Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
4-.Y cldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 16-ik szám. így jöttek egymásután a Dzirbzon kaptár, melynek csekély módosítása az országos egyesületi kaptár, aztán a Mayer-, Neisser-féle. Szó sincs róla, annak idején a legjobbak voltak, mert a természetes fejlődés folyamán jobbnak bizonyultak. De a méhészek mégis rájöttek két hibájukra: kicsinyeknek bizonyultak az összes kaptárféleségek, aztán megmaradt mindeniknél az alulsó szűk kijáró nyílás. Hogy kicsinyek voltak a kaptárak, annak az lett a hátránya, hogy a legjobb hordás pl. akácvirágzás idején nem tudták a méhek a sok mézet hová elhelyezni, mert szűk és kicsi volt a kaptár. A szűk alsó kijáró nyílásnak pedig káros következménye tavasszal volt látható, amikor az alulsó lépek megpenészesedtek s igy hasznavehetetlenek lettek. Ezen a két nagy hibán segített Boczonádi uj rendszerével, mellyel 1904-ben lépett a nyilvánosság elé, de rendszerének ismertetését csak most közli könyvalakban, melyből látjuk, hogy az ő kaptárja kellő nagyságú, úgy hogy a méhek akármilyen nagy virágzást kibírnak használni, nem szűk a kaptár s igy nem is rajzik, mert tudvalevőleg a méhek legtöbbször a lakás szűk volta miatt rajzanak. A másik nagy hibán pedig úgy segített, hogy nagy felső kijáró nyílást alkalmaz kaptáránál, úgy hogy tavasszal, mikor kibontjuk a kaptárt, a lépeket szárazaknak, tisztáknak találjuk, a méhek közül is igen kevés hull alá a kaptár fenekére, ami mind azt bizonyítja, hogy kitünően telelt a család. Ezeknek a hibáknak kiküszöbölésével szinte kellemes szórakozássá válik a méhészkedés az eddigi fárasztó és rengeteg időtrabló gyötrődéssel szemben s ami a fő: a jövedelem is megkétszereződik. Szóval kevés munka és nagy haszon, ami ideális nemzetgazdasági tételnek mondható. Hogy ez nem reklám s nem üres csábítgató ígérgetés, biztosíték rá az, hogy Boczonádi 1004-ben már nyolc évi kísérletezés után lépett föl rendszerével s rendszere kiválóságát bizonyítják szine-java a méhészeknek az ország minden részén s legdöntőbb bizonyíték pedig rendszerének már eddig nagy elterje- dettsége. így a méhészkedés kellemes időtöltés mellett, hasznot, jövedelmethozó foglalkozássá lett s egy kis jövedelem a mai drágaságos időben bizony nem megvetendő dolog. Remélhetőleg a szatmári idei gazdasági kiállításon találkozni fogunk néhány Boczonádi kaptárt kiállítóval is, akol gyakorlatilag is be lesz mutatva jövedelmezősége és ésszerű alapokon nyugvó volta. Aki még részletesebben kívánna megismerkedni ezen rendszer alapelveivel, annak igen ajánlom: vegye meg a Méhek élete c. munkát, mely 3 koronáért szerzőjénél Újpesten kapható. | Kerekes Ágoston. Nagykereki Kerekes Ágoston foldbirtokos, 1848—49-iki honvéd székely huszárhadnagy, volt orsz. képviselő, 82 éves kólában Sárköz- újlakon elhunyt. A megboldogultat szerdán délután temették Sárközujlakon igen nagy részvét mellett. Az elhunyt élénk részt vett a vármegye ügyeiben, sőt mint képviselő az országos politikában is és ama ritka emberek közé tartozott, akik kitűnő humorukat sohasem vesztették el. Kerekes Ágoston 1829-ben Óváriban született. Az alsó gimnáziumok Szatmáron való elvégzése után ,a piaristák pesti intézetébe adták, egyszersmind, hogy önállóságra szokjék, atyja kiadta neki nagybátyja, Kerekes István egykori primási ügyészről rászállott örökségét, a karvai (esztérgomi) birtokot kezelés végett. Az V. és VI. gimnázium elvégzése után Lem- bergbe került, hol érettségit tett, majd 1848-ban Pesten jogászkodott, hol fogékony lelkére nagy hatást gyakoroltak a nagy események, úgy hogy ezek hatása alatt beállott katonának. Előbb gyalogos, volt, később a székely huszárokhoz került, hol nagy tudásával, kiváló intel- ligentiájával igen jó szolgálatot tett a nemzeti ügynek, ugyannyira, hogy Bem tábornok egyszer azt a nyilatkozatot mondta róla: „ha a háború még 5 évig tart, a fiúból tábornok lesz.