Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
3. szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. M) Számvevőségnek. 1. Községi költségelőirányzat ős számadások előkőszitőse. 2. Pénzküldeményekkel összefüggő utalványozások tervezete. 3. Törvény és rendeletek tárának előfizetése. N) Központi választmányi előadónak. 1. Összes központi választmányi ügyek. 0) Levóltárnoknak. 1. Anyakönyvi bejegyzésekkel kapcsolatban állő (L. V. Ü. Sz. 239. §.) és levéltári ügyek. 2. Névváltoztatás. 3. Közsegélyben részesültek nyilvántartása. 4. Hivatalvesztésre és politikai jogaik felfüggesztésére Ítéltek nyilvántartása. 5. Muzeum ügyek. A szatmári színigazgató választás. Szatmáron nagy kavarodás folyik a színigazgató választása körül. A szatmári társadalom egy száma felekezeti kérdést csinált a szinkáz direktor választásából. A város intéző körei sajnálattal tapasztalták ezúttal is, azt az erőszakoskodást, a melyet az egyik jelölt érdekében kifejtenek. Ez az erőszakoskodás már eddig is nagy visszatetszést szült, a melynek Szatmár város társadalmi életében igen súlyos következményei lehetnek. A szatmáron megjelenő É-t. a következőket írja a sziniigyi bizottság választásáról : A szinügyi bizottság a f. hó 17-én d. u. tartott ülésén a pályázók heves küzdelme után a jelenlegi igazgatót, Heves Bélát választotta meg csekély szótöbbséggel. Heves e választási győzelme, tekintettel az ezen kérdésben már jó ideje tartó agitációval elért csekély szótöbbségre, felér egy kisebb vereséggel. Az ügy ezzel azonban még nincs teljesen befejezve s a kérdés nem fog szürke tárgysorozati pontként kerülni a közgyűlés elé, mert a szinügyi bizottság a közgyűlés jóváhagyásától feltételezetten választja az igazgatót s igy még van mód a pressiótól éppen nem mentes választás megsemmisítésére, mely a közönség óhajával sem áll öszhangban. Az ügy aktái tehát a közgyűlésen fognak véglegesen lezáródni s miután ott Krémer hívei határozott többségben vannak, a zártabb körű bizottsággal ellentétben, az általános óhajnak megfelelőleg, remélhetőleg Krémer lesz a színigazgató. S hogy a közgyűlés e megsemmisítési jogával tudott élni a múltban s tud élni a jövőben, erre vonatkozólag csak a múlt évi precedensre mutatunk rá. Ezt az elitélendő torzalkodást mindenesetre a színművészet fogja megszenvedni. Nagykároly város intelligens közönsége színművészet kérdéséből — hála Istennek — soha sem csinált felekezeti kérdést. Városi közgyűlés. A múlt vasárnap megtartott rendkívüli képviselőtestületi közgyűlés a megszokott csekély érdeklődés mellett tartatott meg. Igaz ugyan, hogy a tárgysorozatban sem választás nem volt jelezve, sem pedig egyéb olyan ügy nem került tárgyalás alá, hogy érdekében állott volna valakinek a képviselőtestületi tagokat a közgyűlésre csalogatni. Mert bár sajnos, de úgy van, a mi városunk képviselőtestületi tagjainak nagy része nem áll hivatásának magaslatán és ténykedésük úgyszólván csak annyi, hogy olykor-olykor leadják szavazatukat. A rövid tárgysorozatnak leglényegesebb pontja a belügyminiszter által a város rő- szére engedélyezett segély mikénti felhasználásának kérdése volt, melyre vonatkozólag elfogadtatott a tanács oly értelmű javaslata, hogy e segély a jogerő bevárása nélkül a tisztviselőknek egyelőre előlegképen kiutaltassék. Mivel pedig e segélyből a tisztviselők a fizetésük kiegészítésére szükséges összegnek csak 40 százalékát kapják, polgár- mester arra utasittatott, hogy az államsegély felemelését a belügyminiszternél kérelmezze. Megbizatott a polgármester, hogy a vásár-vámszedés jogának megvétele tárgyában Poppenheim Szigfridné grófnőnél a szükséges lépéseket megtegye. A városháza nagytermében volt gyertyatartók és csillárok az ágostai ev. egyház kérelmére az ágostai ev. templomnak ajándékoztalak. A múlt év december hó 28-án tartott pénztárvizsgálat jegyzőkönyve tudomásul vétetett. A szegénység és orvosszere. Ahol a nép szegényedik, ott a haladás fennakad. Ott a műveltség fáklyája mindig halványabban pislog. Ott az erkölcsök is durvulnak. Ezért volna fenkölt állami feladat a szegénység kiküszöbölése. Ezért kellene be- válló fegyverrel hadba szállani minden ok és okozó ellen, aki és amely a szegénység fokozására szegődik. Egyelőre azonban nem látunk egyetlen oldalról sem törekvést, mely a szinte már nemzedéket pusztító szegénység ellen fölvenné a harcot, sőt azt se látjuk, hogy a gondviselő földi hatalmak legalább a mesterséges drágítást ellensúlyozzák. így tehát magunknak kell az oltalmat keresni, megtalálni és a harcot, e folyton növekedő rém, a drágaság, ellen megküzdeni. A