Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
27-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. Mivel e tárgy már csak az adófizető közönség érdekében is felette fontos, ezennel egész terjedelmében az egyleti főjegyző talpra esett, határozattá emelt javaslatát itt közöljük: Határozat:. A községi és körjegyzők egyesülete egyhangúlag kéri a vármegyei alispán urat, miként a vármegyei pótadóknak a régi gyakorlattól való eltérése tárgyában kiadott 2387—1911. sz. rendeletét előterjesztésünkhöz képest módosítani méltóztassék. Kérjük ugyanis a rendeletben felsorolt eme vármegyei pótadó kezeléséhez kibocsátott és a m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség által tervezett három rendű nyomtatvány hatályon kívül való helyezését és a részünkről becsatoltnak megállapítását. Ameny- nyiben pedig alispán ur a részéről kibocsátott rendelet megváltoztatását hatáskörén kivüi állónak tartaná. Jelen határozatunkat a rendeletre halasztó hatállyal méltóztassék a nm. Belügyminiszter ur elé terjeszteni. Mert: A számvevőség tervezeti nyomtatványa nehézkes, céltalan, zavart idéző, túlhajtott és nem fedi az 1883. évi XV. t. c. 9. és 13. §-ának rendel- rendelkezését abban a mérvben, miként azt a hivatott törvény szelleme kívánja s betűi előírják. Ez a m. kir. belügyminiszter ur 86,617—10. Il-b. sz. rendeletében lefektetett irányelvektől ehérőleg nehézkes kezelést állít elő, mely kivihetetlen sőt nem csak a község egyszerű népénél, hanem az értelmiségnél is valóságos zavart elő idéző tömkeleg, de célszerűtlen az eredményében ugyanazonos munkát előidéző kétszeres alakbani kivetés mikor ezzel szemben egy kivetéssel az eredmény helyesebben elérhető. Ama kezelés fizikai lehetetlenséggel határos s bár annak célzatát viseli magán, hogy a vármegyei pótadót a községeknél is cimbelileg nyilván tartsa, de ezt a célzatot maga a nyomtatvány teszi lehetetlenné akkor, amikora nagy munkát előidéző címbeli kivetést végösszegileg úgy hozza össze, hogy a címek teljesen elenyész- szenek és végül egy név nélküli mennyiség hozatik össze; ekként álláspontunk helyességének önként adva igazat a különben világos min. határozat ama kívánságának, — elégtétekávéházba sietett. Ott fülsiketítő lárma fogadta. Három egymás mellé tolt asztalnál ültek a fiuk és hangos felkiáltásokkal fogadták. A legjobban örült neki és ordított feléje Péter. Sok üres boros palack és egy bőséges villásreggeli maradékai borították az asztalt. — Drága pajtikáin, hát te is megbuktál?! — kérdezte ömlengő részvéttel Pál. A dühös Péter meghatottan ölelte át pajtását és odasugta neki: — Megbuktam ! — Nagyszerű ! Éljen ! — üvöltöttek mindannyian. — Gazember! Csibész! — súgta oda Péter a szobatársának. — Mi tetszik?! — bámult rá a másik. — Hát a cipőnk?! — Óh, én barom! Elfelejtettem, istenemre mondom, hogy elfelejtettem! De — hol szereztél ... — Gerde jött el hozzánk, elkértem a cipőit Csak átutazóban van itt, sietek haza. Szervusztok ! A fiuk nem engedték. Erőszakkal tartották itt. És Péter komolyan kérdezte : — Mit csinál most Gerde? — Lefektettem, alszik — felelte Pál. — És te nem tudod, mondta ünnepélyesen lében, hogy a megyei pótadó címek mellőzésével, miként a községi pótadó a megállapított 5 vagy más százaléki mennyiségben vettessék