“ Az egész erdélyi hadjáratot végig harcolta és 17 ütközetben vett részt. Dicsőségesen végigharcolva a szabadságharcot, Zsidónál tette le a fegyert. A fegyverletétel után, nehogy besorozzák osztrák katonának, törvényszéki jegyző lett Debrecenben, hol rokona, Uray Bálint főtörvényszéki elnök titkárnak ne'.ezte ki. Később visszavonult óriási birtokára, hol szorgalmasan gazdálkodott. Kúriája mindég szállást adott a politikai élet menekültjeinek, egyszersmind ő is valóságos szellemi vezetője lett a nemzeti újjászületésnek. Utóbbi évtizedben súlyos betegség akadályozta meg abban, hogy a közéletben szerepeljen. Utolsó szereplése a nemzeti ellenállásra esik, amidőn arra a hires, vármegyei ellenállást kimondó közgyűlésre felvitette magát. Ez volt a hattyúdala, A Csaták tüzéhen kezdte el életét, az ütközetek edzték meg izmait, úgy élt, mint egy bölcs és szeretteinek mint a legjobb és legigazibb ember fog hiányozni. Mikola község baja. Mikola község 503 %-os pótadója már hetek óta foglalkoztatja úgy megyei lapjainkat, mint a fővárosi sajtót. A Szatmáron megjelenő „Szamos“ cimü napilap egy múlt heti számában a kir. tanfelügyelő nyilatkozik ez ügyben, mely nyilatkozatra vonatkozólag Mikola község elöljáróságától az .utóbbi levelet kaptuk. Igen tisztelt Szerkesztő ur! Mikola község képviselő testületé nem szándékozott az 503 %-os pótadó ügyében hírlapi utón tárgyalni, csupán az illetékes hatóságok által kívánta elintéztetni, azonban a kir. tanfelügyelő ur nyilatkozata után kénytelen saját reputációjának megóvása s a közönség helyes tájékoztatása szempontjából pozitív adatokon nyugvó következő nyilatkozatot megtenni. Tényként megállapítható, a tanfelügyelő ur nyilatkozatából is beigazolható, miszerint Mikola község iskola felállitási kötelezettségének mindannyiszor megfelelt, valahányszor arra felhiva és kötelezve volt. Néhány év lefolyása alatt két tanítói állást szervezett, két iskolát állított s igy a ref. iskolát is számítva három iskolája lett. Bizony nem kevés áldozattal, sőt nagy erőfeszítéssel járt ez, mindamellett a község ebbeli kötelezettségének megfelelt. Azért gáncsolni a községet, mert fényes tantermeket egyszerre építeni nem volt képes, csakugyan nem lehet, nem szabad. A negyedik iskola felállítása már az államosítás korszakába esik, hogy már az államosítás mi módon, kinek az ösztönzésére történt, azt mivel az ügyet e kérdés tisztázása úgy sem viszi előbbre, hosszasan nem tárgyaljuk a kir. tanfelügyelőség átiratával szemben, de azt kijelentjük, hogy az ő irányítására történt. Az iskola államosítás alkalmából kötelezte ugyan magát a község a telekvételre és iskola épitésre, ámde a vonatkozó határozatban feltételeket kötött ki a község s mert erről a hiva- tolt nyilatkozatban hallgat, idéznünk kell képviselőtestületi határozatok idetartozó pontjait: 6/907. sz. „feltétlenül köti a község részére és | érdekében, hogy a tanítók az állam által fizettessenek, lakbérüket az állam fizesse, a községnek engedtessék vissza az 5 %-os iskolai adó addig, mig az építési kölcsönt teljesen le- törlesztheti. Az állam a községet a nagy ösz- szegü építésnél, melyet különben is kölcsön felvételével kénytelen fedezni, legalább 6000 korona összeggel segélyezi, mely irányban kéri a Tek. Közigazgatási Bizottságot a pártoló fel- terjesztésére. Végül, hogy a tankötelesektől