Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-12 / 19. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 19. szám. a konzervatív Tisza táborral a Lukács művészete sem birja összekapcsolni. Hogy ez a kormányzati művészet nem egyéb becsapási kísérletnél, azt tudjuk. Csak azt nem tudjuk még, hogy a kormányzás nagy művésze kit fog becsapni: Justh Gyulát-e vagy Tisza Istvánt. Mire van és mire nincs pénz cimü cikkben siránkozik egy szatmári laptársunk afelett, hogy a vármegye közönsége a vármegye területén épült és tervezett vicinális vasutakra megszavazott szubvenciók kifizetésére egy millió korona kölcsönt vesz fel és ezt az összeget 3 °/o-os megyei pótadóval amortizálja. Panaszos cikkében a többek között arról is szól, hogy ha már a vármegye olyan bőkezű az adományok osztogatásában, juttasson Szatmár város részére is valamit az ott most épitendő kórház költségeire. Ejnye, ejnye kedves laptárs ne tüntesse fel b. városát ily következetlennek. Csak nem gondolja, hogy az a Szatmár város, amely a pénzügyigazgatóság céljaira ingyen adott volna az államnak örök időkre egy uj palotát, alamizsnát fogadna el a vármegyétől. És hogyan juthat eszébe ilyesmi éppen most, amikor Szatmár város — miután a pénzügyigazga- tőság Nagykárolyban marad — bevétel gyanánt könyvelheti el azt az elígért palotát. Akinek ilyen szép bevételei vannak az csak nem szorul alamizsnára. Hová gondolt kedves laptárs. *fiii£d&lőzás. % szatmáriak felebbezése. A szatmáriak még mindig rugdalóznak a pénzügyigazgatóság körül. Rugdalőzásuk ma már a kicsinyes önzés, a telhetetlen kapzsiság posványába sülyedt le. Mig deputá- ciőkkal járták a minisztereket, törvényhatóságuk közgyűlésén igyekeztek nagy áldozatokkal a pénzügyminisztert rájuk kedvező elhatározásra bírni, addig megengedett határok között mozogtak, küzdelmük jogos és tisztességes volt. Azt a vágyukat, hogy a tőlük áthelyezett pénzügyigazgatóságot nagy küzdelemmel és nagy áldozatokkal visszakapják, teljesen értjük, bár nem támogatjuk. De e küzdelemben legutóbb tapasztalt eljárásukat és Nagykároly város önkormányzata ellen használt fegyverüket nagyon alacsony eszköznek, minden embert megbotránkoztató eljárásnak tartjuk. Nagykároly város képviselőtestülete által egyhangúlag hozott azon határozata ellen, mely szerint az uj pénzügyi palota felépítésére 600.000 korona kölcsönt vesz fel, a szatmáriak harcba küldték vármegyénk azon bizottsági tagjait, akiknek anyagi érdekük Szatmár várossal van összekötve. Ez érdekcsoport nevében támadta meg az egyik Böszörményi (kinek neve „Sándor“) Nagykároly város határozatát. Hogy ez a támadás ildomtalanság volt, annak elég erős szavakban adott kifejezést éppen a szatmári törvényszék elnöke. Böszörményi ur támadására aztán a vármegye törvényhatósága azzal felelt, hogy négyszeres többséggel hagyta jóvá Nagykároly város határozatát. A kicsinyeskedés és telhetetlen önzés azonban még most sem hagyja nyugodni a szatmáriakat. A közgyűlésen kapott lecke tehát nem volt elég, hanem most egy másik Böszörményi és pedig Böszörményi Emil szatmári ügyvéd vállalkozott e dicstelen harc folytatására, aki harcos társa akar lenni rokonának és elvbarátjának, Böszörményi Sándornak és a váx-megye közönsége által eldöntött kérdést felebbezéssel támadta meg. Nagy utánjárás folytán sikerült az ösmeret- lenség homályából kihalászni maga mellé néhány bizottsági tagot is. Böszörményi Emil ur vállalkozása sajnálatra méltó dolog, már