Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-11 / 41. szám

S Z A T M i R okt. 11 2 fél százalék pótadó kivetése kérdésében a szin­tén névszerinti szavazás előtt Grrósz Áron az iránt szólalt fel, hogy a bikszádi vasút Szi- nérváraljától építtessék, illetve ez legyen segélyezendő. Nagy László alispán azt jegyzi meg, hogy ezen felszólalást annyiban teszi ma­gáévá, miszerint akár Szatmár-Bikszád, — akár Szinérváralja-Bikszád lesz annak idején életképes, az legyen a felveendő pótadóból segélyezve. Tóth Kálmán bizottsági tag mindenféle vasúti segélyezést mellőzni óhajt, indokul hozva föl, hogy a megye legnagyobb része járhatatlan, jó közlekedési utakról gondos­kodjunk. Nagy László alispán erre hosszabb be­szédben reflectálva, a vasúti politikát hang­súlyozta, mely főleg hadászati szempontból lényegesnek mutatkozik. Stoll Béla kéri a közgyűlést, hogy a megszavazandó vasúti pótadót olyan clauzu- lával zárják le, hogy annak szavaztassák meg a segély, amely hamarabb kiépül. A névszerinti szavazás elrendeltetvén, igennel zavazott 128, nemmel 11. Következett a megye székház tartozási költségeire 1 és fél százalék pótadó kivetése, mely nagy vitát keltett. A szavazás előtt többen felszólaltak az iránt, hogy a fóispáni lakás után a kormány fizesse a megfelelő évi 1000 frt. bért. Dr. Böszörményi Emil bizottsági tag ellenzi a fél százalék pótadó megszavazását, kéri a köz­gyűlést, hogy a kormánytól 32 évre visza- mehetőleg a fóispáni lakért évenként 1000 irtot összesen 32000 frtot. követeljen ; ha ezt megtagadják, akkor ezen fél százalék pótadóra semmi szükség sem lesz. A szavazás eredménye volt: a pótadó kivetése mellett igennel 80. — nemmel sza­vazott 8 bizottsági tag. Az igazoló választmány tagjainak meg­választása illetve újjáalakítása a következő eredménnyel történt meg : Dr. Serly Gusztáv Nonn Gyula, Róth Károly, Papp Béla, Dr. Andler Adolf, Aáron Sándor, Böszörményi Sándor, Debreczeni István és id. Vetzák Ede. A közigazg. bizottságból kilépő öt uj tag választása titkos választással ejtetvén meg, tagokul a következők lettek beválasatva : Jókey Télen pedig szőtt, fönt, édes anyjával együtt. Senki sem tudott olyan szép vásznat szőni a fa­luban, mint Mnriska, mert egy takácsnak is be­csületére lett volna. Hordtak is hozzá annyit, hogy késő tavaszig mindig volt vele munkája. A kis apró keresetből lassanként egy kis summa pénz lett, s azt Mariska ügyesen tudta használni. Pár óv alatt a kis zsellérház egy csi­nos kis lakóházzá lett, talpig fehérre meszelve, teljesen kiigazítva. Két kis ablaka tele volt nyíló virágokkal s belől a házban jó kedély és megelégedés lakott. Majd lassanként Nagy Istvánná zsellértelke egy csinosan elrendezett kis gazdaság képét mutatta. Szép fehér szőrii tehén állott az uj istállóban s minden őszön két hízott sertést öletett le a szegény özvegy! Volt mit enniök hála Istennek, volt egy kis tőkepénzök is a szomszéd városi takarékban. Évről-évre nőtt rajtok az Isten áldása. S ez mind a Mariska érdeme volt, ki télen nyáron reggeltől estig mindennap dolgozott és pénzt keresett. A munka természetévé vált s nem tudott volna anélkül élni egy nap sem. Mariska egész héten dolgozott, de vasárnap templomba ment. El nőm mulasztotta volna a világért a vasárnapi két templomi órát. Csinosan — de nem czifráu — öltözködött. Arányos, szép termetéhez oly jól illett a rózsaszínű mosóruha, — barna hajához életteljes arcza s ártatlan mo­solygása ... Soha nem bántott meg senkit, sőt nem egy­szer tett jót másokkal, kik hozzá folyamodtak. Szerette is őt mindenki s az egész falu népe be­csülte a dolgos, szerény leányt. Zsiginond, Kende Zsiginond, Böszörményi Sándor, Nagy Béla, Szentiványi Gyula. Az állandó választmányba be lettek vár lasztra: Madarassy Dezső és Farkas Jenő felsőbányái polgámester. A nagybányai 3-ik patika ügyében egy ; pótkérvény adatván be, közgyűlés ezt ki­adta Nagy-Bánya városának. A második napi távgyalásokról lapunk zártáig hir nem érkezvén, arról jövő szá­munkban tudatjuk olvasóinkat. Hírek. — Oki. 6-án, a vértanuk gyásznapján az ev. ref. templomban Rá ez István, ev. ref. lel­kész mondott szép imát, mely után a közönség a „Hymnust“ énekelte. A szatmári gk. egyházban Papp Lajos lelkész, a róni. kath. székesegyház­ban Hehelein Károly prépost-kanonok, a németi gk. egyházban pedig Melles Emil föesperes mon­dott gyászmisét. A székesegyházban Orosz Ala­jos és Mondik Endre énekeltek gyászdalokat s úgy itt, mint a ref. templomban a régi honvédek testületileg megjelentek a hivatalos világ képvi­selőivel együtt. * A főispán a városi közigazg. bizottmány fegyelmi választmányát kedden délelőttre össze­hívta, a melynek egyedüli tárgya a dr. Korbay Károly rendőrfőkapitány s a Soós János rendőr­tiszt fegyelmi ügyének tárgyalása lesz. * Elutasított kérelem. Az ev. ref. felsőbb leányiskola vezetősége a városhoz 240U kor. évi segélyért folyamodott. A gazdasági szakbizottság legutóbb tariott ülésében ezt a kérelmet nem tartotta teljesíthetőnek. Az ev. ref. egyház az áll. iskolák kath. és más vallásu növendékei részére vallás okta­tás czéljából egy szobát díjtalanul átengedett. A város is díjtalanul engedte át a városi kis, a szükséghez képest a nagy tanácstermet is a havi tanitó-értekezletekre. Az első értekezletet a testület kedden d. u. 5 órakor tartotta. — Küldöttség. Holnap lesz a dicső emlékű Igazságos Mátyás király szobrának nagyszabású | leleplezési ünnepe Kolozsváron, a melyre a vá- j rosi tanács Pethö Györgyöt, Kertészffy Gábort s : Jankovics Jánost küldötte ki a város képvisele­tében . * Esküvő. Uray Géza aranyosmedgyesi se- gédjegyzö a napokban tartotta esküvőjét Csókás Piroska aranyosmedgyesi postamesternővel. * Tanitónőválasztas. Országh Margit okle­veles tanítónő a magyarjesztrebi róni. kath. elemi iskolához rendes tanítónővé választatott meg. — Eljegvzés. Rosenthal Ignácz dobresti (Bihar megye) erdőhivataluok a napokban tartotta el­jegyzését özv. Liudenfeld Mérné nagymüveltségü- leányával Saroltával. — Esküvő. Turóczy Péter pátyodi róm. kath. Hanem Mariskára is eljött az a kor, midőn ! eldalolhatta a boldog szerelem dalát. „A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ue nyíljék, ha jön a szép kikelet“ . . . í Varga András uram telkesgazda fia, Pista választotta ki magának Mariskát. Varga András ! nem ellenkezett fia választásában, mert hiszen ! egy olyan árva leány, aki a semmiből egy kis j gazdaságot tudott teremteni magának, bizonyo­san áldás lesz az ő házánál is. Örömmel adta I beleegyezését, hogy Pista fia megkérhesse Ma- j riskát.. És itt lépett aztán a szerető szivek közé a ! pletyka, ez a gyilkos ellensége az emberi szív boldogságának. „Nem zörög a falevél, ha a szél nem , fújja“ — igy szoktuk mondani rendesen s ez által i mintegy tág kaput nyitunk a pletykának, hogy ! kénye kedve szerint szaggassa le örömvirágainkat, j tépje szót a becsület koszorúját töltsön poharunkba méregcseppcket . . . Ha nyílt ellenség szembe áll velünk — meg ! tudjuk védeni magunkat, vagy eltipor, ha hatal- masabb. De a becsület rabló olyan, mint a va­kondok, senki nem látja titkos munkáját, csak ! az általa okozott kár felett kell könyeznünk. — j Suttogva, titkon keletkezik a rósz hir, de gyors szárnyakon repüli a világot . . . . . . Elkezdte Mariskától is megirigyelni a szerencsét a láthatatlan titkos ellenség. Hogy is lehet az, hogy Varga Pista a kőtornáczos házba egy zsellérleányt vigyen feleségül ? mikor vá­logathatna a falu gazdag leányai közül magához méltóbbat ? 1 Hiszen a Mariska gazdagsága nem tanító holnap tartja esküvőjét Madarászon Márkus Mihály gör. kath. tanító kedves leányával Ma­riskával. — Az „Ezres“ lelkesebb tagjai e hó 8-án szerdán gyűlést tartottak s elhatározták, hogy ] 15-én szerdán d. u. G órakor a nagy tanács tart | ülést, 18-án pedig, szombaton általános restau- i ráczió lessz, a melytől sokat remél az „Ezres.