Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-25 / 30. szám
XXIX. évfolyam. 30-ik szám. Szalmái*, 1903. julius 25. SZATiAR. TÁRSADALMI Éö SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombatén. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deáktér 3. szám. Mind dijak a ki4d<'hiv»talban fizetendők--------------~~-------^ ^ - ~ HI RDETÉSEK: Kt'szpén/fií.’té» mellstt a 1-gjutányosflbt) árban.-$• Nyilttér sora 16 fillér. <&A végzet átka. Szomorú tanúság, do biz úgy van az, ! hogy az a mi végzetünk, az magyar né- j pünknek öröklött 'gyöngéje, nagy szerencsétlensége, hogy egymást soha sem kicsiny, sem nagyobbszerü dologban meg no értse. Mintegy naponkint beteljesedve látjuk s érezzük társadalmi életünk minden mozzanatában a költő eme szavainak: ..Átok fogta meg a magyart, hogy az soha össze nem tart," mély igazságát. A mint bármely irányban megmozdítja társadalmi életünket valamely alkalmas pil- j lanatban elhangzott kiáltó szó, a lelkesedés első perczében mindjárt nagyszámmal állanak elő olyanok, a kiknek kenyere a köz- érdeklődés és lelkesedés pillanatait a maguk számára kizsákmányolni, kiaknázni. Sok embernek az a foglalkozása, hogy nagy hangú szavak és frázisok eldeklamá- lásával igyekezzék a közvéleményt félrevezetni, s a könnyen irányítható ama nagy perczentjét az emberiségnek kik soha önálló- .1 ságra jutni nem tudnak, kik folyton, mint a világtalan, vezettetni engedik magukat, — | igen eme szánalmas részét az emberi tár- sadalomnak kantárszáron és saját érdekükben zablán tartják. És ezt a száj hősök s nópámitok által szitott pártoskodást minden korban, minden időben lehetett tapasztalni hazánk életében. Ez hozza létre a nemzetiségi, felekezeti és . politikai pártok erőt fölemésztő villongásait, alkotott állás, tudomány és foglalkozás szerint különböző társadalmi osztályokat. S habár minden korban és időben voltak egye- ; sek kik áthatva egy ideálisabb eszmény | által tultéve magukat a felekezeti, s politikai és más kisebbszerü pártérdekeken, eminenter tisztán a hon boldogitásának eszme- ; jétől lelkesítve igyekeztek orvosolni mintegy ; eme megrögzött kóros tünetet, — mindazál- tal soha senkinek sem sikerült hazánkban a párttusákat sem jó, sem rósz napokban teljesen megszüntetni s a közfigyelmet egészen a haza és nép boldogitásának nagy kérdései felé terelni.... Ha csak egy kisebb társadalomnak p. o. vármegyénknek életét vizsgáljuk is, elkezdve csak azon időtől, midőn e vármegye legnagyobb hát Kölcsey Ferenczet visszahívta az országgyűlésről, molyért amaz országos szállóigével tisztelték még nemes vármegyénket, hogy „Szatmárvárinegyónek egy kitűnő fia volt, azt is visszahívta az országházából“— úgy találjak, hogy ez a pártoskodás vármegyei életünket uralta minden j ■időben és teljesen áthatja ma is. Nehéz, nagyon nehéz a műveltséget 1 nem ismerő, udvariasságot s tisztességet nem respectáló, a más véleményét semmire sem becsülő műveletlen tömeggel szemben a szabad vélemény nyilvánítás terén meg- állani tudni, s álszemóremből el nem esni s úszni az árral, a merre sodorja az em- ; bért a szájhősök és nópámitok által felkavart hömpölygő hullám. íme a legnemesebb hévvel, igaz hazafias érzéssel irta meg vármegyénk egyik buzgó közhivatalnoka a felhívását Szatmár- vármegye társadalmához a Rákóczi ünnep megtartása s a tiszabecsi győzelem emlékére szobor állítása érdekében s alig hangzott el a lelkes felhívás ■ már pártokra szakadt vármegyénk társadalma, nem akarja, nem tudja azt együtt megünnepelni, hanem politikai pártok szerint tömörülve akarja e nagy napot az erők szótforgácsolásával fényében elhomályosítani, gyöngíteni. Csodálatos dolog, hogy miért nem ünnepelhetnek ennek a vármegyének fiai Rákóczi nevében együtt ? Honnan van az, hogy nem tanult e nép meg az áldatlan párttu- sák életet és virulást megemésztő s oly sok bajt és szerencsétlenséget hozó sajnos küzdelmeiből, összetartásra hevülni, egymást megérteni, sőt hova tovább kűrit mint bent, kis körben úgy mint a legnagyobba», egymás ellen küzd, hogy önmaga legyen mintegy kiérdemlője minden időben az elkeseredett költő fájdalmas átkának : „Átok reád viszály hona, átok reád te büszke pártos nép! “ Értsük meg egymást e vármegyének fiai, ne küzdj (ink nemtelen fegyverekkel szóttagolást eszközölve, ott is, hol a béke és boldogság zászlója alatt nyugodtan evezhetünk. Ha pedig vármegyénknek eme dicső m A R C Z A. Nevednek ünnepén. hoz — 1903 — jut. 20 — Nevednek ünneppén Mit adjak néked én ? Hisz tudhatod jól, — hogy kincsem Sem aranyom nékem nincsen, Szegénység az osztály részem .... Istentől én mást sem kértem Csak egyetlen egy hü szivet, Jót, és igazt, — minő tied . . . S bolyongva céltalan utón Én megtaláltam azt, most tudom. -— Kié lesz ez ? nem kérdezem ! Elég ha függhetek ezen I Nevednek ünnepén Mit adjak néked én? ... ’ A szivemet adom ma át . . . Nézd összetörte álbarát A sebek borítják mindenütt . . . De rajt szemed ha fényivé függ . . . Begyógyulandanak a sebek . . . S én tőled uj erőt nyerek. — S boldog leszek, ha sziveden Függvén folyik le életem ... Nos kell o szív? mondd kell-e még Ha kell: fogadd! legyen tiéd! . . . E drága szép ünnep napon Néked egészen átadom! DÖMÉNY ZOLTÁN. m Már késő . . . •— A „Szatmár“ eredeti tárczája *— irta : Tar ßeliI. . . . Csakugyan ez az utolsó szava hozzám ? Egy engesztelő, ogy magyarázó, egy biztató hangja sincs több? Hát csak ennyire érdemesít? Ennyire vagyok méltó, többre nem? No jó! Isten álldja meg, — mást jobban szeressen, mint engem, más jobban szerette, mint én. Isten, Isten áldja meg 1 Nehéz, tántorgó léptekkel haladt Kőszegi Ferencz tova, feje szédült, arczizmai kiültek, szive sebesen dobogott, minden pillanatban százat meg százat vert. Érős volt addig, inig megtudta a hőn óhajtott választ első és utolsó szerelmétől Csernei Blankától, visszatudta tartani fájdalmát, pergő könnyeit, de most már szabad sírni, szabad könnyezni, szabad megőrülni a fájdalomtól, szabad véget vetni é rongyos életnek s mindezeket aeért szabad tenni, mert most szabad, teljesen szabad Blankától, -r- Végig- végig simítja közével homlokát, ■ zsebkendőjével letörli patakzó könnyeit, felteszi magában, hogy nem fog sírni, hisz férfi. Neki erősnek kell lenni, mint az erdők százados tölgyének. De nem, mit ér ilyenkor a hiú okoskodás, az érzelem nem tűr okoskodást, az okoskodás nem barátja az érzelemnek. — Mintha nehéz álomból ébredne, megdörzsöli szemeit, ébren van-e, vagy álmodik ? Hogy öt utasította el Csamei Blanka ? Hát ae a sok remény, mit a jövendő- Ígért beváltani, mind megsemmisült, mindnyája füstbe szállt, hát az együtt töltött boldog' pásztor-órák mind hazug ? Hazugság lenne az első csók, hazugság lenne a kölcsönös vallomás, hazug lenne a hiúit és csalfa a jövő, hát hazugság ez az élet, hát hazudunk - bölcsőtől — sírig ? De hát miért ? Megfejthetetlen kérdőjel gyanánt állt előtte Blanka elutasító válasza, hiszen együtt festették boldogan a jövő rózsás képeit, szivük csordultig Szives ügyeimébe a nagytiszteletü lelkész uraknak. Igen jutányos árak mellett készítek pipi ruhákat, zsinati öltönyöket, palástokat, fövegeket szolid kiszolgálás és a legjobb kivitelben, úgyszintén készítek bárminő polgári ruhákat. Üzletemet szolidsága és pontosságánál fogva szives figyelműkbe ajánlva, s becses pártfogásokat kérve tisztelettel CSAPÓ LAJOS, férfi-szabó Zrinyi-utcza 30. sz.
