Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-15 / 50. szám
50 szám. SZATMÁRYÁRMEGYE. 3-ik oldal' Erről is gondoskodott Tisza. Parlamenti őrséget szervezett. Ötven darabont éles fegyvere őrzi a munkapárt áldozatát, Amig a bűnszövetség az áldozat hagyatékán osztozkodik — mint a birnámi erdő — megmozdultak az adófizető polgárság százezrei és a létfentartás erős ösztönének sugallatára fegyvert szegezett a Lukács kormány ellen, az uj adótörvények életbeléptetése miatt, Elől jár Budapest, amely már ultimátumot küldött a kormánynak. Ha egy évig el nem halasztja az uj adótörvények életbeléptetését, úgy a főváros bizalmatlanságot szavaz a kormánynak és — megtagadja az uj adótörvény életbelépésének végrehajtását. És Budapest után megmozdultak Magyar- ország nagyvárosai is . . . Ezt az ellenállást már nem lehet a parlamenti őrség fegyverével sem e 1 p a v 1 i- kolni! * A főváros megmozdult. A jövedelmi adó és 10 °/o-ra emelt betegápolási pótadó súlyos és igazságtalan terhének életbe léptetése ellen Budapest után megmozdultak a vidéki városok polgármesterei is. Csak Szatmár és Nagykároly hallgat. Szatmáron a milliós erdőper bonyodalmai, Nagykárolyban pedig a polgármester iránt kifejezett bizalom nyilvánítás köti le a polgárság minden erejét. Úgy látszik — mi Eidorádóban élünk — és fizethetünk. Úgy talán már nekünk úgy is mindegy — nincs már veszteni valónk? ¥ár©$i közgyűlés. Ma egy hete tartotta városunk képviselőtestülete ez évi utolsó rendes közgyűlését, Debreczeni István kir. tanácsos, majd Hetey Ábrahám főjegyző elnöklete alatt. A közgyűlés első pontjaként a pénzügy- miniszter azon leirata tárgyaltatott, amelyben a Genes-, Hajnal- ős Terem-utcáknak a házbéradó fizetése körzetéből való kihagyásához hozzájárul. A leirat tudomásul vétetett. Az 1913. évi városi költségvetésre vonatkozó határozat a vármegye által még jóvá nem hagyatott. Nehogy ebből a városi adminisztrációra valami hátrány származzék, a képviselőtestület a költségelőirányzat végrehajtására a tanácsot utasította. A városi villamosmüre vonatkozó szabályok módosítása elhatároztatott azzal, hogy az árammérő órák használati dija havonkint 5 lángig 50 fillér. A nyugdijügyi bizottság tagjaivá Adler Adolf dr., Csipkés András, dr. Jókel László, Rooz Samu, a villamosúm íelügyelii-bizott- ság tagjaivá dr. Adier Adolf, Csipkés András, Kacsó Károly, Péchy László és Schusteritsch Ferenc képviselőtestületi tagokat a gyűlés egyhangúlag újra megváltoztatta. kor kissé kipihente magát, újra elindult a pályaudvar felé szinte, vánszorgot a napos utón, szánva önmagát és fölüditeni igyekezvén lelkét a fölemelő gondolattal, hogy egész Párisban egyetlen asszony sem tette volna meg azt, amit ő tett. — Én vagyok az egyetlen, — szólt magában és megtörölte homlokát a zsebkendőjével. — Én vagyok az egyetlen! Visszaérkezett Párisba, megtörtén, kimerülve, megsemmisülve és amikor kicsiny palotájába lépett, elgondolta magában: „Remélem Pierre sohasem fogja elfelejteni, amit érette kiállottam.