Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-11-23 / 47. szám
2. S Z A T M Á R nov. 23 Linával, mint vendégszereplővel, a czimszerep- ben. Réthynek játéka alig van, hangja azonban igen szép, gyönyörködtető. Vihary és Győré pompás komikumán jóízűen mulatott a közönség. Vasárnap, nov. 17-én, Solty Paula újonnan szerződtetett népszínmű- és operette-coloraturo énekesnő első felléptével ifj. Bokor József „Télen“ czimü jeles népszínművét láttuk igen sikerűit előadásban. Solty temperamentumos, szép hangú, kedves mozgású színésznőnek bizonyult. Általában igen jó alakításokat láttunk ez este. Hétfőn, nov. 1 J-án. Planquette remek ze- néjü regényes operettéjében „Rippvan-Winklé“- ben gyönyörködtünk. — Az előadás miként az élőbbem, pontos, szabatos és összhangzó volt. H. Lévai Berta mindkét szerepében (Lis- beth, majd Aliz) szokott kedvességével játszott. Csáld, Szilágyi, Mészáros öszhangzó játékaikkal arról tettek bizonyságot, hogy e szerepeikben már otthonosak. — Meg kell említenünk, mint kedves jelenséget a kis Aliz ,és Adrien szerepét betöltő két gyermek játékát, melyet a meglepett közönség zajosan megtapsolt. Kedden nov. 19-én a „Bor“ került negyedszer szilire. Színészeink mint azelőtt kedvvel és odaadással játszottak a most szép számmal egy- begyült közönség előtt. — Azonban a dialectust, a mi különben a darab éle, igen kis mértékben használták, a mi által az jellegéből veszített. — Jól átgondolt és temperamentumos előadásával Barna Jolán emelkedett ki és nyerte meg a közönség tetszését. A ránehezedő hosszú unalmas dialogokat nem is lehet élvezetesebbé tenni, mint az ő kedves alakításában láttuk. Szerdán, itt harmadszor Gutlii Soma és Rákosi Viktor: „Sasok“ czimű vigjátéka adatott szép közönség előtt jó és összevágó előadásban. Premiere volt nov. 21 -én, csütörtökön este. „A Vesta szüzek“ czimű francia operette jött színre, szép számú közönség előtt. Szarkasztikusán komikus paródia-féle, vagy hogy is kellene meghatározni. Modern ötleteskedés, kifejezés és gondolkozással telített görög daljáték, csattanó részletekkel s túlzott pikantériával helyenkint, j egy nagy csomó, kissé egy-tónusú dallal és cho- | rus-énekkel, néhol sok tekintettel a mesteri ze- J nére is. — Diogenes, a legnagyobb görög bölcs (Rédey), ki mellesleg bycikU lámpással jelenik meg, miként a bölcsesség kutatásához illik, elegáns fodros hajjal, és monoklival, — Pyrogenaba j (Ráthoiiyi), Patacles (Szilágyi) előkelő kedélyes görög bácsi elhanyagolt nejébe szeret, — Scopas (Csáky), a miliői Vénus nagynevű faragója is elveszti boldogságát s csak Cyprisben, a Veszta- szüzben (H. Lévay Berta) találja föl. Mellesleg Patacles bácsi Cally hetairat (Solty Paula) becsüli többre nejénél. Csupa sok szerelmeteskedés tehát. Hol találkozzanak ezek az imádkozok másat, mint Scopasnál; Diogenes is megleli Scopas- ban keresett emberét. Itt összetalálkoznak: sok ügyes fordulat merül fel; de a hely bizonytalan mindnyájuk számára, ezért a Veszta-szüzck templomát keresik föl a párok, a melynek fö-augurja — Megcsalt! Nem akarom lá'ni többéi — Kiáltott görcsösen fel a beteg. Vilma eltakarta arczát kezeivel és sirt. Zalár gróf felé ment, indulatosan megragadta karját és kitaszította a szobából. — Azonnal eltakarodjék a házamból ! — szólt haraggal és becsapta utána az ajtót. Vilma az ajtó előtt nagyot sikoltva elesett. Elesett — örökre 1 A halál angyala érintette fagyos csókjával az ajkait. A szégyen és fájdalom miatt megrepedt a szive. Minek is élt volna tovább?! Még a halál sem volt elég bizonyíték ártatlansága mellett... He * * * Még pár szót. Ilka grófnő felépült betegségéből s miután megvallotta szerelmét atyjának, ez nagy nehezen végre beleegyezett abba, hogy Rezegi Károly nejévé legyen. Ilka grófnő pedig megbocsátott Károlynak, mert nagyon szerette. Károly pedig elfeledte Vilmát, a kit úgy szeretett és tovább ámította nejét képmutató szerelmével. Ilka grófnő igazán szeretve hitte magát és boldog volt. Vilmát azonban még ő is elitélte. Ő volt a legigazságtalanabb Vilma iránti Vége. Domoros (Győré Alajos) egy a görögökkel meg- békíilt örmény (!) A vége az, hogy a praefectura e szentség- tclen betolakodást megtudja, Domorost elcsapja, a