legelemibb, de mindenesetre a legcélravezetőbb eszköz a lemondás. Lemondást gyakorolok és lemondást gyakoroltatok enyéimmel. A lehető legmesszebb menő határig. És a mai tulcsigázott igények mellett bőven is van miről lemondani. Ha végig járjuk az utcát, figyelemmel kisérjük a járó kelő hölgyeket, kik plőrözös kalapokkal, pompás öltözékekben, azzal a rájuk nézve boldogító tudattal lejtenek végig az úgynevezett korzon, hogy őket most megcsodálják, a legnagyobb része iránt, szánalmat kell éreznünk, mert bizony kevesen vannak közöttük olyanok, akiknek fényes ruházata arányban áll anyagi helyzetükkel. De hát a divatnak hódolni kell még akkor is, ha annak költségeit egy éjjel nappal dolgozó férj, vagy apa sem tudja megszerezni. E vétkes fényűzésnek, e divat hóbortnak rabja ma már csaknem mindenki. Ennek súlyos terheit csak kevesen nem érzik. És mégis lemondani nem akar róla senki. Inkább küzd. Inkább nyomorog. Inkább eltűri a nehéz gondok miatti álmatlan éjszakákat, mert fél, hogy megszólják, lenézik. Ez a hitvány hiúság szüli az úri osztály szánalmas nyomorultjait, gyászos végű szegényeit. De ehez hasonló külsőségeknek rabja ma minden ember. A napszámért, a havi bérért szolgáló cselédnek nem az a vágya, hogy némi kis vagyont szerezzen hanem, hogy gyűrűt és egyéb haszontalanságot vehessen magának. így aztán a legtöbbje, mint koldus fejezi be gyarló életét. Mielőtt tehát bármilyen anyagi dologról lemondhatnánk első sorban a fényűzést okozó helytelen hiúságot kell kiölni magunkból. E hiúság leküzdése után lemondást a legmesszebb menő határig gyakorolhatunk. Több ez mint közönséges takarékoskodás. De szükséges. Az életbölcsesség, a józan ész kényszerit rá. Véteni csak princípium ellen különben is ezen úgy lehet, hogy kiteszük magunkat a bosszuállásnak. Tanácsos és fölötte ajánlatos, hogy szigorú határt szabjunk költekezésünknek ilyen szempontból. Ez az egyénnek szoros kötelessége. Nem mondom, hogy kényelmes. Sőt akárhányszor keserves is. De szükséges. Ám nemcsak lemondás és józanság kell hozzá, hanem praktikus érzés is. Tettvágy leleményesség, dologra készség. A drágaság ellen egyik fegyver az ember saját munkája. Hogy a jövedelem — ha nem áll módunkban annak fokozása — mégis elég legyen, apasztani kell a kiadásokat ős hogy még se hiányozzék minden, sok apróságot magunknak kell elkészíteni. A nyomasztó drágaság fogja visszahozni azt a kort, mikor a házi szerszám oecsületben állott. Táplálékunk tápereje és az érte kiadott összegek közt nincs arány. Az alig-alig tápláló élelmi cikkek is hallatlanul drága áron vásárolhatók. Itt már a kormány maradt adós a jókon való intézkedésekkel. És hiába is várnók, hogy egy-kettőre pótolhatná a mulasztást. Hanem itt is magunk legyünk az állapot gyógyítói. Jobban meg kell válogatni az élelmi cikkeket. A nép élelmezésből magyarorszá- gon sok olyan táplálék szorult félre, melyet más országokban haszonnal fordítanak e célra. Nálunk a hús csak azért válhatott oly hallatlanul méreg drágává, mert az emberek jobbára tisztán húsból akarnak táplálkozni. Viszont sok egészen közönséges élelmi cikk nálunk luxus cikké lépett elő. Tehát olyan az ára is. Bizony nem ártana ha harmadizig való nagyanyánk elbeszélhetné késői unokáinak, hogy miből állott egy hétre való étlapja az ő korában a családnak. Csudálatos, hogy akkor tagbaszakadt, nyugodtan és soká dolgozni birő emberektől volt népes az ország. Ma, csupa válogatott és drága ételnemü mellett, a polgári osztály fiai és leányai vérszegények, sápkőrosok, idegesek, dologra nem termettek. FURCSASÁGOK. Nincs telünk — ez volt eddig mindig a panasz. Most pedig, amióta ez a jó fagyos idő beállott, mindenki azon panaszkodik, hogy meg kell fagyni ebben a cudar hidegben. — Már az igaz, hogy az ember nagyon szeszélyes teremtés, még az Isten sem tud kedvére cselekedni. * * * így aztán nem tudunk azon sem csodálkozni, hogy villanyvilágításunkkal nincsen senki megelégedve. Pedig az csak minden másodnap és csak ott mondja fel a szolgálatot, ahol be van vezetve. * * * Mióta téli sziniidényünk van, valósággal nagy városban érzem magamat — mondja egy nagykárolyi polgár. — Ezt még el tudom hinni — feleli egy másik — de, hogy a színigazgató is ugyanezt vallja, azt kétlem. HÍREK. — Vármegyénk állandó választmánya a mai közgyűlés tárgyai előkészítése céljából teg- nap délután 3 órai kezdettel gyűlést tartott. Gallérok gőzmosása Héíféiftf Kézimai,|lák *,ass* keztyiik tükörfénnyel hófehérre Hä Jilt Jill ML dll Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 43. szám a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
