Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-28 / 13. szám
XXIX. évfolyam. 13-ik száni. if' Szatmár, 1903. inárc. 28. SZÍT TÁRSADALMI Éö SZlíl Megjelenik mind MÁR. y f JIRO DA LM1 HETI LA P^22> en szombaton. ELŐFIZETÉSI AB : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. jSzERKESZTŐSÉG ÉS ; KIADÓHIVATAL ; Deaktér 3. szám. Miwd nMemii dijak a kiadóhivatalban fizeteadők HIRDET ÉS! K: Készpénzfizetés mellett a legjwtányosabl) árban.-É> Nyilttér sora 16 fillér. <á~Az állami iskola népszerűsítése. Van-e kebel, mely a romok felett megindulás nélkül tova megy? Van-e emberi szív, mely a sülyedés, pusztulás nyomai felett fájó könnyeket nem hullatna? Ha van, ki szivének kőkeménységével kérkedik az érzékeny pillanatokban, az méltán kiérdemli emberien érző felebarátai gyűlöletét s megvetését. Azonban az ilyeneknél is rosszabb, ha valaki a pusztulás romjait látva, sivár részvétlensége mellett nem elég hogy hideg, közönyös marad, hanem a nemesebb érzelmeket vérig felkorbácsoló gúnyolódásba tör ki. Borongós és fájdalmas érzések törnek ki minden igaz magyar kálvinista ember szivében, midőn látja, hogy nemes, nemze- tes és vitézlő Szatmárvárinegye szivében, a kálvinista műveltség egyik gócpontján Szat- márvárosában, a régi hires három kálvinista ekklézsiának azokat a magasba emelő szárnyait, melyek segélyével eddig a szabadság, hazaszeretet, tiszta erkölcsök, s istenfélelem horisonjain át fennkölten repült, most egyszerre lemetszik egy kis fal- laciával durva kezek, hogy az essék a magasból, mint szárnyán czélzott keselyű a porba, s tekintsen esengve a könyörület és irgalom filléreiért épen azokra, akiktől azt eddig jogosan követelte, hogy az emberi jogoknak és szabadságnak a múltban fent röpkedő galambja ne legyen semmi egyóbb ezután, mint porban csúszó féreg. Sirhat, zokoghat Szatmár városának 11 ezer kálvinistája, van oka reá, mert elve- szitette lelke jobb felét, feldúlták drága veteményes kertjét a véréből való vért, a busából való húst, drága kincsét, felekezeti iskoláját. Sirhatnak, zokoghatnak az egyház kimondhatatlan nagy kárát felfogni hivatott lelkipásztorok^ a múlt dicsőségért, a sivár jelent/á^ái Hnxehytalan jövőt látva ; maguk- íian maradtak a kü/ űz-)n a lelkitanitók, mert idegen oltár élőt adóznak már az eddig velők küzdő néptanítók is. Elfogódhatik szive németi református polgárainak, midőn gyönyörű parochialis telkeinek 'kötepén idegen tulajdonos palotája emelkedik. A népiskola, mint a híveket összetartó kapocs szerepelt volt eddig ev. ref. egyházunkban, vajon elég lessz-e ama másik ösz- szeköttetés az egy egyházhoz tartozás érzülete egy magában amannak pótlására is ?... Hogyan számolhatnak a reájok letekintő ősöknek a jelen sivárságát előidéző vezetők? Mit hagynak örökségül mit sem vétett gyermekeiknek eme magyar kálvinista egyházak tagjai, kik immár vétkesekké lettek abban, hogy az ősök által vérpadok és máglyák kínjai árán szerzett szent jogot a felekezeti oktatást, — melyért ők sem vért nem ontottak, sem pedig egy lépést is nem tettek, — most odaadják, nem har- mincz ezüst pénzért, hanem semmiért! .... Nem dobban-é meg keblükben ama kis biró az emberi szív, elkövetett vakmerőségeikért azoknak, kik benyúlva az egyházi élet bensejébe kitépik onnét a legkegyele- tesebb, legdrágább jogokat, s elősegítik a haza északkeleti szélén, a magyar nemzetiségi eszmékért annyit küzdő eme kálvinista végvár lerombolását? Fájdalom szerencsétlen haszonleső korunkban nem appellálhatunk már az emberi nemes érzelmekre, mert azoknak helyét az anyagi önző érdek foglalta immár el, Ilyen indokok vezették városunkban az államosításnak tüzön-vizen