Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)

1901-05-11 / 19. szám

Szatmár. 1901. május II.

XXVI. évfolyam. 19. szám.

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

4.

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

ELŐFIZETÉSI DIJAK:

CgOBi e v re

félé »re . .

5 kor. 60 fl. j Negyedévre . 1 kor. 40 fii ... 2 kor. 80 fl. j Egy hóra . . . 6'1 fii

Egyns szán. ara 10 ti.

Úgy az előfizetési pénzek, ralamint a hirdeted stb. dijak e lapok kiadóhivatalában fizetendők Szatmaron, Deák-tél 3. sz. (a városháza mellett.

jí I A D Ó H I

utal:

Mmjj lajoimi köayvmr«

»m&ája, Deák-tér 3. sz.(

hova a* előfizetési és hirdetési c

ijak bérmentve küldendők.

gy- Bériaentetlen leveleket

nem fogadunk el. ~W|

HIRDETÉSEK DIJA:

Kgy garmond sor 12 fl.; többszörinél 10 fl. — Teri- dóimét és többszörös hirdetbsek kedvezőbb Teltételek alatt vétetnek fel elóleges fizetés mellett.

ITIL T-i maii

a há/Om hasábos garmond sor dija 20. fl.

A reklám netovábbja.

• A Bariium czirkusz és közönségünk. —

A magyar nemzetnek sok dicséretes tulajdonsága mellett sok a faji, lársadalmi hibája is. Ezúttal csak kettőről az i d e • gén házról s a hiszékenységről akarok egyet-mást elmondani.

Sehol a világon nincs olyan jó dolga az idegeneknek, mint hazánkban. Mi rögtön lázba esünk, mihelyt tized,-huszad rangú idegen művész, vagy a fele „mester“ szerencsélteti honunkat.

A 19. század két legbecsesebb vivmá nya kétségkívül a nemzeti irodalom fölvirágzása s a népek politikai függetlenségének kivívás* volt. Mindebből az köve kezné-, hogy Magyarországon a rnigyar nemzeti irodalom, a szinügyben pedig a nemzeti táfgyü színmű az uralkodó. Fájdalom, a dolog máskép van. A magyar nyelv válságát éli s irodalmunk kétharmadrészben idegen. Pedig fölösleges bizonyítgatni, hogy a színmű az irodalom egyik legfontosabb ága s hogy ennélfogva a színház a felnőttek iskolája. S mit tapasztalunk ? Azt, hogy a szini irodalomban is hanyatlás állott be, hogy az előadott darabok nagy része idegen tárgyú, külföldi jellegű, hatásvadászó látványos, belső érték nélküli modern léhaság, szóval minden, csak nem magyar.

Nem mondom, vannak jeles hazafias írók és újságok, a kik és a melyek olykor-olykor fölszólalnak e nemzetölő irány ellen. Szavuk azonban vagy hatás nélkül marad,

vagy a mi még rosszabb, akaratlanul is reklámul szolgál az elitéit darabnak.

A külföld nem egyszer túlzó nagy-magyaroknak nevez minket. Bár így volna! Nekünk minden jó, szép és kitűnő, mihelyt idegen.

Nekünk Sarah, Duse, Zacconi, Novelli kellenek. Ezek istenitésére szegénynek bizony ült a nyelv. A szegény olvasónak zúgott a feje, ürült a zsebe és égett a tenyere. Prille, Jászay, Márkus, Ujházy, Náday stb. csak a mienk. S feledjük, hogy ezek a művészek ép úgy elmehetnének művészi körútra, mint Sarah, Duse, vagy Novelli. Valahogy ezek kimagasló tehetségek; de az a módnélküli istenités, a mellyel elhalmozták őket, több volt a lelkesedésnél, a gavallerságnál, ez már gyöugédtelenség, igazságtalanság volt a mieinkkel szemben.

Elég volt az idegeu lázból! Vezetőiknek gondoskodni kellene hathatós ellenszerekről. E társadalmi bűnért i r ó, kritikus, közönség egyeráut felelős.

De ezek legalább igazi művészek. Mit szóljunk azonban a Krause-feíe mestereknek nevezett csalókról? Ez a derák úr 1899 deczember havában az ország nagy városait ejtette lázba. S bár hipnotikus nyilvános ! előadások a tudományos czálnak kivitelével csakis hatósági eugedelemmel tarthatók, bár az 1894. év deczember 19-én kelt belügyminiszteri rendelet azt mondja, hogy 1, Orvosi gyakorlatra nem jogosított egyéneknek a hipnotizálás egyáltalában tilos 2. Orvosok a hipnotizálást csak gyógyítás czeljaból

A módszer.

— Irta: Sasai Nagy Lajos. —

Egy ízben Fölpesi, X. vármegye kir. tanfelügyelője, kinek hajdan, még a jobb időkben terjedelmes szántóföldjei voltak, hosszabb iskolalátogatásra indult. A kijelölt községek közt, ott volt An arcs is, mely X. vármegye egyik csücskében fé énken húzódik meg.

A többi, szomszéd községek nagyon lenézték, ezt a szegény kis falut. Határát is annyira össze- szoiitotiák, hogy alig állott egy pár hepe hupás dűlőből. Lakójai szegéu\ek voltak, a hol pedig a lakosok szegények, ott szegény a b csület is.

