Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-25 / 39. szám

39. szám.

SZATMÁRVÁRMEGYE..

zanatokat talán észre sem vennők, de most, a mennyiben ezen mozzanatok a drámában mintegy fekete háttérben a világos színfoltokat képezik, annál észrevehetőbbek.

Ha végig lapozzuk a nagyobb stilü házasságtörési tragédiákat, úgy mindegyikban képviselve van egy bizonyos férfi typus: a csábitó-é. Ezt az urat feketére szokták mázolni, ravasz, körmönfont cselszövőnek szokták „beállítani“ a a házasságtörések gyors fényképészei, olyanoknak, akik az ártatlan, gyerekasszonykát behálózzák, megejtik, a tisztán égő családi tűzhelyet bemocskolják stb. stb.

És az asszony? Istenem az asszony az naiv, buti és hiszékeny asszonyka, akinek ez a fekete lelkű ur elcsavarja a fejét. Ezt az urat egyszerűen agyonlőni nemcsak joga, de a társadalmi egyensúly érdekéban szinte kötelessége a férjnek.

Hát nem kérem szépen! Nem egészen úgy van ez a dolog. Ez a fekete lelkű ur talán mégsem olyan nagyon fekete és az a naiv gyermekes kis .asszonyka talán mégsem olyan nagyon naiv. Talán van neki is egy kis része fejecskéje elcsavarásában. Talán inkább a csábitó ur a gyerekes, a könnyelmű ! Istenem, ő nem esküdöti örök hűséget az oltárnál senkinek sem, őt nem kötik a gyerekek senkihez, ő csak élvezni akarja az életet ott, ahol lehet. És ez kérem nem bűn, ehhez mindenkinek joga van. Nem azt akarom ezzel bizonyítani, hogy maga a házasságtörés nem bűn, hanem csak azt, hogy nem a csábító ütközik bele az ethikai jogrendbe, hanem a házasságtörő asszony. Ő a fekete lelkű, ő a körmönfont, a ravasz.

Vagy tán ő is csak könnyelmű ? Lehet, de akkor a hibát magában a rendszerben, a házasság intézményében kell keresni.

Önkéntelenül is a toliamra tolul az kérdés, hogy vájjon minden ember rátermett-e a házasságra ? Mert ma már bizony a legtöbb házasság, mikor összekovácsolják gazdasági érdekeken alapul és az aki az életnek leghatalmasabb mozzanatát, a házasságra lépést úgy tudja elintézni, hogy elővesz egy darab papirt s egy czeruzát és számol, az bizony kell, hogy rendelkezzék oly csomó éleslátással és hidegvérrel, hopy a számításait el ne hibázza. Aztán

kívánnak szivük mélyén az ő ájtatos bucsusai. Nyugodt lehet mindenki, nem lesz ezentúl félreértés az által, hogy a Mindenható nem ért jól nyelvén. Hja! Van ám esze a mézeskalá- csosnak!

Hát az igaz, hogy esze van, azonban egyetlen viaszfigurája sincs már estére. Elvinnék az emberek, ha tízszer annyit készítene is. Amin nincs semmi csodálni való, elvégre olyan olcsón sehol se vesztegetik a háziállatokat, meg mindenféle egyéb jókat, mint a pócsi mézes- kalácsosoknál. Nem csoda, ha estére magnak se hagynak náluk egyet sem.

Reggelre azonban csodálatosképpen mégis mindig van friss viaszfigura! Egy éjszaka alatt azokat meg nem csinálhatták, az bizonyos. Pócsra se sütőkemencéjüket, se munkásaikat magukkal nem hozzák. Honnan kerülnek elő mégis reggelre újra a tinócskák, házacskák, szivecskék?

Az oláh azt mondja, hogy ez nem az ő gondja. Törje rajta az eszét a mézeskalácsos.

Azonban az okos, józan pócsi magyar utána jár a dolognak. És bajusza alatt huncutul mosolyogva meséli másnap titokban a feleségének.