ki. Azon kivetési rendtartás, mely a kiadott főkönyv alapján teljesítendő azonos volna, ha a községi pótadó főkönyv kivetés és lerovási részeit 50 sőt 100 címben külön-külön teljesítenénk. Ennél fogva világos, hogy a törvény és végrehajtási rendelet csak azt szabja meg, hogy a megyei pótadó a községitől elkülönítetten vettessék ki. A címbeli elhelyezés a megye költség felosztása, tehát a községre ily cimszerü megosztás nem tartozik csak a megyei terhek összesített %-ának egyéni kivetési módja, ez terheli a községeket illetve az adózó polgárokat. De a hivatkozott törvény hem rendeli a vármegyei pótadóK címenkénti részied nyilvántartását a községekben hanem a törvény szakaszok szellemében kiadott és félre értett 86,617—1910. sz. B. min. rendelet csupán a vármegyei pőtadó, mint ilyen egyéni kivetését szabja meg, a részleti megosztás különben törvényhatósági jogkör, mely évről-évre más címbeli alakban való megáliapitásban nyilvánul, tehát folyton váitozhatik s igy mig egy részt főkönyvi- leg cimbelileg vezetni lehetetlenség, másrészt a községeknek teméntelen kiadást idéz elő. Túlterhelt munkánk, segéderők hiánya egyáltalán nem bírja meg e különben oly céltalan munkát, mely külön egymaga külön munkaerőt igényel. Alispán úrtól, ki a községek sérelmeinek orvoslására hivatott, bizton reméljük, hogy ezen közigazgatási lehetetlenséget eloszlatni szives leend, mely a köznek csak ártalmára van. Önkéntelenül csendül fel s ad viszhangot itt Gróf Tisza Istvánnak a belügyi költség- vetésnél elhangzott ama kijelentése : „A központi igazgatásnál és a törvényeknél melyeket hozunk és a rendeleteknek melyeket kibocsátunk, mindig megkellene gondolni azt, amit Napóleon úgy fejezett ki, hogy: Mit mond ehhez egy kövér paraszt ott kint a faluban. (Éljenzés.) Érdekes tárgy volt a többek közt a gazdasági egyesület oly irányú kérelme, hogy a községi jegyzők az ez évben rendezendő gazdasági kiállítás sikerében tevékeny részt vegyenek. Örömmel vészük tevékenységük megnyilatkozását s határozatukat, mert fontos közkérdést képez, teljes egészében leközöljük. Határozat: A szatmármegyjí jegyzők közgyűlése most, amidőn a szatmármegyei magyarság mezőgazdasági kultúrájáról van szó, most amidőn a magyar földbirtokos osztállyal szemben különböző utakon és módon folyik a támadás — mi kik a magyar mezőgazdasággal foglalkozó társadalom vidéki vezetői vagyunk, egyhangúlag kötelességünknek tartjuk a vármegyei mezőgazdaságnak 50 éven át fejlődött eredményét minél sike resebben támogatni annál is inkább mert e jubilláris kiállítás eredményét az országnak nemcsak vezető elemei, de az egész ország egész gazda közönsége és az összes gazdasági egyesületek megfogják tekinteni. Nekünk tehát meg kell mutatni azt, hogy egy ilyen nagyszabású gazdasági kiállításnál kellő erővel bírunk arra, hogy annak sikere érdekében a községünkben levő gazda társadalomra kellő befolyást gyakorolhatunk. A mi állásunk és munkánk a gazda társadalom működésével össze van forrva azzal szerves kapcsolatot képez és igy vármegyénk mezőgazdaságának kultúráját tőlünk telhetőleg támogatni kell. Erre való tekintetből közgyűlés felhívja a keretébe tartozó összes kartársakat, hogy ki ki községében és községeiben hasson oda, hogy vármegyénk, szükebb hazánk kiállításának