Szegény anarcs valóságos ezéltáblája volt a nemes vármegye gúnyolódó nyilainak, ha valahol valalami furcsaság, valami együgyüség történt, azt ép úgy az anarcsiakra fogták, mint a hogy más hol a rátótiak-, vagy a czigándi ikra szokták.

A tanfelügyelő már előre mosolygottá hallani vélt furcsaságokon, már előre kihegyezte fehér csontgombos czeruzáját, hogy azokat az iskolai adomák rovatába bejegyezze.

De az anarcsiak sem ma adtak hátra.

Mihelyt hire futamodott, hogy a „taufelőgyelgő“ I

(a hogy ők az öregektől hallották) meg fog érkezni* nagy készületeknek indultak.

A czeremóniát természetesen a plébános ur meg Hallgató uram, a tanító vezették.

Megparancsolták Kötél Andrár uramnak, a ki éppen akkor soros volt a birói tisztségben, hogy sepertesse ki a falu utczáját, hogy a kisbiróval dob iltassa ki a tanfelügyelő jöttét, miből önként következett, hogy az nap a gyerekeknek nem szabad az ökröket ki bajtaniok.

Mi .den úgy történi.

Mikor a tanfelügyelő megérkezett, a falu ut- czája tisztára volt seperve, a gyerekek meg az ökrök otthon maradtak, azzal a különbséggel hogy a gy. rekek csak a reggeli, mig a szegény állatok az esteli hirangszóig.

Reggeli harangozáskor valamennyi iskolásfiu a templomba sietett, onnm pedig az iskolába, melyei előtte való estén zöld gályákkal meg színes papír lánczokkal „kirendeaitettek“.

Úgy 8 óra tájt megindult aztán a tanfelügyelő az öreg plébánossal az iskola f lé. Hallgató urain már várta őket. De, hogy annál inpozánsabb legyen a látogatás, szobájában maradt, hogy on >an indul,anak miudhármau az iskolaterembe.

A gyerekek türelmetlenül vár ák a nagyságos urai ; a félők tábor i kisebbségben maradt, a legtöbb örült, hogy eleven nagyságos urai fog látni.

Horgas Pista, e kit bakternek állítottak ki, már szinte unni kezdte a dicsőséget a szomszéd körtefájáról, (onnan leste az érkezőket), a mikor

gyakorolhatják: Krause — ki pedig sem orvos, sem tudós, hanem, mint kisült, közönséges csaló volt — mégis tartott előadásokat, még pedig úgy, hogy előre összebeszélt a médiémokkal. E roppant gyanúsnak látszó zsebelő, csaló ellen a Szegedi Napló 1899. évi 30-iki számában kikeltem, — hogy igazam volt, fényesen mutatta az aradi csúfos leleplezés.

De tárjünk a dologra. Jön a „világ legnagyobb látványosságának“ hiresztelt B a r- num czirkusz. Elárasztja a raklám minden kigondolható eszközeivel az egész országot: a városokat, a piczi tanyákat, a nagy és kis lapokat egyaránt, s közönségünk, mikép hajdan a Bourbon uralkodócsalád semmit sem tanul, semmit sent felejt. Újra lázba esik s naiv hiszékenységével egymást bolouditja. S bár a gazdasági válságba jutott szegény ország szegényebb lesz egy millió koronával, bár ezt részben önmagától, a magyar irodalomtól, a magyar színészettől vonja el, bár, nagyobb felét a látottak nem fogják ki elégíteni, egy újabb reklámos látványosság, vagy tized rangú művészi látogatás alkalmával előliül kezdi az egész idegen imádást, mert naiv, hiszékeny s a hon iránt közömbös.

Itt az ideje, hogy e szomorú társadalmi betegségen segítsünk. Az idegenből csak keveset és nagyon jót, a hazaiból ellenben mentői többet, még ha gyöngébb is. Kritika, közönség ne csak gáncsolja, hanem pártolja is a hazait: irodalmat, művészetet, ; színészetet, ipart stb. Buzgósággal kitartással,

egyszer csak kibukkant a nagyságos ur alakja a ti mplom sorfordulóján.

Nosza! vesd el magad! Lajhár módjára lehatolta magát a Pista gyerek s berohant társai közzé:

— Jaj I gy önnek !

— No, no, ne ijedjetek meg, szólt közbe Hallgató uram, nem bántják azok a jó fiukat, ti p dig mindnyájan jó fiuk vagytok.

Ez alatt megérkeztek a magas vendégek.

Hallgató uram bevezetté őket szerény hajlékába s miután pár peiczig beszélgettek, az iskola- terűibe léptek.

— Dicsél tessék a Jézus Krisztus I hangzott a f lállott gyerekek üdvözlete.

— Méltóztassanak helyet foglalni, — szólt a mester— alázatosan meghajolva Aztán a szokott imádság után megkezdődött a cenzúra

— Kedves gyermekeim I — szólt a tisztelendő úr — figyeljetek ide. Mi most meg akarunk titeket halgatni, meg akarjuk tudni; hogy mennyit tanultatok, azért, a kit a nagyságos ur f fszólit, az felállva illedelmesen feleljen. Megérte tétek ?

— Igenis; megértettük.

— Hát uezzük először is a bit'ant, szólt Földesi tanfelügyelő. — Méltóztassék kérdezui tisztelendő úr!

A tisztelendő dtya meghajtotta magát.

— Hát mondd meg csak kis fiam, ki teremtette a világot? kérdé egy első padban ülő gyerektől.

— Az Isten.

— Jól van, kis fiam.