Szatmár, 1900 (26. évfolyam, 1-49. szám)

1900-01-27 / 4. szám

2. XXVI. évfolyam. 4. szán. S 2 A T M Á R. 1900. januárius 27. — 10931 ./1899. fk. szám. Hirdetmény. A szatmár-erdődi helyi érdekű vasút igazgató­ságának hatóságunkhoz intézett átiratából tudomásomra jutott, — hogy az emlí­tett vasútvonalon szándékosan, vagy gondat­lanságból oly cselekmények követtetnek el, melyek következméuyökben nemcsak a vasúti közlekedést, hanem az életbiztonságot is nagy­mértékben veszélyeztetik. — Midőn a közön­séget, a törvényekbe ütköző ilynemű cselek­ményektől való tartózkodásra figyelmeztetem, egyúttal a törvényes rendelkezéseket tudomás­vétel és alkalmazkodás végett, az alábbiak­ban azzal teszem közhírré, hogy előfordul­ható panasz esetén a törvények büntető ha­tározata a legszigorúbban fog alkalmaztatni. 1878. évi V. t.-cz. — 434. §. A ki vasúti pályának vagy más hajónak, vagy ezek­hez tartozó tárgynak szándékos megrongálása által a vasúton,'^vagy a hajón levő személye- 1 két vagy árukat veszélynek teszi ki: a köz- j szeszélyű megrongálás bűntettét követi el ( és öt évig terjedhető fogy házzal büntetendő, j — 435. §. Ha az előbbi szakaszban meg- | jelölt bűntett következtében súlyos testi­sértés történt: a tettes ötévtől tiz évig terjed­hető légy házzal, — ha pedig valakinek ha­lála okoztatott, amennyiben gyilkosság nem forog fenn : életfogytig tartó fegyházzal bün­tetendő. — 1879. évi XL. t.-cz. 129. §. Egy hónapig terjedhető elzárással és 200 forint pénzbüntetéssel büntetendő : a ki a gőz-, vagy más gépekre, mozdonyokra, vaspályákra vo­natkozó, az életbiztonság, az egészség alkalma végett kiadott rendeletet, vagy szabályrende­letet megszegi. 212. §. A ki vaspályán, vagy abba tartozó épületekben a biztonság szempontjából kiadott rendeletet, vagy intéz­kedést, — miután a felügyelő személyzet által figyelmeztetve lett, — megszegi, ötven fo­rintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. — Kelt Szatmárnémeti, 1900. januárius 12. I)r. Korbay Károly, főkapitány. — Füszerkereskedök figyelmébe. A ke­reskedelmi m. kir. minisztériumnak a debre- czeni kereskedelmi- és iparkamarához érke­zett leirata szerint a hazai fúszerkeres- kedők túlnyomó része csokoládé-szükségletét még mindég a külföldről szerzi be, holott a hazai csokoládégyárak gyártmányai úgy mi­nőség, mint ár tekintetében a külföld gyárt­mányaival a versenyt teljesen kiállják. A hazai gyártmány mellőzése folytán ezen fontos fogyasztási czikkbői 1898. évben behozata­lunk még mindig másfél millió forintra rú­gott, a mit a nagyobb kereskedők hazafisága gyorsan elenyésztethetne, ha a külföldi gyárt­mányok helyett a hazafiaknak adnának előnyt. Ma, midőn épen a kereskedők oly dicséretes buzgalommal türekeszuck a hazai ipar párto­lására, s ennek lépten-nyomon külsőleg is ki­fejezést adnak értekezleteiken hozott határo­zataikkal, bizonyára a külföldi csokoládé- gyártmányok behozatalát is rövid id ő n belül ki fogja szorítani kereskedőink hazafi- sága, a hazai ipart támogatni akarók kész­sége. f. Gyász hir. Rátz Pál n.