— Ma éjjel, anyjukom, a tulajdon két szemmel láttam, mint lehet egy rókáról két bőrt lehúzni. A sok viaszállatkákat, amit a buazok a számoló művészek, akik látszólag oly hidegvérrel számolnak, rendszerint megfeledkeznek egy tényezőről, ez a tényező, amint hogy ezt az irók szeretik nevezni, a szív szava, én azonban inkább azt szeretem hinni, hogy ez a test, a hús szava. És hogy ez a szózat milyen erős, milyen harsogó, milyen velőtrázó tud lenni, arról azt hiszem, nem kell e helyen bővebben szólnom.

Látjuk, hogy a tisztán gazdasági alapokra épített házasság nem mindenki hajlamainak felel meg s bizony sokszor inog meg ez az alap s rántja magával a reá épített kívül csillogó, belül annál penészesebb épületet.

Tehát máris két részre oszthatók a házasulandók a szerint, hogy vájjon ellent tudnak-e állni a tulnyomólag gazdasági alapokon épülő házasságban a testi élvezetek csábításának, vagy nem. Nyilván azok, akik nem tudnak ellenállni, nem is alkalmasak az ilyen házasságra. S mivel, a minthogy azt már fentebb említettem, sajnos a házasságok legnagyobb része, különösen a polgári középosztálynál gazdasági motívumokra épül, könnyen megérthető, hogy az ily házasságokra alkalmatlanok száma mily nagy.

De nemcsak a gazdasági alapon épülő házasságra, hanem a szerelmi házasságra is igen sokan alkalmatlanok. És ez érthető is.

Igaz ugyan, hogy azok az érvek, melyeket fentebbi állításaim bizonyítékául felhozhatok egyenkint véve csak jelentéktelen kis mozzanatoknak látszanak, de ha összegezzük őket, hatalmas érvkornplexummá nőhetik ki magukat.

Egy 18—19 éves lánynak, akinek, habár nemileg érett is, semmi néven nevezendő élet- tapasztalata nincs, s az egész élettudását a leányszobák rózsaszínű álmaiból és holmi szentimentális regényekből meríti, bizony nem nehéz a fejét elcsavarni. Most már, alig tartom elhi- hetőnek, hogy ez a tapasztalatlan kis gyereklány ki tudja választani magának azt a férfit, a ki neki egy hosszú életen át úgy szellemileg, mint fizikailag megfeleljen, a ki a házasságról szőtt álmaiba legalább nagyjából bnleilleszkedjék. Mert az csak természetes, hogy a férfi, udvarló vagy vőlegény korában lehetőleg a legelőnyösebb oldaláról mutatkozik be kiválasztottjának;

csusok tegnap a káplánok kosarában hajigáltak, az éjszaka mind visszahordták a mézeskalácso- sok a klastromból. Ma aztán ujfent eladják és az éjjel majd megint visszaveszik. A jó Isten tudja, hogy hányszor vásárolják meg a bucsu- sok ugyanazt a kecskét vagy legényszivet! . . .

A magyar elhallgat egy perezre, aztán bölcs nyugalommal teszi hozzá :

— De hát mit is csinálnának a papok azzal a sok haszontalansággal ? . . .

És igaza is van a magyarnak.

Megemlítjük, hogy az idén nagy ujitás történt Mária-Pócson. Eddig ugyanis nem búcsú volt az a búcsú, hanem vad tivornya és észbontó, zajos vásár. Hajóhinta, ringlispiel, komédia, panorama meg még egy tuczat ebből a fajtából hármassával-négyessével bolonditot a a fiatalság fejét. Azonfelül lehetett ott vásárolni mindenfélét ezen a világon. Bábos kendőt, sípot, dobot, szepességi vásznat és persze szentelt gyertyákat, meg szentképeket is.

A nyáron azonban vége lett a jó világnak. Nincs többé olyan nagy zsivaj, a komédiások nem trombitálhatják tele az emberek fejét. Kijárták a papok, hogy senkinek se szabad többé ott árusítani, csak a mézeskalácsosoknak. . .

