Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-28 / 4. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 4. szám. gával és nem tiltakozott a törvény- ellenes határozat ellen, pedig a vármegye alispánjának első sorban a vármegye közönségének akaratát kell respektálni. A belügyminiszteri erőszakosságot tehát tűrnünk kell. De ezen ügy aktái még nincsenek lezárva. A február 8-án tartandó közgyűlés fog határozni a felett, hogy ki az erősebb: a kormányliatalom-e vagy a vármegye közönsége. Mi azt hangoztattuk mindig, hogy közigazgatási kérdésbe pártpolitikát bevinni nem szabad. A vármegyei munkapárt népszerűtlen vezérei azonban az egész közigazgatásra a munkapárti politikát akarják ráerőszakolni. Jelszavuk: le kell fejezni a függetlenségi pártot. Ezek a hangos urak valamikor Nagy László cimborái voltak, amig Nagy László kezében volt a hatalom, később akoalició árnyékában dühöngtek a bukott hatalom ellen, természetes tehát, hogy most a munkapárt körül habzsolják a hatalom édes gyümölcseit. Arra azonban nem gondolnak, hogy a vármegye közigazgatásának fejlesztését nem pártszenvedéllyel, de békés együttmunkálkodás- sal lehet előbbre vinni. Adóreform. Tekintettel arra, hogy az uj egyenes adókról szóló s eddig még életbe nem léptetett törvények 1913. január 1-én hatályba lépnek, nem lesz érdektelen azokkal egy kissé közelebről megismerkednünk. Az adóreform indoka nem az állami bevételek fokozása, hanem az arányos adóztatás megvalósítása, oly módon, hogy levétessék a teher azok válláról, a kiknél az ma aránytalanul súlyos és akikre az ma igazságtalanul nehezedik és átirassék oda, a hová azt nemcsak az igazság követelményeként átvinni kell, hanem a hol azt az illető nagyobb teherviselő képességénél fogva, kényekben el is bírja és hogy a legszegényebb nőposztályok, melyek legnehezebben viselik az adót, ez alól lehetőleg mentesittessenek. Az 1848. évi VIII. t.-cz. az adóelmélet legtökéletesebb két alapelvét iktatja törvénybe a mikor kimondja: hogy a magyar álfám minden lakossá, minden közterhet, külömb- ség nélkül egyenlően és arányi agosan tartozik viselni. Sajnos, az a törvény nem kerülhetett alkotmányos végrehajtás alá, s a benne foglalt két alapelv elsejét, a közteherviselés általánossá tételét is az alkotmány felfüggesztése után az abszolút kormány valósította meg; mig ellenben a másik, az aránylagos adóztatás elve csak napjainkban jut a megvalósulás útjára. Az átöröklött osztály adórendszer a hozadéki adók sorozatából állott. Kereteiben az adózásnál a vagyon és a kereset hoza- déka volt a kivetési alap, mig az adózó személyes viszonyait teljesen figyelmen kívül hagyták. Az adóelmélet a hozadéki adók felett rég pálcát tört s ma a legtökéletesebb adórendszernek tartja a kiegészítő vagyonadóval kombinált személyes jövedelmi adót. Ez az uj jövedelmi adó van hivatva arra, hogy a többi adók szülte igazságtalanságokat kiegyenlítse s egyben mérsékelt progresszió mellett a teherviselési képességgel arányos adóztatást megvalósítsa. Végleg kiesik azonban a régi adórendszer adói közzül a fej adó jellegével biró II. osztályú kereseti adó és a családtagok fej adója, valamint az egyes adónemek hibáit eddig csak fokozó általános jövedelmi pótadó. Megreformált egyenes adórendszerünk első tagozatának az irány elveiben továbbra is változatlanul fentartott földadót kell tekintenünk. A földadóra nézve az 1909. évi V. t.