Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
52-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. dék feladata, melyek a legnemesebb buzgalommal hevitve szoros sorokban versengenek korunk szellemi küzdőterén. Rájuk van bízva az a dicső küldetés, hogy a bizonytalan ködképet, a fegyelmezetlen üstököst az emberi tudományok constellátiájában álló csillaggá, szabályosan és örökösen ragyogó égi testté tegyék ! A szaimármegyei Széchenyi Társulat közgyűlése. A Sz. T. tartotta meg Szatmár-Németi sz. kir. város székházában rendes közgyűlését Dr. Falussy Árpád elnöklete alatt. Jelen voltak többek között: Dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester, Madarassy Dezső, N. Szabó Antal, Dr. Fechtel János, Luby Béla, Madarassy Zoltán, Maróthy Sándor, Szombathy Ödön, Szilágyi Béla, Korányi János, Székely József, Jékey Zsigmond és László* Ferencz Ágoston, Ferenczy János, Bodnár György, Mihály Ferenc, Sprenger Ferenc, Marosán János, Kótay Lajos, Világossy Gáspár, Rácz Elemár, Madarassy Endre, Dr. Lénárd István, Jákó Mihály, Madarassy László, B. Kovács Jenő, Krassó Miksa, Szőke Sándor, Thur- ner Albert, Dr. Böszörményi Emil stb. választmányi tagok. Dr. Falussy Árpád szívélyes üdvözlő beszéd kíséretében a közgyűlést megnyitja s Faragó Ignác jegyzővel felolvastatja az igazgatóság évi jelentését, mely a következőleg hangzik. Tekintetes Közgyűlés ! Midőn a mai társadalomban egy-egy eszme végig szánt, mely az érdekek sokfélesége folytán partikularísztikus csoportosulásokra vezet, a közművelődési egyesületek hivatása, h ogy a nemzet közművelődését és erősítését szolgáló eszméket nyilvántartva, azokat egy közös cél elérésére felhasználják és sikerre vezessék. E közös cél. a nemzet nagygyá tétele. E célban egyesíti a Széchenyi Társulat vármegyénk társadalmát, politikai párt tekinteteken felülállóan, hogy jelszavát — „Legyen az ország minden lakója a magyar államiság hive és tudjon magyarul“ — megvalósíthassa. Mint minden építkezésnél, Társulatunk is az alapozás munkájával kezdte el működését, melynek első teljesítménye a gyermek óvás általánosítása s ennek keretében a magyar beszéd taníttatása volt. E törekvés meghozta a várt sikert, mert ime már 109 nyári gyermek- menhelvünk intenzív működése oltalmazza nemzetünk serdülő jövőjét s adja közre nemzetiségek lakta vidéken a magyar szót, mintegy megkönnyitvén az elemi iskola munkásságát, mellyel kapcsot teremtett. A Széchenyi Társulat küzdelmének tudható be az 1891. XV. t.-c. alkotása a kisdedóvásról, mely azonban Írott malaszt maradt, minthogy annak intensiv végrehajtása még mindig késik. Társulatunk azonban itt szemmel kisérte a magyar nyelv tanítását s hogy az igyekezetnek támpontot nyújtson, a sikereket felmutató néptanítókat jutalomban részesítette. Ma már az 1907. XXVII. t.