslatán állott a nagybányai egyházmegyei fegyelmi bíróság, de vájjon közmorál szempontjából megengedhető volna-é az, hogy én a tiszteletes Király Gyula ur nevét és személyét oly ügyekben, a melyek évekkel ezelőtt végleg befejeztettek, mikor már a hozott fegyelmi büntetés is hatályát vesztette s arra a feledés fátyola ráborult, a nagytiszteletü ur nyughatatlan vére miatt most ismét meghurczoljam, nyilvános pertractálás tárgyává tegyem. E nélkül pedig e kényes ügy megvilágítást nem nyerhetne. Utalok azért arra, hogy a kit ezen dolog érdekel tekintse meg a nagybányai ev. ref. egyházmegye levéltárában őrzött iratokat s a szatmári kir. járásbíróság irattárában 4822/898. sz. alatt található percsomót s abból meggyőződhetik, hogy a nagytiszteletü lelkész ur világba szórt vádjainak, vagy pedig a fegyelmi bíróságnak van-e igaza. — Nem nagytiszteletü ur! ezen bírósági ügyben sem velem s azt hiszem tanácsbirói társaimmal sem fog a lapok hasábjain találkozni, minket nem vezet nagyratörő viszketekség, kielégit- hetlen hiúság, túlbecsült képesség és elbiza- kodás. De szolgáljuk tőllünk telő csekély tehetséggel, híven és szerényen s önzetlenül, de annál nagyobb és meleg ügyszeretet és lelkesedéssel egyházmegyénk közügyéit. Arra kérem azért az igen tisztelt szerkesztő szóra nyájas köszöntéssé szelídül; a rettentő ka- j rok, melyek oly félelmesen döngetik a pajzsot, J baráti parolázásra, lágy ölelésre nyúlnak feléd, ha fegyvertelenül állasz eléjök. Az öröm zaj csiiapultával megzendültek a tárogatók, sii’ó, andalító, menydörgő, földrengető bugással, most hős tettekre tüzelve, majd duhaj kedvre villanyozva, vagy édes mámorba ringatva. Őseink nagy áldomást tartottak, s azután megkezdték úti készülődéseiket. A közvigalomban csak a mi Bélánk nem vett részt. Az ő szivén nem fog most érzés, mint amelylyel szerelmek után epekedett. Fülei nem hallanak más hangot, mint annak ezüsthang csengésű beszédét. Lelke messze jár, hol a nagy hegyek hóval fénylő ormain, a Pruth vizének partján, hol az ő földi mennyországa van. Ha szerét ejtheti, magánosán bolyong az erdőben, ott sóhajtja el vágyait, panaszait a szerelmesen dalló fülmiiének. Most is hiányzik a lelkes ünneplő seregből. Sokaknak feltűnt távolléte, de különösen Árpádnak, ki rajongásig szerette e gyermeket, elvesztett kedves Liuntin fiának képmását látván benne. Eleinte bosszankodott, hogy a fiú szokott magános kóborlásai közben még nagyatyjának ünneplésével sem törődik. De midőn az éj leszállt I a táborra, és Béla még sem került elő: a bosz- ! szankodást aggodalom váltotta fel. Nagyon kevesen aludtak ez éjszakán ama- J gyár táborban. Minden irányban keresők indultak szét fáklyákkal, fegyveres kísérettel, az otthon maradtak pedig szorongva várták visszatér- ' tűket. Reggel felé a kutatók csapatonkint kerültek elő, leverten, búslakodva járásuk sikertelenségén, féltékeny bosszúsággal gondolva arra, hogy talán egy másik csapatnak jutott az irigyelt szerencse, visszaadhatni a kedves fiút szeretteinek. De már valamennyien hazajöttek a kiküldöttek és még csak hirt sem hoztak Béláról. Sőt megállapították, hogy vele együtt fegyverhordo- zója a hűséges Szaniszláv és Árpád régi szolgája, az öreg Cseth is eltűnt. Ez utóbbi körülmény némilég megnyugtatta Árpádot. De azért általános volt az elcsüggedés. Leírhatatlan volt az özvegy édes-anyának, Árpád menyének kétségbeesése. Némelyek emlékeztek, hogy Béla tegnap reggel vadászatra indult Szaniszlávval, de hogy merre, azt senki sem tudta. Bizonyosra vették, hogy vadászat közben az Ungvárból menekült lappangó szláv csapattal találkoztak és ezek elfogták őket. Mert ha elestek a viadalban, holttestüket megtalálták volna. Árpádnak atyai szivére kimondhatatlan fájr FERENCZ JÓZSEF keserüviz urat, hogy ezen közleménynek becses lapjában helyet adni