szerelmesek is kibonyolodnak és helyesen ösz- szeboronáItatnak, a boldogtalan Vésta-szüzekct pedig boldoggá teszi gazdájuk, Domoros, ameny- nyiben a praefectura iránti bosszúból elbocsátja s szabadokká teszi őket. Ezek körűi fordul meg az egész nagy cselekvény. Társulatunk jó előkészülettel ügyesen folyt előadásban hozta szilire a darabot, csinos díszletekkel, gondos, egybevágó rendezéssel és szép jelmezekkel. A szereplőkről elismerőleg kell szólalniuk. Lévay Berta ezukorbaba kedvességgel és bájjal játszott, Ráthoiiyi Stefi élénk temperamentummal oldotta meg szerepét, Solty csinos jelenség volt; inig a férfiak, Szilágyi Dezső, pompás komikumával, Rédey, Győré, Csáky szokott rátermettséggel nyertek tetszést. Máskülönben nem igen jósolhatni a darabnak, mint ilyennek — egy-két telt zónás háznál többet. — Erzsébet királyné emléke A gyászos véget ért boldog emlékű királynénk névnapja alkalmából városunk templomaiban mindenütt gyászistentiszteletekkel áldoztak a kegyelet oltárán. A megboldogult nagyaszszony lelki üdvéért a székesegyházban Meszlényi Gyula megyés püspök mondott gyászmisét, melyen a hatóságok és katona tisztikar voltak jelen továbbá a kathólikus tanintézetek növendékei. A különféle tanintézetek szintén megünnepelték a napot., — Születésnap Kiss Áron debreczeni rcf. püspök f. hó 19-én töltötte be munkás életének 8fi-ik évét. Számosán üdvözölték az érdemdús ősz férfiút mindenfelől. Mi is kívánjuk, hogy egészségben és üdvös munkásságban Isten sokáig tartsa az agg főpapot! — Városi bizottsági tagolt választása Folyó hó 24-én, holnap lesz a városi törvényhatósági bizottsági tagok felerészének választása. E fontos alkalommal gondolja meg mindenki, a ki szavazói jogot gyakorol, milyen nagyjelentőségű elhatározás az, hogy kire adjuk szavazatunkat! Válságos, szomorú helyzetbe sodortatott városunk, tehát szókimondó és függetlenül szavazó bizottsági tagokra van szükségünk, a kik jogaink és javaink fölött őrködjenek és azokat védelmezzék! A városnak mind a négy kerületében lesz városi képviselő választás. Az I.-sö kerületben 5, a U.- ban 5, HI.-ban 4, a IV.-ben (i városi képviselő lesz választandó. Az akció mind a 4 kerületben megindult, hogy a város érdekeit védelmező egyének választassanak meg. A kerületekben ilyenekül a következők jelöltettek: az I. kerületben : Deák Kálmán, Czégónyi Sámuel, Lengyel Imre, ifj. Losonczy József, Dr. Tanódy Márton ; a II. kerületben: Dr. Fejes István, Lévay József, Dr. Harcsár Géza, Tóth József, Teitelbaum Hermann; a Hl. kerületben : Bereczki István, Thurner Albert, Dr. Nagy Barna, Tankóczi József: a IV.-ik kerületben: Bartha Kálmán, Seres István, Dr. Törseök Károly, Zabary Ferencz, Karikás Sándor, id. Gulya István. — A szavazás helye a következőképen van megállapítva: Az I-ső kerület választási helye az ev. rcf. iskolában lesz. A Ilik kerületé a szatmári róni. kath. iskolában, megjegyeztetvén, hogy a Szatmárhegy a 11-ik kerülethez tartozik. Á IH-ik kerületé a városházánál. AIV-ik kerületé a németi ev. ref iskolában. — Esküvő. Leitner Endre sz.-váraljai kir. aljárásbiró ma tartja esküvőjét Tóth Móricz pa- tóházai földbirtokos kedves és müveit leányával Margit kisaszonynyal. — Kinevezés. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter Vetter Ambrus helybeli posta és távirdai tisztet a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába főtisztté nevezte ki. — Esküvők Kupár Rezső, belényesi fő- gymnasiumi tanár, lapunknak volt munkatársa, kedden ülte menyegzőjét Kasolczán Maria ur- leánynyal. — Gaal Ferencz kataszteri mérnöksegéd esküvőjét Juhász Jolán kisasszonynyal a napokban tartotta Debreczenben. — Elnök választás. A „Szatmári gőzmalom társulat“ 'igazgatósága közelebb tartott ülésén néhai id. dr. Farkas Antal helyére elnökül Korányi János igazgatósági tagot választotta meg. — Adományozás. Noéh Zsuzsánna kisasz- szony Rácz István ev. ref. lelkész kezeihez 1000 koronáról szóló adomány-kötelezvényt adott át, melyben az egyik meghasadt harang újból való öntéséhez járul. Dicséretes tett. — Katalin tánczestély. Ma este lesz megtartva a „Társaskör“ termében jótékony nőegyesületünk concertes tánczestélye. A mulatság minden valószínűség szerint