-c. gondoskodik az elemi népiskolában a magyar nyelv sikeres tanításáról. Azonban társulatunk vezetősége csakhamar felismerte azon veszélyt, mely a már magyarul beszélni kezdő nemzeedéket éri, ha az iskola kötelékéből kilépve módját veszti magyar beszéd tudásának gyakorolhatásában. Esti tanfolyamokat szervezett tehát az iskolák mellé hogy az azon kiviil álló .ifjúság a tanultakat kibővithesse s a magyar haza iránti lelkes hűségben megerősödhessék. E célt ma már az iskolák mellé szervezett ifjúsági egyesületek szolgálják, melyeknek fokozatos beállítása Bodnár Györgv vármegyénk kir. tanfelügyelőjének lelkes törekvését képezik. E keretek között mozgott Társulatunk tevékenysége, melynek szűknek és kicsinyesnek látszó alkotásai azonban a„ ország köztudatába átmentek s a célhoz vezető eszközök most már általános felkarolásnak örvendenek, midőn a Társulat vezetőségét a mostani Elnökség vette át. A jelenlegi vezetőség ezen az évek hosz- szusorán át bevált kultur eszközöket természetesen fejlesztette és mélyítette, de uj utakat, uj ösvényt is keresett. A nemzetiségi törekvéseket is éber figyelemmel kisérte, hogy a közös cél elérése érdekében tágabb mezőt nyisson magyar kulturtörekvéseinknek. Tudatára ébredt annak, hogy egy magyar közművelődési egyesületnek a magyarság, mint állam és nemzet alkotó fajnak erősítését kell szolgálnia, annak gazdasági életét, iparát, kereskedelmét, művészetét, a magyarság lelküle- tében szunnyadó őserőket kell fejlesztenie, hogy a magyar kultúra, mint ilyen nemzetiségeket hódíthasson ! Gazdaggá kell tennie a nemzetet, hogy kultúrája is gazdag legyen. Értelmes földmi velőt kell kiképezhetni, önfegyelmezettségre, rendszeretetre s szigorú pontosságra szoktatni, hogy a magyar faj in- telectuális fölénye a birtokszerzés küzdelmében vezethessen, a nemzetiségek ez irányú törekvéseit ellensúlyozhassa, mert még máig se igaz e, közmondás „a kié a föld, azé a haza!“ Ámde e törekvések főrésze a birtokszerzés elősegítése csak közvetve sikerült, — mint ezt Társulatunk ez időbeli vagyoni helyzete miatt midőn bevételeinek oroszlán részét gyer- mekmenhelyek fenntartására fordítja, — ami különben állami feladatot képez saját erejéből még nem valósíthatta meg. Azonban, ezen Társulatunk kebeléből kiinduló eszmét Társulatunk jegyzője az 0. K. T. által 1909. október hó 7. és 8. napján összehívott és Budapesten tartott orsz. közm. egyesületi titkári értekezletén közreadta, illetőleg ismertette, aminek ma már látható következménye: a kormány által felállított altruisztikus bank, mely az általunk kidolgozott eszmét van hivatva megvalósítani. Részt vettünk az Ö. K. T. megalapításában, melynek ma már 84 magyar kuituregye- sület a tagja s hivatva van országos érdekű kultur törekvéseket összhangba hozni, felmerülő eszméket s azok megvalósítását általánosítani s igy az ország egyes részei kulturtö- rekvéseinek egyöntetűségét biztosítani. A magyar kuituregyesületek ezen vezető szervében Társulatunk, elnöke és igazgatója utján annak igazgató választmányában vesz részt. Hogy ezen vezető szerv mennyire értékeli Társulatunk munkásságát, bizonyságát adta azzal, hogy annak elnöke Széli Kálmán v. b. í. t. jubileumi ünnepélyünkön mondott beszédével nem csak az ország, hanem valamennyi kultur nemzet figyelmét reánk irányította. Hogy mennyire azonosítja gat törekvéseinkkel, tanúsította azzal, hogy az ország Sárika, csak egyet, akkor most majd ird meg azt, amit én mondok neked mostan, Sárika. Ezt mondotta Béla és folytonosan lihegett és én kérdeztem : — Mit akarsz, hogy Írjak, Béla? Béla felelte : — Ezt Sárika. — És most leirom, amit mondott. — Ma délelőtt, Sárika — mondotta Béla és folytonosan lihegett — éppen elakartam aludni az ágyamban és behunytam a szememet, amikor bejött Ödön bácsi