Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-30 / 18. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE 18-ik szám. tők visszaélései ellen. A gabonaraktárak a termés árának a föntartását teszik lehetővé. Az ipari szövetkezetek a kisiparosok függetlenségét és modern termelését segítik elő. A gazdasági haladás mellett a szövetkezetek ép oly hatásosan siettetik a kisemberek s általában a társadalom erkölcsi fölfogásának az újjászületését. A szövetkezetek az önzetlenség, a kölcsönösség, az önbizalom és önsegély iskolái, ahol a folyton szaporodó tapasztalatok gyorsan nevelik az uj szövetkezeti embereket, akik takarékoskodnak, egymás érdekei iránt fogékonyak, az erkölcsi hibák iránt érzékenyek, tudnak önfeláldozók és fegyelmezettek lenni. Nem épen népünk legsúlyosabb hibáinak az orvosa a szövetkezet? Aki közvetlenül látja a dolgokat, az erre a kérdésre csak igennel felelhet. És elmondhatja velünk együtt, hogy egy uj, az eddiginél szebb, elégedettebb és békésebb körvonalai bontakoznak ki a szövetkezetekben! (Z.—i.) Egy indítvány. A május 11-én megtartandó vármegyei törvényhatósági közgyűlés tárgysorozatában való felvétel végett, Dr. Chol- noky Imre szatmári közjegyző az alábbi indítványt küldötte be az alispáni hivatalhoz : Mondja ki a tekintetes bizottsági közgyűlés, miszerint az ököritói tűzveszély folytán előállott szerencsétlenségből kifolyólag úgy a fő- és alispán, valamint a megyei tisztikar által kifejtett eljárás és működésért teljes elismeréssel adózik, tisztviselőinek eljárását magáévá teszi, nekik a midőn egyhangúlag bizalmat szavaz, ugyanakkor a lapok által a megye közönsége s a megyei tisztviselők ellen intézett alaptalan támadásokat pedig elitéli és teljes indignáczióval visszautasítja. Kisiparunk jövője. Ha a gombamódra megjelenő5 azon cikkeket kisérjük figyelemmel, a melyek ■ mind a kisipar kérdésével foglalkoznak, akkor azokra a tapasztalatokra jutunk, hogy mind, haíálHaraszti András elhallgatott, homlokán nehéz verejtékcseppek verődtek ki s a lélekzete is elszorult. Nos, azután, mi történt tovább ? — biztatta az elnök. A széles vállu ember megrázkódott, szemei megteltek könynyel, csakhogy épen ki nem csordultak. — Azután ... hát azután megvert az Isten, uram, mind a két kezével. Szegények lettünk, elfogyott a mink volt, az uraság szolgálatára szorultunk. A csapások, az árvíz, a rossz termés, szóval megütötték udvarunkon a dobot, a mikor belépett hozzánk a tekintetes ur, a Baltazár Imre s kifizette mind az adósságainkat. Senki sem kérte rá, a maga jószántából tette, azt mondta, hogy nem akarja egy becsületes embernek a vesztét. Még a szolgálatával is megkínált, kiküldött erdőkerülőnek, hogy hamarabb kiheverjük a bajt, hogy könnyebben visszafizessük adósságainkat. És én mentem, futottam, fáradtam aztán, hogy szolgáljam a sok jót, mialatt az ur . . . Megbicsaklott az erős ember szava s egy nehéz lélekzet szakadt fel a melléből. — Megölte a boldogságomat s még kol- dusabbá tett. Pénzt adott cserébe a becsületemért. Jól emlékszem reá, hogy mikor úgy néha megkérdeztem az asszonyt, jár-e Baltazár Imre a házunkhoz, kitérőleg, szégyenkezve feniadárként jósolgatja a kisipar időmultáni végképen való eltűnését, mert — ugymnod — a nagy tőke, a gyáripar, teljesen kifogja sajátítani a maga számára, az ipar összes frázisait. A kisipar azonban, ide számíthatjuk bátran a középiparnak is túlnyomó részét, oly tényezője egy modern közgazdasági államnak, a melynek fenntartása nemcsak eminenter elsőrangú államkérdése minden országnak. így tehát igaz fontosságú a vele való beható foglalkozás és kutatva a felfogás és meggjőződés okát, arra a jelenségre bukkanunk, hogy a kisiparnak jövpjét egyedül csak az egyéniparban látjuk, jj i. abban az iparban, amelynek készítményeire a kisiparos, kézműves ügyességével, találékonyságával, tájékozottságával és a mindenkori gyorsan változó igényekhez vajó precíz hozzásimulásával a maga egyéniségét, a maga egyéniségének munkáját tudja készítményeire rányomni. Hogy azomban a kisipar is ezen fokozott intelligenciát követelő iránynak megfelelhessen, a kisipari jövő-generációjának nevelésére már ma különös gopdot kell fordítanunk, értjük ezalatt nemcsak a szakmájába vágó összes munkák, szükségleti cikkek, mellékáruk, hozzávalók, gépek st-b. ismeretét, hanem különösen lehető legmagasabb tökély elérését szakmájában, mert csak az ilyen felett rendelkező, lesz képes azután egyéni ipart produkálni, azaz iparában oly készítményeket előállítani, amelyben egyéniségéinek ízlése, kitűnősége és előállítási módja domborodik ki, jut érvényre, kifejezésre . . . Önálló, észszerű intézkedés, a helyzet és az igényeknek nyomban való felismerése, Ízlés és az ipari ismeretek lehető tökéletes bírása azok az elengedhetetlen kellékek, amelyek nélkül a jövő kisipara érvényesülni, boldogulni létezhetni soha§em fog. Tévhit azt