Kolozsy Arisztid.

3-ik oldal.

a gyengéi csak később kezdenek kibontakozni, mikor a fiatal asszony már nem segíthet magán. Ehhez járul még az is, hogy a némileg kiéheztetett lánynál rendszerint hangosabb az érzékek szava, mint a józan észé.

És ez az eset t. i. hogy a fiatal asszony az urát a házasság megkötése után ismeri csak igazán meg, a házasság teijes zavartalan boldogságát már eleve kizárja. Ez esetben a házasság aztán már csak érzékiségen alapulhatna most tekintetbe vesszük, hogy a friss, egészséges. leány nemi éhsége szinte csillapíthatatlan, a férfi ellenben, mikor az u. n. „szerelmi házasság“ kötelékeibe lép, rendszerint már jócskán kostolt az életből s a házasságot mintegy nyugalmi állomásnak tekinti s bizony nem az örökké szerelmes troubadur szerepét szánta magának, úgy csak az alkalmon múlik, hogy vájjon házasságtörő lesz-e az asszony, vagy nem.

De a fent említetteken kívül még sok olyan kis jellembei i motívum említhető fel, a melyeknek jelenléte, ha nem is vonnak maguk után feltétlen házasságtörést, de legalább elősegítik azt. így pl. az asszonyi hiúsággal kapcsolatos hóditásvágy, továbbá az a körülmény, hogy sok iró a házasságtörést bizonyos romantikus patinával vonta be, mely aztán oka annak, hogy az asszony, mikor elhatározza magát a házasságtörésre nem látja az ethikai botlást.

Nagy része van a házasságtörésnél a kíváncsiságnak és a lelki izgalmak után való vágynak is mert ha elgondoljuk, hogy örök szerelmek csak regényekben fordulnak elő, be kell látuunk, hogy bizony az asszony a házasság keretében való szeretkezést lassankint megszokja, sőt meg is unja, s olyan lesz az reá nézve, mint a megszokott délutáni kávézás.

Ha mindezeket egybevetjük, joggal feltehetjük, hogy a családi tűzhelyek legnagyobb része meg van fertőzve; sietek azonban kijelenteni, hogy mindezeknek a fentemlitetí mozzanatoknak, mielőtt az asszony lelkét a házasságtörésre kicsiszolhatnák, először egy igen hatalmas tényezővel kell megküzdeniük, mellyel szemben azonban legtöbbször vereséget szenvednek : Ez a tényező a korszellem, a társadalmi világnézet. A mi társadalmunk megbé- lyegzi, sőt kizárja kebeléből az olyan nőt, aki nem tartja be az általa megrögzitett, a nemi életre vonatkozó dogmákat.

Hogyha azonban mindezek daczára meg van a nőben az a bátorság, hogy túl teszi magát ezeken a dogmákon, — mindegy, hogy nyiltan-e vagy titokban is — úgy a nő alkalmatlan a házasságra.

Ezek után pedig már biztosan megállapíthatjuk, hogy a házasságtörési tragédiákban hol van a hiba.

Az úgynevezett csábitó nem hibás. Őneki legfeljebb azt róhatjuk fel hibául, hogy csinos, kellemes ember (néha még az sem) meg hogy szereti az életét a kellemesebbik oldaláról felfogni ; a házasságtörő asszony pedig amint láttuk vagy ab ovo nem alkalmas, nem rátermett a házasságra vagy pedig a jelen házasságra a körülmények szerenésétlen csoportosulása folytán nem alkalmas. Marad tehát az hátra, kogy a hibát magában a házasság intézményében keressük.

Könnyen látható, hogy itt az egyedüli orvosság csak az lehet, hogy a házasságot minél könnyebben felbonthatóvá tesszük és nem „olyan kétoldalú szerződésnek tekintjük, melyet mindkét fél hozzájárulásával lehet csak felbontani“.

Természetesen, hogy a nő könnyen belemehessen a házasság felbontásába és ne legyen i gazdaságilag akadályozva szándéka kivitelében