-bányai r. kath.i plébános, ez. prépost, aranymisés áldozár, folyó januárius hó 21-én elhunyt. Temetése január! hó 23-án ment végbe nagy részvét mellett. A rokonság a következő gyászjelentést adta ki: „özvegy Gáldy Ferdinándné Rátz Emilia, i özv. Petrovits Vinczéné Rátz Josepha, Angya- lossy Szilárdné Rátz Anna, valamint fia: Jó­zsef, feleségével Konczvald Ilonával s gyer­mekével Ernővel, Balika Sándor családjával, Balika Mária Komárnyik Istvánná családjá­val, Balika Károlyné Jékey Klementin csa­ládjával, özv. Bakó Gáspárné Balika Janka gyermekeivel, Gulácsy Gyuláné Balika Flóra férjével s gyermekeivel,— Dollák Gusztávné Papp Mária férjével g gyermekeivel, Isten vi­gaszáért esdő szívvel jelentik, hogy felejthe­tetlen jó testvérök, szerető nagybátyjok s hű rokonuk : nagyságos és főtisztelendő Dicskei Rátz Pál aranymisés áldozópap, steinbachi ez. prépost, kiérdemült esperes, Nag)-Bánya szab. kir. bányaváros plébánosa, mege rősítve az üd­vösrégünkre rendelt szentségekkel, folyó január hó 21-én, hajnali 3 órakor, életének 76-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése folyó január hó 23-án délelőtt 11 órakor tartandó gyászmise után lesz. Nagy-Bánya, 1900. évi január hó 21. Kihűlt porát áldja meg a jó Isten, ki szivét oly nagygyá, ne­messé tette!“ A lapszerkesztéseért felelős'. Nagy Lajos. Laptulajdonos'. Nagy Lajosné. Selyem-Blousok2irt4ouitói feljebb—4 méter! postabér- és vámmentesen j szállítv ! — Minták postafordultával küldecr. ; nemkülönben fekete, fehér és szí­nes „I enmbcrg-selyem“ 45 krajczártól 14 forint 65 krajezárig méterenkint: Henneberg G. selyemgyáros (cs. és kir. udvari szál­lító) Zürichbeu. e Richter-féle • •••*,«« I )Pgony-Pain - ExpeUef Liniment. Capsici comp. Ezen hírneves háziszer ellentállt az idő megpróbálásának, mert már több mint 30 év óta megbízható, fájdalomcsillapító bo- dörzsölésként alkalmaztatik köszvenynél, osúznál, tagszaggatasnál és meghűléseknél és az orvosok által bedörzsölésekre is mindig gyakrabban rendeltetik. A valódi Horgony-Pain-Expellor, gyakorta üorgony- Liniment. elnevezés alatt, nem titkoR szer, hanem igazi népszerű háziszer, melynek egy háztartásban gém kellene hiányolni. 4Ó kr., 70 kr. és 1 frt. üvegenkénti árban majdnem minden gyógyszertárban készlet­ben van; főraktár: Török József gyógy­szerésznél Budapesten. Bevásárlás alkalmá­val igen óvatosak legyünk, mert több kiseb- bértékü utánzat van forgalomban. Ki nem akar megkárosodni, az minden egyes üveget „Horgony“ védjegy és Richter ezégegyzés nél­kül mint nem val ódit utasítsa vissza. < f. AD. és lársa, RDDOLST in kir. udvari szállítók. U feiU/í csak valódi az ismert Kathreiner-csomagokban! Tehát sólia sem nyitva, sem más megtévesz­tésre alkalmas utánzott csomagokban. Kathreiner Kneipp maláta kávéja "a iegízletesebb, egyedül egészséges és egy­szersmind a legjobb pótkávé a babkávéhoz. Kathreiner Kneipp-maláta kávéja előszeretettel és folyton növekvő eredménynyel ólveztetik a családok százezreinél. Kathreiner Kneipp-maláta kávéja a babkávét, a hol annak élvezete, mint az egészségre káros, orvosilag e’.tiltatik, a leg- pompásabban helyettesíti! “5L r* Szatmáron, nyomatott Nagy Lajosné gy or »sajtójáé. (Deák-tér 3. szám.) 1900

Next

/
Thumbnails
Contents