Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-21 / 16. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 16. szám. rint: „minden gondolkodás nélkül“ megszavazza az ujonclétszám feleme­lését még — Auffenbergnek is. Khuen pedig örül, hogy megsza­badult politikai barátaitól. Örökös mosolya most kacagássá válik, midőn azt látja, hogy Tisza és társai hogy hódolnak az uj mungó vezérnek és jó kedvvel kiáltj a a győztes Lukácsnak : „szegény tatár“. A megyegyülés napján reggel egy szatmári laprrendkivüli külön kiadást jelentetett meg. Célja a nevetséges förmedvénnyel az volt, hogy a megyebizottsági tagokat városunk ellen hangolja. A fegyver visszafelé sült el, mert amellett, hogy a szavazás eredménye fényes elégtételt nyújtott városunknak a becsempészet nyomtatvány a legmélyebb undort keltette mindenkinél. Valóságos me­rénylet volt ez a röpirat városunk törvényes jogai ellen, melyre a magyarázatot csak az illető lap szellemében találhatjuk meg. A szatmáriak csúfos kudarca. Vármegyei köz^yülé^. Annak az igazságtalan agitáciőnak, amelyet Szatmár város a nagykárolyi pénz­ügyigazgatóság áthelyezése érdekében kifej­tett, igen erős választ adott Szatmárvár- megye törvényhatósági bizottsága. Évtizedek óta nem láttunk egy fontos közügy mellett ily óriási többséget, mint amely csütörtökön a vármegyei székház ter­mében elementáris erővel megnyilatkozott. A közgyűlés közel négyszeres abszolút többség­gel verte vissza azt a támadást, amelyet Szat­már város intéző körei Nagykároly város önkormányzata ellen intéztek. Valóban pá­ratlanul áll Szatmár vármegye történetében, hogy egy város önkormányzati hatáskörében a képviselőtestület által egyhangúlag hozott határozata ellen ily támadást intézzenek, mint amelynek csütörtökön tanúi voltunk. De különösen megdöbbentő az a jelenség, hogy e támadás egy idegen törvényhatóság érdekében történt. Róth Ferencz dr. a szatmári törvényszék elnöke nemes felháborodással utasította vissza ezt a jogtalan ős igazságtalan táma­dást akkor, amidőn az egész közgyűlés vi­haros helyeslése mellett ildomtalanságnak ne­vezte Böszörményi Sándor támadását Nagy­károly város önkormányzati joga ellen. Valóban Szatmár város nem is találha­tott a maga ügyének különb szószólóját, mint Böszörményi urat, aki felszólalását is azzal kezdte, hogy saját érdekében is fel­szólal és az az érdek nem más mint az, hogy a pénzügyigazgatóság székhelye Szat- márra vitessék át. Aki a közügyet a saját érdeke szempontjából bírálja méltó ahhoz, hogy a szatmáriak igazságtalan támadásá nak szószólója legyen. De e felszólalás az­tán el is döntötte a kérdést, mert még azok­nak jó része is„ akik a szatmáriak érdeké­ben jöttek le a közgyűlésre, a Böszörményi ur szereplőse után, vagy a nagykárolyiakkal szavaztak, vagy elszöktek a szavazás elől. Ezért aztán az állandó választmány javas­lata érdekében több felszólalásnak szüksége nem forgott fenn. A Both Ferenc dr. nagy hatású felszólalása után egy pillanat alatt kialakult a vármegyei közgyűlés óriás több­sége és midőn a névszerinti szavazás meg­tartatott konstatálva lett, hogy az állandó választmány javaslata mellett, tehát az ön- kormányzati jog sértetlensége mellett 157 bi­zottsági tag szavazott, mig a szatmári ér­dekeltség eltörpült kisebbsége csak 45 vok- sot tudott fölmutatni. Ez eredmény fényesen bizonyítja azt, hogy a vármegye óriási több­sége, élén a vármegye központi tisztikarával együtt, a