“ Ekkor hirtelen, mint a villám, úgy járta be egy gondolat s elkomolypdott : — Az ostoba kérésem miatt a rendőrprefektus csak meg ne tagadja tőlem jövő esztendőre az útlevelet! Ezt nem, ezt igazán sohasem tudnám Pierrenek megbocsájtani! Richard O’Monroy. Polgármesternek tűzifa nagyobb meny- nyiségben leendő beszerzésére vonatkozó előterjesztését a képviselőtestület elfogadta és utasította polgármestert, hogy évenkint 3000 köbméter fát kellő időben szerezzen be, ezt elsősorban a városnak ős a város által fentartott intézményeknek, másodsorban a tisztviselőknek bocsássa rendelkezésére, a megmaradó mennyiséget pedig a városi tanács a jelentkezőknek a jelentkezés sorrend-' jében a tanács által jónak látott mennyiségben beszerzési áron adja ki. Ezután elnöklő polgármester bejelentette, hogy Luczay János és társai kellő időben egy indítványt adtak be, amiről mai napig nem tudott semmit, mert beteg volt s igy nem volt módjában az indítványt beadókat arra kérni, hogy ezen indítványt — minthogy ő a vármegyei alispánnál maga ellen vizsgálatot kért, tehát az indítvány időelőtti — vonják vissza, minthogy'azonban most már e tekintetben nem tehet semmit, az elnöklést Hetey Ábrahám főjegyző, helyettes polgármesternek adta át. Polgármesternek a gyűlésről való távozása előtt Szabó Antal kijelentette, hogy ő fölöslegesnek tartja a maga részéről azt, hogy polgármester ellen vizsgálat foganatosíttassák, mert nem tud semmi olyat, ami a vizsgálat elrendelésének a kérését, a vizsgálat elrendelését és foganatosítását szükségessé tenné. Szóló elismerésének, hálájának és köszönetének ad kifejezést a polgármester működéséért és azt hiszi, hogy az ő érzelmeit a képviselőtestület tagjai is osztani fogják. A polgármester azonban kijelentette, hogy ő a vizsgálat kérését szükségesnek tartja, mert szerinte elhallgatni nem lehet azt, hogy a város első tisztviselője egy lapban Állandó gunytárgyá tétessék. M'jrt bűnhődjék, ha hibás, de léphessen fel erélyesen, ha alaptalanul bántalmazzák. E felvilágosításban felszólaló megnyugodott ős a polgármester a gyüléstermet elhagyta. Ezután a Luczay János és társai által beadott és a polgármester iránt bizalom ős ragaszkodás kifejezésére vonatkozó indítvány hozzászólás nélkül elfogadtatott. Feljelentés a román nyelv miatt Ezen cim alatt a „Nagykároly és Vidéke“ ez évi 49. számában egy közlemény jelent meg, hogy én segédlelkészemmel bevádoltuk Cseh Lajos főgimnáziumi igazgatót, hogy nem enged ,,kellő teret“ a gimnáziumban a román nyelv tanítására. A közlemény ily formában csakugyan fogalom zavart idézhet elő, de hát a tényállás más. Segédlelkősz változás volt egyházunknál még ez év augusztus hó folyamán, ki egyszersmint hitoktató és a román nyelvnek, mint rendkívüli tantárgynak a gimnáziumban tanára, mely katedra több mint 40 éve áll fenn a helybeli főgimnáziumban. Segédlelkészünk igen gyengén van javadalmazva, de kap mint hitoktató külön fizetést és a román nyelv tanszékéért évi 400 koronát, mely hozzájárulásokból aztán a segédlelkész szerényen megélhet. Az iskolai év kezdetén Cseh Lajos gimnáziumi igazgató a román nyelv tanszékét egyszerűen beszíintetettnek nyilvánította. Én barátságosan megkértem, ne vegye el egy uj, fiatal, kezdő papnak ezt a kis jövedelmi forrását legalább még ez esztendőben, mire kinyilatkoztatta, hogy ez miniszteri intézkedésre történik, mert már több év óta kevesebb mint 10 tanuló iratkozott be erre a rendkívüli tantárgyra. Erre kijelentettem, hogy megfolyamodjuk a román nyelv tanszékének továbbra való fentartását és kértem is az igazgató urat, hogy az esetben, ha a Miniszter ezt továbbra is hajlandó volna engedélyezni, ne legyen ellenkező véleménynyel, távol van tőlünk nemzetiségi kérdést csinálni a dologból, tisztán egy megélhetési segédforrásnak tekintjük az amúgy is gyengén javadalmazott segődlelkésznek; mit ez esetben az igazgató ur volt oly szives és lojális és meg is Ígért. Erre aztán adtam be e tárgyban kérelmünket a nagyváradi gör. kath. püspökség, mint akkor még illetékes egyházi