Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-11 / 6. szám
6. szám. SZATMÁRYÁRMEGYE. 3-ik oldal. hogy a pressió alatt álló embereinek szavazását ellenőrizhesse. A kis hamisok! Vájjon honnan kölcsönözték ezúttal ezt a zseniális ötletet ? Mert a közismert vezérkar és tanácsadók aligha találták ki. De az ellenzék is éber volt és a csalafintaság visszafelé sült el, sőt rájok végzetes is lehet, ha a titkos szavazás kijátszása miatt felebbezés adatik be. A Széchenyi-Társulat gyűlése. A szatmárvármegyei Szőchenyi-társulat igazgató választmánya e hó 7-én délelőtt 11 órakor tartotta ez évi első gyűlését Szatmá- rona városháza kistermében Dr. Falussy Árpád elnöklete alatt. A tárgysorozat szerint az igazgató választmány egyhangú határozatával kiegészítette a tisztikart. Alelnökök lettek; Biki Károly ref. esperes és Bodnár György kir. tanfelügyelő; titkárok: Dr. Fechtel János és Dr. Hantz Jenő főgimnáziumi tanárok. A Faragó Ignácz — lemondása folytán üresedésbe jött jegyzői állásra a megszaporodott munkakör miatt Sprenger Ferencz és Hajnal Bernát kir. segédtanfelügyelőket választotta meg az igazgatóság, akiket a könyvtárnoki teendőkkel is megbízott. Pénztárnoknak Küsz- ner Albert banküzlet tulajdonost választották meg. Az igazgató választmány ezután apróbb folyó ügyeket tárgyalt. A gyűlésen az elnökön és Dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármesteren kívül Madarassy Dezső igazgató és vármegye számos előkelősége vett részt. % közigazgatási bizottság ülése. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 9-én tartotta rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklete mellett. Az alispáni jelentés szerint az elmúlt hóban fontosabb események nem zavarták a közbiztonságot. Útlevelet kért 290, kapott 255 egyén. A főorvos jelentése szerint az egészség- ügyi viszonyok az elmúlt hóban kielégítők voltak. A vörheny járvány megszűnt. A tanfelügyelő az iskola látogatásokról számolt be. A pénzügyigazgatónak az adózási viszonyokat ismertető jelentése után Falussy Árpád dr. intézett interpellációt a pénzügyigazgatóhoz, egy Székely Endre nevű adó- tiszt fegyelmi ügyében, mely már hat év óta húzódik. Pénzügyigazgató válasza szerint nevezett adótiszt fegyelmi iratai még a koalíció idejében felterjesztettek a pénzügyminisztériumhoz és jelenleg is ott vannak. A választ tudomásul véve, Falussy Árpád dr. indítványára elhatározza a közigazgatási bizottság, hogy a fegyelmi sürgős elintézése végett a pénzügyminiszterhez felír. Főállatorvos kedvező jelentést tett az állategészségügyről. Az államépitészeti hivatal főnöke az utak jókarban létéről tett jelentést. Városi közgyűlés. Hogy a városi képviselő testület f. hő 4-én megtartott rendes közgyűlésén a tárgy- sorozatban több rendbeli választás is fel volt véve ez a tárgysorozat ismerete nélkül, a közgyűlés szokatlanul nagy látogatottságát tekintve is megállapítható volt. A választások egyébként minden különösebb izgalom nélkül mentek végbe. Némethy Sándor és társai titkos szava- zást kérő ivet nyújtottak be, de mivel a 10 aláíró közül csak 4 jelent meg, a kérelem nem vétetett figyelembe. A bizottságok megalakítása egyhangúlag a következőképen történt. Egészségügyi bizottság: Brichta Miksa, Bunda Miklós, dr. Jékel László, Nonn Gyula, Rőth Károly. Pénzügyi bizottság : dr. Adler Adolf, dr. Antal István, Berger Ármin, Berger Jenő, Csipkés András, Csőkör Ferenc, Fürth Ferenc, Jurcsek Béla, dr. Jékel László, Kaufmann Jenő, dr. Kovács Dezső, Kun István, Lochmájer Márton, Luczay János, Lukácsovits János, dr. Melinda László, Pap István. Pap Lajos, Péchy László, Reök Gyula, Roóz Samu, Schusteritsch Ferenc, Strohmájer Ferenc, Vetzák Ede, dr. Vetzák Ede, Vida Sándor. Jogügyi bizottság: dr. Adler Adolf, dr. Antal István, Csilléry Dávid, dr. Kovács Dezső, Reök Gyula, Roóz Samu, N. Szabó Antal, N. Szabó Albert, dr. Vetzák Ede, dr. Melinda László. Építési bizottság: dr. Adler Adolf, Bunda Miklós, Bing Mór, Csipkés András, Kacsó Károly, Nonn Gyula, Péchy László, Roóz Samu, Schusteritsch Ferenc, Strohmájer Ferenc, Vetzák Ede, dr. Vetzák Ede. Közkórházi bizottság: Albanézi Mihály, Cukor Márton, Fiók Albert, Kaufmann Adolf, Merts Imre, Nonn János, Róth Károly. Roóz Samu, Sternberg Sándor, Schiffbeck Károly, dr. Somossy Ignác, Vetzák Ede: Szinügyi bizottság: dr. Adler Adolf, dr. Antal István, Demidor Ignác, dr. Jékel László, dr. Kovács Dezső, Nonn Gyula, Péchy László, Roóz Samu, dr. Roóz Elemér, N. Szabó Antal, Kaufmann Jenő, Huszár József. Virilis képviselők névjegyzékének kiigazítását intéző küldöttség: dr. Kovács Dezső, Csipkés András, Fürth Ferenc, Lukácsovits János, Vida Sándor. Adókivetőbizottsági bizalmi-férfiak: Pap