Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-27 / 39. szám
XXVIII. évfolyam. 89-ik szám. Sza*m ir, 1902. S7<*r»t. 27 SZATMAR •}.VM.■• V V>‘: TÁRSADALMI LS SZÉPIRODALMI HETILAPÉ Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. .1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Dealitér 3. szám. i iml •-.iM-míi díjak a kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Késípénifimtén met élt a l.gjiitinyoaabb árban.-^3> Nyilttér sora 16 fillér. <£Kendkivüli városi közgyűlés. — Az ovoda ügyben. — Csütörtökön, f. hó 25-én délután 4 órákkor rendkívüli városi közgyűlésen tárgyaltatott a városi ovoda kérdése. A közgyűlés tárgyalására kivoltak ,tűzve az ajánlatok, amelyekről múlt számunkban megemlékeztünk. A közgyűlésen, a melyen a polgármester elnökölt, a biz. tagok szép számban vettek részt. Miután az ajánlatok felolvastalak, a gazdasági szakbizottság vélcményes jelentése terjesztetett be. Az előterjesztés szerint a gazdasági szakbizottság a Kovács Béla tanfelügyelő Rákóczy-utczai házastelkónek a kettős ovoda czéljaira való megvásárlását javasolta.(* Az előterjesztés valóságos vihart csinált. A felszólalások pro és contra egymást követték. A javaslat mellett felszólaltak dr. Kelemen Samu, dr. Keresztszeghy és Mátray Lajos. Ellene Osvátli Elemér, Bartha Kálmán és .lakó Mihály. Szavazásra bocsáttatván a kérdés, 34 szavazat 19 szavazattal szemben elfogadta a gazdasági szakbizottság javaslatát. A vétel ár 60 ezer korona. Az átalakítást az eladó viseli. Szinte előrelátható volt ez. Sőt úgy emlékszünk, talán múlt számunkban jósoltuk is. Hiszen amit hivatalosan elintéztek, annak menni kell, jó-e vagy rósz. *) A gazdasági szakbizottság szerdán tartott iiléeébon 14 szŐíb! 9 ellenében elfogadta, hogy a Kova s Béla ajánlatát javasolja elfogadásra a közgyűlésnek. Ennek is menni kellett, pedig ez egy nagyon ■ is rósz valami. Még vitték is. Hej nagyon kellett vinni. Nem ujitjuk meg érveléseinket, a melyekben kimerítően foglalkoztunk az ovoda kérdéssel, s különösen azzal, hogy a Kovács Béla tanfelügyelő ur „kecses pavillonu“ telke nem való a kettős ovoda czéljaira. Mindenki látja, hogy ez rósz kötés volt a várostól. Tessék csupán a megvett házastelek környékét s illetve közlekedési viszonyait megnézni, hát való-e ovoda abba a szűk utczába a melyiken a villanyos futkos ?! Hát még hány érv van e borsos s keresztül hajszolt vétel ellen ! Különben is e közgyűlési határozatot megfellebbezik, főleg, hogy a határozathozatalnál lényeges formahiba fordult elő, mert az ily esetben szükséges absolut többség nem volt meg TARCZ A. Kossuth ünnep. Az eltemetett, ele. halhatatlan nagy férfiú százéves születése alkalmából fenséges ünnepet ült az egész magyar nemzet. Könnyekig megható volt látni azt a nagy lelkesedést, amelylyel ez a lángoló hazafi- ságu nemzet nagy fórfiának emlékezetét ünnepelte. A ki annyit küzdött és szenvedett e honért, azt e hon igaz fiai nem feledhetik, az iránt hálátlanok nem lehetnek. S az a szent áhitat és felbuzdulás, a mely az ünnepségeket oly gyönyörűvé tette, igazolja, hogy e nemzetből még nem halt ki a hazaszeretet és a nagyok iránti háládatos- I ság érzete. A nyolezadik. *) Irta : G. Diószeghy Mór. Mi tágas, rösteljük egy kissé. Négy esztendeje, hogy utoljára hozott nekünk ajándékot a jó gólya madár s azóta felénk se jött: Hát bizony nem bántuk volna, ha máshová röppen, mert minálunk már éppen eleget volt. Isten veled, jó gólya madár, minálunk vége a kikeletnek . . . Huldogálnak észrevétlenül a levelek . . . Négy kerek esztendő múlva visszajött. Mi tagadás, rösteljük egy kissé, mert, hogy egy esöppet hosszú volt a szünet, aztán már vé- necskék is volnánk, aztán meg, hogy hétszer volt eddig is a vendégük, egy kissé megelégeltük az áldást. És mégis eljöt. . . Eljött a kelepelő csoda. Eleinte titkolgattuk, rejtegettük a dolgot, de végre mégis csak szóbeszéd lett róla itt is . . . ott is, végül egészen kiviláglott: *). Mutatvány ,Forgácsok* ezíui ula t «ujtó alá re«, űezett kötetből. „A pap házán gólyafészek, Vak, aki nem látja“. De hát ki tehessen róla P Megszületett a nyolezadik is . . . Gyönyörű, pufók arczu, gödrös állácskáju, égszínkék szemű, aranyos kis baba. Szakasztott olyan, mint a többi. Mi tagadás, kelletlenül vártuk a szegény apróságot! El is maradhatott volna — mondogattuk komor hangon. Miért nem adta az Isten annak, akinek egy csöpp sincsen. Nekünk csak a gondunk több vele. Nem bírjuk már; de meg, Isten bizony, az eklézsia se bírja. Nyolcz gyerek és egy szegényes erdélyi pároddá ! Elgondolni is sok hát még élni benne! De mind hiábavaló beszéd ez már. Megvan. Aki nyulat teremtett, bokrott is teremtett annak. Ez a mi vigasztalásunk. Már a keresztelő felé közeledtünk. Az asz- szonyal gyönge csaták folytak afelől,' hogy mi legyen a kis pogány neve . . . Ezenközben nagy pecsétes levelet küldtem a postára. A királynak íródott az a levél. Arról esett benne igen szép könyörgő szó, hogy Somló András belső embernek a fia bajba esvén a katonaságnál, apai szivének kétságbeeset szeretővel kéri a felséges királyt, adjon kegyelmet a megtóvejedett gyermeknek, hiszen mindannyian voltunk fiatalok. Városunk lakossága is méltóan ünnepelt ez alkalommal. Ünneplésének egy részéről már múlt számunkban irtunk. Most beszámolunk az ünneplés további részleteivel. Isteni tisztelet a szatmári ev. ref. templomban. Vasárnap délelőtt fél tiz órakor ünnepétyes istentisztelet volt a szatmári ev. ref. templomban. A közönség a templomot teljesen megtöl- : lőtte. Megjeleut a városi törvényhatóság is, Pap Géza polgármester vezetésével; a tanintézetek i növendékei s teljes számban, zászló alatt a tiszteletreméltó honvédek. A templom szószéke föl volt díszítve. A gyülekezet először a Hymnuszt énekelte. B i k i Károly ev. ref. esperes tartott magasröptű imát s eszmedus egyházi beszédet, a melyben gyönyörűen ecsetelte az ünnep nagy I jelentőségét. Beszédét következőkben fejezte be az esi peres: „Azok a nagy eszmék, miket a haza atyja hirdetett, ma is lelkesitnek minden igaz magyart. 1 De ezek az eszmék csak részben nyertek való- sulást. Tovább kell folytatnunk a megkezdett I munkát. Be kell vésnünk azokat az emlékeket hétköznapi imáinkban, ne csak díszruhák legye- uek azok, melyeket ünnepnapokon fölöltünk, majd ismét levetkezünk. Azokban az eszmékben s az azokat magokban foglaló törvényekben csak a fundamentuma van letéve nemzeti létünknek, nekünk kell ezt tovább építenünk. A jelen nemzedék felelőséggel tartozik az utána következő nemzedéknek, a történelem Ítélő 3zéke előtt. Kérdezzük meg ma önmagunktól, hogy mennyire teljesítettük honfiúi kötelességünket s magunkba szállva tartsunk ítéletet cselekedeteink fölött. Nekem úgy tetszik, mintha ez a mai nemzedék a belvillongások, felekezeti és nemzetiségi izgalmak, a társadalmi kasztok kiképződésének szerencsétlen torz eszméit akarná bevinni a nemzet életébe, hogy a lassú sorvadásnak, a visszafejlődésnek tegye ki a nemzetet, ügy tetszik, hogy még ezen az ünnepen sem vagyunk egygyek Mondom a tekintélyes levél a postára került. Titokban maradt a tartalma, mert az öreg híven nem akarta világgá szórni fia szégyenét . . . De hát faluhelyen nem úgy esik meg minden dolog, ahogy kiterveljük. Ott a titoknak is van nyelve, mely szépecskén elkezd mozogni és beszól suttogva, repül háztól-házik. Az újságra szomjas népség pedig kiszínezi, mesemondó gondolkozásán átszűri és a tyuk madárból szép színes páva formálódik . . . A pap levelet irt a királynak 1 . . . Kérdezősködött ez is — az is, kerülgetve egyt nesen! Már úgy ahogy szájára jött a szó. Mit irt a királynak, nagytiszteletes uram ? Az igazat megaemmoadhattam, mert az Som o András titka volt, tehát ravaszul azt mondtam nekik: — Meghívtam ő felségét komának. Elhitte mindenki. Még a gyermekek is széliében beszélték a faluban, hogy a magyar pap a királyt, hívta komaságba. És sokféleképpen szólották a dologról Egyik azt vitatta, hogy ha felnő a kis baba és jó l.ó udvari frajlának, most pedig «.u.ü . nyos bölcsőt. De volt, aki nem Lyon -jo »tubáról i.ézte az ügy folytatását. Azt vélte ugyanis, hogj a papot tömiöczbe vetik, miért ilyen szer- telei merészségre vetemedett. Még nagyobb lett a ribiilió, mikor egy reg
