Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁ RMEGYE. 29. szám. — Elgázolta a vonat. Gnandt István nagy­károlyi lakos a napokban este hazafelé igye­kezett. Útja a vasúti síneken keresztül vitte, de a sorompót leeresztették előtte, mert épp akkor egy mozdony tolatott a vágányokon. Gnandt azonban nem akarta bevárni a tola­tás végét, hanem átbújt a sorompón. Alig lépett azonban az első sínpárra, mikor a nagy sebességgel haladó mozdony elütötte. A kö­vetkező pillanatban rémes jajgatás hívta föl a szolgálatot tevő vasutasokat. Rémülve ro­hantak a szerencsétlenség színhelyére, ahol Gnandt gőzölgő vértőcsában, iszonyú kínok között fetrengett. Tőle pár lépésre feküdt ballába, melyet a mozdony tőből lemetszett. Beszállították a kórházba, ahol most élet­halál között vivődik. A rendőrség és a vasút megindította az eljárást. — A szatmári kerületi munkásbiztositó pénz­tárnál a vasárnap tartott közgyűlésben töl­tötték be az újonnan szervezett orvosi állá­sokat. Szatmári székhelylyel dr. Steinfeld Gézát, nagybányai székhelylyel pedig dr. Lakatos Mihály városi orvost választották meg. — Bravó apám! Tisza István gróf fiáról érdekes dolgot beszélnek most. A fiatal gróf a napokban Nagyváradot szerencséltette lá­togatásával s este egyik kabaré-előadásra ment el, hol csodálatosan kedves, ötletes, sziporkázó dolgokat hallott. Annyira meg­tetszett a fiatal Tiszának a konferencier elő­adása, hogy hangosan odaszólt: „Bravó apám, nagyszerű volt!“ Erre a kijelentésre a konferencier arca egyszerre elborult, majd a fiatal gróf felé fordulva igy szólt: „A méltőságos ur megfizette a beléptidijat, joga van tapsolni, joga van tetszését és nem tet­szését bármilyen alakban nyilvánitani, egyre azonban kérem: ne mondja azt nekem, hogy — apám! . . . — Félmilliós csalás. Kinos feltűnést keltett Szatmáron az a hir, hogy a „Szatmári faki­viteli és árukereskedelmi“ részvénytársaság- igazgatója Kertész (Kupferstein) Ferenc fél­millió koronás váltócsalást követett el Sza- plonczay Pál halmii földbirtokos kárára. Szaplonczay följelentést tetta szatmári ügyész­ségnél Kertész ellen, hogy vele közel félmillió korona váltókat Íratott alá, melyeket azonban nem arra a célra fordította, mint amire az aláírásokat kérte. Az ügyészség az iratokat áttette a rendőrséghez nyomozás, illetve Kertész kihallgatása végett. Kertész azonban időközben elutazott s csakis rokonai távirati értesítésére jött vissza Kölnből a tegnapi kihallgatásra. Kertész a rendőrségen előadta, hogy a váltókat valóban ő Íratta alá Szaplon- czayval, de az aláíratáshoz, valamint a váltók értékesítéséhez joga volt, Szaplonczay azért kifogásolta a váltókat, mert nem tudta a lejáratkor beváltani s ilymódon vélt halasz­táshoz jutni. Kertészt a kihallgatás után szabadon bocsátották. Hir szerint az ügy erősen érdekli a „szatmári fakiviteli és áru­kereskedelmi részvénytársaságot“, melynél Szaplonczaynak nagyösszegü érdekeltsége van. SZÍNHÁZ és művészet. Képkiállitás Nagybányán. A nagybányai művészeti kolónia jubiláns kiállításának szer­vezési munkálatait immár teljesen befejezték. A fővárosban a kiállítás anyagát Ferenczy Károly festőművész és Takács Zoltán dr., a Szépművészeti Muzeum őre gyűjtötték egybe, mely háromszáz darabot tesz. Nagybányára való megérkezése után nyomban hozzáfog­nak a