befolyó évi tandíj is engedtessék vissza az építés és fentartási költségek fedezésére“. Épertséggel nem a kért 6000 korona ellenében engedte hát vissza a miniszter ur az 5 %-os pótadó és lakbért, hanem jár az a községnek a kikötés értelmében. A segély az bizony még mindig oda van, mert bár méltán elvárhattuk volna, épenséggel nem tapasztaltuk ügyünknek kellő támogatását, ehelyett kaptunk olyan megkereséseket a tanfelügyelő úrtól, melyek hangja képviselőtestületünkben erős visszatetszést keltett. A kikötött feltételek értelmében iskolatelket vett a község és viseli a vételár 700 kor. évi kamatát, ezenkívül adott és ad három iskolahelyiséget, egy tanítónak lakást, fedezi az összes dologi kiadásokat, a kir. tanfelügyelő ur pedig ezek ellenében még az átengedett 5 %-os pótadót is visszavonta, úgy hogy ma a tanítói fizetésen kivül minden költséget visel és nem kap semmit. Ily helyzetben, hogy nem építtetett fel az állami iskola, oka községünk nem lehet. Segélyt, támogatást nem kapott, helyzete pedig napról-napra súlyosbodott, teherviselő képessége pedig csökkent. Hogyan tudná saját erején felépíteni a 35423 koronára előirányzott iskolaépületet az a község, mely a tanfelügyelő ur beismerése szerint is vagyontalan s amelynek már épen az iskola államosításából eredő 15000 korona adóssága van, melynek lakosai 5 földbirtokoson kivül törpe birtokosok, cselédek és napszámosok, mely község lakosainak gyér termékenységü földét egymillió korona adósság terheli, mely községnek pótadója az államosításkor nem 54, hanem 116 % volt, ma pedig 128 %-ot tesz ki, amely község azonfelül felerészben az éger és saár lecsapoló társulatnak, felerészben a turtöltésre ,js adózik s még amellett egy ref. felekezeti iskolát is fentart. Kölcsönnel sem segíthetett magán, először azért, mert biztosíték s jótállás hiányában a nagyobb bankok kölcsönt nem nyújtottak, másodszor azért, mert hivatoit nagykárolyi bank kölcsöne oly súlyos feltételű kölcsön lett volna, amelyet elfogadni már ennyire terhelt községünknek lehetetlen volt. Ha ilyen körülmények között a községünkre nézve sérelmes határozat ellen felebbez- tünk, jogorvoslattal éltünk, ezért községünket csakugyan nem érheti gáncs, ezért nem szabad azt elitélni s úgy üntetni fel, mint amely a dolgot halasztotta volna. A kir. tanfelügyelő ur szorgalmazására és sürgetésére történt az, hogy a hatóság az iskolaépítés költségeinek a folyó évi pótköltségvetésbe beállítását, behajtását s az építési árlejtés meghirdetését elrendelte. Így jutottunk mi az 503 %-os pótadóhoz, melynek végrehajtása egyértelmű lesz a község tönkretételével, mert a mindennapi kenyeret veszi ki a szegény nép kezéből. Kétségtelen dolog tehát az, miszerint Mi- kóla községe a kívánt időben iskolát állított, azoknak helyiséget adott, az államosítás után telket vett, építeni pedig azért nem épített, mert segély nélkül erre képtelen volt s igy kétségtelen tény, hogy az 503 % pótadóhoz önhibáján kivül jutott. Ítélje meg ezekből a nagyközönség, hol és miben nyilvánult itt a képviselőtestület rosszakarata, hol és miben vétett a törvény ellen, vájjon érdemelte-e községünk képviselőtestülete, hogy törvényes alapon nyugvó jogainak felfüggesztése a törvényhatóságnál javaslatba hozatott a tanfelügyelő ur által ? Hát volt-e bűn valaha az, ha egyesek, vagy testületek sérelmeik orvoslása végett jogorvoslattal éltek? És különösen mi hibáztatni való van abban, hogy jelen esetben a földhöz ragadt szegény nép küldöttség utján segélyt s oltalmat kért a minisztertől, mert azt tessék tudomásul venni, hogy nem a hatóság ellen ment panaszra, hanem segélyt kérni járt küldöttségünk.