szíveskedjék. Maradok tisztelő barátja Helmeczy József a nagybin/ai er ref egyházmegye tanácsbirója. Hírek. * Személyi hir. Hegedűs Sándor volt kereskedelemügyi minister f. hó 29-én a szatmári ev. ref. főgymnasium igazgatótanácsi közgyűlésére városunkba érkezik, mint az igazgatótanács elnöke a közgyűlésen elnökölni fog. * Rendkívüli közgyűlést tartott f. hó 21-én a városi törvényhatósági bizottság Pap Géza polgármester elnöklete mellett. A közgyűlésen tárgyaltatott a cs. és kir. 15 számú huszár ezred pótkerete, és egy lovas tüzér üteg osztály elhelyezésére szükséges építkezések kérdése. — Meghívás. A szatmárnémeti államilag segélyezett ev. ref. főgimnázium fentartótestűlete f. évi április hó 29-én, (szerdán) d. e. 10 órakor a szatmári ev. ref. egyház tanácstermében (főgimnáziumi épület I. emelet) rendes közgyűlést tart. A közgyűlés tárgyai: 1. Jelentés a pénztáros 190l|2. évi számadásának megvizsgálásáról. (31— 19021y sz. ig. tan. határozat.) 2. Igazgatói jelentés az 1901*. iskolai évről (40—lüo.js sz. ig. tan. hat.) 3. Intézkedés a szatmári ev. ref. vallásu tanítók gyermekeinek tandijáról. (32— 19' *218 sz. ig. tan hat.) 4. Intézkedés a görögpótló tanfolyam felállításáról. (148—i902 3 sz. ig. tan. tan. hat. 5. A tanári fizetések rendezésére vonatkozó: a.) 150—1902 3, sz. ig. tan hat. 6. Jelentés az eddig végrehajtott építkezésekről. (154— 190-j3. sz. ig. tan. hat.) — A nemetiek kerelme. Szatmár-németi szab. kir. város németi részének polgárai több ízben s többféle kérelmekkel járultak már a városi tanácshoz, de mindig úgy jártak mint a mostoha gyermek, kinek hiába rongyos a ruhája és csizmája, újat nem kap, pedig jó volna neki az is, amit az édes gyermek levetett, de azt sem adják, csak Ígérgetik ilyeténkópen : „várj holnapig, holnap . . . . talán ? ? !“ így ígérgettek sok mindent, és a sok mindenből semmit som adtak. A németiek pedig nem szűnnek meg kérni, inig türelmük el nem fogy, mert látják, tudják, hogy igazságuk van, s a közvélemény is mellettük van. No meg a jog és méltányosság is követeli, hogy a városi tanács a németiek mostani kérelmét, mely szerint az árupiacz az István térre helyeztessék át — teljesítse. Mert magfordulhat a kocka és a németiek nem fognak többé könyörögni, hanem követelni. — Adomány. A Termény és Hitelbank igazgatósága a városi zeneiskola felszerelésére 100 koronát szavazott meg. Követésre méltó tette ez a Termény- és Hitelbank igazgatóságának. — Esküvő. Pótor Elemér olcsva-apátii ev. ref. lelkész, lapunk munkatársa f. hó 22-én esdalom nehezült. Még mindig gyászolta lelkében derék, vitéz fiának, Leventének halálát. És ime, mikor a sajgó seb már gyógyulni kezdene, mikor unokájában látta uj életre kelni annak atyját, ezt is elrabolja tőle a szomorú végzet. De nem feledte el, hogy ő nemcsak ember, hanem fejedelem is. A cél, melyért nemzete any- nyit küzdött, már majdnem elérve; és vajon sza- bad-é a sikert kockáztatni egyéni tekintetek miatt? Némulj el hát, te zúgolódó nyelv, csila- podjál, te háborgó kebel 1 A bánat tompa nyögései helyett hangozzék a kemény parancsszó. A tábor már várja az indulást, nem szabad késlekedni. Kémeitől megtudta Árpád, hogy Ungváriéi mintegy három mértföldnyire egy másik erős vár Zemplén vára áll. ügy okoskodott, hogy az elmenekült ungvári őrség bizonyosan oda vonult és talán Bélát is magukkal vitték. Erre indította hát seregét. Nemcsak a harczosokat, hanem az egész népet, minden készületeikkel arra vitte, hogy az ország belsejében a táborozásra és a honfoglaló hadjárat vezetésére alkalmasabb helyet keressen. Nagyon csalódnék, aki azt gondolná, hogy ekkora tömegnek elindítása valami sok időbe került. Tudták ők már annak a módját. Félóra alatt a társzekerek felpakolva, lovak és ökrök befogva, az egyedül elismer) kellemes izü természete s tiashajtószer.
