Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-04 / 5. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 5. szám. A kisorsolt esküdtek. A február havi esküdtszéki cikluson esküdtbirói tisztüket a következők fogják gyakorolni : Rendes esküdtek: Kaufman Ignác kereskedő Szatmár, dr. Homola László ügyvéd Nagybánya, Kecskeméti Dénes malomtulajdonos Szamo^krassó, Róth Simon cipőkereskedő Szatmár, Giesvein István földbirtokos Sárközujlak, Haracsek Vilmos kereskedő Nagybánya, dr. Frieder Adolf ügyvéd Szatmár, Platti Géza kereskedő Nagybánya, Kiiszner Albert bankár Szatmár, dr. Steicher Andor földbirtokos Batizvasvári, Szatmári István csizmadia Szatmár, Kun László nyug. hivatalnok Szatmár, Schwarc Salamon kereskedő Szatmár, Kellner Kálmán kereskedő Szatmár, Gold Mór szikvizgyáros Szatmár, Scherling Antal fényképész Szatmár, Káhán Izidor terménykereskedő Szatmár, Glück Ignác földbérlő Aranyosmeggyes, Kovács Ábrahám fakereskedő Szatmár, dr. Josits Miklós ügyvéd Nagykároly, Fazék Gyula bányatárs. igazg. Iloba, Rumpold Gyula vendéglős Nagybánya, Kun Lajos bizt. int. titkár Szatmár, Szakái István gazdálkodó Szatmár, Székely Imre bizt. hiv. alk. Szatmár, Szilágyi Béla földbirtokos Óvári, Szabados László urad. tiszttartó Csengerbagos, Lázin Tivadar földbirtokos Atya. Rosenfeld Salamon kereskedő Szatmár, Papp György gazdálkodó Szatmár. Pótesküdtek: Hasenfeld Zsigmond kereskedő, Komka Kálmán népbanki pénztárnok, Keresztes Endre magánzó, Kondor Gedeon tímár, Győri Károly kereskedő, Asztalos Sándor bankügyvezető, Grünfeld Herman kereskedő, Fried Mór magánhivatalnok, Debreceni Zsigmond hentes, Bagothay Sámuel gimnáziumi tanár, szatmára lakosok. Milyen leiyen a nő. Egy könyv jelent meg nemrégen a német könyvpiacon, melyet egy magát tul- szerényen „elmaradott“-nak nevező, de valójában nagy műveltségű Wilhelmine Frank- Rank nevű hölgy irt. Nagyon sok figyelemre méltót mond a nő neveléséről. A nőmozgalomról az a véleménye, hogy az csak átmenet, amely egészségesen gondolkozó nőket fog adni a világnak, nem pedig nőállamot, nőket, akik a férfiak ellen harcolnak. Értékes müvében a többek között ezeket mondja: A nő otthonában békesség és megbékélés, aki az egész családot és önmagát is a boldogsághoz vezérli. Lehet-e egy nőnek magasztosabb célja annál, amelyet a természet jelölt ki számára . . . Gyakran látni unatkozó, rosszkedvű nőket, akik tanácstalanul járnak-kelnek vagy mulatságokat hajszolnak a házon kívül. Látja az ember elbukni őket, mert neveltetésük már a kezdetén elhibázott volt. Nem ébredtek ezek soha hivatásuk tudatára. Tanítsátok meg az iskolás, a férjhez- menendő leányt az idő kellő értékelésére. Tanítsátok meg őt gyakorlati bölcsességekre és adjatok neki ideális célokat. Ahol hiányzik az időérzés, nem ártana ott egy okos órabeosztás. A háziasszonyi trónusig nagyon merev lenne az ut egy bölcs anyának vezetése nélkül. De az ő szeretetteljes szigorúsága, mindent belátó, megértő szive át hidalja a mélységeket. Nagy az ut, amelyet lépcső- ről-lépcsőre lépve tesznek meg együtt. Örökös tevékenységet igényel a mű, hogy lélekben, szellemben, szívben tökéletes legyen. Hosszú ez az ut, de beláthatatlan a mező, amelyet a háziasszonynak át kell tekintenie, nagy követelés az emberrel