való keresztül vitelét is. Majd egy pár év múlva kifog derülni a szerencsétlen ballépés által a városra nehezedő elviselhetetlen óriási terhek súlya alatt az öngyilkos politika káros volta. Épen azért, mivel már is nyilt titok, hogy mily óriási terheket vett a város magára a rosszul kötött szerződéssel, jónak látja „Amicus“ a „Szamos“ 2B-ik számában egy az állami iskola mellett hangulatot kelteni hivatott czikket megereszteni. S hogy ennek hatása nagyobb legyen csillag alatt rádupláz a szerkesztő is ilyenformán: ,E czikket, mint a nagyközönség felfogásának álláspontját te'tűk közzé.11 Elég ügyes hangulat keltés. De jó lesz azért Amicus érveinek a mennyiben minket érdekel szeme közé néznünk. Azt kérdem azért tehát ón magam, hol van az az állami iskolát dicsőítő nagy közönség! Szattnárvárosának 26 ezer polgári lakosából nem államosított 5 ezer r. katli. ^i . T A R C A. ]► Lidusk áriak. Ne kérdje ajkad, hogy szeretlek-é, Ne vallja, hogy szived szeret! Érzelmeinkre nem szülhetne szót — Bármily merész — a képzelet. Jer hát ölembe s vesd rám, angyalom, Szemed szelíd tekintetét, Hadd súgjam el füledbe szépen most Ez édesbus, igaz regét: — Ismertem egy ifjút. Morddá teve Hamar az életiskola; Tanult, fürkészte a boldogságot, De nem talált reá soha. Hol forr, buzog a szennyes érdek ár, A lét rémes harcában is Önzetlenül küzdött s remélve, bár Érezte : a remény hamis. Nyomát szilánk, tövis vérezte meg, S majdnem kétség vett rajt’ erőt, Midőn, mire gondolni sem akart, Leányszemek rabja lett ő. Kutatgatá okát e rejtélynek Sok — sok könyvben éjféleken ; Mig álmában piruló hajnaltájon Reá bukkant nagy hirtelen. Azóta már avult sorok között A boldogságért nem keres, Mivel üdvét abban lelné csupán, Ki az övé tán sobse lesz. — Simulj hozzám, szivem, szép angyalom ! S ha érted e rövid regém, Ölelj, csókolj meg és mond csak : megint Megcsalhat engem a remény ? Levente. Milota. Történeti elbeszélés. — A .Ssatiuái* számára itta: Sípos József — (Folytatás.) — Ne aggódjál szép leány, — szólt nyájasan — bármily borzalmas híreket hallottál is I rólunk magyarokról. A hírünktől is elfutott gyáva népek terjesztik e híreket, kiknek rémült képzelete szörnyekké varázsol bennünket, de szinről-szinre egyet se láttak belölünk. — Hidd el, hogy bánásunk ellen panaszra nem leend okod. Mi még a hadi foglyokkal is kíméletesen bánunk, — atyád bizonyságot tehet erről, annyival inkább szövetségeseink túszaival, főként ha köztük olyan bájos, szépséges fejedelmi sarj van, mint a nagy Telebes leánya. A biztatás nem tévesztő el hatását. Milota látható örömmel fogadta az ártatlan bókot. Sőt tartózkodását abbahagyva, nyomban viszonozta is azt. Mikor megszólalt, hangjának kimondhatatlan ódes-bus csengése volt. Hasonló egy ezüttből öntött lélekharang bugásához, mely kellemesen érinti füleinket, bár szivünk érzi, hogy e hang fájdalom és gyász hirdetője. — Tévedsz jó vitéz, — még ellenségeitek is csak jót és nemest mondanak rólatok. Most pedig magam győződtem meg ennek igazságáról. — De mégis kell bizonyos ellenszenvet érezned azok iránt, kik atyádtól egy időre eltávolítanak és szabadságodat korlátolják. A leány szinte csodálkozva emelte a lovagra tengermély szemeit aztán hirtelen, váratlan hévvel felelt : Szives figyelmébe a nagytiszteletü lelkész uraknak. Igen jutányos árak mellett kószitek papi ruhákat, zsinati öltönyöket, palástokat, fövegeket szolid kiszolgálás és a legjobb kivitelben, úgyszintén készítek bárminő polgári ruhákat. Üzletemet szolidsága és pontosságánál fogva szives figyelmükbe ajánlva, s becses pártfogásokat kérve tisztelettel LÖAPÖ LAJOS, férfi-szabó Zrinyi-utcza 30. sz.
