Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-30 / 35. szám
XXVIII. évfolyam. 35-iU szám. Szaimár, 1902. augf. 30 / y o £ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deákiér 3. szám. Mind nii«!DÜ dijak e lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mel'ett a legjntányosabb árban vétetnek fel.-<$> Nyilttér sora 16 fillér. <s^~ Tanév elején. Minden évben el szokta mondani a hírlapi sajtó igy a tanév elején, hogy a középiskolába nagy tolongással siet az uj nemzedék beiratkozni, hogy szaporítsa majd az úri proletárok számát, jobb volna gyakorlati pályára adni a fiukat, hol inkább boldogulnának stb. stb. Ennek a jó tanácsnak aztán az az eredménye, hogy évenként szaporodnak a beiratkozok, minden tanév elején nagyobb a tolongás a középiskolák környékén, azzal a különbséggel, hogy most már nemcsak a fiuk, de a leányok is tolonganak a középiskolákba. Mi nem akarjuk ezt a sablonos tanácsot ismételni, úgyis hiába volna. Ha a szülök taníttatni akarják mindkét nemű gyermekeiket, az az ó kizárólagos szülei joguk, ahoz senkinek semmi köze, sőt ez a szülei törekvés tiszteletet érdemel. Ha egyebet nem adna is, nevelést akar adni gyermekeinek s ez az örökség mindig a legértékesebb. Hanem ahoz aztán van köze másnak is, ha az a szüle már kezdetben akként akarja gyermekét iskoláztatni, hogy az neki nagyon kevés, vagy épen semmi anyagi áldozatába ne kerüljön, nevelje azt az intézet ingyen, engedje el a tandijat, adjon segélyt neki. Ahoz igenis van köze másnak is, hogy az a gyermek csakugyan olyan tehetséges-é, aki megérdemli a gondos kiképzést, olyan „porban termett arany“-ó, akit meg kell menteni a sárba tiprástól ? A szülék rendesen elfogultak szoktak lenni gyermekeik iránt. Egy két gyermekes szellemeskedés, a rokonság hízelgése elég, hogy zseninek tartsák a fiút s méltónak arra, hogy egyenesen miniszterelnök váljék belőle. Ám tegyék meg a próbát, írassák be a középiskolába. De ott aztán a tanárok egy legfeljebb két év alatt tegyék meg vele a teherpróbát. Ha nem arra való, ha nem tehetséges, ha nincs elég szorgalma, kötelesség érzete a gyermeknek, ne vigyék feljebb, idejekorán tereljék el attól az úttól, melyen haladni nem képes. Tizenkét éves gyermek még választhat más pályát, pár évi költséget még a szülék is megbirnak. De később már a pályaválasztás nem terem egészséges gyümölcsöket. A leányok iskoláztatásánál más szempontból kell néznünk a szülék törekvését. Van elég szüle, kik az elemi iskolai kiképzést tovább akarják vinni a polgári, vagy felsőbb leányiskolában csak azért, mert társadalmi állásuk magasabb intelligencziát követel gyermekeiktől. Ez helyes, szükséges dolog. Vannak azonban, kik már eleve szak- pályára szánják el leányaikat s diploma után törekesznek. Ezt is tudjuk méltányolni. Hanem itt aztán meg kell alaposan válogatni a tehetségeket. Sajnos, hogy az utóbbi években valósággal gyárszerüleg foglalkoztak az intézetek a diploma gyártással, s e miatt túltermelés állott be pl. a tanítónői pályán. Ez azonban csöppet se riassza vissza a valódi tehetségeket. Az igazi tehetség azért fog boldogului. Csak ki kell válogatni az intézetekben arra valókat s a közepeseket visszatéríteni a nem nekik való pályától. Vigyáznunk kell, nehogy egy újabb proletár osztályt neveljünk nőkből a társadalom terhére 1 Elemi iskoláink megnyíltak a napokban. Átmegy az elemi oktatás az állam kezébe városunkban, egy részben, mert a római katli. iskolák továbbra is fenmaradnak, tehát egységes vezetésről nem beszélhetünk. A közel jövő majd megmutatja, beválnak-é reményeink miket e változtatáshoz kötöttünk. Annyit azonban megjegyezhetünk, hogy illetékes körökben a kinevezett tanítók felekezeti aránya megbeszélés tárgyát képezi, és bár az állami iskolák ügyében városunk intelligens eleme felül tud emelkedni a felekezeti színvonalon, de a tanerők felekezeti arányát mégis olyan kérdésnek tartja, melynél a kölcsönös megnyugvásnak kell fő szempontnak lenni. Majd a beiratás megmutatja az arány helyességét. Egyelőre várjuk .reménykedve a jövő sikert. Adja Isten, hogy a remények beváljanak I Kívánunk a tanároknak, tanítóknak, a tanuló nemzedéknek kitartást, szerencsét a kezdődő tanévhez. -—y. Mai leány. Három éve történt . . , nem is olyan régen ! Bárány felhő se volt a csillagos égen. Kéz a kézben szerelmesen egymás mellett ültünk, Szerelemmel, boldogsággal volt teli a szivünk. „Igazán szeretlek nem feledlek soha, Hegyen az irigy sors bármilyen mostoha; Mához három évre érted jövök rózsám. Három év nagy idő 1 Hü maradsz-e hozzám ?