pénzügyigazgőtóság kérdésében a Nagykárolyi székhely mellett nyilatkozott. Ha most hozzá vesszük azon körülményt, hogy a pénzügyigazgatóság egész tisztikara köztudomásúlag a nagykárolyi székhely mellett nyilatkozott és ha még kihegyezzük azon eseményt is, hogy a vármegye közgyű­lésének ezen döntő eseményére a pénzügy­igazgató is szükségesnek látta eljönni és szavazatával Nagykároly város érdekét tá­mogatni, méltán kérdezhetjük, mi jogon fej­tették ki a szatmáriak azt a féktelen akciót amellyel egy másik városnak önkormányzati jogában is beletaposni akar? — Megtaláljuk a feleletet a szatmáriak méltó szónokának Böszörményi Sándornak azon kijelentésében, hogy ő a székhely kérdéshez első sorban is saját érdekében szól hozzá. A szatmári agi­táció tehát nem a közügy érdekében indita­tott, hanem a mindenben telhetetlen város saját érdekében. Hogy pedig Szatmár érdeke nem azonos a vm. érdekével, azt kétségtelenül eldöntötte az a közel négyszeres abszolút több­ség, amely a szatmáriak jogosulatlan kapzsi­ságát méltó visszautasításban részesítette. * * * A rendkívüli közgyűlést fél 11 órakor nyitotta meg Csaba Adorján főispán. Kerekes Zsigmond vármegyei első al­jegyző, a bizottsági tagok zajos éljenzése közben, ismerteti az állandó választmány egy­hangú javaslatát, melyszerint jóváhagyásra ajánlja Nagykároly város képviselő-testületé­nek a pénziigyigazgatőság felépítésére felve­endő 600.000 koronás kölcsönre vonatkozó határozatát. A javaslathoz elsőnek a népszerűtlen­ségéről közismert Böszörményi Sándor szólalt fel, ki az állandó választmány határozatát, elvetendőnek tartja és Nagykároly várost kérelmével (?) elutasítani javasolja. Élőnk derültséget keltett e felszólalás már csak azért is, mert felszólaló azzal sem volt tisztában, hogy itt tulajdonképen szó sem volt Nagykároly város kérelméről, hanem csupán a képviselőtestület határoza­táról. A humoros mondóka után dr. Róth Ferenc a szatmári törvényszék elnöke emelkedett szólásra, ki tartalmas, zugó éljenzéssel kísért beszédében fejtegette, mily indokolatlan tá­madás volna Nagykároly város autonómiája ellen, ha a megyegyülés a képviselőtestület­nek a törvény határai között meghozott ha­tározata ellen szavazna. Dr. Róth Ferencnek dúsan megindokolt beszéde után több felszólalásnak szüksége nem forgott fenn. A főispán elrendelte a sza­vazást, melynek során 157 szavazatot adtak le az állandó választmány határozata mellett ős csak 45 szavazatot ellene. A szavazás alkalmával élőnk és meg­érdemelt ovációban volt része dr. Galgócy Árpád szatmári, Bay Miklós szinérvái'aljai ős Péchy László mátészalkai főszolgabíróknak kik minden érdektől menten, tisztán igazság érzetüktől vezérelve, városunk képviselőtes­tületének határozata mellett szavaztak. férosimk közgyűlése. Városunk kópviselő-testülete e'hó 14-őn vasánap délelőtt tartotta közgyűlését. A tárgysorozat legfontosabb tárgya az uj polgári iskola építésének kérdése volt. Az iskola építésére 42 pályázat érkezett be, a pályázók közül kőt helybelyi vállalko­zónak volt legnagyobb esélye a páláyzat el­nyeréséhez. A két pályázó közül Bede és Jakabffy cég kapta meg a vállalatot 317.116 koronáért, mit azonban hallomásunk' szerint a Révi ős Tátorján megfelebbezni készül, lévén az ő ajánlatuk 13.000 koronával ol­csóbb. lamcsiny utján nem lehetett keresztülvinni, mert a miniszterelnök állása még nem volt elég szilárd; azért kellett titokban és lassú