és azt mondta Lenke néninek: — Alszik a gyerek, Lenke ? — Épp most aludt el — felelte a néni. — No hát, — mondotta újra a bácsi — kár volt tegnap olyan nagy patáliát csapnod, amiért zálogba tettem a négyezer koronás brilliáns fülbevalódat. Nemsokára kiválthatod. — Hogy hogy ? — kérdezte a néni. Most a bácsi, mert én ezt a mozgásból hallottam behunyt szemmel is, odahajolt Lenke néni füléhez és ezt suttogta neki: — Csak úgy, Lenke, hogy meghal a gyerek. Nem soká huzza. Beszéltem az orvossal. — A néni nem felelt mindjárt; bizonyosan gondolkozott egy kicsit, aztán egyszerre csak azt kérdezte a bácsitól : — És igazán négyszázezer koronát öröklünk, Ödön? Hát ezt mondotta el nekem délután szegény Béla, hogy Írjam bele a naplóba és én beleírtam. De borzasztó rossz a toliam és mindig sírok, hogy Béla meghal és nem küldhetjük el a levelet a kocsisnak az eleven lovakért és a szökésből nem lesz semmi. November 29. Béla meghalt, a mama azt mondta, hogy csak elutazott, hanem én azért tudom, hogy meghalt és borzasztó rossz a toliam és amikor megkérdeztem a mamát, hogy most már kiváltják-e a négyezer koronás brilliáns fülbevalót a mama rám kiáltott és verést ígért és nagyon szép piros lett a képe, hanem én azért tudom, Isten hozzád szép szöktetés és Isten hozzád Béla, mert most már kicsoda fogja hajtani a Sárgát meg az eleven lovakat, az igaz, hogy kastélyunk lesz, de borzasztó rossz toliam van. Zsoldos László. Cato halála. Ha én most le akarnám irni Catot, a leírás nyomán Diogenesz alakjával ismerkedne meg az olvasó, akit érthetetlen okból nyájasnak neveznek. Tény, hogy Cato piszkos volt és mosdatlan és fehér szakáiéban sárga színfoltok tarkállottak. Egyéniségének a világ felé forditott része látszólag bámulatos disszonanciában volt a leikével, amelyben szigorú rekeszek őrizték a polgári morál legcsökönyösebb dogmáit. Ezért hívtuk Catonak, akik ismertük és rettegtünk tőle. Cato egyébként a nagybátyám volt és ma már magam sem tudom, mikor csöppent bele az életünkbe. Ott abban a kisvárosban, ahol négy vagy öt rokoncsaláddal egyetemben kisded polgári életünket éltük. Egyszer megjelent Cato, potrohosan, piszoktói tarkán és szigorúan. Betoppant, körülnézett és rögtön lecsapott apró hibáinkra, ahogy az élesszemü sas vadászgat a nyulra. Mindenekelőtt az apámat regulázta meg. — Minek a kávéház? — mondta. — Persze, cigányzene, tingli-tangli, idegen nők. Egy komoly családapa szégyelje magát az ilyesmiért. Az ilyen véleményadásban annyi határozott despotizmus volt, hogy az apám ezentúl csak lopva mert kávéházba járni, akkor is jóval korábban jött haza, mint rendesen. Cato azonban kiterjesztette az uralmát mindenkire. — Uj ruha kéne az ifiurnak ? — kérdezte szigorú gunynyal, amikor kopott és szakadt ruhámat mutattam az anyámnak. — Hja, persze, ő grófnak született. Kérdezd meg az apádat, kapott-e a te korodban uj ruhát? Nem lesz ruha, fiatal ur, nem lesz. Denique, az anyám nem mert ruhát venni és kegyetlen gyűlölettel néztem ezentúl Catora, aki most már a bátyámat vette munkába. — Beszéltem a latin tanároddal. Megmondtam neki, hogy csak buktasson meg. Meg Fáskosarak, utazómindenféle gyékény munkák a legszebb kivitelben jutányos áron készíttetnek a és virágtartó kosarak, veranda bútorok NAGYKÁROLYI GAZDASÁGI NÉPISKOLÁBAN.