kitünően fog sikerülni, tekintve a közönség élénk érdeklődését. A kellemes estélyre igen sokan készülnek. — Születésnap Kossuth Ferenczet a függetlenségi és 48-as párt elnökét párt hívei meleg óvátióban részesítették szombaton, 60-ik születésnapja alkalmából. Városunk függetlenségi és 48-as Kossuth-pártja is a következő távirattal sietett üdvözlésére: Jeles párt vezérünk I Hazafias lelkesedéssel üdvözöljük önt születésének 60- ik évfordulója alkalmából. Hálás elismeréssel adózunk lankadást nem ismerő tevékeny politikai működéséért, kívánjuk, hogy azon vágy, mely minden igaz magyar keblében helyt foglal, hazánk teljes önnálósága és függetlensége tetté legyen, s ön a szabad boldog hazában sokáig éljen ! — Sub auspiciis Regis. Ifj Chorin Ferencz volt országgyűlési képviselőnk fia azon királyi kitüntetésben részesült, hogy Őfelsége megengedte, miszerint a budapesti királyi magyar tudomány egyetemen az 1900—I9iil évre vonatkozólag „Sub auspiciis Regis“ avattassák jogtudorrá. — Eljegyzések Szent Ivány Kálmán aradi lakatos mester, eljegyezte Bugyi Erzsiké kisasz- szonyt Szatmárról. — Bottyán Antal helybeli lakos, eljegyezte Szirmáról Bódé Pál földbirtokos szép és kedves leányát Ilonkát. — Dalesfé/y. A szatmári férfi Dalegylet jövő héten csütörtökön fogja megtartani rendes dalestélyét, mely igen sikerültnek ígérkezik. A dal-egylet 4 számmal fog közreműködni és pedig : Jutés, Harmónia dics-éneke, Anyanyelvén és népdal egyveleg czimű darabokkal. Ezenkívül lesz egy énekszám zongora kísérettel s szavalat, mely alkalommal a debreczeni dal versenyen oly nagy sikert ért, Dr. Körösi debreczeni ügyvéd „Magyar nóta“ ez darabja lesz közönségünknek bemutatva. — Kitüntetés. A király ő felsége Tóth József debreczeni cv. ref. főgymu. tanárt, a tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Uj megálló hely Folyó évi december hó t -töl kezdve Előcser és Kis-Lippa állomások között, a Tükör és Csillag-hegy közti lejárónál csillag-hegy elnevezéssel feltételes megálló hely lesz, a hol a mindkét irányban közlekedő vonatok feltételesen meg fognak állani. — Egyben értesítjük a közönséget, hogy a f. hó 17-től közlekedő s Szatmár-Népkertből reggel » óra GO perczkor induló vonat naponta közlekedik se mellett a téli idényre megállapított menetrend nem változik, tehát a közönségnek, Szatmár-hegy- piaczról a reggel 6 óra 40 p. d. u. 2 óra 10 p. s csak 8 óra 10 p. induló vonatok állanak rendelkezésére. — Kinevezés. A pénzügy minister Gubás Jusztin gyulai m. kir. adótisztet a, nagy-somkuti magyar királyi adóhivatalhoz adó ellenőrré nevezte ki. — Gyaszhir Dr Neuburg Gyula orvos, kit városunk közönsége oly előnyösen ismert tapintatos és előzékeny modoráról, mint értesülünk, csütörtökön éjjel ö i órakor hirtelen meghalt 64 éves korában. A megboldogult hült tetemei vasárnap d. e. fognak az izr. orthodox hit-vallás szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. — Béke poraira! — Erzsébet ünnepély. A kir. kath. tanítóképző intézet ifjúsága — feledhetetlen Erzsébet királynénk emlékére — igen szépen sikerült ünnepélyt rendezett e hét folyamán. Az énekkar „Hullassatok könnyet“ czimü énekének előadása után Csanálosi Endre IV. o. növendék szavalta „Meghalt a királyné“ ez. ódát nagy lelkesedéssel. Majd Bodnár Gáspár tanár tartott lendületes beszédet Erzsébet királynéról, hűen ecsetelve, hogy ki volt nekünk magyaroknak Erzsébet. Azután Stokker Balázs tartott felolvasást, melynek végeztével Prommer János gyász praeludiumokat játszott. Kölcsey Elemér szavalt még igen sikerültén s Csanálosi Endre „Erzsébet királyné emlékezetéinek szentelt néhány perczet: Az ünnepély az ifjúság Hymnus éneklésével ért véget. — Peticzió Nagy Béla pártja a csengeri választás ellen peticziót nyújtott be a kir. Cu- riához. — A vármegyei bizottsági tagok f. hó 11. 12. és 13-án tartott választása alkalmával, mely helyenkint hevesen folyt le, 145 bizottsági tagsági helyre 70 választásban a megszűnt megválasztott 56 régi tag mellett 73 uj bizottsági tag jött be. — Gyászhir. Rédei (Rieger) István színtársulatunk kiváló tqhettségü tenoristájának atyja, Rieger Miklós, Budapest szeretetben állott polgára f. hó 18-án halt meg Barsmegyében, Garam-