Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
«iS*- POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. «iC* Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-té; 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal: Kaszinó-uícza 2. szám. «§*• = Kéziratokat nem adunk vissza.-----------MEG JELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Dr. Tóth Zoltán. Laptulajdonos: Fráter István. Előfizetési árak: F.gcsz évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Negyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. j|| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Küldöttség járások Buda pestea. Pár héttel ezelőtt e lap hasábjain megjelent egyik cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy az akkor már tervezett küldöttség — menesztést nem tartottuk időszerűnek, sőt kimertük mondani ama meggyőződésünket is, hogy nincs reményünk a kérelem eredményéhez. A cikket sokoldalú megjegyzések kisérték, s többen voltak, kik városunk elleni ten- denciosus támadásnak minősítették. Ez ellen védekeznünk nem kellett, mert a kik lapunkat olvassák, tudhatják, hogy a városi érdekek nálunk minden alkalommal eminenter képviselve vannak. Ma cikkünkről csak annyiban kell megemlékeznünk, hogy azóta egy igen fontos körülmény állott elő, mellyel a helyzet is megváltozván, a küldöttség — menesztess célszerűsége tekintetében mondott véleményünket is meg kellett változtatnunk. Székely Ferenc igazságügyminiszter ugyanis a perrendtartás tárgyalása alkalmával azon kijelentést tette, hogy a perrendtartás reformja után szükségesnek tartja mintegy 10—12 uj törvényszék létesítését. Így és ezen kijelentés után igenis helyesnek, sőt szükségesnek tartjuk a miniszter járást, és elsők között akarunk lenni éppen mi, a kik ezért Debreczeni István polgármesternek köszönetét mondunk, és elismerjük, hogy városunk érdekében hivataloskodásainak egész idején kifejtett buzgó tevékenységek között ennek a küldöttségnek ilyen gyors és impozáns szervezése és felvezetése által egyik legértékesebb, legfontosabb szolgálatot tett. A küldöttség három miniszternél, három kéréssel járt. Az igazságügyminiszternél a törvényszék visszaállítása, a kereskedelemügyi ministernél a vasúti indóh z felépítése és a pénzügyminis- ternél osztrák-magyar bankfiók felállítása érdekében. Nem akarunk a jóslás hálátlan szerepére vállalkozni, de hisszük, hogy a küldöttség-járásnak valami eredménye lesz. Azt is az eredmények közé kell ugyanis számítanunk, amit ministerek beszédeiből megtanulhattunk. Láttuk, különösen az állomási felvételi épület, de még a törvényszéki kérdésnél is azt. hogy a dolgok tiszta képének megadása és a részletes informatiok meghallgatása után más lesz annak a ministernek is a véleménye, aki eddig az ügyet, mint ismert városi óhajt már tanulmányozta is. Láttuk, hogy a közvetlen érintkezés, az egyes kérelmek momentán részletezése és az adatok számszerű előterjesztése után azonnal más lett annak a minis- temek a kijelentése, a ki ilyen több oldalról is előterjesztett és pénzáldozatot igénylő kérelem megadása elől menekülni igyekezett. — Fő tehát minden ilyen ügynél az, hogy a felszínen tartás mellett mindig legyen olyan egyén, ki a szükséges informatiokat szolgáltassa, a ki utána járjon a kellő pillanatokban, — most a miket mi kértünk, azok annyira jogos, közérdekű és szükségesek egytői-egyig, hogy a tények ismerete mellett alkotmányos állam tisztességes kormánya el nem zárkózhat. Ma ez az egyén, ez a közvetítő, felszínen tartó, informálló faktor természetszerűleg nem más, mint kerületünk képviselője gróf Károlyi József, u az, a ki mindhárom kérelmünket keresztül viheti s hisszük, hogy ezt meg is fogja tenni. Mindhárom ügyben azt mondották a miniszterek, hogy a kérdés részletes