sikerét elérhetővé tehessük. Kiállítani lehet minden állatfajt, terményt, iparcikket, különösen háziipari dolgokat a falusi szövés-fonás köréből. Szíveskedjék tehát minden községetekből küldendő kiállítási cikk és tárgyról s a kiállító nevéről a gazdasági egyesületet az előirt tervezet szerint, valamint az egyesület elnökét 1911 augusztus 1-ig a tett intézkedésekről értesíteni. Elvárja a közgyűlés minden tagjától végül, hogy ezen a [mi erkölcsi sikerünket is tanúsítható kiállítást cselekvésével arra a nívóra igyekszik emelni,"mely testületünk erejétől elvárható és mely hivatva lesz kiemelni tevékenységünk ható erejét. Ezen határozat a szatmárPéter, hogy bún, megzavarni álmában a békésen alvót?! Végre sikerült meggyőzni Pált. Meleg érzés szállta meg a két pajtás szivét! Régóta történt meg először, hogy egy időben együtt tölthettek el néhány vig órát a fiuk társaságában — a közös cipő gátolta meg őket a nagy élvezetben. Ittak, mulattak, dalolgattak ; végre a kávés kijelentette, hogy tovább nem hitelez. E szomorú kijelentés sem ejtette kétségbe a duhaj kompániát. Tanácskoztak, hogy mit lehetne zálogba csapni, de csakhamar kiderült, hogy értéktárgya egyiküknek sincsen, valamennyien csak a legszükségesebb ruhadarabok .fölött rendelkeztek. Ekkor Péter hirtelenül ráborult pajtására. — Pali, édes, a szép, uj cipőid ! súgta oda. — De a? Istenért — Gerde... — Gerde alszik! — énekelték ünnepélyes kórusban. — Hát én hogyan kerülök innen haza ?! — Ne félj — vigasztalta Péter — Sanyi öcsénk hazakisér engem és visszateszi neked ide a cipőnket! Nagy üdvrivalgások közepette vetette le Pál és Gerde uj cipőit. Pompás érzés volt igazán, amikor már nem nyomták szerencsétlen lábait... Szegény Gerde hiába várta vissza Pált. Az egyik vonatról már lekésett az utolsó, amely ma még rendeltetési helye felé ment, egy óra múlva indul. Ha ezt is elkési. Kétségbeejtő helyzetben volt. Harisnyában nem mehetett cipőt vásárolni — rendőrségre kerülne — a lakásadók eltávoztak hazulról — tehetetlen volt. Lüktető halántékokkal állott a nyitott ablaknál és leste a visszatérő Pált.,. Nagysokára, a tavasz esti alkonyaiban közeledett egy alak, A hütelen Pálnál jóval kisebb valaki, — Gerdének is jó pajtása, a kis Sanyi diák. Lekiáltott. — Sanyi az Isten szerelmére ! és elhadarta neki a helyzetet. „Kérlek pajtás, vásárolj egy pár cipőt!“ — Szívesen tenném, de halaszthatatlan útban vagyok ! — Miféle ut ? Talán elintézhetném valahogyan én ? — A zálogházba rohanok pajtás! Sürgős ügy — hiszen érted ugy-e ? — C’ est la guerre! — Mit viszel oda? — Egy pár cipőt — Fiam, pajtikám, könyörülj, add el nekem ! — ordított buldogan Gerde — Megmentesz! — Hátha nem jók a lábadra ? — Fene bánja! — üvöltött Gerde. Lázas sietséggel Gerde pénzt adott a künnálló kis diáknak és Sanyi átadta neki — a Gerde saját cipőit. Amikor Sanyi visszakerült a pénzzel és elmondotta az esetét, Péter és Pál szégyenkezve hallgatták. Amint a vihogó pajtások ittak, és együtt éltették „a Gerde cipőit“. Néhány órával később, két atléta cipelte haza hosszú Pált — cipőre ez emlékezetes estén „egyáltalán nem volt szüksége...“ Dóra. : : Modern és tartós : : plissézés és gouvlérozás, Hájtájer Pál : : Nagykároly, : : Széchenyi-utca 43. sz., a róm. kath. fiúiskola mellett.
