Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-26 / 13. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVARMEGYE. 13-ik szám. után olyan életbevágó fontos kérdéseket, amelyek eldöntésére még a leghivatotabb fórumok sem vállalkoznak. Ezért örvendetes dolog, hogy ma már a törvény végrehajtó közegei is, az igazságszolgáltatás is fülön csípi azokat, akik ilyesmit merészelnek. Persze az embervadászok büntetése ma még kevesebb mint az orvvadászaté. Azt, aki orvul elejt idegen vadászterületen egy őzbakot, becsukjak. Az embervadászokat legfeljebb pénzbüntetésre ítélik, amit az illető nevetve fizet ki. A naiv publikum, amely az egész esetet egy jó reklámnak tartja, egyrr estén behozza nekik a pénzbüntetést. Őszintén reméljük azonban, hogy az igazságérzet előbb-utóbb felül kerekedik ebben az országban s nemsokára az orvvadászatnak lesz kisebb büntetése, a mindennapos embervadászatot pedig a törvény börtönnel fogja megtorolni. A gazdasági kiállítás és a szatmári iparosok. A szatmári iparosokat az elmúlt néten értekezletre hívta össze Tankóczy Gyula szatmári rendőrfőkapitány, hogy részletesen tájékoztassa a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület által ez év szemtemberében rendezendő általános gazdasági és ipari kiállítás méreteiről. Hogy pedig az iparosok teljes tájékozást nyerjenek, az értekezletre meghívta a rendező egyesület vezetőiégét is. Minden szakmabeli iparos, tekintélyes számmal volt képviselve a gazdasági egyesület részéről pedig jelen voltak: Böszörményi Emil alelnök, Világossy Gáspár titkár,, Domokos Andor dr. egyleti jogtanácsos és Riszdorfer .Imre „a Szatmári Gazda“ szerkesztője. Tankóczy Gyula, az értekezlet elnöke bevezető beszédében rámutatott arra a sajnálatos körülményre, hogy Szatmáron csaknem 1400 önálló iparosnak testületé- nincs s így nincsenek abban a helyzetben, hogy ők maguk rendezhessenek egy általános ipari kiállítást,, örömmel kell tehat megragadniok most azt a kedvező alkalmat, a midőn a vármegyei, gazdasági egyesület ötven éves jubileuma, alkalmából rendezendő nagyobb szabású; gazdasági kiállítását Szatmárnémeti és Szatmár. vármegye iparosaira is kiterjeszti, nem kicsiny- lendő az a körülmény sem, hogy a kiállításon való részvéttel iparosainkra! nézve a. térés biztosítási dijon kivül semminemű anyagi kockázattal sem jár, beszédében kiemelte továbbá a kiállítások fontosságát,, melyek ma, úgyszólván az. egyedüli módot nyújtják,, hogy egy város,, egy vármegye iparának fejlettségéről a. nagyközönség előtt tanúbizonyságot tehessen,, aminek közvetlen hasznát egyedül, maguk az iparoséit fogják meglátni. Különösen fontosnak tartja, hogy ezen jubileumi: kiállításon iparosaink tekintélyes számmal vegyenek részt nemcsak azért mert Szatmárnémeti város ipara ma oly nívón áll, hogy czikkeiivel méltán fel fogja kelteni az ide sereglő idegenek figyelőiét, de azért is, nehogy Nagykároly és Nagybánya, városok iparosai, — hol szervezett ipartestületek vannak, a melyek már a kiállításon leendő részvételüket bejelentették, — nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is túlszárnyalják, a Üiálli- táspn városunk, iparát, tartoznak ezzel derék iparosaink elsői sorban önön maguknak, de I tartoznak Szatmárnémeti szab. kir. város jó ; hírnevének is. A. lelkes- megnyitó beszéd utáni elnöki felkérte Világossy Gáspár egyesületi, titkárt,; hogy a. megjelenteket tájékoztassa, s adja meg, az érdeklődőknek a szükséges felvilágosítási. Titkár részletesei! ismertette a kiállításra vonatokozó hatáKozmányokat — melyet, különben a rendező egyesület minden egyes, önálló iparmelléje teszi az ebédet, s halkan szólitgatja, kínálja. Délután templomos hangjegyeket cipelt be a másik szobába és erősszavu harmónium- ján pasztorálékat fugát, miséket orgonáit. Közben friss, röpke gondolatokat fejlesztett ki a billentyűkön, amelyek az ő lelkében öntudatlanul teremnek, de elröppennek, sohase maradtak meg addig, hogy újra eljátszhatuá, vagy megirja papíron. Hogyha ilyenkor zavarták, vagy jött valaki vásárló, bosszúsan dörmögött, mint akit álomból keltenek s alig várta, hogy magára maradjon. Mikor pedig valaki elvitette egyik hangszerét, odalett egész napja. Majdnem sírva borult a felcsomagolt ládára, mintha tulajdon gyermekéért jöttek volna, a ki belenőtt a szivébe. Vasárnap a zenés miséket a sötét templomsarokban hallgatta végig. Néha annyira emlékezett a mélységekből felzokogó zsoltárokra, hogy azt vette észre, magának is keresgél a léba a padáalatt, mintha a pedálokat nyomkodná. Egyszer-másszor szeretne felugrani, odarohani az orgonistához, elűzni a világ végére, amiért olyan érthetetlenül, gyámoltalanul csuszkái át egyik