Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-27 / 35. szám

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. 'W# POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Feronc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal: Atilla-utcza 15. szám : ...- Kéziratokat nem adunk vissza. ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : DR. TÓTH ZOLTÁN. Előfizetési árak: Egész évre............................ 8 korona. Fé lévre................................. 4 korona. Ne gyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ;|| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Forgácsok. Az ellenzéknek a katonai javaslatok elleni, csüggedés nélkül való küzdelmét az ország közvéleménye támogatja. En­nek legerősebb bizonyitéka az a zajos tiltakozás, mely a katonai javaslatok tör­vénybe iktatása ellen az ország minden részéből felhangzik. A napokban Esztergom vármegye állandó választmánya határozta el egy­hangúlag, hogy állást foglal az obstruk- ció mellett. Dr, Fehér Gyula kanonok határozati javaslatot nyújtott be, a mely szerint a megye választmánya az obstrukcióí he­lyesli, a küzdő ellenzéket harczra lelke­síti és nyomatékosan tiltakozik a katonai javaslatok ellen. Mi is reméljük, hogy vármegyénk mindenkor hazafias kathoükus papsága követni fogja a magyarországi Róma példáját és szintén kiveszi méltó részét abból a küzdelemből, amely mindén ha­zafit csatasorba állit. * * * Bár nem szokatlan előttünk, hogy a Khuen-kormány áldatlan czéljainak elő­mozdítására a legcsunyább eszközöktől sem riad vissza, meglepetésszerűen hatott ránk mégis az a vakmerő merénylet, a melyet legszentebb jogunk, a sajtósza­badság ellen intézett. A Nap ügye, — ha tényleg király- sértést követeti el — a bíróság elé tar­tozik, mely bizonnyal nem hagyja meg- íorolatlanul. De az az erőszakos eljárás, amellyel Khuen egy laptól az utczai el- árusitás jogát megvonatta, mindnyájun­kat, az egész nemzetei érintő súlyos sér­tés, melyet megtorolaílanul hagyni nem lehet. A sajtószabadság szent és sérthe­tetlen és ha e féltett kincsünket ért bán- talmat elíürnők, azt jelentené, hogy Ma­gyarországnak Ausztriába való beolvasz­tásában is megnyugodnánk. Khuen e tettével semmiesetre sem éri el a kívánt céli, mert az ellenzéki sajtó nemes küzdelmét megakasztani ez­zel úgy sem tudja, hanem igenis sietteti gyászos bukását, politikai megsemmisü­lését. * * A vármegyei munkapárt a napokban Szatmáron gyűlést tartott, melynek célja az volt, hogy megállapítsák a módoza­tokat, miként lehetne a kormány kerekét a kátyúból kimozdítani és miként kel­lene segédkezet nyújtani neki arra, hogy a nemzet ügyét szolgáló ellenzék lelkes küzdelmét letörje. A gyűlés azon­ban rosszéi sikerült. Igen kevesen vol­tak a munkapárt soraiból. Akik pedig ott voltak, nem lekesiiltek a gyűlés tár­gyát képező, ravaszul kieszelt tervért, úgy, hogy határozatot is csak szótöbb­séggel tudtak hozni. A tanácskozó munkapártiak szomorú arcczal távoztak a gyűlésből, mert érez­ték, hogy sötét tervükkel nem a nem­zetnek, hanem az osztrák érdekeknek tesznek szolgálatot. Hisszük, hogy a megtartandó vár­megyei közgyűlés, amint Nagy László korszakában, most is diadalmasan fogja visszaverni Szatmárvármegye kipróbált hazafisága ellen készülő merényletet. * * * A munkapárt korifeusai mindent el­követtek arra, hogy Csaba Adorján fő­ispánt rábírják, hogy a verseci átiratot mielőbb, még a kánikulai hőségben vigye a