Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-05 / 45. szám
4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 45. szám. A József kir. herceg Szanatórium- Egyesület megalakulása. Október 29-én alakult meg a József kir. herceg Szanatórium- Egyesület nagykárolyi fiókja a városháza dísztermében. Az egyesület tisztikara következőkép alakult meg. Védnökök : Csaba Adorjánná, Ujfaiussy Sándorné Báró Uray Leoria, özv. gróf Károlyi Istvánná, gróf Károlyi Gyuláné és özv. Serly Gusztávné Péchy Lászlóné. Elnök: llosvay Aladárné. Alelnökök : Debreceni Istvánná, dr. Schönpflug Béláné, Rooz Samuité, Jenser Mihályné. Pénztárnok : özv. dr. Cservenyák Ká- rolyné és jegyző: Tóth József. Orvos: dr. Schönpflug Béla. Ügyész: dr. Vetzák Ede. A Nőegylet választmánya vasárnap délelőtt a polgármester hivatalos helyiségében özv. gróf Károlyi Istvánná elnöklete alatt tartott ülésében a szegény gyermekek felruházása ügyében megtette a szükséges előkészületeket. Kiválasztotta a ruháknak való anyagot, meghatározta a felruházandó gyermekek számát és szétosztotta az adományokra vonatkozó gyiijtőiveket. Egyben elhatározta a választmány, hogy Debreceni István kir. tanácsos, polgármestert kitüntetése alkalmából levélbelileg üdvözli. Városi képviselőválasztások. A városunkban kisorsolandó képviselők választása november hó 23-án lesz megejtve. Megyebizottsági tagok választása. Az üresedésben levő megyebizottsági tagokat a nyirmegyesi, fehérgyarmati, batizi, sárközi, nagy- szokondi, koltói, jóházai és avasujfalusi választókerületben f. hó 7-én fogják megválasztani. Kinevezés. Csaba Adorján főispán Róbei Pál jegyzői írnokot a komorzáni anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé kinevezte. Jóváhagyás. A belügyminiszter a^segéd- jegvzők és községi alkalmazottak országos egyesületének alapszabályait jóváhagyta. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Félegyházi Kálmán szatmárnémetii ügyészséghez beosztott bírósági jegyzőt a szatmárnémetii ügyészség kerületébe ügyészségi megbízottnak rendelte ki. A vármegyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését f. hó 10-én fogja megtartani. Feloldott közgyűlési határozat. Az avasi járás székhelye ügyében a belügyminiszter a vármegyei törvényhatósági bizottság abbeli határozatát, hogy a székhely Avasujváro- son legyen — feloldotta és utasította a vármegye közönségét, hogy az érdekelt két községgel való tárgyalásokat haladéktalanul indítsa meg és gondoskodjék arról, hogy e kérdés lehetőleg mielőbb újabb közgyűlési döntés alá kerüljön. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Tóth Dezső fehérgyarmati lakost, az ottani kir. adóhivatalhoz dijas gyakornokká nevezte ki. A Szent László Konviktust f. hó 13-án dr. Boromissza Tibor és Fetser Antal püspökök jelenlétében fogják ünnepélyesen megnyitni. Reggel 9 órakor ünnepélyes mise lesz, amelyen a főgimnáziumi énekkar fog énekelni. — Ezután a tornacsarnokban a deákok énekkara üdvözlő himnust fog énekelni, melynek elhangzása után Cseh Lajos fögimnáziumi igazgató a konviktus történetét fogja ismertetni minek megtörténtével jelenlevők a konviktus épületébe vonulnak át és dr. Boromissza Tibor püspök ünnepélyesen felszenteli az uj épületet. Félkettőkor ebéd lesz a konviktus éttermében, a melyre a püspökökön és a bizottság tagjain kívül még Csaba Adorján vármegyénk főispánja és llosvay Aladár vármegyénk alispánja is hivatalosak. Az ecsedi-láp lecsapoló társulat közgyűlése. A társulat közgyűlését Fény-utcai hivatalában f. hó 14-én tartotta meg az érdekeltségi tagok nagy részvéte mellett. A közgyűlést a távollévő elnök helyett az alelnök nyitotta meg s a jkönyv hitelesítésére dr. Farkas Antal és Jurcsek Béla érdekeltségi tagokat kérte fel. A közgyűlésen több miniszteri leiratot vettek jóváhagyólag tudomásul és tettek felterjesztéseket. Első ilyen felterjesztés, amelyet Domahidy István és Hadady József választmányi tagok indítványára fogadott el a közgyűlés az, hogy a pénzügyminiszter utasítsa szakközegeit, miszerint az 1909. V. t.