“ Biztató szavamban alig—alig hittél, Pedig igazabb volt sokkal a tiednél. Te csak hitegettél, de én szerettelek, Szivemben hordoztam mindég emlékedet. S most, hogy hűtlen lettél s másnak vagy jegyese S tán’ nem is emlékszel többé szerelmünkre, Mondd meg nekem édes ; bánkódjam-e érted ? Nem vagy érdemes rá, keresek más férjet! Germarz Jenő. Pacsirta vagy .... Pacsirta vagy kis angyalom, Dalodat úgy elhallgatom . . Dalolásin a lelke dnek Elálmodok, elmerengek. Virág vagy te kis angyalom, El,-—elnézlek hallgatagon . . . És irigylem a napsugárt Ha csókolja piros orczád . . . Csillag vagy te kis angyalom Fennen ragyogsz a magason ... Hej ! hogy ha elérhetnélek, Beh szép is vón’ ez az élet. TÓTH GYÖRGY. Fürdői levél. Tekintetes Szerkesztő ur! Ha szerkesztő urnák azt a kérdést tenné fel valaki, hogy mi a legdrágább kincs? Mit felelne ? Ha jó egészsége van, akkor mondana valamit, amit magára nézve legkivánatosabbnak tart, de ha jó egészsége nincs, akkor bizonyára azt felelné, hogy a jó egészség. Es a dolog nincsen másképen, mert bírjunk bár mindenekkel, a mi ezt a földi életet köny- nyüvé, széppé, kellemessé teszi, de ha birtokunkból hiányzik a jó egészség, — akkor valóban szegények vagyunk. Sőt egy kis költői szabadsággal kimondhatjuk, hogy a kinek jó egészsége van,fannak van minden, vagy lehet minden, akinek pedig jó egészsége nincs, — annak nincs semmije, — vagy amije van, — nem ér vele semmit. Ilyen drága, mindenek felett való drága kincs lévén az egészség, — nincsen mit csodálkoznunk rajta, — hogy az ember, — az egészségtelen ember keresi mindenütt, s szó sincs róla, hogy boldog, nyugodt legyen, — mig meg találta. A jó egészséget igy nyáron leginkább fürdőkben szokták keresni aa emberek. A mint a szép május megérkezik, — s a kedves pacsirta rázendíti tavaszi dalát, — a nap megoldja sugárkévéjének melege bbjét: az egészségtelen embersereg pakolódzik. Ki erre, — ki arra, — a szél-rózsa minden irányában útra kél, hogy keresse, s megtalálja azt a drága kincset, — a jó egészséget, mely nélkül az élet, — az én János bátyám Ítélete szerint egy pipa dohányt sem ér. Elmúlt a szép május, junius, julius, sőt már-már augusztus is, mikor én is arra határoztam magam, hogy fürdőbe megyek. Bár üs- meröseim rám fogták, hogy én csak urizálni megyek a fürdőbe, — nem pedig jó egészségért; de én mondom szerkesztő urnák (s remélem el is hiszi, ha mondom) hogy ha nem jó egészségért is, — de legalább jobb egészségért jöttem. Hogy pedig nem valamelyik szatmár-megyei fürdőbe, hanem ide, a messze gömörmegyei Csízbe jövék; annak is meg van a maga oka. Oka pedig a hiba. Mert feltéve, de meg nem engedve, hogy én most a legjobb egészségnek örvendek: volt olyan idő, mikor egészségtelen, sőt a sir szélén álló szegény ifjú valék. (Miért is vénül meg az ember ?) Igen, egészségtelen valék, s az egészségemet ezelőtt nyolcz évvel itt találtam meg a Sajó völgyén, ebben a domboldali becsületes református kis faluban, — a melyhez engem — ennek folytán a hála nemes érzelme fűz. Hogy melyik szélvész hozta akkor ide az egészségemet, — s melyik szélvész hozott érette engem, — annak a történetét egyelőre titokban hagyom, — mert a szélvészek története, s a szélvészekben utazó emberi lelkek borzasztók, én pedig borzasztani nem akarok senkit. Csíz egy perez ! — így kiáltott életében Isten tudja már hányadikszor — a kalauz. S én, a mint rendeltetésem hozta magával kiszállottam
