Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-20 / 34. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE 34. szám viszonyokon alapszik. Ennek az országnak első dolga megfogadni a Gróf Széchenyi István tanítását, gazdagnak és anyagilag függetlennek kell lenni az országnak, hogy külső és belső ellenségeivel sikerrel szembe szállhasson. Erre tanítson bennünket a mai szomorú Szent István ünnep. Forgácsok. Nyári Ítélet. A szatmári közgyűlés mungó tagjaihoz „bizalmas“ levelek mentek, hogy a hétfői közgyűlésen ott legyenek, mert meglepetés készül a kátyúba jutott Khuen javára. A verseczi átirat a tárgysorozatba felvéve sem volt — és Keresztszeghy ur indítványára mégis tárgyaltatta a főispán. Hogyne! hiszen az ilyen reakciós indítványt a kánikulai melegben helyes tárgyalni mikor a bizottság önállóan gondolkozó .és a hatalomtól nem függő emberei távol vannak. Sikerült is a meglepetés a szokott erőszakossággal és a tisztviselők 14. szavazatával. Vajay Károly polgármester, aki még nem is olyan régen a függetlenségi párttól nyert polgármesteri székben valamikor a nemzeti álláspontot védte — most ingadozó lélekkel mentegetőzött, hogy ő nem is tudott a verseczi átiratokról és ezt az átiratot is csak a mások kívánságára terjesztette be. Ez a mások — úgy látszik — Keresztszeghy Lajos ur, aki a munkapárti korszakban főispáni hatalmat gyakorol ............ . . de reméljük már nem sokáig. És a kinevezett főispán az ellenzéki beszédek igazságának erejétől annyira felizgult hogy ebbeli állapotában megfeledkezett a debreczeni püspöki beigtatás ünnepségérői — és a nagy ünnepségen távollétével tündökölt. Krisióííy barátai. A múlt hétnek szenzációs eseménye volt. Kristóffy vonult be a parlamentbe. Az uj parasztkirály, mint egy eljövendő kornak réme jelent meg a parlament folyosóján és első dolga volt a Ház elnökénél, a háznagynál és a miniszter- elnöknél „látogatást“ tenni. Azután mint egy souverén fő: leült az Achim helyére és összefont karokkal várta régi barátainak hódolatát. Szomorúan olvassuk a pesti lapokból, hogy az első hódoló Szentiványi Gyula volt, vármegyénk egyik kerületének képviselője. Ha Szentiványi ur magán ember volna, vagy legalább nem a mi vármegyénk egyik képviselője volna, úgy nem törődnénk azzal, hogy ő volt az első, aki a gyászos emlékű Kristóffyt elsőnek üdvözölte. De nekünk még élénk emlékezetünkben él az a megaláztatás és durva erőszak, amidőn Kristóffy megbízottja szuronyos csendőrökkel vezettette ki a magyar alkotmányhoz hü tisztviselőinket és a csendőrök szuronyaival szorította ki vármegyénk házából a közgyűlésen megjelenő törvényhatósági bizottsági tagjainkat. Élénk emlékezetünkben él az a jelenet, amidőn Szatmár- vármegye törvényhatósági bizottsága pártkülönbség nélkül, egyhangúlag letörölni rendelte a vármegyeház előcsarnokában lévő márványtábláról annak a Kristóffy- nak nevét, amely szégyent és pusztulást hozott egy ideig a magyar alkotmányosságra. És ezt a sötét emlékű férfiút sietve ment üdvözölni Szentiványi Gyula. Lehet, hogy Szentiványi #Gyula már inogni látja a Khuen kormányt és táborának hatalmát és Kristóffyba sejti a jövő emberét ..............de mit szól majd ehhez a mohó üdvözléshez az aranyos medgyesi köztársaság . .. ? ! Á renegát. Aki a harc tüzében hagyja ott a zászlót: az áruló! Ezt mondta Károlyi József gróf parlamenti nagy beszédjében Okolicsányi László szánalmas szerepléséről. Károlyi gróf ezen véleményét osztja az ország egész függetlenségi népe is és viszhangra talált ez abban a függetlenségi választó kerületben is, amely Okolicsányit 48-as zászlóval küldte fel az országgyűlésre. E héten Ítélt felette a jákóhalmi váiasztó kerület, amely határozatában felhívta Okolicsányit arra, hogy tegye le azt a mandátumot, amelyre érdemeden lett. Nállunk is vannak renegátok — akik a nemzeti ellenállás korszakában lármás hazafiak voltak — de akik a Khuen első intésére ott hagyták elveiket és besorakoztak a mungók táborába. De ezeknek több eszük volt, mert legalább a kormány pénzén választatták meg magukat. Okolicsányi után ezekre mikor kerül a sor ? . . . Az ellenzék tömörülése. Örömmel olvassuk a hirt Kossuth hazajöveteléről. Az ő kiváló egyénisége újabb erőt és súlyt ad az ellenzék nemes küzdelmének. A függetlenségi pártok között a választói jog kérdésében is kezd eloszlani az ellentét. Ez reményt ad nekünk arra, hogy az ellenzék különböző pártjai rövidesen megállapodnak egy oly