azért is, mert mint gyakorlati jogász, tudhatná, hogy neki a felebbezéshez joga nincs,, sőt miután Nagykároly város határozatát a nagykárolyi érdekeltek közül senki nem felebbezte, a vármegyei törvényhatósági jóváhagyás ellen fe- lebbezésnek helye sem lehet, különösen nem Böszörményi Emil ur részéről, aki Nagykároly városban nem érdekelt és igy a 600.000 korona kölcsönből származó városi pótadóhoz egyetlen fillérrel sem járul.Böszörményi Emil ur valamikor, ellenzéki korában hangosan hirdette az önkormányzati jog sért- hetlenségét. Ma az egyedül üdvözítő és hasznos munkapártban úgy látszik az önkormányzati jog ellen fogott fegyvert. E csodálatos elv-változtatásért Böszörményi Emil urat senki sem vonhatja felelősségre, ezt végezze el saját lelkiismeretével, de aztán se Nagykároly várostól, sem az önkormányzati jog igazi híveitől ne várjon többet közéleti szereplése közben semmi támogatást, mert Nagykároly várossal szemben kifejtett ellenséges magatartása bizonyos mértékben a hálátlanság jellegével is bir. Vármegyénk közgyűlése. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 9-én délelőtt fél 11 órakor Csaba Adorján főispán elnöklete alatt tartotta rendes tavaszi közgyűlését a megyeház nagytermében. Elnök megnyitó beszéde után Ilosvay Aladár alispán gondosan megszerkesztett évnegyedes jelentésében számol be a vármegye közigazgatásának minden fontosabb mozzanatáról. Jelentésében a községi vagyonkezelés nehézségét emelte ki, de ezt örömmel jelenti, mert ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy a községi élet rohamosan fejlődik. Fegyelmi ügy is akadt az elmúlt évnegyedben. Két fegyelmi ügy hivatalvesztéssel végződött. A szamosdobi és mezőteremi községi, illetve körjegyző ügye. Felfüggesztették állásuktól a szakálasfalusi, szárazbereki és vámfalui körjegyzőket. Az állategészségügy általában kielégítő volt az elmúlt évnegyedben. Alispán jelentése után Kristik János királydaróci róm. kath. plébános interpellálta meg alispánt a Nagymajtény állomástól Királydarócig terjedő közút burkolásának elhalasztása miatt, jóllehet a királydarőciak már 2 évvel ezelőtt befizették a munkálatok költsége címén a reájuk eső 15,000 koronát. Alispán megnyugtatta felszólalót, hogy a jövő hő folyamán megkezdik az ut burkolását. Felszólalt még dr. Vass Gyula nagybányai ügyvéd és a jegyzők lassú kézbesítési rendszerét tette szóvá, mely hátrányok miatt többen anyagi károkat szenvednek. Alispán a felszólalásra azonnal válaszolt. Válaszában kifejtette, hogy lehetnek jegyzők, kik nem állanak hivatásuk magaslatán, de ezeknek hibáit nem kell általánosítani, mert ő csak úgy tud a mulasztás meg" torlásáról és helyrehozásáról gondoskodni, ha konkrét esetek nála bejelentetnek. Ezek után került sor a közgyűlés legfontosabb pontjára, a megyei vicinális vasutak anyagi támogatására. Közgyűlés egyhangúlag megadta a kért szubventiót és úgy határozott, hogy a megadott subvenciók fedezésére 1 millió korona kölcsönt vesz fel, bott a feleségem és most hajléktalan vagyok. Tass: (nevet) No ne izélj. Hát beszélj komolyan. Radványi: ügy van György, beszéljünk komolyan. Megerdemled, hogy komolyan beszéljek veled. Látod, azt sem tudod, mi történt az éjjel. Nem tudod, hogyan váltunk meg egymástól, hogyan és mikor búcsúztunk el. Nem emlékszel, hogy az apámnál voltunk névnapi vacsorán és a rossz időben nem akartam hazavinni a feleségemet és a kis gyereket, hát inkább ott hagytam őket az öregeknél. Mi