-c. alapján az uj földosztályba sorozásnál legyen tekintettel a társulat ártérébe eső birtokok súlyos ártéradóval terhelt voltára. Majd az igazgató főmérnök tett jelentést a legutóbbi közgyűlés óta tett építkezésekről. Ugyancsak jelentést tesz a pénztár szeptember 1-i állapotáról, amelyet tudomásul szolgál. A közgyűlés ugyancsak elhatározza, hogy az Amacz község belvizeinek levezetésére szolgáló csatornát 2000 korona költséggel kiépíti. Érdekes határozatot hozott a közgyűlés a választmány javaslata alapján a tisztviselők fizetés emelését illetőleg. A közgyűlés kimondta, hogy az alapfizetések, emeltessenek ] 20 °lo-al és a korpótlékok, illetve személyi pótlék ezen uj alapfizetések után számíttassanak s az 1904. évi okt. 2-iki közgyűlés 27. sz. határozatával rendszeresített korpótlékok az esedékes szolgálati idők (10 és 15-évi folytonos szolgálat) az ösz- szes gátbiztosokra is terjesztessenek ki. A lakbérek a most megállapított alapfizetések 33 °/o-ában állapíttassanak meg, kivéve az igazgató főmérnököt, kinek lakbérilletménye 1600 kor - ában annak megfelelő értékű természetbeni lakás élvezetében állapittassék meg. Az összes gátőrök és hivatalszolgák havi illetménye havonkint és fejenkint 10 koronával nagyobbra emeltessék a jelenlegi javadalmazásnál. Az egyik szolga lakbére 180 koronában állapittassék meg. Érdekes a határozat utolsó bekezdése, amely azt mondja, hogy a jelen határozattal a fizetésrendezést hosz- szabb időre megállapítottnak tekinti s igy az újabb fizetés-emelés iránti kérvények elutasitan- dók. Tudomásul veszi továbbá a közgyűlés az 1912. évi költségvetést, amely szerint 1.457.000 kor. bevétellel szemben az 1.240.000 kor. kiadás 217.000 kor. maradványt tűnte fel: és köszönetét szavaz a számvizsgáló bizottság fárasztó és gondos munkájáért. Ezután megejtik az alapsz. 36. §. értelmében az 1911. évi számadások megvizsgálására a bizottság-választást : egyhangúlag elnöknek dr. Schönpflug Richár- dot, tagoknak : Komoróczy Jenőt és Jurcsek Bélát választották. Befejezésül a társulatnak a Tiszavölgyi társulat 1912. évi közgyűlésein való képviseletével az eljárt bizottságot választják meg. Az elnök, alelnök, dr. gróf Tisza István érdekeltségi tagokat és igazgató-főmérnököt bízza meg ezzel a közgyűlés. Több tárgy nem lévén az ülést az elnök berekesztette. Államvizsga. Lévay Béla pénzügyi szám- vizsgáló az államtudományi államvizsgát a sárospataki jogakadémián a napokban sikerrel letette. A reformáció emlékünnepe. A református egyházak a héten ünnepeltek meg a 394-ik évfordulóját annak, hogy Luther Mártott az egyszerű szerzetes a wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezte a 95 tételt azzal a felírással, hogy e tételek felett vitatkozást akar tartani. A vitára senki sem jelenkezett, ellenben Luther ezekkel a pontokkal alapozta meg a Protestantismus ma már bevehetetlen várat. Kedden délelőtt 8 órakor ünnepi istentisztelet volt az évforduló alkalmából. Előkészületek a sorozásra. Bár még nincs megajánlva ez ujonclétszám és megszavazva sem, a hivatalos apparátus már kiveti hálóját az állitáskötelesekre, a kik ezidén az 1891., 1890. és 1889-ik évben született fiatalemberekből állanak. Némi megilletődéssel olvassuk a hosszú körrendeletben a sorshuzási lajstrom elkészítésére vonatkozó intézkedéseket. A sorshuzási lajstrom tudvalevőleg arra való, hogy abból a szolgálatra alkalmas legényeknek a rendes létszámon felüli részét a póttartalékba utalják sorshúzás utján. Mindig nagy lutri volt