Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-22 / 43. szám

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. 4K-> POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. 45®­Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca 11.sz. Kiadóhivatal : Atilla-utcza 15. szám .. . 1...~ Kéziratokat nem adunk vissza.------- ■ ­ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : DR. JÖSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Egész évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Ne gyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Polgármesterünk ünneplése. Ünnep napja volt tegnap városunk­nak, amelyen hatalmas erővel nyilatko­zott meg az az őszinte szivből fakadó nagyszeretet, melyet érdemes polgármes­tere, Debreceni István iránt érez. És ezt a nagy szeretetet Debreczeni István teljes egészében megéredemü. — Rászolgált 15 éves lelkes, fáradhatatlan munkásságával, melynek eredményét jól- esően élvezzük. Városi életünknek majdnem minden fontosabb alkotása az ő nevéhez fűződik, mert ő volt mindenben a mozgató erő, a bölcs megfontolással intézkedő tevé­keny vezér. Akik városunk szomorú anyagi vi­szonyait alapjában ismerik, jól tudják, mily nehéz feladat nálunk bármily cse­kély, a város fejlődését célzó alkotást létesíteni. De ő vezetői rátermettségével mindenkor megtalálta a helyes utat, a létrehozás lehetőségének módját. 1895. év december 22-e óta, mióta a polgármesteri állást betölti, a követ­kező alkotások létesültek városunkban. 1896-ban a honvédlaktanya építés­hez fogtak s be is fejezték. Ugyanakkor épült fel a városi vágóhid. Az aszfalt- járdák készítését is ő kezdeményezte meg s az évről-évre szakadatlanul és mindig a helyzethez képest a legszükségesebb helyeken tovább folytatódik. 1897-ben felállittatott a Kölcsey- szobor, megköttetett az állammal a szer­ződés a polgári leányiskola fenntartása ügyében s az 1899. év folyamán felépült az uj emeletes iskolaépület, megkezdőd­tek a beható tanácskozások és tárgyalá­sok a gazdasági ismétlő iskola szerve­zése tárgyában, minek eredményeként 1905-ben a kertészeti szakiskola szer­vezve lett, 1907-ben a nagyméretű uj iskol helyiségek e célra felépittettek, 1909-ben pedig az igazgató-tanitói lakás is. E szakiskolában 1908. óta házi ipari tanfolyamok is tartatnak. 1897- ben megkezdődtek a tárgyalá­sok az utcák kiköveztetese és kövezet­vám engedélyezése iránt, mely akció eredményeként 1900-ban a legnagyobb forgalmú utcák kiköveztettek, de a kö­vezés a többi utcákon is^azóta szakadat­lanul folyik. 1898- ban a borital és husfogyasz- tási adó megváltatott s azóta házilag kezeltetik. 1899- ben a „Hungária* *’ szálló egyik épületét óvodává alakították át s ugyan­azon évben a nagykárolyi—csapi vasút kiépítésére a segélyt megszavazták. Ugyan­csak ebben az évben épült fel a Terem­utcai nagy járványkórház. 1900- ban a városi faiskolában ker­tészlakot építettek, a városi tiszti nyug­díjintézetet megalakították, a közvilágí­tási kérdés tárgyalása megkezdődött, minek eredményeként 1904-ben megala- pittatott s azóta is sok fejlesztésen ment át Nagykároly város villamos müve. 1903-ban megkezdődtek a tárgyalá­sok a polgári fiúiskola létesítése iránt, mely iskola 1908-ban mégis nyittatott az uj városi kórház épület emelésének kezdete is ekkor került szőnyegre s a hatalmas épület 1909-ben fel is emel­tetett. 1905- ben a városi szinházépitésenek kérdése vétetett tárgyalás alá és rá ’/ét évre 1907-ben a szinház fel is épü: 1906- ban városi népkönyvtár léte- sittetett. 1907- ben igen szépen sikerült vá­rosi iparkiállitás rendeztetett. 