ketten pedig együtt jöttünk el. Tass: Dehogy nem, ezt nagyon jól tudom. Radványi: Mégis elhitted, hogy a feleségem kidobott Tass : Dehogy hittem. Hogy hittem volna. Az az áldott, gyönyörű, isteni asszony. Én volnék a világ legaljasabb gazembere, ha minden percben nem tudnám, hol van, mit csinál. Oh, az a szent asszony. Imádságom a neve, az életem sugara a szeme nézése. Radványi: És látod György, ma éjjel mégis aljas voltál . . . Mert nézd, miről van szó. Beszéljünk úgy, mint két baráthoz illik. Ne tekints bennem mást, csak a barátodat. Hogy is áll a dolog? Mi az éjjel eljöttünk az apámtól. Ketten egy konflison. Te az Andrássy-ut sarkán leszáltál azzal, hogy most hazamész. Én elbúcsúztam tőled és el- hajtattam hazafelé. Már az emeleten voltam, amikor észrevettem, hogy a lakáskulcsot a feleségemnél felejtettem. Mit volt mit tennem, az apró gyermeket már nem költhettem föl. A szállodát utálom, azt gondoltam, hogy itt nálad valami díván félén majd csak kialszom magamat. Legnagyobb rémületemre, te nem voltál itthon. Lefeküdtem az ágyba és te most vánszorogsz haza, tudja az ördög honnan. Szó sincs róla, nem panaszkodhatom. Kitünően aludtam az ágyadban. Mintha csak otthon aludtam volna. Ugyanaz a gondos, figyelmes, kedves, előzékeny ágy, mint otthon. Még a parfüm is az, ami a feleségemé. Mondhatom remekül aludtam, de . . . Tass: (közbevág) Tudom, most akarna jönni a 1 ecke. De hát engedd meg, kedves László, végre én is férfi vagyok. Harmincöt éves férfi, aki bizony mámoros májusi éjszakán megszédül . . . Bocsáss meg László, de bizony a pezsgő is közreműködött . . . Radványi: ügy és te azt mered állítani, hogy halálosan, végzetesen szerelmes vagy a feleségembe ? Azt mondtad a minap, hogy úgy szereted Margitot, mint egy huszeszten- dős diákgyerek. Nos hát, kedves György, én kijelentem neked, hogy egy huszeszten- dős diákgyerek szerelme ezerszer tisztább, szentebb, mint a tied. Az nem tesz ilyen aljasságot. Mert ez aljasság, becstelenség. Szeretni egy asszonyt hófehér szerelemmel, esküdni hűséget és éjszakánként szenynyes szerelemmel bepiszkolni magadat, ez undoritó. És én hittem benned. Én meg tudtam érteni, hogy egy harmincöt éves ember is tudjon szeretni úgy, amint te mondtad. De most látom, hogy hazudtál. (A hangja kezd érzékennyé válni.) Nem, ezt nem vártam tőled. Csalódtam, nagyon csalódtam benned. Nem, György, te már nem szereted a feleségemet . . . Tass: (elkapja Radványi kezét) Ne mond ezt. Csak ezt ne mond. Ez az egy sohasem lesz igaz. Imádom Margitot. Profánság ugyan egy ilyen aljas éjszaka után szájamra venni a nevét, de mondanom kell, hogy téged meggyőzzelek. Ugye hiszel nekem? Elismerek mindent. Alávaló gazember vagyok, csak bocsáss meg ős könyörögve kérlek, ne mond meg neki, ne enged, hogy valamit sejtsen. Elsülyednők szégyenletemben. Uramistenem, csak meg ne tudja . . . Radványi: Légy nyugodt. Nem fogom neki megmondani. Nekem is van belátásom. Csak nem gondolod, hogy egész életedre szerencsétlenné akarlak tenni ? Csak nem akarhatom, hogy megvessen, hogy ne tudjon többé rád nézni? Tass: Hálás vagyok, nagyon hálás. Te áldott fiú vagy. Radványi: Én bizony el tudom képzelni a helyzetedet. Éveken át szeretni egy asz- szonyt. Egy asszonyt, aki másnak a felesége. Nem a másé, a legjobb barátunké. Hozzá- férhetetlen, szent, csak imádni lehet. Hát Modern és tartós .'. plissézés és gouvlérozás. HÁ JTÁJER PÁL Széchenyi-uíca 34. szám. a róm. kath. fiúiskola mellett.