az újoncok közt, hogy melyikük húz olyan magas számot, a melynek révén a póttartalékba került és igy megszabadult a hároméves szolgálat minden kellemetlenségétől. A véderőreform ezt a sorshúzást el fogja tüntetni, mert a császárnak, ha áttér a kétéves szolgálati időre, mindig minden legényre szüksége lesz, úgy hogy nem jut póttartalékba senki. Nincs kizárva, hogy a mai körrendelet az utolsó, a mely ilyen sorshúzásról intézkedik és éppen ezért nem lehet szótlanul elsiklani fölötte. A honvédség átszervezése. A honvédelmi miniszter költségvetésének megokolásában a honvédség átszervezésével járó változásokról érdekes adatokat találunk. A honvédkerületek uj területi beosztása mellett a székesfehérvári V. honvédkerületi parancsnokságot megszüntetik. A honvédelmi miniszter tüzérségi felügyelőséget állít föl 1 altábornagygyal, 1 tüzértörzskari századossal, 1 tüzmester-irnokkal és 1 tüzér küldönccel. A miniszter továbbá két gyalog, két lovas hadosztály parancsnokságot és két uj gyalog dandárparancsnokságot szándékozik fölállítani. A kiegészítő parancsnokságok területét újra fogják beosztani s az eddigi 28 kiegészítő parancsnokság helyett 47 kiegészítő parancsnokság lesz. A gyalogezredek számát négygyei fogják szaporítani s minden ezredhez egy munkásosztagot és az ujjonnan fölállítandó mind a négy ezredhez 1 két géppuskával ellátott géppuskaosztagot óhajt a miniszter szervezni. A gyalogságnál az átszervezésnél a vezérkari alezredesek számát négygyei, a vezérkari őrnagyok számát 2-vel és a vezérkari századosok számát négygyei fogják csökkenteni, ezredes ellenben több lesz nyolccal, alezredes 24-gyei, őrnagy 25-tel, százados 51-gyei, főhadnagy kevesebb 84-gyel és hadnagy 66-tal az 1911-ik állományhoz képest. A zászlósok számát 201-gyei fogják leszállítani. A gazdászati osztályoknál szintén lényeges változások lesznek. A lovasságnál a századok létszámát egyelőre 5 század huszárral akarják emelni s összesen 15 uj szakaszvezetői állást rendszeresítenek. A csapatoknál az ezredesek számát 1 -gyei, az alezredesekét 9-cel, a hadnagyokét 15-tel emelni fogják az 1911-iki állomám yal szemben, ellenben a főhadnagyok számát 5-tel apasztani fogják. Az 1912. évi október elején 2 négyüteges ágyu- ezred fölállítását tervezi a miniszter. E két ágyuezred állományához 6 törzstiszt, 14 százados, 32 alantas tiszt, 6 gazdászati tiszt, 2 orvos, 2 állatorvos, 2 műszaki vezető, 24 havidíjas altiszt, 160 altiszt, 830 főnyi legénység, végül 532 ló fog tartozni. Hadseregünk és a vasút. Hadvezetőségünk azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jelenleg minden egyes hadtestnél levő vasutügyi előadói állást — melycf egy százados, vagy őrnagy tölt be — megszünteti s ezek helyébe az államvasutak igazgatóságainál, illetve üzletvezetőségeknél tiszteket alkalmaz, akik a jelenlegi vasutügyi elő 'ók ügyköreit látnák el. A tervezet szerint t Két a tiszteket a vonat- és táviróezredektől helyezik át a vasutak igazgatóságaihoz, illetve az üzletvezetőségekhez. Nincs favágó. Közeledik a tél és |ár a déli órák körül a nap még pazarul ontja sugarait, az esti és reggeli órákban bizony olyan hűvös van, hogy a kályhák egyszerre fontos tárgyak lettek és bizony be is fütenénk, ha volna mivel, ügy áll ugyanis a dolog, hogy a fát még csak sikerül beszereznünk, habár alaposan felsrófolt árakon, de ha magunk nem szánjuk rá magunkat a favágásra, akár megfagyhatunk a hasáb farakás mellett, mert nem kapni favágót. Oly nagy urak lettek egyszerre ezek a tiszteletreméltó emberek, hogy csak úgy félvállról állanak szóba a magunkfajta egyszerű emberrel és annyit kérnek a vágásért, ameny: Modern és tartós : plissézés és gouvlérozás. Háj táj er Pál : Nagykároly, : : Széchenyi-ntca 4. sz-, a róm. kath. fiúiskola mellett ■