főhatóságunkhoz, mely miután a Cultusz miniszterhez felment, vélemény adás végett lejött a gimnáziumi igazgatóhoz. Hogy az igazgató ur micsoda véleményt terjesztett fel nem tudom, majd bevárjuk türelemmel a legfelsőbb döntést, ámbár a kinek élni kell ebben a drága világban igen nehéz várni a jövedelem után, mert bár Szakái János segédlelkész szeptember 1. óta hitoktató, még a hitoktatásért sem kapott eddig egy fillért sem. Az igazság érdekében kénytelen voltam ezt a nyilatkozatomat a nyilvánosságra hozni, mert igen rossz szolgálatot tesznek a közvéleménynek, kik elferdített hírlapi közleményekkel azt mások rovására ős kompromi- tálására megtéveszteni iparkodnak. Marchis Romulusz s. k. főesperes. HÍREK. — Kinevezés. Csaba Adorján vármegyénk főispánja dr. Jakó Endre szatmári ügvőd- j elöl tét díjtalan közigazgatási gyakornokká kinevezte s szolgálattételre a szatmári főszolgabírói hivatalhoz osztotta be. — A vármegyei közgyűlés elhalasztása. Szatmárvármegye törvényhatóságának e hó 12-ére kitűzött közgyűlése f. hó 19-ére elha- lasztatott. — A városi nyugdíj bizottság tagjaiul a jövő évre dr. Adler Adolf, Csipkés András, di\ Jékel László és Roóz Samu választattak meg. — A „Széchenyi Társulat“ múlt heti közgyűlésén elhatározta, hogy az Országos Közművelődési Tanács védnösége mellett a jövő év folyamán Nagybányán kulturünnepet rendez, melynek keretében díszközgyűlését is megtartja. — Halálozás. Súlyos csapás érte Plachy Gyula kir. tanácsos, pónzügyigazgatót és családját. Apósa: Kresz János földbirtokos nyug. tanár, a Kassai Takarékegylet elnök- igazgatója, Kassa szab. kir. város ős Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának tagja stb. e hó 8-án rövid szendvedés után 70 éves korában Kassán elhunyt. Temetése a város általános részvéte mellett Kassán f. hó 10-én ment végbe. — A „Nagykárolyi Katholikus Legényegyesiilet“ ma d. u. 5 órakor az egyesület dísztermében felolvasó estélyt rendez, mely egyúttal a téli felolvasó estélyek sorozatát nyitja meg. — Alakuló közgyűlés. Folyó hó 8-án Szatmáron egy uj részvénytársaság alakult Vulkán téglagyár r.-t. cim alatt, mely átvette a Makay és Lipitzky cég téglagyárát. Vezérigazgatóul megválasztatott Makay Miklós építész, az igazgatóság egyik tagjává Lipitzky Gyula építész Szatmárről és Makay Lajos kereskedő és Szabó Kálmán kereskedő városunkból, a felügyelőbizottság tagjává pedig Fiók Albert nyug. tanító városunkból. — Öngyilkosság. Biró Ernő, szatmári biztosítási hivatalnok pénteken délelőtt halántékon lőtte magát és meghalt. Biró 30 éves volt, feleségét és 5 gyermeket hagyott hátra. Az öngyilkosság oka anyagi zavar. — Városi kerületi uj beosztás. A Gencs-utca és Fazekas-utca az I. kerülethez tartozott. Felebbezés folytán az ügy a pénzügyminiszterhez került, ki a városi tanács azon indítványát,, hogy a Gencs-utca és Fazekas-utca az I. kerületből kikapcsoltassék, mivel az általános házbéradó alá esik, lakói pedig szegényebb osztályhoz tartoznak, tudomásul vette és a tanácshoz ilyen értelmű leiratot intézett. Az I. kerületbe azonban beosztották az Arany János-utca és a Fény-utca egy részét. — Halálozás. Méray Sándor adóhivatali hivatalnok, helybeli lakos, hosszas szenvedés után e hó 8-án elhunyt. Temetése e hó 9-én volt általános részvét mellett. — A kivándorlás korlátozása. A magyar királyi belügyminisztérium a védköteles férfiszemélyek kivándorlását egy évre megtiltotta ; az 50 éven aluliak, tehát a fegyveres erő kötelékébe tartozó egyének részére útlevelek kiadását ideiglenesen beszüntette.