hangzatból a másikba. Kinos fájdalmakat okoz neki a prelúdiumok erőltetett botorkálása és majdnem eláll a lélekzete, mikor meghallja a vox humana cello az oboa sajgatos bugását. Hogy játszotta ő azokat a változatokat valamikor! . . . Hogyan látta az öreg mesterétől ötven esztendeje . . . Már mint kis diák, valami beteges érzékenységet tapasztalt magán a hangszerek királya iránt. Boldog volt, ha csak odaülhetett is mise után a becsukott orgona padjára,, vagy mise. alatt mellette állhatott az ősz mesternek és- egy szemráoditásra egyetlen, mozdulatával! elvághatta a sikongató, sipok harsogását, ltyenr- kor sikoltasii tudott volna, az izgatottságtól, és. hideg ^verejték nedvesítette, meg kezétől a regisztereket. A szomszédok legendákat beszéttek; az örag orgonistáról. Néha. hárman-négyeu. álltak az ablaka alatt, mikor kihallatszott aszéle- sen zsongó, csodás hangverseny. Voltak., akik úgy látták, hogy az öreg egy idő óta nagyon megrokkant, megy össze,, az arca fáké, kréta- szinü és tapogatva, bizonytalanul lépeget a fal mellett. Akik ismerték abból az időből, mikor korrán reggel, szaladt a templomba, onnét az iskolába, azok sajnálkoztak rajta és féltették. És a dologban volt valami szomorú igazság. Annyira, hogy maga az öreg mester is szinte elketvetlenedett. Néha a pipa sem ízlett. A munka hamar elcsigázta, jobban, mint valaha és törődöttnek érezte a testét, mindene fájt és estefelé kívánta az ágyat. János lehúzta róla a kabátot, segített a vetkőzés- nél. Látta, hogyan remeg a térde, a nyakán a madzagforma inak fonnyadtan rángatódznak. A halántékát valaki mintha hüvelykujjal benyomta volna. Egy viharos decemberi reggel korai csöngetés verte fel jánost. Az öreg mester rosszul aludt, hallott minden neszt. Kinyitotta János az ajtót. Valami vékony gyerek beszélt sirós hangon kivül. Az orgonista feltápász- kodott, papucsba igazodott. Az ajtót kicsit kinyitotta. rostiak megküld — s- kijelentette, hogy az esetleg még szükséges felvilágosításokat a titkári hivatal (Deák-tér 2).' az érdeklődőknek szives készséggel adja meg. Az értekezleten ezután: több iparos szólalt fel, kérve egyes kérdésekre, útbaigazítást. A szatmárnémetit iparosok magatartása után Ítélve úgy látjuk,, hogjt' Szatmárvármegye iparosai; nemes versenyre keinek egymással, ami nemcsak, a kiállítás, sikerét fogja nagyban növeJhi; de magára- iparunk fejlődésére is jótékonyan fog hatnii. A. szatmármegyei gazdasági felügyelőség műit évi működése.. Második éve,, hogy vármegyénk területén a. magyar kir.. gazdasági felügyelőség megkezdette működését s most, midőn 1910. évi munkásságáról, szóló jelentése kezünkben van, ., önkéntelenül is azt kérdezzük, ki töltötte be azt. a . hatalmas munkakört,, még ezelőtt két . évvel. is,, akkor,, a mikon- gazdasági életünk . legnagyobb jövedelmi forrását képező állattenyésztésünket Hajdú, majd később, Szabolc s vármegyéből dirigálták;. most látjuk, csak, mily nagy és évek hosszú során, át tartó leg- lalkiismeretesebbi munkára \san szükségünk, hogy állat tenyésztésünkben a ezéltudatos irány meghonosittassék. Kaöztenyészeteink éli varrnak hanyagolva, . községi csordáinknál a fajtajedeget túábá keressük, atig-alig látunk azokban tejei®: vagy hys- marhát, mindfenütt visszamaradás tapasztalható.. Ennek, okát most;, a midőn Tichy Gyula . gazd.. fel ügyel ti múlt évi jelentését olvassuk,, meg tudjuk adni, mert határozottan mondhatjuk,. hogy hiányzott az irányitó szaktudás,. hiányzott a közvetlenség, a mellyel ma a gazd. felügyelő gazdáinkkal érintkezik, melyne%.n.yo— mán láttuk;, hogy lépésről-lépésre, de következetesen fejlődik állattenyésztésünk, mig.; végre: — „Ki a, mi a?“— „Mondd, hogy nem mehet. Bfcteg. — „Mi mit akar? — „A sekrestyés fia. Eredj, ne rumi egy.“' — „Megállj gyerek! Mondd, hagy csak 1 öltözöm !!“• A. fiú elszaladt. János kétségbeesve nézett a. gazdájára, a ki visszaült az; ágy szélére és kapkodva öltöiaködött. A szeme különös meredten bámult. Reggelizés nélkül ment el, becsapta az ajtót maga után. János felfóhászkodott. Valami üresség támadt a lelkében. Az utczai ablakhoz sietett.. A szél sípolt, suhogott az utczán nekitámaszkpdott az ablaküvegnek. A kályha csöve fütyögefett. Az öreg ur evezett a kezeivel, néha oldalt kapta a fejét és fiatalosan, keményen verte a sarkát a kövezetre. Sietett. Majdnem szaladt Roskadozó lábai nagy lépésekkel kalimpáltak. Befordult a sarkon, valaki köszönt neki, nem vette észre. A szél visszafujta a télikabátja alsó szárnyait. János úgy maradt az ablaknál, homloka egyik oldalon az üveget nyomta. Fél óra múlva fiakker kanyarodott be a sarkon. Lassan, lépésben. Az öreg mester nem tért már magához. ifj. Kárpáti Endre,