vármegyei közgyűlés elé. Úgy látszik, hogy a munkapárt ipar- kodóbb része sietve vágyik a verseci németek és rácok mellé sorakozni. Tapintatos eljárás a főispán részé­ről, hogy Ö'"a vérmes'reményű munka­pártiak vágyakozását nem igen siet ki­elégíteni, már azon indok'oói sem, mert a vármegye közönségének társadalmi és kulturális életének vezetői közül szep­tember 8-án, az Emke jubiláris ünnep­ségén és az országos közművelődési kongresszuson többen fognak résztvenni, úgy a törvényhatóság, mint a Szatmár­vármegyei Széchenyi-Társulat küldöttsé­gében. A rendkívüli közgyűlést tehát a főispán csak a kolozsvári országos kul­Ujonccsonkiías. Éjjel tizenkét órakor kopogtak a falusi or­vos ablakán. A doktor, aki este ért haza az ötödik faluból, ahol hivatali kiküldetésben vett részt, amiért csak négy korona fuvarpénzt kapott, dühösen kelt fel az ágyából. Kinyitotta az ablakot s kikiáltott: — Ki az? — Én, Pogácsik Antal, felelte egy durva férfihang. — Honnan való ? — Bogárdra, tekintetes uram. — Tessék, nyolc kilométer! A menykő csapjon ezekbe a parasztokba, dühöngött ma­gában az orvos. — Aztán mi a baj ? — A Jánosnak, a fiamnak baja esett. Fát vágott az urasági erdőben. Talán részeg volt, talán nem vigyázott. Két ujját levágta a balta. Dél óta folyton gyün a vére. Nem tudjuk elál- litani. — Hány éves a legény ? — Húsz, tekintetes ur. — Hát a fene egye meg kendteket, igy kell szabadulni a katonaságtól ? — Ne tessék azt gondolni, tekintetes ur. — Van-e kocsi? — Van. — Hát pénz, öt korona? — Nem lesz sok, tekintetes ur? A fonyódi doktornak csak hatvan krajcárt fizettem. — Az nappal volt, aztán meg Fonyód közelébb is van. Ment volna a fonyódi or­voshoz. — Az ángyom kommendálta a tekintetes urat. Abbul is diilt el a vér és a tekintetes ur meggyógyította. — Ki az ángya? — Kis-Kovács Antalné. — Magzatelhajtás — dörmögte a szakál­lába a doktor. — Hát mi lesz? Vap-e öt ko­rona, vagy nincs ? — Csak három van. — Akkor nem megyek. — Könyörgöm, tekintetes ur, a János az egyetlen munkabíró fiam. A kisebbik, a Jóska hóbortos. A lányom, a Veronka lieptikás. Mi lesz velünk, ha a János elpusztul ? Ne tessék nem gyónni. — Csak úgy megyek, ha előbb lefizeti az öt koronát. A paraszt nagyot sóhajtott. — Hát négy koronát most adok. Nincs több nálam. Az ötödiket majd odahaza. — Hát jó, adja ide kend a négy koronát, de megmondom, hozzá se nyúlok a beteghez, mig az ötödiket meg nem kapom. Megértette kend ? — Igenis. Tíz perc múlva ott ült az orvos a paraszt mellett a kocsin. Éjfekete tavaszi éjszaka volt, hűvös szél borzongatta az álmos doktort. Két sovány, de fürge ló volt a kocsi elé fogva. Pq- gácsik hatalmasat vágott közéjük az ostorral s a lovak szilajul nekiiramodtak. — Vigyázzon kend ebben a disznó sötét­ben. Még fölfordulhatunk. — Ne tessen félni. Úgy ismerem az utat, mint a tenyeremet. — No no 1 — mormogta az orvos. A kocsi kegyetlenül rázott, a doktornak keményen meg kellett fogózkodnia, hogy tartsa magát a helyén. Harmadik éjszaka, hogy nem aludta ki magát. Az első éjét betegnél töltötte, a másodikat át kellett lumpolnia a szolgabiró- val, a harmadikat pedig a felesége betegágyá­nál kellett töltenie. Cudar élet! — gondolta magában, talán százezredszer. A jövedelem ke­vés volt, a járás már négy esztendeje orvos nélkül volt s minden faluban két-három ku- rozsló működött. Rengeteg baja volt, mig ezek­től megtisztította a járást, de sok ellenséget

Next

/
Thumbnails
Contents