szemben. És az ember nevelésének óriási feladata a nőre vár, akinek megbékélve kell őt nagyrahiva- tottságának betöltésére képesssé tenni. Nem kielégitheti-e a legmagasabb igényeket is, egy otthon úrnőjévé, a hitvestárs tanácsadójává lehetni, aki a harmóniának, minden meleg érzésnek ősforrása. Ebből a forrásból merítenek a gyermekek, akik szellemi és testi erejüket az anyától várják. A hires cseh poéta, Jean Neruda mondja : „A nő elsősorban a férj leánya, amellett a szerelme és végül az édesanyja“. Sok bölcsesség, igazság, életismeret van ebben a mondatban. A fiatal leány olyan, mint a viasz a férfi kezében, akit tetszése szerint formálhat. Egyedül a férfitől függ, hogy a feleség benne lássa a férfi-ideált, jelenét ős jövőjét, aki mihelyt átvette az anya szerepét, gondoz és ápol, segít ős tanácsol. A férje lesz az ő legidősebb gyermeke, ugyanakkor, mikor családjának szilárd alapja. Sohasem szabad egy nőben annak a gondolatnak fölébrednie, hogy ő egy áldozati bárány, akit a vágóhidra hurcoltak, ügy adja a teljes szeretetét, mintegy oltári tüzet. Ma a férfi a mindennapi küzdelmek által kimerítve jön haza, ha nincs kedve társalogni, nem kell azt mindjárt semmibevevésnek, elhanyagolásnak minősíteni. Nem kell kisirt szemekkel, mártír arccal járni körülötte, hiszen az otthonban nyugalmat keres a családföntartő, nem hisztériás jeleneteket. A háziasszony legyen mindig tiszta, rendes, csinos. Nem szabad soha azt a látszatot kelteni, mintha csak idegeneknek óhajtana tetszeni. Nem elég a férfi szeretetét fölébreszteni, érteni kell annak megőrzéséhez is. Végül a házban uralkodó tónusért mindig a nő a felelős, még pörölés alkalmával sem szabad megfeledkezni arról a ház asszonyának, hogy ő az úrnő. Ezek a szemelvények mindenesetre bizonyítják, hogy ez a magát elmai’adotcnak nevező szerző bölcs és nagyon is megszívlelendő tanácsokat ad, amelyek ugyancsak elkelnek sok modern hölgynél is. flemo. HÍREK. Apanázs. Ennél a szónál képzeletünkben pénzeszsákok, telt, Wertheim-szekrények és temérdek kincsek jelennek meg. Az apanázs szó határozottan megköveteli a vagyoni jólét olyan fokát, hogy a pénzek megérdemeljék az ilyen különleges néven való elnevezést. A szegény polgárember, amikor 20, usque 50 koronákat küld a budapesti lcávőházak- ban tanulás cime alatt lebzselő fiának, nem merné azt mondani, hogy apanázst ad. Azt mondja, hogy: „segítem a fiamat“, „pénzelem a nebulót“. Az apanázs pénzt és pediglen csinos, nagyösszegii pénzt jelent s ha szabad azzal a kifejezéssel élnünk, körülbelül a pénz fogalmának arisztokratikus, előkelő formában való jelenlétét illeti. Ehhez az előkelőséghez pedig az szükséges, hogy a pénz sok legyen, mert a kevés pénz nem előkelő, sőt szomorúan plebejus jelenség. Hogy pedig mindezt előrebocsátottuk, arra egy távirat adott alkalmat, mely azt jelenti, hogy Ferdinánd bolgár király fiának, Boris trónörökösnek nagykorusitása után évi huszonötezer frank apanázst fog adni. Hogy 25.000 frank szép összeg, az kétségtelen, de apanázsnak és pedig királyi apanázsnak éppen nem túlságosan sok. Ennyit akárhány jól szituált nagykereskedő ad a fiának, a müveit nyugaton. De el tudjuk képzelni, hogy ott lenn nájában és könnyei mély gödröket vágtak a porban. Hiacinthus lovag pedig