Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-27 / 52. szám
2 S Z A T M A B. decz. 25. Magyarosítás rák módjára. A ki figyelemmel kiséri, hogy évenkint hazánkban úgy a több nemes irányú kulturális társulatok, mint egyesek, sőt maga az állam is, mily tekintélyes összegeket áldoznak a magyarosodás előbb vitele czéljából, önkéntelenül arra a következtetésre jut, hogy az e tekintetben befekteti tőkék nem hozzák meg a kívánt kama- matokat. El keli azonban tekintenünk az általános szempontoktól, mert czélunk nem lehet országosan foglalkozni a magyarosodás kérdésével, legyen elég nekünk vármegyénk jelenlegi állapotát felmutatni ez úttal egy ezikk keretében. Itt is sokat költünk különösen olyan tanítók jutalmazására kik a magyarosítás terén érdemeket szereznek. Van egy jótékony társulat, mely nagy összegeket fordít erre évenként, és mégis azon mindenki által észrevehető tapasztalati tényt kell konstatálnunk, hogy vármegyénkben a magyarosodás ügye rák módjára halad. Nem ér az semmit, hogy valaki évtizedeken keresztül jutalmakat rak zsebre magyarositó munkájáért, ha községében ezen évtizedek munkája teljesen eredménytelen marad, s végeredménye az egésznek csak az, hogy az illető a magyarosításnak utczák szegletein nagyhanguan való kiabálása következtében leszedi kulturális társulataink fazekairól a tejfelt saját javára, s az általa felnevelt nemzedék ma is épp olyan magyarfaló — sőt mondhatom olyanabb — mint évtizedekkel ez előtt. Sőt azt biztos adatok alapján állíthatom, hogy a múlt század hatvanas éveiben e tekintetben vármegyénkben boldogabb állapotok voltak, mert az idegen ajkú felekezetek lelkészei s I azok családjai magvar házat tartottak és magyar társaságban éltek, s magyar intézetekben nevelték gyermekeiket. Vannak olyan községeink a hol húsz év óta folyik a magyarositási törekvés az iskolában és még nincs semmi eredménye, holott ennyi idő alatt, nyelvében, szellemében teljesen átlehetne gyúrni egy nemzedéket. Mi ennek az oka ? Mindenesetre vagy az, hogy az illetők csak port hintenek a közönség szemébe, vagy az, hogy az ő törekvéseik otthon hatalmas ellenállásra találnak, s nem igyekeznek vagy nincs bátorságuk leleplezni ők maguk sem az ellenálló akadályt. Ott a hol szívvel lélekkel neki feküsznek a a magyarositási törekvésnek, nem hiányzik olyan helyen a kivánt eredmény. Csak egy példát hozok fel e tekintetben: Hajduvármegyében Balmazújvároson volt egy valamikor oda telepitett németekből álló református egyház, külön városrészben, külön templommal, iskolával, lelkipásztorral és tanítóval. Isteni tiszteletüket német nyelven végezték, házaikban azon társalogtak, gyermekeiknek az volt anyanyelve. Még 1887-ben templomukbau német zsoltárt énekeltek, német predikácziót hallgattak, s ma már ezek tiszta magyarok. Légy szabadság, légy béke és dicsőség Az egész nagy világon ; Fehér sugár, hogy a rab tömlöczéből Világosságra lásson, — Fázó lelkek betakarója légy te Oh édes szép Karácsony! CSÉCSI IMRE. ül Karácsony estéjén. Csendes alkony ereszkedett a könnyű lepellel borított vidékre. Süni, nagy pelyhekben szállingózik alá a vakitófehérségü hó. Barátságos, meleg szobácskám zavartalan magányából sokáig szemlélem a némaságában is fenséges természeti tüneményt. Megkondult az ünnepet jelző, esti harangszó. Halk zugása felébresztett merengésemből. Lelkemet mély áhitat szállja meg. Kezeim önkéntelenül összekulcsolódnak s ajkaimról gyenge sóhajban lebben ég felé az imádság. E pillanatban még erősebben érezi szivem a szeretet várva-várt örömnapjának megjövetelét. Mialatt jóleső érzelemmel hallgatom az ünneplésre intő, szelíd harangszót, agyamon száz meg száz gondolat villámlik keresztül. Eszembe ötlenek régmúlt gyermekkorom felejthetetlen, boldogító emlékei. Odaképzelem magamat szüleim egyszerű hajlékába. Szinte látom a szent áhítattól fénylő szemeket s hallom, hogyan éneklik együtt, igaz vallásos érzelemtől áthatva: Miért ment itt a magyarosítás oly gyorsan P Azért mert a lelkész és tanítók együttesen, egy akarattal