István, Komódy Lajos, Szalay Bálint. Mezőgazdasági bizottság most választás alá esett 3 rendes tagja: Csőkör Ferenc, Lucz György, Pap Lajos. — Póttagjai: Ak- kermann György, Nagy Gusztáv, Fézer János. Vicinális-uti bizottság: Lucz György Lukácsovits János. Neményi Lipót színigazgatónak a színházi fűtés és világítás dijának elengedése iránti kérelmére vonatkozólag a képviselő- testület úgy határozott, hogy a világítás diját 4 fillérre lemérsékli a fütő anyag árának elengedéséért azonban minden színi évad végén külön-külön kell folyamodnia, melyre vonatkozólag a képviselőtestület minden alkalommal a körülmények mérlegelése mellett fog határozni. Ezután egy pár kevésbé jelentékeny ügy letárgyalásával a közgyűlés befejeztetett. FURCSASÁGOK. Szatmáron cukorgyárat létesítenek ügy látszik a szatmáriaknak sok cukorra van szükségük, hogy megédesítsék azt a nagy keserűséget, melyet nekik a pénzügyig azgatós ág kérdése okoz. ♦ * * A napokban ismét küldöttséget menesztett Szatmár város a tőlünk elharácsolandó pénzügyigazgatós ág ügyében. De a miniszter nem valami kegyesen fogadta és egyáltalában nem biztatta őket. A szatmáriakat azonban ez a, jó ég tudja hányadik, kudarc korántsem fogja elkedvetleníteni. Olyanok ők, mint az élelmes vigéc. Kimennek az ajtón, de visszatérnek az ablakon. * * * Az elmúlt hét nevezetessége a két Shakespeare est volt. Már napokkal előre lázasan kapkodták a jegyeket. Szinte tülekedtek értük. Ha nem tudnánk azt, hogy a szokatlannak mindig nagy hatása van, igazán azt kellene hinnünk, hogy a mi közönségünk erősen klasz- szikus. HÍREK — A Nagykárolyi Atlétikai Club Nagykárolyban, a Polgári Olvasókör helyiségében 1912. évi február hő 19-én saját pénztára javára zártkörű táncestélyt rendez. Kezdete este 9 órakor. Belépti-dij: Személy-jegy 3 K. családjegy 7 K. — E fényesnek ígérkező estélyt a nagyközönség figyelmébe ajánljuk. — A nagykárolyi Kereskedő Társulat f. hó 11-én d. e. Vall órakor saját helyiségében gyűlést tart. — Az 0. M. K. E. helybeli fiókja a kereskedő társulat helyiségében f. hő 11-én d. e. V2I2 órakor gyűlést tart. — Kinevezés. Vármegyénk főispánja Juhász Dezső oki. jegyzőt a nyirvasvárii anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető-helyet- tessé kinevezte. — Kivándorlás. Szatmárvármegye alispáni hivatala a f. év első hónapjában 255, Amerikába szóló útlevelet adott ki. — Uj napilap. Szatmáron febr. hó 15-én „Ellenzék“ címmel uj napilap indul meg. A radikális irányú uj lap főszerkesztője dr. Tanődy Endre ügyvéd, felelős szerkesztője Dénes Sándor, a „Szamos“ volt szerkesztője és belmunkatársa Kacér Ignác. Szerkesztősége és nyomdája Rákőci-utcán, a ref. egyház épületében lesz. — Brutális vendégek. Szatmárról jelentik: Búrja D. és Szász M. alsőfernezelyi lakosok leitták magukat Katz Ignácnő korcsmájában. Fizetni azonban nem akartak, összevesztek a korcsmárosnéval és egy sörös üveggel úgy vágták fejbe, hogy rögtön elborította a vér. Életveszélyes sérüléseivel a mentők a szatmári közkórházba vitték. — Lemondás. Somossy Miklósné a „Kölcsey Egyesület“ irodalmi szakosztályának társelnöke tisztéről lemondott és a f. hő 9-én rendezett Shakespeare-estélyre hirdetett szabad előadást sem tartotta meg. A nagykép- zettségü agilis úrnő távozása az egyesületre súlyos veszteséget jelent. — Egyetemi magántanárság. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Jászi Oszkár dr.-nak a kolozsvári tudomány egyetem jog- és államtudományi karán az „Alkotmánytan“-ból történt egyetemi magántanári képesítését jóváhagyólag tudomásul vette. — Előadás. Lefkovics Vümos, a debreceni szociáldemokrata párt titkára f. hő 8-án este a nagykárolyi Munkás Otthonban „A jövő társadalma“ címen előadást tartott. — Gazdag hagyomány. Özv. báró Petrisevits Horváth Ödönné, szül. Rédey Johanna grófné végrendeletileg a debreceni ref. kollégiumnak kétmillió értékű örökséget hagyományozott. — Kinevezés. A kereskedelemügyi miniszter Hűbéri Pált Nagyecsedre postamesterré nevezte ki. — Választás. A vállaji körjegyzőségben Snitz Lőrinc okleveles jegyzőt aljegyzővé választották. Többszörösen kitüntetve érmekkel és dicsérőoklevelekkel! cipészmester Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér. Ajánlja finom, kényelmes, elegáns és tartós saját készítésű lábbeliit. Dusán felszerelt cipő raktárában csakis valódi finom bőrből, a már világhírű hazai gyárakból cipőket és csizmákat nagyon is Verseny- képes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből az olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte és akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. — Nagy választék —v;: mindennemű gyermekc?izmákban, téli, posztó- és báli cipőkben. ... —-