Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-19 / 47. szám
47-ik szám. SZATMÁRVÁR.MEGYE elég humánus lesz. De a tisztviselő nyomorán magán nem fog segíteni, — aminthogy arról is lehetne beszélni, hogy mennyi szükség van egy olyan pénzintézetre, amelynek vezetésében a humánus szempontok a fontosak és nem az üzletszerűség. Kossuth Ferenc hetven éves Atyja halála után úgy jött haza, mint a függetlenségi politika vezére, mint az egyház- politika folytán kétfelé vált függetlenségi pártnak egyesitője. Vezette is ezt a politikát és pártját, vezeti ma is, céltudatosan, jóhiszeműen, a pártszempontok és érdekek fölé emelkedő hazafiui érzéssel és belátással, európai műveltségének megfelelő széles látókörrel. Végigkóstolta a legutóbbi tizenöt esztendő histó- tóriai eseményeinek központjában állva az ellenzéki pártvezérnek és a kormányra jutott államférfim pozíciónak minden édességét és keserűségét. Sohasem furakodott lázasan előre és jobb ízlésű volt mindig annál, hogy a maga számára követeljen pozíciókat azon a címen, hogy ő Kossuth Lajos fia. A párt tagjai hetvenedik születés-napjára egy művészi kivitelű albumot készítettek, amelyet a párt valamennyi tagja aláirt és annak elejére gróf Apponyi a következő sorokat irta; „Kossuth Ferenc hetvenedik születésnapja alkalmából tisztelettel, szeretettel, hálával üdvöz- lik hűséges követői, az 1848-as függetlenségi Kossuth-párt tagjai, egyszersmind biztosítva őt ragaszkodásunkról és bizalmunkról a párt azon bölcs vezetése iránt, amely magában egyesíti az elvhüséget a nemzet súlyos helyzetének mérlegelésén alapuló felelősségérzettel: Istenáldását kérjük további áldásos működésedre, mely hogy még sokáig tartson, hazánk egyik legnagyobb érdeke“' Furcsaságok. A városi képviselőválasztásra nagyban folynak az előkészületek, korteskedések. És igy már az előjelekből is látfog halni. Gioconda miatta miatta szenvedett, talán még jobban, mint ő, ez a gondolat őrjítő hatással volt a festő gondolkodására. Va- tami rettenetes téboly szállt agyára, látta Mona Lisát habfehér ágyában utolsót lélekzeni és mellette véres tőrrel ő állott. Nem bírta ki a látományt tovább. Rohant ki az utcára, szaladt ahoz a nagy címeres házhoz, amit már évek óta messzire elkerült; Gioconda nem hazudott. Ott feküdt fehér, párnás ágyában és csak nézett üresen a levegőbe, körülötte a házbeliek kisirt szemekkel érthetetlenül nézték a haldoklót. — Mikor Leonardo belépett, megismerte öt. Nem tudott felemelkedni, szólni sem birt, csak bágyadt fénylő szemével hívta az ágyához, megfogta kezét és szorította magához. Leonardo torkát a sirás szorongatta, csak percek múlva zokogta a haldoklónak. — Hiszen én nem lettem semmi, csak nyomorult féreg vagyok, miért hagytál el kedvesem. Gioconda szólni akart, de nem jött hang az ajkára, csak szemei beszéltek. — Ne hagyj el, nem tudok nélküled élni. Miért tetted ezt, mondd miért, — esengett a férfi. Az asszony, amennyire csak bírta megszorítóba a férfi kezét és igy kért bocsánatot. ható, hogy győzni azok fognak, akiknek nagyobb a képességük — az etetésre és itatásra. * * * Még Neményi, színtársulatunk igazgatója be sem tette a lábát városunkba és máris vannak, akik nagyon heves-ked- nek ellene. Még nem tudják, mire képes, de hogy nekik nem fog tetszeni bármit nyújt is, abban már bizonyosak. Pedig kár igy ismeretlenül ráhúzni valakire a vizes lepedőt, mert azért hogy uj színigazgatónk nem Heves, hivatását teljesítheti —■ hévvel. * * * Megbotránkozva tárgyalták egy társaságban, hogy a „Kölcsey-Egyesület" által rendezett művészi tnüsoru Lisztestélyen kevesen voltak. Hát biz ez megbotránkoztató, de, sajnos, nálunk már úgy látszik, bele kell törődni abba, hogy a mi közönségünk zsebéből csak a cirkuszok rezes bandái tudnak egy-két koronát kimuzsikálni, de művészeink nem. Menelikről beszélik: Amikor nálunk járt a budapesti operaházban végig hallgatott egy operát, azt kérdezték tőle, melyik részlet nyerte meg tetszését. Nehezen tudta megmagyarázni, de végre kisütötték, hogy az az értelmetlen zsivaly, melyet a hangszerek felhangolása okozott. Családi jelenet. Megkapjuk decemberben 1911. évre visszamenőleg a drágasági pótlékot — újságolja a jó hirt feleségének egy tisztviselő. — Micsoda meg' tés — örvendez a felesége — most legaláb megve- hetem azt