minden tehetségükkel, nem külső kényszer, hanem belső elhivatás folytán oda törekedtek, hogy ezen német egyházat meg- magyarositsák. Czéljokat siker koronázta. Pedig az itt működő népnevelők nem kaptak magyarositási törekvésükért fényes jutalmakat, mert Hajdú vármegyét a nemzetiségi kérdés lcgkevésbbé aggasztja. De ők másként nem cselekedhettek, mert hiszen a magyar érzelmet az édes anya tejjel s az iskolai neveléssel szívták magukba. Tanúság ebből tehát az, hogy pénzen nem lehet az érzületet megvásárolni, állítsunk bármilyen palotákat a féltett vidékekre, ha a munka erők nem olyanok lesznek a tanügy mezején kikbe feltétlenül bízni lehet, minden kidobott korona örökre elveszett a magyarosítás ügyére vonatkozólag. Nem azok vannak hivatva a magyar ügynek szolgálatot tenni, kik síppal, dobbal, nagy lármával hirdetik magyar voltukat csak azért, hogy nagyképűsködésük jutalmát a húsos fazekakból kivévén az igy megkaparitott konczokkal, magukban jót nevetve egy-egy időre elcsilapitsák mohó pénzvágyukat, a mit czélul tűztek ki a hangzatos jelszavak meddő kürtölésével. Szatmár vármegyében az eddigi utakon és módokkal meg nem oldjuk mi részben sem a magyarosodás ügyét. Mutasson itt bár ki, — egy az utóbbi 20 év alatt megmagyarosodott o 1 á h községet. (Mert sváb és tót község magyarosodott meg minden ellenszolgáltatás nélkül.) Ilyen tudomásom szerint csak egy sincs. Sőt a városoktól eltekintve az oláhosodás folyton terjed s közelebb jön a vármegye culturális központjához Szatmárhoz. Csak nézzük meg a Szamos jobb oldalát, ott egész a városig, baloldalon Pettyénig; Szatmár déli oldalán egész a Szamos hidjáig terjedt az. Sőt az oláhositásban nagy része van egyes uradalmaknak is, kik akaratlanul bár de az olcsó cselédek behozatalával egyes községekben nagy mérvben terjesztik az eloláhositást. Sőt ha egy gör. kath. ünnepen valaki a szatmári gör. kath. templom előtt elsétál ügyelje meg, hogy milyen nyelven beszél az ott áldogáló publikum, és szomorú tapasztalatot szerez arra vonatkozólag, hogy Szatmáron is tényleg mily szép számmal vannak képviselve a nem magyar anyanyelvű gör. katholikusok. Azonban Szatmári e tekintetben féltenünk nem kell, mert annak szervezete feldolgozza az idegen anyagokat. Épen azért minden figyelmünket oda kell forditaui és Szatmár városának is minden befolyást fel kell használnia — mint teszi azt a vármegye, — a n.-károlyi gör. kath.-ok mozgalmának diadalra emelése ügyében. Kikeli ebből a vármegyéből füstölni a magyarosítás makacs ellenségeit, az állam zsírján élősködő dákoromán pópákat. A nagykárolyi gör. katholikusok kérelmének megtagadása az egyész vármegye bukása, s a vármegye magyarosodásának halotti harangszava lenne. Álljunk talpra és vigyázzunk, mert „közel ég UkalegonI“ Színészet. 19- én azaz pénteken ez idényben először Konti József kedves zenéjü operettje került színre szabatos és öszhangzatos előadásban egészen telt ház előtt. A szerencsés conceptióju, nagy zenei tudással és költői felfogással megalkotott darab szép közönséget gyüjtöttt egybe. Az est sikerének előmozdítása Lónyai (Józsi:) dile- tans játékának, elragadó kedvességének és bájos énekének köszönhető. Igazán ily szorgalmas törekvő primadonája a Szatmári színháznak nem sok volt. Szereptudása szinte meglepő a mit annyival inkább méltányolnunk kell, »'mivel sok és fárasztó szereptanulással keil megküzdenie hétről—hétre. Játékáról pedig mindanyiszor elismeréssel kell szólauunk, akár telt, akár mondhatni üres színház előtt játszik, pedig e körülmény tudvalevőleg hatással van a darab kivitelére nézve. — Lónyai mellett még kitűnő alakítást nyújtott Szentes (Bízott) tőrőlmetszett komikumával. különben maga a házsártos gyám szerepe is teljesen megfelelt temperamentumának Baráti (Durán) alkalomszerű és találó rögtönözött cupléival ért el viharos hatást. Ferenczy (Morén) az energikus tábornokot hűen tiikröz- tette vissza és énekszámai is sikerültek voltak. Juhász Hona (Elizi) szerepét nem aknázta úgy ki, mint a hogy ki lehetett volna