továbbá, hogy a modern kisiparosoknak nem kell egyebet tudnia, mint csak a szakbavágó munkát jól elvégezni, tény az, hogy ez ugyan elsőrangú fontosságú dolog, sőt nem vitázható az sem, hogy ez az alapja minden reuzálni akaró kisiparos létezési lehetőségének, de mit ér minden ipari tudása, készültsége és Ízlése, ha nem tudja kiszámítani s pontos könyvelés hijján . nem képes meglelte, hogy jár, sűrűn, majd minden este, de neki nincsen ereje, bátorsága hozzá, hogy elutasítsa, hiszen tartozunk neki, adósai vagyunk. És megvigasztalt, megölelt, hogy azért ne féljek miatta, ő becsületes marad. — S maga mit szólott erre ? — kérdezte az elnök. — Nem válaszoltam semmit, elfogott a keserűség, a bápat. Erőt vett rajtam a fenyegető gyalázat érzete és azóta sűrűn jártam haza. Olyankor, mikof nem várt reám senki. Egyszer aztán könnyes szemmel fogadott az asszony s ijedten vallotta be, hogy mindjárt jön a tekintetes ur, mert nem tudja, hogy idehaza vagyok. Megszédültem és inegtántorodtam. A vér elöntötte az arcomat s megparancsoltam az asszonynak, hogy fogadni kell Baltazár Imrét. Úgy akarom én. Látni, hallani akarom beszélgetésüket, hogy megnyugtassam a lelkem, hogy bizonyságot szerezzek a dologról. A rab ismét elhallgatott, küzködött önmagával, lelkének háborgó érzelmeivel. Csak nehezen, vontatottan folytatta : — Azután jött az ur. Odaült a feleségem mellé, a ki mozdulni sem mert, átölelte a derekát, simogatta a haját, beszélt neki a háláról, a köszönetről, a mivel mi tartozunk neki s a miért ő viszonzásul nem vár egyebet, mint egyetlen csókot, egyetlen ölelést, hiszen ... Az asz- szony ekkor síkoltani kezdett és . . . állapítani, a költségek, az üzemkiadások, a nyersáruk, hozzávalók, gépelhasználás stb. összegezésével előálló beszerzési önköltséget, a mely a versenyképességre való tekintettel, ugyancsak eminenter fontosággal biró. Szükséges tehát, hogy a kisiparos jövő nemzedéke már kiképeztetésének legelemibb stádiumában is beleneveltessék nemcsak a becsületes, szorgalmas, törekvő és mindig tanulni kész iparos idiómájába, hanem a kereskedelmi élet szellemébe is . . . Tisztába kell iennie minden iparosnak, mindezeken felül, ha nem dolgozik saját tőkével, hanem kölcsönpénzzel, hogy a pénz megszerzése, mily költségekkel van egybekötve, számítania kell hitelével, viszont a kihitelezés elkerülhetlen tényének azon arányával, a mely- lyel okvetlenül és mulhatlanul számolnia kell, ha nem akar háttérbe szorittatni a verseny által. Mindezek oly fontos tényezők, a melyeknek alapos megszivlelése nélkül még csak kilátás sincs arra, hogy a jövő kisipara létalapját biztosíthassa. De egyenesen veszedelmes, ha a kisipar minden parancsoló szükség nélkül magát az olcsó tömegáruk előállítására vetné, mert ha bizonyos cikkekben ma még képesek is kezdő nagy iparunkkal a versenyt felvenni, bizonyos, hogy a gyáripar természetes és mesterségesen is egyre szított fejlődésével, mindinkább és mindszélesebb körből fogja kiszorítani a kisipart, a melynek ilyképen üdvös lesz jó eleve gondoskodni oly terrénumról, a melyről a gyáripar nem képes a gyorsan változó Ízlést az egyéni kivánalmaknak megfelelő igényeket követni. Mindezek nem felállítandó doktriner tanok, vagy elmélkedési bölcselkedések, hanem egyes, a mindennapi gyakorlati életből leszűrt tapasztalatok, a melynek természetességét élénken illusztrálják azok a példák, amelyekben látjuk, hogy egy és ugyanazóriszakmabeli iparos nagy- része végső küzdelmét vívja meg és lassanként feladva önállóságát, szolgálati szerződéses viszonyba kénytelen lépni a gyáriparral és alkalmazott minőségében kénytelen életét tovább tengetni, mig ugyanazon iparnak intelligensebb, modernebb elemei, a kik ez arany igazságokat felismerve, már alkalmazkodnak a változott viszonyok követelményeihez, részben modern tu— És ? — kérdezte az elnök visszafojtott lélekzettel. Haraszti András veritékes homlokkal, lassan nyögte ki a nehéz vallomást: — Megöltem egy embert, a ki elrabolta a becsületemet!.. . , Mikor aztán az elnök kihirdette a súlyos ítéletet, mely sok esztendei nehéz fogságról szólott s a közönség is elhagyta a tárgyalási termet, akkor a darócöltönyös rab lábai elé vetette magát egy gyászruhás asszony s összekulcsolt kezekkel, sürü könyhullatások között szólott az urához : — Megtudsz-e nekem bocsátani András? Várhatok-e reád ? A rab gondolkozott. Nézte az ablakon beözönlő tavaszi nap sugarait, melyek körülrepkedtek a teremben s fényt, derűt, ragyogást árasztottak mindenre, melegséget hintettek széjjel s azután, mintha összetört szivéből fakadna fel a szó, lassan, suttogó hangon, keserűség és megbántódás nélkül mondta: — Imádkozzál értem, hogy újra találkozzunk ! És megfordulva ment a szuronyok közt a börtön felé, még csak vissza sem tekintett. Az asszony pedig ott térdelt akkor is, még sokáig és imádkozott és felcsókolta a távozó rab lépteinek nyomát.