1908- ban felállittatott a Kossuth- szobor, az ovodák városi kezelésbe vé­tettek, megkezdődött a tárgyalás állami elemi népiskolák létesítése iránt s egy 10 rmes belterületi és egy 1 termes külterületi iskola építését a miniszter el is rendelte.; az iparos tanonciskola nagy mérvben fejlesztetett s állami se­gélye 1000 koronáról 3000 koronára emeltetett. 1909- ben az ovodai épületek felépit­tettek s állami kezelésbe adattak át. Az itt hevenyében felsorolt intéz­mények is legfényesebb bizonyitékai azon eredménydus tevékenységnek, ame­A föld. A sarló nagy iveket vágott a harmatos gyenge fűben. Dől egyik rend a másik után. A hamvas ám jó nagy, négy nyüstös volt. Abba sok belefér. A nap már jól fölhágott az égre, pedig még csak akkor kezdett fölszállani a lilás párázat, mikor Pétörke, meg az anyja ki­jöttek. A kis Pétörke már unta magát. A papsajt kerek, hajlós szárából már minden ujjára font magának gyűrűt. A sárgafejű kutyatejszárból pedig két hosszu-hosszu lánc díszelgett a nya­kában. Nem volt mit tennie, hát unta magát. Elbódorgott jó be a földekre. Az anyja nagy igyekezetében észre sem vette. Megtelt a négy nyüstös hamvas, hogy egy szál se fért volna több bele. Hol van ám a Pétörke, hol ? Vagy ki tudja azt? Tűvé tett érte két jó hajtásnyi kukoricást, amig rátalált egy sűrű zsendülő tábla tövében. Az átmelegedett, finom, lágy fövényre hajtva szöszi kis fejét, ott aludt Pétörke a föl­dön, amely álomba ringatta. * Nagy futkározás, métázás volt litánia után a templomtéren. A két vitézkedő tábor ^egymás­sal versengett. Volt kergetőzés inaszakadtig. Pétörke vágtat, nem néz ám a csizmája elé. Egy iromba, gyermekfej nagyságú göröngyben megbottlik, elvágódik és piros vér bugyog ar­cából a kemény rögre. Akkor kötötte Pétörke az első vérszerző­dést az anyafölddel. * Két sima, fehér szőrű, szép szarvú tinót hajszol Péter az apjának a puhán hasadó mes- gyén. Az eke nyomán a porhányós, kövér, fe­kete földből fényes barázdák erednek. A nap ragyogó orcája tüzes sugarakat csókol a serdülő Péter homlokára. A tinó hol jobbra, hol balra vág ki a barázdából és Pé­ter izzadó, fekete markába megcsendül a szij- ostor. Az egyik tinó, a Csálé, hirtelen fájdal­masan bődül föl és nagy fejét visszafordítja a járomban. — Gyere fiam, fogd meg az eke szarvát, — szól apja Péternek. Hadd lám a Csálét, tán valami kavics szorult a körme közzé. Péter büszkén ugrik' az eke fejéhez. Kar­jában munkára készen feszülnek már az izmok, midőn megakarja ragadni az élet egyik legha­talmasabb szerszámát. De nem tudta elkapni, mert mohó örömében hirtelenkedve befeugrott a párázó földből kivetett fényes ekevasba, amely meghasitotta lábát. — Vérzik ! — jajdul fel Péter, — A teremtésit! mordul rá az apja, mi- kö.ben ellátja a jószágot. — Ülj le hamar és nyomj rá földet. Péter a puha, mély barázdába kuporodik és a meleg földből fele maréknyit szőrit a vérző sebre. A szétmáló televény, mint fekete csík tapad a nyílásba. Hüsen, jótékonyan összehúzza és elállitja a vérzést. — Fáj-e még? — kérdi az apja. — Mán nem, — feleli Péter és talpra ugorva, vígan cserditi meg újra ostorát. * Péternek már felesége is volt, sőt gyereke is. Az asszony is, a gyermek is, de meg Péter is jó étvágyú volt. Kenyér kellett. Törte Péter az ugarat. Ott görnyedi fö­lötte reggeltől napestig. Belé vetette minden reménységét és minden hitét. Belé vetette az erejét, fiatalos, izmai acélosságát. Megsózta vé­res verejtékével, hogy termékenyebb legyen. . . . Eljött az aratás. Megállt Péter a telikalászu keresztek közt. Nem sajnálta az Úristen az áldást: az elvetett mag százszorosán fizetett Péter serény keze munkájáért.

Next

/
Thumbnails
Contents