Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-01 / 40. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 40-ik szám. mondás. Vajha a mostan kritikus időben megszívlelnék ennek a mondásnak az igazságát. Szégyenletes dolog, hogy azok, a kik évtizedek óta képviselik a magyar gazda érdekeit, a kik tudásukkal, tehetségükkel önzetlenül küzdenek a magyar nép boldogulásáért, azok előtt zárva van a magyar képviselőház kapuja, ellenben szabad a mandátumvásár mindenkinek. Ennek a helyzetnek meg kell változni, a magyar nép öntudatra fog ébredni. Bizalmának melegével tisztelje meg azt, a ki erre valóban érdemes, azt a ki valóban a magyar gazdatársadalom javáért küzd, mert ez az igazi nemzeti egységes érdekben való küzdelem. Ä Magyar Gazdaszövetség gyűlése. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület által előkészített gazdagyülés impozáns méretekben folyt le múlt hó 28-án Szatmáron, melyen erélyes tiltakozás hangzott föl az osztrákoknak a magyar állattenyésztés érdekeit sértő, törvénytelen követelései ellen. Szatmáron majd négyezer kiküldött vett részt a szövetség gyűlésén, az ország minden részéből, de különösen a tiszántúli megyékből. A gyűlésen különös erővel tört ki a gazdatársadalomból az a vélemény, hogy az önálló vámterület alapjára kell helyezkedni az egész földmivelőosztálynak, mert tűrhetetlen az, hogy mi Ausztria iparcikkeit drágán megfizetjük s Ausztria nem akar fizetni mezőgazdasági terményeinkért. Darányi Ignácz, a Magyar Gazdaszövetség elnöke és Dessewffy Aurél gróf alelnök, tegnap este érkeztek Szatmárra. Kíséretükben voltak Bernát István, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója, Mezőssy Béla orsz. képviselő, Meskó Pál titkár, Schandl Károly dr. s.-titkár, az Omge részéről pedig Jeszenszky Pál kir. tanácsos, titkár, Buday Barna és Mutschen- bacher Emil titkárok, a vármegyei gazdasági egyesületek képviselői és a gazdatársadalom több kiválósága. Darányit a vasútnál Teleky Géza gróf, a Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület elnöke és dr. Falussy Árpád volt főispánnal az élén a szatmármegyei gazdák fogadták. A gyűlés kezdetét 10 órakor kürtszó jelezte. Ekkor érkezett Darányi Ignácz és Teleki Géza gróf a gyűlésre. Ekkor már tt voltak az elnöki emelvényén Dessewffy Aurél gróf, a Magyar Gazdaszövetség elnöke, Károlyi Mihály gróf, az OMGE elnöke. A földmivelésügyi miniszter képviseletében Kazy József államtitkár és Szomjas Lajos min. tan., továbbá Mezőssy Béla orsz. képviselő, Csaba Adorján főispán, Falussy Árpád volt főispán, Eszterházy László gróf, a Fehérmegyei Gazdasági Egyesület elnöke, több képviselő és a gazdatársadalom számos kiválósága. Darányi megnyitván a gyűlést, a jegyzőkönyv hitelesítésére Teleki Géza grófot és dr. Falussy Árpádot kérte föl, a jegyzőkönyv vezetésével pedig Schandl Károly dr. segédtitkárt bízta meg. Bejelentette, hogy a földmivelésügyi kormány is képviseltette magát, amit a gyűlés köszönettel vett tudomásul. Erre az üdvözlő beszédek következtek. Teleki Géza gróf meleg szavakban üdvözölte a Magyar Gazdaszövetséget s elnökét. Darányi Ignáczot, aki a szövetség élén oly kitartó küzdelmet folytat a magyar mezőgazdasági vámvédelemért. Darányi Ignác tartotta meg ezután nagyszabású megnyitó, beszédét, melyben utalva az osztrák követelésekre, hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaközönség az általános drágaság enyhítésére közreműködni akar, de soha sem fog megbékélni azzal, hogy a kiegyezés nyiltan megsértessék a magyar mezőgazdaság föláldozásával. Már pedig az osztrák kormány vám- politikai követeléseinek a sikere, a magyar állat- tenyésztés megfojtását jelentené. Nem a Balkánról és Argentínából kell húst behozni, hanem a mi állattenyésztésünket fejleszteni. Elitélőleg nyilatkozik arról az eshetőségről, hogy a magyar kormány rést enged ütni mezőgazdaságunk vámvédelmén. Mi Ausztriának fizetünk iparcikkeiért, de Ausztria sajnálja pénzét a mi terményeinkért. Ha Ausztria észre nem tér, a magyar gazdák fölszólítják a magyar kormányt, hogy már most kezdje meg az előkészületeket az önálló vámterületnek 1917-ben való fölállítására. A kormány veszedelmes lejtőre jutott komoly, kényszerítő ok nélkül. Foglalkozik ezután a miniszterelnöknek a husiparosok kongresszusi küldöttségének adott válaszával. Szomorú ez a válasz, mert a miniszterelnök nem érzi át, hogy tulajdonképpen mi volt a kiegyezés és a balkáni kontingens eredeti intenciója. Ha a miniszterelnök nyilatkozatai ebben a kérdésben a kormány végleges álláspontját képviselnék, akkor kétségbe kellene esnünk a helyzet fejleményei felől. A bécsi lapok ebből úgyis azt magyarázzák, hogy a kormány rendeleti utón akarja megengedni a szarvasmarhabehozatalt, ha ez való, úgy ez az alkotmány és az alkotmányos garanciák mellett kár volna a kereskedelmi szerződéseket a törvényhozás elé vinni. Ha a kormány mögött olyan nagy és szilárd többség áll, az ne legyen a gyengeség, hanem az erő forrása. A bécsi tárgyalásokról csak a paizszsal, vagy a paizson lehet visszatérni. Nagyhatású beszédét gróf Károlyi Sándor egykori leveléből vett azzal az idézettel fejezi be, amely a gazdaközönség szervezkedését és tömörülését ugr tünteti fel, mint a védekezés leghatalmasabb és legtöbb sikert igérő eszközt. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Gróf Károlyi Mihály az aktuális gazdaságpolitikai helyzetben jelentkező sérelmeket sorolta fel, megvilágítván a gazdákat érdeklő kérdéseket. Előadása kapcsán a következő határozati javaslatot terjesztette elő: „A Magyar Gazdaszövetség szatmári nagygyűlése csatlakozva a szövetség által elfoglalt, legutóbb Lúgoson kinyilvánult állásponthoz, tiltakozik a tengerentúli husbehozatal, a keleti államok huskontingensének felemelése és az ezen államokból való élőállatbehozatal ellen. A hivatalos helyről többször elhangzott, a földmi- velésűgyi miniszter által legutóbb határozott formában tett Ígéretre hivatkozva, a nagygyűlés erkölcsi és jogi lehetetlenségnek tartja azt, hogy az agrár vámvédelém egyes idegen csoportok nyomásának engedve gyengittessék és hogy ezáltal a kiegyezésben részünkre kivivőit előnyök kockáre tétessenek. A miniszterelnök urnák a husiparosok előtt tett kijelentéseivel szemben, ragaszkodik a gyűlés ahhoz a felfogáshoz, hogy a magyar állattenyésztés védelme és fejlesztése nemzeti érdek, amit az Ausztriában támadt izgatásokkal szemben megóvni és fen- tartani nemzeti kötelesség. Ennélfogva a keleti államok huskontingensének kicserélése, élő állaDe mit tegyek? Tönkre jutottam. Bocsáss meg legalább te! Újra meg akarta ölelni, de az asszony dühösen lökte el magatói. — „Ah, ezek a nyomorult férfiak!“ Dicsekszenek, ha jól sikerül minden, de ha valami balsiker éri őket, kétségbeesnek és hasznavehetetlenek : Leült az asztalka másik oldalára. — Rendesen meséld el! Misa mesélt. Mesélt, hogyan vitte a bankba a pénzt, de útközben találkozott Nekraskov- val. Az elhitta egy kis játékra. Játszottak és ő elveszített mindent és most szilárdan elhatározta, hogy végez. Ezt mondta, de az asszony látta, hogy egyáltalán nincsen elhatározva, sőt kétségbe van esve és kész mindenre. Végighallgatta, aztán annyit mondott: — Butaság az egész, szélhámosság! Tévedésből az ember nem veszíthet. Ez hülyeség! — Csak szidjál, tégy velem amit akarsz! — Nem szidlak, meg akarlak menteni, mint eddig még mindig, — rossz eljárásod dacára, mert sajnállak ! — Verjél, üssél, úgy se tart már sokáig ! — Tehát hallgass ide. Noha gaz módon cselekedtél és folyton csak kínzol. Beteg vagyok, ma már orvosságot szedtem. És most ez a rossz hir . . . és ez a tehetetlenség . . . Azt kérded, hogy mit tegyél ? Nagyon egyszerű. Menj most rögtön 6 órakor Pfriemhez és mondj el neki mindent. — Nincs abban egy csöpp sajnálat! Nem, ezt nem tehetem ! — Jaj, de buta vagy! Csak nem tanácslom neked azt, hogy mondd el a bankigazgatónak : játékban vesztettem el a reámbizott pénzösszegeket! Mondd el neki, hogy a Niko- lajev-pályaudvarba igyekeztél kocsin . . . Még jobb. Menj rögtön a rendőrségre. Nem, ne rögtön, csak tiz órakor. Amikor a Netsajeva- teán mentél keresztül megtámadtak, ketten. Az egyik szakállas férfi volt, inig a másik még gyerek. Browning revolver volt nála; elvették a pénzedet. Pfriemhez mész, annak ugyanezt mondod. — Igen de . . . — Uj cigarettára gyújtott. — Megtudhatnak mindent Nekraskovtól. — Én megyek el hozzá. Elintézem vele a dolgot. Misa lassacskán lecsilapodott és nyolc órakor úgy aludt, mint aki már fel sem akar kelni. Tiz árakor felkeltette a felesége. * Ez kora reggel történt az emeleten. Egy emelettel lejebb Osztrovszkinél, hat órakor este a következő eset történt: Megebédeltek. A fiatal anya, Osztrovsz- kija hercegnő, intett az inasnak, aki már mindenkit megkínált tésztával és narancskrémmel tiszta tányért kért és gyermekeihez fordult. Ketten voltak: egy hatéves fia, Voka és egy négy és féléves leányka, Traja. Mindketten nagyon csinosak. Voka komoly, meggondolt fiúcska, aki bájosan tudott nevetni, miközben kissé hiányzó fogsorát mutatta; és a fekete- szemű, ügyes, energikus Traja, egy jókedvű kis fecsegő, aki mindig vig és mindenkihez barátságos. — Gyerekek, ki viszi be a dadának a desszertet ? — Én! — Kiálltotta Voka. — Nem, én, én, én! — Kiáltott Traja és lekuszott a székről, — Nem az viszi, aki először mondotta. Nesze Voka — mondta az atyja, aki mindig Traját kényeztette és örül az alkalomnak, amikor igazságosnak tűnhetik. — Traja engedd, hogy a bátyád vigye — mondja kedvencének. — Szívesen engedem. Menj te Voka, Vökéért megteszek mindent.