a 70 koronás kalapot, amelyről már lemondtam, azt a 300 koronás télikabátot, amely tudod neked is olyan nagyon tetszett, megcsináltathatom azt a — Látod, igy már örülök, hogy semmi sem vagyok, legalább könnyebben utánad megyek — folytatta a festő. Gioconda Összeszedte minden erejét, kissé felemelkedett az ágyban és alig hallhatóan suttogta: — Leonardo, te élni fogsz, te nagy ember leszel és utoljára rámosolygott szeretett emberére Ebben a mosolyban benne volt Mona Lisa egész lénye, lelkének egész melege. Az egész életét adta ki ebben az egy mosolyban, az utolsóban. Belesütötte minden bizakodását és reményét a festő iránt, a hitét adta ebben a rejtelmes, utolsó mosolyban. Egy szenvedő élet egész melege röppent el a haldokló arcáról abban a mosolyban és egy égő szerelem forrósága áradt ki abból szerelmesére. Csodálatos egy mosoly volt ez. És ez megkapta a férfit. Rohant kábultan, részegen a kiállott fájdalom gyötrelme alatt, haza a lakására, abbr a kis szobába, ahol félig készen áll egy női arckép. És Leonardo festeni kezdett, lázasan, öntudatlan. Jól tudta, hogy nem szabad addig az ecsetet letennie, mig ott nincs előtte az arc, amit csak ő látott. És az a földöntúli mosoly rákerült a képre. Leonardo tehetsége győzedelmeskedett az anyagon és életet alkotott. Mert Mona Lisa 3-ik óidat. remek kosztüm üt, amit, ha meglát rajtam Irma, egyenesen kipukkad az irigységtől. — De hova gondolsz — feddi megszeppenve a férj — hisz a drágasági pótlék csak 500 korona lesz és a kalap, kabát, kosztüm 570 koronát tesz ki. A többlet már igy is 70 korona. Hát a téli faszükségletet, hízott disznót miből fedezzük? — Lári-fári, ha drágasági pótlékot nem kapnánk, a többlet még több lenne. — De hiszen akkor eszedbe sem jutott volna a 70 koronás kalap, a 300 koronás téli kabát és a 200 koronás kosztüm! — Az mindegy. Most nem az a kérdés, mi nem jutott volna az eszembe, az a fő, hogy lesz drágasági pótlék. A mit az Isten is nekem rendelt, mert már majd kifolyt a szemem a szégyentől, hogy ezeknek az asszonyoknak mindenük meg van és nekem nem telik abból a rongyos fizetésből semmire. (A férj rágyújt egy fél portoriko szivarra és szomorúan elsompolyog.) Kardiapoz a hadnagy nr. Jó bánásmód a katonáéknál úgy tátszik, csak elvben van meg, legalább erről tanúskodik az alábbi eset. Folyó hó 14-én délután 2 óra tájban körülbelül 30 emberből álló katonacsapat haladt a Petőfi-utcán, egy fiatal hadnagy vezetése alatt. A hadnagy — ki úgy látszik a járókelőknek akart egy kis látványosságot szerezni — futó-lépést vezénvelt. És talán hogy a katonák feletti nagy hatalmának is kifejezést adjon, azokat, akik szerinte nem elég sikkesen emelgették a pár kilós bakkacscsal megterhelt lábukat, mindjárt meg is kardlapozta, a jobb Ízlésű néző közönség megbotránkozására. Tudomásunk szerint az ütés, verés a ka- j tonaságnál sem megengedett büntető eszköz. élt, hiszen mosolygott, beszélt Is hozzá. Leonardo letérdepelt a kép előtt, csókolta, lázasan, forrón, mint egykoron. Imádta Mona Lisát. jobban, mint valaha és most már az övé volt, egyedül és elválaszthatatlanul az övé. Néha órákig beszélgettek egymással, megbocsátották egymásnak az elmúlt vétkeket, együtt bizakodtak a jövőben, amely most már bizonyosan fényes és dicsőséges lesz. Boldogságuk zavartalan volt. Az egész városban gyorsan hire ment a csodálatos festménynek, az élő képnek. Valóságos zarándokút támadt, mindenki látni akarta s vagyonokat fizettek, csak egy félóráig együtt lehessenek vele. Szájról-szájra ment Leonardo neve és hire, messze külföldre is eljutott és mindenki hódolattal dicsőítette a lángeszű alkotót, aki minden sziklánál szilárdabban és maradandóbban irta be nevét a történelem lapjaira! És Leonardo nem adta el a képet, féltékeny volt rá végtelenül és ha másokra mosolygott, már kegyetlen fájdalom égette bensőjét. Rejtegette és az emberek között egész legendák keltek róla szárnyra. Mona Lisa, az egykori kis modell bőkezűen gondoskodott annak jövőjéről, akit any- nyira szeretett, Gioconda grófnő utolsó mosolya volt Mona Lisa megmérhetetlen gazdagságú hagyatéka. Darvas Simon. : Modern ruhafestés: l|ÁífÁí|if» nAl Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. Jfr Ü>1 Vegyileg száraz utón! Nagykároly» Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