választói reformban, amely a nemzet suprematiáját, alkotmányos jogait biztosítani fogja, de amely kielégíti a liberális kívánságokat is. A kibontakozásnak az lesz a becsületes alapja — hacsak egy újabb Kristóffy-féle intrika a nemzet reménységét újból le nem töri. HÍREK. Dr. Róth Ferenc kir. törvényszékünk elnöke szeptember hó 4-én átveszi hivatala vezetését. Uj kamarás. A király Péchy László mátészalkai főszolgabírónak a cs. és kir. kama- rási méltóságot adományozta. Nagykároly város képviselőtestülete ma délelőtt gyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő jelentősebb pontokat tartalmazza: A város módosított szervezeti szabályrendeletének kihirdetése. Az 1910. évi városi összes zárszámadás megvizsgálása. Az 1911. évre 15,000 korona városi segélynek a tisztviselői fizetések pótlékaként leenndő felhasználása tárgyában határozat hozatal. A város részére 3 holdnyi ingatlanvétel ügyének tárgyalása. Előterjesztés a városi színházba gőzfűtés berendehogy a fiú elment. Vigasztalásul újra leszállította a cechet tiz krajczárral, de borzasztóan vágyott a czigarettára, és szinte fizikai fájdalommal szorongatta torkát a tudat, hogy a balsors megfosztotta a dohányzás gyönyörűségeitől. Apathikus keserűséggel meredt a járdára vagy félórahosszat, akkor eszébe jutott, hogy neki most a járókelőket kell figyelnie, mert különben sohasem vetődik ki a kávéházból. A fél Pest ismerőse volt, de tudja Isten, ma éppen a másik fele kórzózott el a kávéház előtt. Nem jött senki, senki. Néha rejtélyesen ismerős arezok bukkantak ki a vasárnapi sokaságból, ilyenkor a peches ember szive győzelmi indulókat kezdett verni, de a menekülés himnusza csakhamar reménytelen, tompa gyászzenévé aijasodott. Egyszer egy fiatal, kecses nő jött el a kávéház előtt. Ránézett a peches emberre és hivó csalogatással mosolygott. Meg is fordult elmenőben kétszer-háromszor és a peches ember szeretett volna mámorosán utánarohanni, de lesújtó tudattal eszébe villant, hogy csonkák a szárnyai és maradt. Már az egész kávéház kicserélődött körülötte, uj arezok, uj emberek ültek kétszer is a szomszéd asztaloknál és a peches ember bor- zongva födözte föl, milyen kegyetlen vonások ékítik a sürgő-forgó főpinezér szájaszélét. Hirtelenében maga sem tudta, hogyan jutott idáig, imádkozni kezdett. Sűrűn mondta ezt a szót, hogy „Isten“ és ilyenkor önkénytelenül mindig fölfelé nézett. Hátha potyán egy korona onnét a magasból, mert hiszen Ínséges pillanatokban az ember mindig kész csodákban hinni. — Talán üstököst vizsgál? szólalt meg egyszer a terraszon kívül egy ismerős hang és ugyenekkor egy kéz nehezedett bizalmasan a vállára. — Meg vagyok mentve, meg vagyok mentve, — tombolt a peches ember szive és ragyogó arccal nézett megmentőjére. Hát mégis van Isten . . . A „megmentő" a peches embernek egy kellemetlen ismerőse volt, bizonyos Csapó nevű fiatalember. A peches ember önkénytelenül utálta, bár maga sem tudta, hogy miért, hiszen alig néhányszor beszélt vele néhány futólag odavetett mondatot. Most azonban baráti melegséggel rázta meg Csapó kezét. — Hegy van? Mit csinál? — kérdezte tőle szives kedvvel és észre sem vette, hogy amannak képén valami kényszeredett mosolygás trónol. Olyan mosolygás, amely száz lépésről elárulja, hogy ez az ember élet-halálra elhatározta magát, hogy valakit megpumpoljon. — Képzelje — mondta Csapó és rámutatott a karján lógó kopott felöltőre — be akartam csapni ezt a kabátot, de ma bezárták a zálogházakat. Legalább tiz koronát kapnék rá ... Bizakodó szemmel simogatta végiga felöltőt és láthatólag azt szerette volna beszugge- rálni a peches embernek, hogy „kérlek szépen, adj egy koronát, hiszen holnap becsapom a kabátot és ne hidd, hogy ma azért nem csaptam be, hogy nem fogadták el sehol.“ A peches ember azonban már tisztán látta a helyzetet és elkomorodott. Érezte a sors iróniáját, amely ilyen szépen összeterelte őket; de aztán egyszerre arra gondolt, hátha valamiképen megkamatoztatná a maga számára ezt a találkozást? Nem mondta meg mindjárt, hogy nincsen pénze, hanem cigaretta után keresgélt a zsebében. A másik fölfogta a mozdulat jelentőségét és lova- gias előzékenységgel kikotorta egyetlen cigarettáját. — Parancsol ? — Oh kérem — mondotta a peches ember és mohón rágyújtott a zsákmányra. Amig kéjjel szívta a füstöt, akadozva és bizonytalanul megszólalt Csapó: — Nézze kérem, nekem holnap lesz pénzem. Legalább tiz koronát kapok a kabátért...
