Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-14 / 2. szám
2. szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 5-ik oldal. Társügyészség. A Központi Takarékpénztár Nagykárolyban r.-t. az njonnan szervezett ügyészi állásra társügyészül dr. Sternberg Zoltánt, az igazgatóság tagját választotta meg. IRODALOM. — Magyar figyelő. Most megjelont változatos és gazdag tartalmú számával második évfolyamába lépett át a „Magyar figyelő.“ Ezalatt az egy esztendő alatt is már fölöttébb jelentős eredményeket ért el a „Magyar Figyelő“ és a további küzdelmekre is teljes vértezetben indul, ugyanazokért, az eszmékért amelyekért zászlóbontásakor sorompóba állott. A mai szám első cikkét Tisza István irta, aki érdekes tanulmányt közöl a lapban „Wlassics Gyula az 1867: XII. jogi természetéről“. Báró Roszner Ervin alapos készültséggel megirt nagyobb társadalmi tanulmányában a francia- országi suffrage universel-lel foglalkozik, mig Kacsóh Pongrác „A természettudományok és Haeckel Ernő“ cimmel nagyobb feltűnésre számot tartható kritikai stúdiumot közöl. Adorján Andor kiválóan érdekes cikket irt „ Utazások Magyarországon a XIX. század elsőfelében“, amelyben Magyarországon szóló, régi, külföldi irók úti följegyzéseit ösmerteti. Ambrus Zoltán színházi bemutatókról írott ragyogó stilusu kritikai tanulmányában a kiváló iró minden kitűnő kvalitásával találkozunk. Herceg Ferenc művészi szépségű elbeszélése, «A kis leány és a két görög», továbbá Schaechter Miksa cikke a magyarországi közegészségi ügyek vezetéséről és ezenkívül még a változatos és eleven «Följegyzések» rovat érdekes kisebb cikkei egészítik ki a lap tartalmát. Előfizetési ára negyedévre 6 kor. Kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-ut 10. Magyarország címeres könyve. Ilyen név alatt jelent meg egy csinos és a nemesi címerek iránt érdeklődők előtt igen értékes, a magyar literatura terén eddig egyedül álló — úttörő nagy szakmunka. Előszavát a magyar közélet egyik legkiválóbb férfia Gróf Andrássy Gyula irta s ezen „érdemes munkát“ a legmelegebben ajánlja a magyar müveit közönség figyelmébe. „Ha — mondja Andrássy — szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk, ha érdekeit előbbre akarjuk vinni, ha jelenét szebbé, jövőjét biztosabbá akarjuk tenni, foglalkozzunk múltjával is, mert a jelen a múltnak folytatása és a jövőnek alapja.“ A címerek történelméhez dicső emlékek szöFalusy, Ábrahámovich, Ábrahámovitz, Makói Ábrám, Dályai Ábrán, Gerlai Abránfy, Saárdi Ábrány, Ábrády Ábrány, Lászlófalvi Ábrányi Apáti Abt, Ács, Borbereki Ács, Köszvényesi Ács, Losonci Ács, Nagyfelvidi Ács, Poklos- telki Ács, Zoványi Ács, Békési Ács, Literáti Ács, Ácz, Acsády Actoffer, Acél, Borosjenői Acél, Borosjenői báró Acél, Szatmári Acél, Adda, Ádám, Bőzödi Ádám, Kolosvári Ádám, Sassi Ádám családok címerét; 138-at közöl az I-ső füzet, még a következő kettő is a — betűs nevüekét fogja hozni. Szerkeszti Gorzó Bertalan vm. levéltárnok nagykárolyi lakos nyolc levéltárnok kartársával együtt. Egész évi előfizetés 50 korona; az I-ső füzet kivételesen 5 kor. árban a nevezett levéltárnoknál és Eigner Simon könyvkereskedésében. Nagyon szép. munka, — a karácsonyi könyv- újdonságok egyik legérdekesebb s állandó értékű darabja, a magyar nemesek czimerei- nek pantheonja — góthai almanachja. A NAGYVILÁG ZAJÁBÓL. — Aki eladta a bőrét. Hét vármegyében hires ember volt valamikor Nagy Lukács hódmezővásárhelyi paraszt gazda, akinek termete meghaladta a két métert. Volt idő, mikor cirkuszokban is mutogatta magát és akkor történt