Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-18 / 25. szám
Nagykároly, 1911. juntos 18. Vasárnap. VII. évfolyam. 25. szám. A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Széchenyi-utcza 26. szám II. emelet. ...............: Kéziratokat nem adunk vissza. ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: DR. TÓTH ZOLTÁN. Előfizetési árak: Egész évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Negyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||j Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Szemfényvesztés. Azuj véderő 56,400 fővel emeli a közös haderő békelétszámát. Eddig 103,000 főre rúgott a békelétszám, ezután 159,400- ra tervezik, tehát a felénél is többel szaporítják a közös haderőt. Ekkora követeléssel nem merészkedett a törvényhozás elé lépni semmiféle kormány. Nincs rá példa se külföldön, se nálunk, hogy szinte máról-holnapra ekkora pénz- és vértömeget sajtoltak volna ki a népek testéből. A kormány érezte is, hogy vakmerő játékot kezd, amikor ekkora terheket rak a nép vállaira. Érezte, hogy ötvenhatezer emberrel s az annak megfelelő költségtöbblettel a nép elé lépni oly határtalan lelketlenség és oly vér- lázitó könyörtelenség, amelyet még a mi türelmes népünk se nézne megtorlás nélkül. Kellett tehát valamit tenni, hogy a véderőreform nyomán lángraiobbanö gyűlölet és elkeseredettség lelohaztassék. Ki kellett eszelni valamit, ami a népet megnyugtassa, vagy legalább is elvakitsa. E csodaszernek a kétéves szolgálati időt szánták. Jól számítottak, mert két évi szenvedés valóban kevesebb a három évig tartó szolgálat tortúráinál. Egy évi nyereség csakugyan rekompenzáció lehetne azoknak, akiket besoroztak a hadseregbe. Csakhogy ez a nyereség, melyet a népnek Ígérnek, széjjeifoszlik, ha jobban A tavaszt várom. A tavaszt várom, mikor a kertben Nevetve nyílt a kikirics, A tavaszt várom, mikor a kérges, Korhadó fa is kivirit. A tavaszt várom, mikor a lányok Keresni fognak ibolyát; Szeretném szint a kis kék szirmú Szagos virágok illatát. Szeretnék az erdőbe menni Napfényben, langyos délután, S egy sötétszemü szelíd leányról Álmokat szőni éjszakán. A tavaszt várom, mikor a szivet Meglepi a nagy szerelem; Mikor az ajkon, mikor a gallyon Nóta, dal, hangulat terem. szemügyre vesszük, az uj véderőtörvény tervezetét. A tervezet nyolcadik paragrafusa azt mondja, hogy a rendes szolgálati kötelezettség a közös hadseregben általában két évig tart. De a lovasságnál és lovagló tüzérségnél, továbbá a két évi tényleges szolgálati idővel szervezett alakulásoknál a költségvetésileg is megállapított altiszti állománynak megfelelő számú legénységre nézve — három évig. Ez a furfangosan szövegezett mondat elemeire bontva azt mondja, hogy a két esztendős szolgálat három évig tart, ha a hadvezetőségnek'Úgy tetszik. Eddig az volt a rend, hogy a három évre besorozottak nagy részét a második év végén hazabocsájtották. Ezután a két évre besorozottak nagy részét benntartják egy harmadik évre. A hároméves szolgálat tehát a valóságban inkább felelt meg a kétéves szolgálatnak, mint a reform, mely a kétéves szolgálatra rendezkedik be s a két évi szolgálattal Ígért kedvezmény fejében kéri az 56,400 főre menő többletet. Aki elég értelmes arra, hogy altisztet neveljenek belőle, azt ott tartják a kaszárnyában. A nyakába varnak egy csillagot és ezt a csillagot egy évvel keli megfizetnie. Hogy mekkora lesz évente az ilyen szerencsétlenek száma? A reform- tervezet humorral jegyzi meg, hogy ez a szám a költségvetésileg megállapított altiszti állományhoz alkalmazkodik. Számról nem beszél, határozott választ nem ad, de törvényre, költségvetésre hivatNem izgat az most, hogy ez az érzés Elmúlik, mint a lomb, virág, — Majd fognak róla szólni halk, csendes Andalitó melódiák. Harsányt László. Levél. A megbánás csak a kislelküek tulajdonsága. Jegyezze meg, az erős, az sohasem hátra, hanem mindig előre siet. És jegyezze meg, aki nagy célokat akar elérni, az nem fogácsolja szét magát, hanem egy pontba koncentrálja az akaratát... Megbánás . . . rossz szó, csúnya szó, mert céltalan és eredménytelen. A büszke emberek oktalan megalázkodása. Miért ? A megtörténtet úgy sem lehet meg nem történtté tenni. A ruhát, sőt manapság még az kozik, Mintha lenne rettentőbb kilátás, mint az olyan, amelyet a törvényre való hivatkozással nyújtanak. Mintha lehetne valamit remélni olyan törvényhozástól, mely egy ilyen törvényjavaslatot megszavaz. Ahol nem törődnek egy nemzet exisztenciájával, ott talán törődnek majd azzal, hogy hány embert kényszerítenek egy harmadik esztendő szolgálatára. Akiben nincs kímélet egy nemzet iránt, azok talán gyöngédnek mutatkoznak néhány ezer katona iránt? Óh, a hadvezetőség jól ismeri a magyar kormányt és annak többségét. Jói ismeri, tehát rábízza, hogy minden esztendőben külön költségvetés utján egy harmadik esztendővel toldja meg a kétéves szolgálatot. Nem ismerünk törvényt, mely ily brutálisan büntetné az emberben azt az adományt, hogy a természet ép észszel, egészséges értelmi képességgel áldotta meg őt. A ki két esztendőn át igyekezett, fáradozott, hogy a legelemibb katonai tudást elsajátítsa, azt szorgalmáért, természetadta képességeiért azzal jutalmazzák, hogy még egy évig katonai szolgálatra kényszerítik. Ez a kreténizmus mesterséges tenyésztése. Ez a butaságnak horribilis mértékben való jutalmazása. Ha valahol, úgy ebben a törvényben jut kifejezésre, hogy csak a buták sorsa földi éden. A félkegyelmű oláh hazamehet, de a józan, sok természetes észszel megáldott magyar parasztlegénynek még egy esztendőt kell szenvednie amiatt, mert emberi testet is tudják foltozni. De a tett, az tett marad örökké. Meg aztán mit bánna meg ? Azt, hogy egy hajadon ember elfelejtett egy óráig okos lenni. Ezt bánta meg ? Hagyja el. Ki fejtette meg, ki meri azt állítani, hogy nekünk volt-e igazunk. Ki tudja azt, hogy ez a jó, amit szabad, vagy az-e, amit nem szabad. Nekem egy törvényem van. Az élet célja, hogy a lehető legszebben éljük le. Mindent megszabad tenni, hogy ezt elérhessük. Aki érzi, hogy van erkölcsi ereje tetteinek következményeit viselni, az megtehet mindent, amit jónak lát. Mindenért csak önmagunknak vagyunk felelősek, mert végre is közelebbről saját magunkat érint minden ténykedésünk. Aki tudja, hogy befelé rendben van minden, az nyugodtan alszik mindenütt és ez a fő. Ruhát fest és vegyileg tisztit HAUFEL S. Nagykároly, Kölcsey-utca 1. sz. Á rom. kath. templom mellett. Alapittatott 1902.