-cz. mindössze a földadó kivetés alapjául szolgáló kataszteri munkálatok kiigazítását rendelte el és újból határozta meg a földadó kulcsát. Egyebekben a földadó jog forrásai továbbra is az 1875. évi VII., az 1881. évi XI. és az 1885. évi XXII. törvénycikkek maradtak. A ma érvényben lévő jogszabályok szerint a földadó a következő rendelkezések szerint fizetendő. A földadó tárgya minden gazdaságilag művelhető földterület még az esetben is, ha tényleg más célra használják. A földadó kivetési alapjául a földek kataszteri tiszta jövedelme szolgál. Az első kataszter felvételét idegen, osztrák tisztviselők végezték. A helyi viszonyokkal egyáltalán nem ismerős emberek munkája, ha hozzávesszük azt is, hogy a felvétel gazdasági és politikai átalakulás küszöbén történt, természetesen nem lehetett az adóalap igazságos megállapítása. Már 1868-ban felismerték ennélfogva a kataszter revideálásának szükségességét és a megfelelő előmunkálatok megejtése után a revíziót az 1875. évi VII. t.-cz. el is rendelte. Ez a munkálat 10 évig tartott és 1885-ben ért véget. Eredménye azonban még sem tökéletes, mert ha lényegesen javított is a helytelen, az aránytalanságokat országos vonatkozásaiban megszüntetnie nem sikerült. Ez indította a törvényhozást arra, hogy az 1909. évi V. t.-cikkben a földadó kataszter újabb revízióját rendelje el, még pedig az időközben bekövetkezett művelési ágváltozások bejegyzése és folytatólagos nyilvántartása mellett ott, a hol szükséges, a földek újabb minőségi osztályozásával és az aránytalannak bizonyult tisztajövedelmi fokozatok helyesbítésével. Egyben ugyanez a törvény a kiigazítási munkálatok befejezésétől, legkésőbb azomban 1913. január hó 1-től a földadó kulcsát az egész országra nézve egyenlően (a földteher mentesítési járulékkal együtt) 20 százalékban állapítja meg. A földadó ma a kataszteri tiszta jövedelem 25'5 százalékra rúg, s az a kulcs a reform során 20 százalékra száll le, A földbirtok után fizetendő jövedelemadó alapja nem a kataszteri hozadék, hanem a valóságos jövedelem, mely a helyben vagy környéken szokásos haszonbér összegével arányo- sitandő. A törvény indokolása és a pénzügyi bizottság jelentése a kataszteri jövedelem 2 ^-szeresében veszi fel átlag a valódi jövedelmet. A házadóról szóló törvény, mely már életbelépett, meghagyja a házadó mostani két nemét, de gyökeresen megreformálja. Nagyobb községes (városok) városiasabb jellegű kerületeit kihasítja, külön adókörzetté teszi, vagyis ha eddig az egész község ház- osztályadó alá esett, ezentúl ez a forgalmasabb rész házbéradó alá kerül, a falusiasabb jellegű külső része pedig megmarad továbbra is házosztályadó alatt, amelynek skálái az eddigivel szemben mérsékelt emelkedést mutatnak. A kereseti adók beleolvadnak részint sirdogált, szép csendesen sirdogált. Végre igy szólt Urashimához : — Minthogy menni készülsz, el kell, hogy engedjelek. De nagyon félek, attól félek, hogy többé nem látjuk egymást. — Fogadj el tőlem egy kis dobozt, az megsegít, hogy visszatérhess, ha megfogadod azt, amit most mondok neked : Soh’se nyisd ki. A világ minden kincséért se nyisd ki a dobozt, akármi történjék is veled! Mert ha fölnyitod, soh’se jöhetsz ide vissza és mi nem láthatjuk többé egymást! Erre átadott neki egy kis festett dobozt. Selyem zsinórral volt