Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-13 / 46. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRmEüYE. 46-ik szám. Ezért tehát nem fogja gazdatársadalmunk egykedvűen nézni, ha a hadügyi vezetőség bárminemű kísérletet tenne az intézmény megszorítására. Any- nyival is inkább, mivel ép mostanában jutott el hozzánk a hir azokról a nagyszerű reformokról, amelyeket Franczia- országban e tekintetben megvalósítottak. Mig közép-Európa legtöbb országaiban, igy nevezetesen Németországban és nálunk egészen a mutatkozó szükséglet szerint s a családi birtokra korlátozva történik a katonák aratási szabadságolása, addig Francziaországban az erre nézve kidolgozott szabályzat a katonai legénység egy részének aratásra bocsátása szempontjából sokkal messzebbmenő engedményeket tesz a gazdáknak. Mezőgazdák vagy bortermelők, akiknek munkásra van szükségük, 60 centimes bé- lyeggel ellátott kérvényen folyamodnak a községi elöljáróság utján az illetékes hadtest parancsnoksághoz. Családtagok szabadságolását kérő folyamodványai bélyegmentesek. A besorozott mezőgazdasági legénységnek is meg van adva a jog arra, hogy aratási szabadságolást kérjen, akár a családi birtokon, akár pedig más gazdánál folytatandó mun- kála. okhoz. Az aratási szabadságolást két hét terjedelméig nem számítják be a legénység rendes évi szabadságába, úgyszintén nem számítják be az oda- és visszautazás tartalmát, hogy a gazdák a legénységet a szabadság egész tartama alatt használhassák. Még az őszi hadgyakorlatok alatt is esnek ilyen szabadságolások, ami természetesen s legmesszebbmenő előzékenység a katonaság részéről a mezőgazdaság irányában. Nem ártana, ha a franczia szabályzatot Bécsben a tapasztalati anyag közé besoroznák. n- ' I , ■ Forgácsok. Világosságot kérünk! — igy hangzik járásbíróságunk birói tagjainak az igazságügyminiszterhez intézett szava. A bírák a tárgyaló termekre értik ezt, de mi utána tehetjük, hogy nem ártana, ha ez az Óhajtott világosság a sérelmes intézkedést gyártó igazságtigymjniszteri tisztviselő ur fejében is kigyulladna. Kénytelenek vagyunk azt az elcsépelt és nap-nap után hangoztatott összehasonlítást mi is megtenni a kormány takarékossági elveire, hogy sajnálják a szükséges kiadásokat, de bőven szórják a pénzt a Diea.inoughtokra. Most az egyszer igazán a gyufán takarékoskodnak, — éppen úgy, mint a szegény gazdagok szokták. Az igazságügyminiszter leiratot küldött járásbíróságunkhoz, melyben az uj hivatalos órabeosztásra való tekintettel beszünteti minden helyiségben a délután 3 órától való fűtést és világítást. Ennek a bölcs rendeletnek végrehajtása céljából tehát a villanyvezeték egyszerűen kikapcsoltatott, mert ezt használni úgy sem szabad. Megtörtént mindjárt már e héten, hogy a komor, borult reggeli 8 órai időben a sötétség miatt nem lehetett megkezdeni a tárgyalást egyik járásbiró előtt azért, mert nem láttak, a vezeték pedig ki lett kapcsolva. De ez csak a kisebbik baj, s hogy mi minden elképzelhető háttere van ennek, azt a birói kar komoly és erélyes előterjesztéséből állapíthatjuk meg, a melynek igazságossága előtt még az igazságügyin iniszternek is meg kell hajlania. Tudvalevő dolog — igy szól a felterjesztés — hogy az első fokú bíróságok ügy forgalma évről-évre szaporodik, s a bírák jó és alapos munkát csak úgy végezhetnék, s az ügyeket kellő gyorsasággal csak akkor fejezhetik be, ha birói munkálkodásukat hivatalos órán kiviil is folytathatják. Ha tehát azt akarjuk, hogy a reánk bízott ügyeket alaposan és gyorsan elintézzük, kénytelenek vagyunk hivatalos' munkánkat a délutáni órákban is folytatni. A bírótól, a ki reggeltől, délig tárgyal, nem kívánható, hogy fáradt testtel és elmével a jogkereső polgárok vagyona és becsülete felett hozott határozatokat a tárgyalás után még fennmaradó 2—2 V^óra alatt írásba is foglalja. A bírákra sem törvény sem rendelet nem írja elő a hivatalos órákat, tehát a kezelő személyzetre vonatkozó beosztás reájuk nem alkalmazható. S a független, önérzetes birói kar szavát itt emeli fel leghatásosabban : „Kötelességünknek tartjuk tehát kijelenteni, hogy ha a fűtés és világítás megvonása által munkánk folytatásában megakadályoztatunk : azezen okból előálló hátralékért felelősséget nem vállalhatunk.“ Így akar a nemzeti munkák kormánya az igazságügyi szervezet eddigi dicséretes múltjának —. befűteni. * * * A törvényszék felállítása ügyében újabban megindult mozgalomhoz „Régi vágyunk“ citnii vezércikkünkben kifejtett nézeteink igazságossága és eredete felett több oldalú tárgyalások és vélemények hangzanak szanaszét. Egy ilyen kérdéshez pro és contra szólani, nem csak szabad, hanem kötelesség is. Nehéz és nagy jelentőségű, s városunknak nemcsak jogos kívánsága, de fellendülésének ez idő szerint egyedüli eszköze lehetne. Éppen azért, mert közóhajtás kiséri az ennek létesítése céljából tett minden mozzanatot, az optimismust bőven kihasználhatja saját népszerűségeinek megteremtésére mindaz, a ki vezérül állítja magát a küzdők elé. Mi ezt cikkünkben nem tettük. Nincs azonban benne egy szóval sem az mondva, hogy nem kell törvényszék, — mert ilyet nagykárolyi és különösen ügyvéd ember komolyan nem mondhat, — csak ama nézetünknek adtunk kifejezést, hogy ma, a polgári perrendtartás és az ezzel kapcsolatos igazságügyi szervezeti reform életbeléptetése előtt nem hisszük alkalmasnak az időt arra, mely a létesítéshez kell. Sajnos, ezt igy tartja minden ember, a ki a tárgyilagos nézőtéren áll. Próbálja meg az ellenkező felfogáson álló párt a kísérletezést, — ha sikerül, legmelegebAznap délután a peches ember befogta rozzant szekerébe a szerencsét. Nyert és nyert. Ami pénzt az egyik futamon kapott, gondolkozás nélkül rátette a következőre. Odafönt a Szt. Antal keze kavarta a kártyákat és — hiába, amit egy szent akar... Elég az hozzá, hogy estére kelve a peches ember sok nyomorúságot látott pénztárcája duzzadt a százasoktól. A szép, kék bankók jól megtértek egymás mellett és úri passziókra animálták uj tulajdonosaikat. Egy gummirádlist 1 És benne ült a gummitalpu kocsiban, amely lágyan ringatta a boldog embert, aki ebben a pillanatban arra gondolt, hogy milyen roszsz volna most lyukas cipőkkel a kavicson törtetni a szomorú emberáradattal. — Veszek szép, szélesorru, finom cipőt, — biztatta magát mosolyogva — veszek elegáns felöltőt, veszek ... mindent megvásárolok, ami szép, ami úri és ami nekem tetszik. Közben föltünedeztek messziről a Rókus sárga, szomorú falai. A Rókustól eszébe jutott a szent, a szentről a fogadalom. — Oh Szent Antal! — fuldoklóit a nagy gyönyörűségtől, — hát mégis megsegítettél. De ne félj, hálás is vagyok érte. Most mindjárt leszállók. — De mikor olyan jó itt a kocsiban r— ellenkezett benne a tagadás első hírnöke — és te most ülsz először ilyen finom, úri alkalmatosságban. Ez a gondolat szöget ütött a fejében. Most már viaskodott az elhatározásával és amikor a kocsi a Rókus előtt robogott, már a gombjain számította, igen, vagy nem. A gombok azt tanácsolták, hogy igen. De már akkor ismét elhagytak egy utcát és gyalog vissza olyan rossz, olyan nem úri. — Elvégre nem is olyan sürgős — gondolta megadással a peches ember. — A Szent Antal szegényei akkor sem károsodnak, ha holnap találják meg a perselyben a ropogós ezreseket. Milyen meglepetés lesz az 1 Azonban ideje volt már vásárláshoz látni. Sorba jöttek a divatkereskedések, a szabó a cipöüzlet és mert Budapesten semmi sem boszorkányság, egy óra múlva a peches ember úgy füstölt, mint egy született gróf. Ez neki is eszébe jutott, amikor mint perfekt úriember először nézte magát végig egy előkelő vendéglő nagy falitükrében. A királyok isten kegyelméből valók, én a Szent Antal kegyelméből lettem úrrá. Hiába van predesztináció. Következett egy gyönyörű éjszaka. Cigányzene, pezsgő, leány, szeparé. Akár egy tovasuhanó álom, olyan volt mindez a peches embernek, aki mohó éhséggel látott neki az ismeretlen élvezeteknek és habzsolta őket egy sokat éhezett ember falánkságával. Reggel a kocsi megint a Rókus előtt vitte, de akkor a peches ember félig aludt és mindössze ennyit morgott: — Majd délután, öregem, délután! Annyira volt, hogy barátjának számította a szentelt és cinikusan kezdett róla gondolkozni. — Nevetséges, ki mondja, hogy csakugyan a Szent Antal segített? Bizonyítsák be! Szerencsém volt, punktum! — De én gavallér ember vagyok — tette hozzá engesztelő hangon — amit megígértem, megtartom. Majd délután ... Csak este ébredt föl. Gyönyörűen berendezett, kényelmes szállodában lakott, a kocsis ide szállította. Félig kábultan ment le vacsorázni és a gazdagon összeállított menü alatt végiggondolta egész szerencséjét. Megint fölülkeveredett benne a jobbik érzés és most szentül megfogadta, hogy holnap lesz a napja, amikor tartozását ki fogja egyenlíteni. — Addig azonban éljünk szépen — fűzte tovább a gondolatokat — mert ez is benn volt Bullái fest és Nagykároly, vegyileg ösztit HAUFEL SAMUEL utca 1. sz. ■? 05 iá" •n