és a művészi játék egyáltalában nem involválhatja maga után az arcz és szem forgatást. Több művészi felfogást és routínt kérünk játékába, akkor neki is elismeréssel adózunk szép és iskolázott hangjáért. Jó volt még Boda is, (Emil) ámbár erős hiiiése meglátszott játékán. Taps és kihívás, volt bőven. • 20- án Szombaton Herczeg Ferencz 4 fel- vonásos regényes szinjátékát „Balatoni regé“-t láttuk. Igen nagy kár, hogy a mü pártoló közönség csekély számban volt képviselve mert Herczeg e darabja éppen a fejletteb ízlésű közönség számára készült. A darab Hollós Mátyás király korában játszik, s a nagy királyt eddig egy kevésbé ismert oldalról tünteti fel előttünk. Mátyás midőn egy alkalommal szerte jár az országban, a Balaton regényes vidékét is felkeresi, a hol kellemesen tölti napjait, mert Benignába a bájos várurnőbe — ki özvegyi fátyolt visel szerelmes lesz. Mátyás mint könnyen lievülő ifjú felajánlja szivét az özvegynek, ki azonban visszautasítja e szavakkal: „A nagy király szivének szeretőiére ezeren meg czeren tartanak számot az országban, tehát a felajánlott szívnek csak ezredrésze lehet az övé, ez az alatvalónak nagyon sok de a hitvesnek nagyon kevés.“ — Mátyás azonban nem akarja megérteni a ezélzást és az ostromot tovább folytatja, sőt egy alkalommal még a várkulcsát is kieszközöli Benignától, Benigna oda adja a kulcsot de azzal a szándékkal, hogy a nagy királyt várában elfogatja. — Azonban a darab intriktussa Sió egy aikalomtatra keltő csend terül szét az ártatlanság mezébe öltözött, alvó föld felett. Szempilláim nehezülnek. Mielőtt pihentető álomra hajtanám fejemet, még egyszer áldást rebegnek ajkaim reátok a végtelen mindenséget átölelő szeretet magasztos ünnepének előestéjén, lelgnemesebb érzelmű lélek : — é d e s j ó anyám! TÓTH LAJOS. A kit megelőzött a kor. . . . Ugyan hogy mondhatják, hogy a női- nem nem uralomra vágyó, hogy nem hiú tudományára, hogy tudásával nem kérkedik ? Dehogy nem 1 De hogy nem 1 Keserű tapasztalataim vannak e téren ugy- annyira, hogy képes leszek felnyársalni, karóba huzni azt, ki mei’ész velem szemben, az ellen, kezűjét állítani. Mert nékem keserű tapasztala taim vannak róla! Igen százszorosán uralomra vágyóbb, mint a férj, ezerszeresen jobban reszket a hírért, a dicsőségért, tudományát olyan fennhéjázással hirdeti, elmetehetségét olyan nagy garrai fitogtatja, észbeli előnyére, — melyek tulajdonképen nem is léteznek — olyan büszke, s a büszkeségét oly bátorsággal érezteti, hogy szintén nem is tudjuk, vájjon a nemes kőszáli sast bámnljuk-e merész-ivü repüléséért, vagy a nőt merész bátorságáért ? Hogy szinte kétségbeesünk felébe helyezzük-e hiúságát a páváénak, miután a páva tollát úgyis kalapjánál hordja. „Krisztus Urunknak áldott születésén, Angyali verset mondjunk szent ünnepén, Mely Betlehemnek mezejében régen Zengett ekképen: Dicsőség magasságban az Istennek, Békesség legyen földön embereknek ! És jóakarat mindenféle népnek És nemzetségnek.“ Fellobban bennem az édes vágyakozás : vajha annyi hosszú év leforgása után ismét közöttük lehetnék ma este és velők érezve zenghetném ezt a szivct-lelket enyhülettel betöltő gyönyörű dicséretet! Hiábavaló kívánság. Sorsom úgysem engedte megérnem. Azért szivben-lélekben messze, nagyon messze vagyok most, azok közelében a kik ieg- becsesebbek a földi életben nekem. ■Számtalan viszontagságon, nehéz megpróbáltatásokon vezette át tudnivágyó telkemet a tudomány világító fáklyája ; de a megmételyező kétkedés ördöge még sem arathatott diadalt a megnyugvást osztogató hit gyógyító, edző balzsamával teli csepegtetett szivemen. S a mily őszinte szánakozással tekintek a vallástalanság feneketlen örvényében vergedő kishitüekre : ép oly sajnálattal gondolok a tudatlanság gyötrelmes homályában botorkáló szerencsétlenekre. Nincs az a kincs, nincs az a hatalom, a mely eltántoríthatna, hogy hitemhez hűtlenné legyek! Utolsót kondult. Már nem havazik. Úgy rémlik előttem, mintha napkelet felől ide hatolna egy-egy derengő csillag reszkető sugara. Áhi-