átkötve. (Ezt a zsinórt még ma is mutogatják a templomban. Kana- gavában a tengerparton és a papok megőrizték Urashima horgát és különös ékköveket, amiket magával hozott a tengerkirály szigetéről.) De Urashima megvigasztalta a feleségét. Megígérte neki, hogy nem nyitja ki soha a kis dobozt, nem veszi le róla a selyem zsinórt. Azután elment a nyári fényben, végigment a csöndes tengeren. Mögötte elhalványult, eltünedezett, mint valami álomkép, elmaradt a sziget, ahol sohase hal meg a nyár. Újból meglátta Japán kék hegyeit, mindig élesebben rajzolódtak az északi égboltozat fehér fényébe. Végre megint a hazai kikötőbe siklott be a bárkája, hazai partra lépett a lába. De amikor körülnézett, nagyon megijedt. Úgy hitte, hogy varázslat áldozata lett _________ Ez csak nem lehetett a szülővárosa ? Eltűnt apjának kunyhója. Falu volt itt, de a házai idegenek voltak, idegenek a fák, a rétek és az emberek arca. Hiába kereste a régi kedves helyeket, a Shinto templomot más helyen építették, a közeli dombokról eltűntek az erdők. Csak a folyó zúgása, csak a hegyek alakja nem változott. Minden más ismeretlen volt és uj volt minden. Hiába kereste a szülőházát. A halásznép csodálkozva bámult reá. Ezeket az arcokat még sohasem látta. Ekkor egy nagyon öreg ember közeledett, a botjára támaszkodva lépegetett feléje, attól kérdezte meg, hogy hol van az Urashima család háza. Az öreg csodálkozva nézett rá, Urashima újból kérdezte és mégegyszer. Az öreg végre igy kiáltott föl: — Urashima Taro ! Honnan jöttél, hogy erről nincsen tudomásod ? Urashima Taro! Négyszáz éve, hogy belefulladt a tengerbe és a temetőben emlékkövet emeltek neki. Egész családjának sírja is ott van abban a temetőben, a régiben odaát, amely most már teljesen elhagyatott, Urashima Taro ! Hogyan kérdezhetsz oly bolondot, hogy hol van Urashima Taro háza ? Nevetve és dünyőgve, az idegen butaságán mulatva, odébb bicegett az öreg. Urashima elment a régi temetőbe, amely oly elhagyatott volt és megtalálta a saját sírkövét, szüleinek és sok jó ismerősének sírhelyét. A sírkövek oly régiek voltak, mohlepte, porladozó kövek, hogy alig tudta le- betüzni a neveket. Erre belátta, hogy furcsa varázslat áldozata lett és visszatért a tengerpartra. A kezében tartotta a tengerkirály leányának ajándékát, a kis dobozt. De milyen varázslat lehetett rajta? És mi lehetett a kis dobozkában? Talán épp e kis dobozban volt a varázslatnak okozója. És ekkor a gyanú legyőzte a hűséget. Meggondolás nélkül megszegte az Ígéretét, leoldotta a selyemzsinórt és felnyitotta a dobozt: Hideg, fehér füstgomolyag tódult ki belőle, a levegőbe emelkedett, mint a nyári felhő és gyorsan délfelé vonult, a nyugodt tengeren át. Más nem volt a dobozban. Most más tudta Urashima, hogy a saját boldogságát ölte meg. Nem térhet vissza soha többé szerelmes asszonyához. Keservesen sikoltott és zokogott kétségbeesésében. De nem sokáig tette. Hirtelenül elváltozottnak érezte magát. Jéghidegség ömlött az ereibe, fogai kihullottak, az arca összeráncosodott, a haja hófehér lett, a tagjai szétmállottak, az ereje elhagyta egészen. Élettelenül esett le a homokba, szétzúzta őt négyszáz télnek rémséges súlya, amely egyszerre zuhant le reája . . . Lafhaúia. Modern és tartós plissézés és gouvlérozás. HÁJTÁJER PÁL Nagykároly, Széchenyi-ufca 34. szám. a róni. kath. fiúiskola mellett.