tanulmányozásánál a képviselőhöz fordulnak felvilágosításokért, mire a gróf szolgálatát fel is ajánlotta. Ezek után mi kérelmeink sorsát illetőleg azon meggyőződésben vagyunk, hogy az eredmény megteremtése elsősorban képviselőnk tevékenységétől és akaratától függ. Ha városunk érdekében tenni akar, — amit Ígérete folytán hiszünk is, — úgy most kedvező alkalom nyilik arra, hogy az a szoros kapcsolat, mely városunk és a Károlyi család közölt hagyomány szerü- leg fennáll, erősödjék és a traditió újabb tettel ékesittessék. Minderről oly erős a hitünk, hogy ha városunk kérelmei most sem fognak teljesülni, ezt elsősorban annak fogjuk tulajdonítani, hogy hiányKét koszorú. Virágfakasztó tavasz reggelén Együtt bolyongtunk erdős rejteken. Bármerre néztünk, minden csupa fény! — Az élet, ah, mi bűvös költemény! — 5 mi csókba fűltünk, szép szerelmesen. Te himes szárnyú pillét könnyedén Űztél kaczagva, völgyön, berkeken: — Majd gyönyvirágból — akkor szedtem én, — Koszorút fontál; úgy jöttél elém, Mondva: menyasszony-koszorú leszen . . . Elmúlt egy év .. . lm itt a kikelet! . . . Minden a régi: berek, napsugár . . . Csak én vagyok más; orczám beesett, Olyan vagyok, mint kis madár, beteg, Mely dalt fészkére sírva visszajár . . . Ó, ringjatok csak, virágok kelyhén Bohó pillék . . . Miért elszállnátok ? . . . — Az élet, ah, mi sivár költemény! — Könnyezve gyöngyvirágot tépek én : Elolt kedvesemnek koszorút fonok. Vékony Pál. Az adomány. A kistermetű Barancsiaknak nagy volt a hirük-nevük annak idején, csak az a kár, hogy ez a kellemetes antithezis, mint a hullámgyürü, mindjobban elmosódott a tűnő évek csendes vizein. Én példának okáért, az alacsony, kövér Barancsi Máténak már csak sovány erszényére emlékszem, amelyből reggelenként, hivatalba- menet, fontoskodva szokott két kongó krajczárt kivágni. A kerek summa egy lisztes asszonyság retkes tenyerét verte, neve szerint a Bébu Borosáét, aki szeplős sóvári almákat árult a Gencsi- utcza szegletén. Adott pedig ezért a szép pénzért három almát. Hol kisebbet, hol nagyobbacskákat. Máté bácsiban felébredt ugyan néha az ellentállás sajgó szavú ördöge, de a kofa-diplomata sietett azt fortélyosan megint elaltatni. — Ejnye, tarka cica farka, beh korán kelt ma a lelkem tekintetes ur! Hát a Piroska kisasz- szony ? (Egyem azt a gyöszücsöpp száját!) Minek is kérdem : készül, ugy-e bizony, a megyebálra ? A „lelkem tekintetes ur“ haragos arcza azonmód felenyhült, csak a fejét ingatta durczás kényeskedően. — Ajaj, minek is hozza elő azt a fruskát A méreg esz meg vele. Képzelje, ő rózsaszínbe akar öltözködni a cécóra, pedig én a fehéret szeretem, (Az ^anyját is abban ismertem meg, nyugtassa Isten.) Aztán én Becsből szeretném hozatni a ruhát, hadd nézzék, hadd csodálják, de ő ragaszkodik a Hurka Julis szabta-varrtjá- hoz. Hallott már ilyet? Ezen aztán csúnyául összekaptunk és most háttal állunk egymásnak. S ahogy elégedetten tova ment, apró tömzsi lábait szaporán szedegetve, a félretaposott sarkú, vedlett csizma keservesen nyögdé- cselt utána. Szinte megörültek — már mint ő meg a csizma, mikor alkalom nyílt a megállásra. A konyhapiaczról gömbölyühasu, hamisszemü menyecskék jöttek vele szembe, azok elől-hátul fogták, csicseregtek, csevegtek, fecsegtek összevissza,- akár a füstifecskék: igy Máté bácsi, úgy Máté bácsi — és Máté bácsi egyszerre meg tudott felelni mindannyinak, boldogan forgott köröskörül, hajlongott, mosolygott és illatos bókokat szórt szét, pedig ő már nem volt a Barancsi márkik eleje s ezek itt nem kényes dámák a Mediciek udvarában, hanem csak egyszerű, kisvárosi polgárasszonyok valának. Az nem baj, ha el is csippent egy-két percet a hivatalos órából. Úgyis csak amolyan szinekura az az iktatói állás. Annak idején elfogadta volt alispán uramöcsém az öreget: Te