óvatossággal előkősziteni. . . Erre a merész vállalkozásra, a hatal­mas urnák jellem — akaratnőlküli bábokra volt szüksége és a veje, — akit ő emelt szé­dületesen magas állásba, kénytelen volt esz­méit szolgálni és meghajolni akarata előtt. Azt az állást, a mérvadó hatalom udvarán is csak azért szánta neki, — neki tarcsay Tarcsay Lászlónak, aki az eddigi párt egyik ősi családjának sarja! Ez elég ügyes trükk volt a miniszter részéről. Ezért akarta meg­nyerni magának Tarcsayt, testestül lelkestől! Könnyen csinálhatott belőle elfogadható vöt, — csak titulusokkal, kitüntetésekkel és meg­felelő pozícióval kellett ellátnia. . . Ilyen gondolatok forogtak Tarcsay fe­jében, amikor a zajos utcákon keresztül, a lakása felé haladt. Otthon egy nagy bőrka- rosszékbe vetette magát és mereven bámult a levegőbe. Gondolataiban ott látta magát uj állá­sának teljes fényében? Hatalmas lett,^ nagy­szerű, közismert és irigyelt! Boldogság, gaz­dagság, tekintély és egy imádott asszony gyönyörteli szerelme! Álmodozva, behunyt szemmel, újra érezte, mint simul hozzá éde- sen, forrón az -a gyönyörű leány, hallotta szerelmes suttogását: Te édes, te mindenem! Apró lábai elé rakhatna mindent! Aranyat, hatalmat, a szivét, az üdvösségét és a — be­csületét, igen — a becsületét is! Megrázkódott! Tágra nyílt szemei a szemben lévő falra meredtek, ahol íróasztala fölött atyjának utolsó arcképe lógott. Alatta, finom hímzésben, — édes anyjának keze munkája — őseinek címere. A betűk lángoló, fenyegető óriásokká nőttek: »Mindent a be­csületért!« Ökleit izzó halantékára szorította és megsemmisülve rogyott vissza a karos­székbe. . . . * Tarcsay László ezután »bizonytalan időre szabadságoltatott.« Fáradtan, megtörve érkezett haza az ősi kúriára. Az egyszerű urilak nagy park közepén állott, százéves fái már rügyeztek és lombtalan águkon tavaszi napsugár ját­szadozott. A megérkezését követő napon Tarcsay egész délelőtt számolgatott ős bújta át gaz­dasági könyveket. Dőlfelő kijött a szabadba, hogy ott folytassa munkáját, amig bele nem fárad. Dolgozni akart; bánta is ő akármit! Elfogadta még a kapát, az igát is — csak belefáradni, kimerülni, feledni! Dolgozni fog mindaddig, mig jótékonyan borul reá az esz­méletlenség ! Kocsizörgés zavarta meg a nagy csön­det. Közvetlenül reá városi kocsi fordult be a kavicsos útra — agyonhajszolt, fáradt lo­vakkal. A kocsi ablakán lefátyolozott női arcot látott meg Tarcsay. — Herta volt. A férfi halotthalványan sietett a kocsi­hoz, kisegítette a leányt fel a terraszra. — Eljöttem hozzád — mondta Herta — mert te már nem jöhetsz el hozzám és mert mi ketten már nem szakadhatunk el egy­mástól soha! Nyugodtan határozottan beszélt, nagyon sápadt volt az arca, csak a szemei csillogtak mint az éltető nap sugarai. Tarcsay melle zihált, halantékaiban zúgva lüktetett a vér és a szemei elé kod- fátyol ereszkedett. De ez a gyöngesőge csak pillanatokig tartott. Áhítattal csókolta meg a leány kezét. — Boldoggá tett Herta, hogy eljött hozzám! Ez lesz egyetlen vigasza, szomorú, egyhangú életemnek! De én nem fogadha­tom el az áldozatot! Nem fogadhatom el, — mert magában rejti mindkettőnk boldogta­lanságát. Herta szemei megteltek könyekkel, amelyek végig futottak sápadt arcán. _______ Mo dern és tartós plissézés és gouvlérozás. HÁ JTÁJER PÁL Nagykároly, Széchestyi-uíca 34. szám. a róna. katla. fiúiskola mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents