Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-23 / 43. szám
2-ik oldal. SZATMARVÁRMEGYE 43-ik szám. Igen, ha nálunk is a reciprocitás elve alapján kötnénk kereskedelmi szerződéseket, mint az Egyesült Államok, akkor lehetne szó az ipari kivitel biztosításáért adandó vámkedvezményekről, de addig, mig a legtöbb kedvezmény alapján a nekünk adott kedvezményeket mindenki igényelheti, akinek a Balkánnal szerződése van, addig csak másnak kaparnánk ki a gesztenyét, de úgy, hogy mellette a kezünket is megégetnők. Akkor tehát, amikor minden irányt- adó állam hódol a tényleges viszonyokból folyó modern áramlatnak és a nemzeti munka és termelés védelme alapjára helyezkedik, akkor, midőn minden valamire való állam tud a Balkán államokká jelentékenyebb gazdasági engedmények nélkül kereskedelmi szerződést kötni, a mi külügyminiszterünk az, aki az áramlattal nyíltan szembehelyezkedik, aki kiállítja monarchiánkról a szegénységi bizonyítványt, hogy mi a Balkánnal csakis olyan áldozatok arán tudunk szerződést kötni, amelyek meghozására egyetlen nyugati állam sem hajlandó és nem is kényszerül. Ha ez a beismerés nem a teljes csődje Aerenthal kereskedelmi politikájának, akkor azt kell hinnünk, hogy az összes államok kereskedelmi politikája helytelen nyomokon járt s a mint egykor Bismarck lökést adott annak az európai fordulatnak, amelyből a közgadasági áramlat nőtt nagygyá, úgy most Aerenthal hadüzenete fogja megdönteni a védvám- politikát, — egyelőre a Balkán államok érdekében. (R. Gy.) Nem lesz ni indóház! Hiába való volt minden jóakarat, hiába emelte fel szavát a vármegyei főorvos, a vármegyei közigazgatási bizottság és hiába cikkeztünk, — nem lesz uj indóház. Mondottuk annak idején, hogy az illetékes faktorok, a kiknek kötelességük ilyen esetben a város érdekében eljárni, a kiknek hivatali állásuk vagy tett Ígéretük és befolyásuk parancsolólag diktálja az intervenciót, tegyenek meg mindent, — addig, mig nem késő. — Nem tett senki semmit és a városunk vezetőségét és vezérférfiait jellemző nem törő- dömség most is megteremtette a maga eredménytelenségét. Senki nem járt ado- log kedvező elintézése után, s az akta lejött olyan válaszszal, amelyet előre is tudhattunk: nem lehet. így nem is lesz soha, bármennyi igazságunk is van. Bolond volna az a miniszter, aki nekünk ad valamit, akik nem is kérjük. Van a kormánynak elég olyan városa, a mely kér is, és utána is jár, előbb az élelmesnek kell elhallgattatni a szavát. A miniszteri leirat tartalma érdekes annyiban, hogy bár az uj indóház építésének elhatározott voltát ép úgy elismeri, mint az építés szükségességét, — egyedül a fedezet hiányára hivatkozva utasítja el a kérelmet. Pedig fedezet van, most a felveendő 560 milliós kölcsönből ama szükséges beruházásokra, melyek már az előző kormányzat idejében elrendeltettek, 74’1 millió korona van számításba véve, s minthogy a mi indó- házunk is ezek közé tartozik, ennek is megvan ezen összegben az építéséhez szükséges fedezete. Toldozást, foldozást kapunk, s ezzel ismét hosszú sorára be kell érnünk, mert hisz’ más dolga is van a kereskedelemügyi kormánynak, mint minden évben a nagykárolyi pályaépület fqídóztatása. A leirat egész terjedelmében következő : Szaimárvármegye közigazgatási bizottságának ! F. évi szeptember hó 9-én 3913. sz. alatt kelt felterjesztésére, melyben a nagykárolyi vasúti állomás felvételi épületének kolera veszélyes állapotát panaszolja és a felvételi épület újjáépítését szorgalmazza, következőkről értesítem a bizottságot. Nagykároly állomás felvételi épületének bővítése már 1904. évben elhatározott dolog volt, amennyiben a bővítési terv máraz 1069/904 számú itteni rendelettel jóváhagyatott, de ez Nagykároly város és az érdekeltség közbelépésére kivitelre nem került, hanem az állomás bővítéssel kapcsolatban, — melynek közigazgatási bejárása 1907. évi junius hó 27-én tartatott meg, s az erre vonatkozó jegyzőkönyv és terv 56090/907. számú itteni rendelettel hagyatott jóvá, uj felvételi épület építése határozta- tott el. Az állomás bővítése és a biztositó berendezés legnagyobb részt már elkészült, az uj felvételi épület azonban a reá szükséges nagyobb összeg (mintegy 3—400,000 kor) hiánya, illetve egyéb, nem csupán túlnyomó részben a közönség kényelmét szolgáló, hanem a forgalom rendes és biztos lebonyolítását célzó — égetően szükséges beruházások — elsősorban való végrehajtása miatt, mindezideig nem épült meg. Tény az, hogy a jelenlegi felvételi épület a mai utas forgalomnak nem felel meg és a folyton emelkedő forgalomra való tekintettel, — jóllehet az évek óta panaszolt helyzet időközben a személypénztár célszerűbb áthelyezésével javult, — az uj felvételi épület építése kétségtelenül indokolt lenne. Miután azonban előrelátható, hogy annak felépítése hosszabb időt igénye), mert égetőbb, a forgalom rendszeres és biztos lebonyolítására nézve sokkal fontosabb beruházásokra sem fog elegendő hitel rendelkezésre állani, de még akkor is, ha az uj felvételi épület kiépítése a szükséges hitel rendelkezésre bocsátása folytán végrehajtható lenne — szükséges, hogy a jelenlegi felvételi épületben uralkodó túlzsúfoltság a helyszínére kiküldött szakközegeim javaslatának megfelelően, legalább is a csatolt vázlatrajzon vörösszinnel feltüntetett átalakítással némileg enyhitessék. A javasolt átalakítás szerint a vendéglős lakásából elveendő egyik szoba (a másik szoba a konyha kicsiny volta miatt a kiszolgáló személyzet tartózkodási helyéül szükséges és igy megfeszült szövetén csillámlott a széles, meleg sugárban. A bőrét nagyon égette ebben a közelségben a tűz s azért halk, kuncogó kacagással, ami nagyon hasonlított a zsákmányra talált egér cincogáshoz, oldalt dőlt. A feje mesz- sze eset a kályhától; olyan távolságra, hogy a növekvő sötétségben egyre intenzivebbé való tüzsáv csupán a szélével ért az arcáig. A jobboldalán feküdt. Egy pillanat alatt a hátára dűlt s valamiben megfeszítve a lábát, felült. A tűz most beragyogta egész alakját, csak a melle és a felhúzott térdei között, amelyek csaknem egy szinben voltak, terjengett egy fekete sáv. A lábát előre tolta s valami megint kop- pant. Mint amikor két kemény tárgy ütődik össze. Összerezzent. Megmarkolta a cipője orrát, erősen megszorította s azután kicsiny öklével többször ráütött. Egy kis, feketére lakkozott szekrény okozta a zajt. Megfogta, magához emelte és a combján gyöngéden, óvatosan vé- gigcsusztatta. A szekrény csillogót, villogot s az egyik sarkára a tűz halványsága fényt vetett. A leány megijedt, azt hitte, hogy az ütődésektől lepattant a máza. Azon a helyen vé- gigcsusztatta az ujjait s a mikor meggyőződött arról, hogy a fény vezette félre, az ajkaihoz kapta és végig csókolta. Az ajkaival vele mozgott a feje is és ettől ingásba jött a nyakán lógó Szűz Máriás aranyláncz. A szemek végigcsókolták a szekrény oldalát és olyan neszt okoztak, mint a mikor valaki messziről hallgatja az eső permetezését. A leányt ez a nesz is boszantotta és gyorsan az ölébe eresztette a kis lakkszekrényt. A még ingó aranyláncz azonban alája került és a Szűz Máriás érem nagyot pendült az oldalán. A szekrényt ott hagyta az ölében és mutató ujját az érem kerületére fonta. Nézte, nézte az istenanya képét és a nézésén nagyon sok vágyódás volt. Belemerült a pirosló arc bámulásába és a szemei csak véletlenül tévedtek a mellhez tapadó madonna felé. A vágy amivel nézte a szűz asszony arcát végigborzongatta az egész testét és az ajkai hangtalanul mozogtak. Azután eleresztette az érmet és a lánc odacsapódott a testére. A leány most fölszegezte fejét és egyenesen a menyezetre nézett. A tekintetében nem volt semmi földi s a vonásain is meglátszott hogy keresztül lát a mennyezeten és a fölötte lévő szobák során, keresztül látott a tetőn, is is és képzeletében ott jár a menyországban, A menyországban, ahol a szűz anya térden áll az Isten előtt és könyörög neki, hogy teljesítse a kis leányok kis leányos vágyait. Megfinomodott az arca, annyira kifejezte az érzéseit, hogy összekulcsolt kezei szinte fölöslegessé váltak az imádkozó szimbolizására. Sokáig maradt igy, azután fölemelte majd ujkól lebocsájtotta a karjait. Meggörnyedt a teste s az ujjait rácsosán tapasztotta a szemeire ; igy nézett, igy bámult be a tiizbe. A kezei lassan lehanyatlottak s önkénytelenül is egymásba kulcsolódtak a karcsú, finom ujjak. Egyik ujjával a másikat nyomkodta, szorongatta s ezzel a fizikai fájdalommal elérte, hogy lebigyedt ajkszéle újból összehuzódott rendes, vonalas f( rmájába; pupillái is összébb húzódtak elvesztve a merengő szem kerekdedségét és a vonásaira az eltökélés árnyalata ült ki. Egészen előrehajolt a kályha felé s kinyitotta a lakkdobozt; abban egy picinyke vörösszinü Bü lóhát fest és £mÍ-h HAUFEL SAMUEL Nagykároly, = Kölcsey-utca 1. sz. Alapittatott 1902. 3