vele, hogy valamelyik külföldi múzeumnak eladta a bőrét nyolcszáz koronáért olyan feltétellel, hogy a múzeumnak jogában van halála után bőrét lenyuzatni és kitömetni, de viszont kötelessége, hogy húsát és csontjait a vásárhelyi temetőben bö- csülettel elföldeltesse. Nagy Lukácsot az ősszel nyolcvan éves korában olyan betegség érte utói, amely miatt operálni kellett volna. Feltámadt azonban benne a becsületérzés és nem adta meg engedelmét a műtéthez azzal a megokolással, hogy eladta a bőrét, már az árát is régen beitta, nincsen tehát jogában, hogy átlyukasztgatott bőrt hagyjpn örökségül a külföldi múzeumnak. Ámde az elmaradt operáció súlyos következményekkel j árt, életébe került Nagy Lukácsnak. Szerdán halt meg Hódmezövásárhleyen és halálos ágyán könnyek között kérte atyjafiait, hogy váltsák most halála óráján borzad attól a gondolattól, hogy megnyuz- ázk. Ilyenformán a szerencsétlen örökösökre az a nem mindennapi helyzet következett be, hogy nemcsak nem örökölnek a megboldogult rokon után, hanem még rá kell fizetniök a bőrére nyolcszáz koronát. Lapkiadó: Manyák Károly. vödnek, t. i. mindazok az események és cselekedetek, amelyek Magyarországot sok küzdelmes évszázadon át fenntartották. A czimereknek hát meg van létjogosultságuk. A szép és magvas előszó után aztán látjuk az ország nagy, közép és kis czimerét, a következő oldalon pedig a vármegyék, aztán egyes nemes családok szép — színezett címereit. Látjuk a Bisztrai Áron, Baranthali Aba, Abády, Nagyabafalvai és Felsőlehőtai Abaffy, Székesfehérvári Ábel, Lilienbergi Abele, Abensberg Traun, Abhortis, gróf Ab- biáte, Havadtói Abődi, Szovátai Abődi, Abonyi Borsovai Abos, Felei Ábrahám, Gerendi Ábrahám, Kilyéni Ábrahám, Ábrahámfalvy, Ehrenburgi Ábrahámy, Ábrahámy másként HIRDETÉSEK. .sok míílió. ÁGYÖSZ. KŐZÉPEUROPA ^AGXgBS ‘ JLAJA Birtokot keresünk megvételre. Háztulajdonosok és vidéki földbirtokosok figyelmébe! Törlesztéses jelzálog-kölcsönöket városi házakra, valamint földbirtokokra, 15, 20, 25, 30, és 50 évre 4 °/o és 4 V2 °/o tiszta kamatra a legelőnyösebb feltételek mellett folyósítunk. Birtokok gyors parcellázását elvállaljuk, adásvételi ügyleteknél a vételár kifizetését teljesítjük. Akinek tehát eladó birtoka van, avagy kölcsönre van szüksége, akár pedig régi de drága kamatú tartozását óhajtja 4 1h °/o kamatú pénzzel felcserélni vagy vételárral tartozik, melyet kifizetni óhajt, az forduljon hozzánk teljes bizalommal. Birtokok eladását, gyors parcellázását elvállaljuk. Szatmári Jelzálog Kölcsön Intézel — Szatmár. Attila-u. 5/d. 1—52 Minden szolo- birtokos beültetetheti szőlőjét mert a legmegbízhatóbbnak ”8*8 ismert Nagykiiküiőmenti Szőlőoltványtelep Tulajdonos: Samu Jakab és Tsa Medgyes, (Erdély. szállít szokvány minőségű szőlőoltványokat különféle fajokban, fajtisztaságaért jótállva dús választékban és legolcsóbb árért Fenti telep elvállalta nagyobb területek felrigolozását és beültetését. Költségvetéssel és tervvel ingyen szolgálunk. T essék képesár jegyzéket kérni! Az árjegyzékben találhatók számos elismerő' levelek, ennélfogva minden szőlőbirtokos megrendelésének megtétele előtt az ismerős személyiségektől úgy szó- mint irásbelileg bizonyságot szerezhet magának fenti szőlőtelep feltétlen megbízhatóságáról. ■ .-. KOLOZSVÁRI .-. KŐSZÉNBÁNYA r.t. 1 SZURDOK Szolnok Doboka vármegye. Ajánlja: ipari célokra kiválóan alkalmas, magas hőerejű porszenét I 0—7. mm. nagyságú szemcsékben, rendkívül olcsó ár mellett. Előnyös árajánlattal késéséggel szolgál a társaság igazgatósága, SZURDOK, (Szolnok Doboka megye.)