“ | A tagsági dij kifizetésére iv lesz széthordva, a | melyen egyszersmind nyilatkozhatik kiki, hogy benmarad-e, vagy kilép. Tagsági dijat különben a „Honvéd“ sörcsarnokban is lehet naponként fizetni. A birtelenében összegyűlt 35 korona jó előjel arra nézve, hogy e mozgalom sikerre fog vezetni, s az idei felruházás is tekintélyes lesz. Remélhető, hogy a szép czélu egyesület vissza­fogja nyerni a közönség érdeklődését s továbbra is sikereket fog elérni a jótékonyság terén. * Püspöki adomány. Meszlényi Gyula me­gyés püspök 7-i 7 koronát adományozott házi pénztárából a r. k. fiu-népiskolába járó szegény gyermekek téli felruházására. — Szüret. A hegyközségi választmány a szatmárhegyi szüret idejét f. .hó 27-ikére és a következő napokra tűzte ki. — Az elócseri szőlőtulajdonosok, mint halljuk, az előcseri megálló helyet vagy 150-200 méter­rel idébb (a város felé) tétetni fogják kérni az üzletvezetőségtöl, a mennyiben ekkor általában mindenkire nézve előnyösebb ; lesz különben is nagyon közel van a két megálló, a csillaghegyi s j az előcseri. Egyúttal az előcseriek a megállóhoz váróteremszerü, fedett helyiséget szándékoznak építeni, az időjárás esetleges kellemetlenségei I ellen, s ha a város a szükséges faanyagot* díj­talanul rendelkezésökre bocsátja, ezen edett helyiséget önköltségükön fel is építik. — Hisszük, hogy az illető hatóságok jóakaró méltényosággaí ! teljesíteni fogják ez egyszerű kérelmet. — Felülvizsgálat. Á Kossuth-kertbeu épült uj gőz- és kádfürdő-épület felülvizsgálata f. hó 8-án d. u. 2 órakor történt meg a városi tanács által e czélból kiküldött bizottság által, melynek tagjai voltak : Pethö György gazd. tanácsos, dr. Vajay Károly tiszti ügyész, Erdélyi főmérnök, Antal Kristóf és Fogarassy Sándor biz. tagok. A megejtett vizsgálatból kitűnt, hogy egyes kisebb hiányok újból mutatkoznak, különösen a tetőzet gyenge, mely aszfalttető-lemezzel vau borítva. — Az országgyűlés mint már múlt szá­munkban említettük, okt. 8-án nyílt meg az uj parlamenti palotában. De bizony, mint a fővárosi lapok írják, viharos egy gyűlés volt. A vihart az ellenzék támasztotta, azért, hogy nem ünnepé­lyesen, a király részvételével nyitották meg az uj házban az országgyűlést, s hogy a kormány a Kossuth-ünneptöl távol tartotta magát. — Eljegyzés Masika Miklós beregszászi kir. törvényszéki aljegyző a napokban tartotta eljegyzését Tiszabecseu Kulin Ilonka kisasz- szonnyal. — A szatmári ev. ref. egyház f. hó 12-én d. e. 11 órakor közgyűlést tart saját termében. tiszta munka. Nem keres annyit a legdolgosabb férfi sem egy nyáron, nem hogy egy leány keres­hetne. Hanem akire az ispán ur szemet vetett, könnyű annak boldogulni. Telik az uradalom magtárából, meg kasszájából Nagy Mariská­nak is ! . . . Hol vette magát a hir, senki nem tudta. Do mint a futó tűz, úgy terjedt el nagy hirtelen­séggel az egész faluban, mindig nagyobbra nőve a hir, hogy bizony Nagy Mariska, az ispán ur titkos szeretője, onnan van minden vagyona, az akarja most is kiházasitaní s Varga Pista négy ökröt kap választva az esküvő napján az ispán úrtól stb. Mindenki toldott a pletykához valamit s úgy adta tovább a másik szájra, úgy hogy sze­gény Mariskán nem maradt egy mákszemnyi be­csület 24 óra alatt. — Ráfogták, szemérme csupa áltatás, vallásossága képmutatás, mert a temp­lomba is csak azért jár, hogy az ispán ur háza előtt elmehessen. Vargáék előtt nem maradhatott titokban a pletyka, mert hiszen őket illeti az egész. S Varga András uram egész háznépe szentül meg volt győződve a rósz hir alaposságáról, mert hiszen nem zörög a falevél, ha a szél nem fújja — minden mendemondában kell valami igaznak lenni. Még akkor nap vissza küldték Mariskának a jegykendőt, mely ott a vidéken, az eljegyzés záloga szokott lenni. Ilyen személy nem lehet Varga Pista felesége. Szegény Mariska a szivéhez kapott, ügy fájt neki valami ott belől! Feje zúgott, elszédüít s egy jaj kiáltással omlott édes anyja karjaiba.

Next

/
Thumbnails
Contents