kiállítás rendezéséhez. A rendezést Ferenczy Károlylyal Réti István és Thorma János festőművészek végzik. A kiállítást a sajtónak e hó végén mutatják be, ünnepé­lyesen pedig augusztus elsején nyitja meg Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter. A kiállítás szeptember elsejéig marad nyitva és tervbe van véve, hogy ezután azt a maga egészében a főváros va­lamelyik kiállítási helyiségeiben is bemu­tatják. EGYHÁZ és TANÜGY. A piarista rend nagygyűlése. A múlt heti nagygyűlésen a nagybeteg Magyar Gábor rendfőnök helyére rendfőnökké dr. Hémy Tamás rendi kormánytanácsost, a rend va­gyoni gondnokát és tanulmányi ügyeinek vezetőjét választotta meg, városunkban ház­főnökké az eddigi érdemes házfőnök Récsei Ede választatott meg. Örömmel értesülünk, hogy Cseh Lajos gimnáziumi igazgató, eddigi minőségében szintén városunkban marad, mert ez nemcsak gimnáziumunknak jelent nyereséget, hanem társadalmi életünknek is melynek vezető és minden mozgalmában résztvevő tevékeny tagja. IPAR. KERESKEDELEM, KÖZGAZDASÁG. Országos állatvásárok vármegyénkben. Folyó hó 22-én Mátészalkán, 24-én Fehérgyarmaton, Nagypaládon és Szinérváralján, 30-án Krasz- nabélteken lesz országos vásár. Sofför tanfolyam és iskola Budapesten. A gépjármű vezetőket kiképző tanfolyamot és iskolát alapított a belügyminisztérium s azt egyelőre a Százados-utca 14. szám alatt ren­dezte be. A gépjármű vezetőket előkészítő tanfolyam julius hó 29-én veszi kezdetét és tart szeptember 15-ig. Jelentkezhetni lehet julius 20-ig nevezett tanfolyam hivatalában este 5—7 óra között, vidékről levélben is. Beiratási dij 20., tandíj 200 kor., vizsgadij 20 korona és azoknak, akik a fémipari szak­ban vagy szerelésben járatlanok, műhely előkiszitő dija 20 korona. A beiratási és tandíj a folyamodvány benyújtása előtt a gondnok­tól nyert postatakarékpénztári lappal fizetendő Az érdeklődőknek levélbeni megkeresésére „Tájékoztató“ küld a gondnoki iroda. Eset­leges felvilágosításokat ad a debreceni ke­reskedelmi és iparkamara. IRODALOM. A Magyar Figyelő érdekes és magvas, nagy alapossággal megirt tanulmányt közöl a nemzetiségi kérdésről, amelyet Réz Mihály irt. Hunyár Algernon az interkommunális kérdéseknek szentelt stúdiumot, Gesztesi Gyula pedig „Rousseau és a magyar termé­szetszemlélet“ cimen közöl fölöttébb érdekes cikket. Novellát a szerkesztő, Herceg Ferenc irt „Subin herceg“ cimmél és a mesteri tollal megirt elbeszélés egyik gyöngyszeme az uj magyar irodalomnak. Nagy érdeklődésre tarthat számot Kilényi Gyula argentínai levele, ki „Egy forrongó világrészből“ címmel a délamerikai forradalmi mozgalmakat, ismer­teti. A „Följegyzések“ gazdag rovata válto­zatos és érdekes. Előfizetési ára negyedévre 6 korony. Mutatványszámot kívánatra küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10. szám. Lapkiadó: Manyák Károly. □ □ □ dOOd o£i;d p d □ d DaaQBBD'BgoDaoQa □ □□□□ □ Id: Ecsedi lecsapoló-társulat az építkezésből kimaradt anyagokat folyó hó 28-án délután négy órakor elárverezi. Ecsediláp. □ □□□□□□odd •□□.□□ odd dd □□□□□□□□□ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ I □ □ □ ö □ O □□□ Ilii odOd ddd o □ddd imaEnjsraisii □QOOddd Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. □ □ □ □ □ □□□ mmmmrsisiffifsi Nagykároly, Kaszinó-u. 10

Next

/
Thumbnails
Contents