azalatt dühösen toporzőkolt az ágyában. — Hő, Safranyik, vén semmire való ! — kurjantotta keserves türelmetlenséggel. — Előkerülsz-e már azzal a tükörrel ?! Hogy Safranyik még mindig nem jött, visszahanyátlőtt a fehér párnák közé és széles arca lágy mosolygásra húzódott a friss emlékezéstől. — Uram, atyám, micsoda egy leányzó! — sóhajtott szerelmesen. — Hogy tud az nézni azzal a két selyempillás szemével. Hiacinthus lovag szentül meg volt győződve, hogy neki szólt a leány vágyakozó tekintete ős kéjes borzongás futott végig elnehezedett testén. Végigsimitotta az arcát, de egy kicsit megszurkálták a tenyerét a tüskék. — Hm, — dünnyögött Haicinthus — csakugyan okos gondolat volt azzal a tükörrel. Meg fogok borotválkozni. Megint azt gondolta, elveszi a leányt, szüret táján meg lesz az esküvő, a vén várkapu ismét kinyílik az életnek és vége- hossza nem lesz a vidám napoknak ... De jön-e már az a Safranyik? Nem tudott tovább várni, kibújt a jó meleg dunna alól és segítség nélkül öltözködni kezdett. Hát bosszankodott, hogy ma minden nehezen megy föl rajta, a csizmák makacsul vonakodtak engedelmeskedni Hiacinthus lovag két keze és a] dereka is majd hogy megroppant, mire a piszkos bőrdolmány fölkerült testére. No, csakhogy megvolt valahára. Öreges sietéssel kitopogott a tornácra. — Nem láttátok Safranyik uramat? — kérdezte a Matyi nevű szolgalegőnytől, aki éppen egy szemrevaló cseléddel enyelgett. — De bizony — mondta Matyi — láttam én. ügy hiszem, a padlásra ment ő kigyelme. Hiacinthus lovag nekiindult a padlásnak. Ropogtak alatta az öreg garádicsok, a mint fölfelé vonszolta nehéz testét ős a szeme is káprázott, hogy kidugta a fejét a padlás csapóaj táj án. — Safranyik, Safranyik, te semmirevaló, merre csavarogsz ? — kiáltotta a lovag, bár látta, hogy az öreg udvarmester ott ül mozdulatlan egy ládán. Följebb vonszolta magát egy fokkal. — Talán bizony aludni küldtelek föl ? — kérdezte ingerülten, A vén Safranyik csöndesen arra fordította a fejőt, holdvilágos arcát. — Úgy vélem — szólt némi gúnnyal — ébredni küldött föl nagyságod. _____________ Hi acinthus most már csakugyan dühös lett. — Adod azt a tükröt ?! — rivalt haragosan Safranyikra. Safranyik fölemelkedett. — A tükröt? — süvöltötte vakmerőén. — Nohát nem adom a tükröt. És ha fejemet véteti, akkor sem adom oda! — Nem-é? — De nem ám! Maga . . . maga vén szamár . . . Hát mit akar kigyelmed attól a tükörtől? Hát gyönyörködni akar abban a borvirágos orrában, vagy a pókhasában ? — Ejnye! — tombolt Hiacinthus lovag — te gazfickó ! Még ma az ebed harmincad- jára kerülsz! Ide azzal a tükörrel . . . — Hát nem! — harsogta még fennebb Safranyik. — És nem, és nem, ős nem. Ezt a tükröt ugyan soha meg nem kapja tőlem. Nézze . . . És a vén Safranyik irtó erővel vágta a tükröt a láda széléhez. Muzsikus csengéssel hasadt ezer darabra a tükör, egy-egy szeme gyémántként csillogott ki a porból és a kis darabkáiról ideges csikókban szaladgált a tető felé egy-egy belopkodott napsugár. A vén Safranyik akkor csöndesen lehajolt egy darabkáért, fölszedte a földről és odatotyogott vele gazdájához._____________ .' . Modern és tartós .’. plissézés és gouvlérozás. HÁ JTÁ JER PÁL Nagykároly, Széchenyi-uíca 34. szám. a róm. kafh. fiúiskola mellett.
