Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-23 / 4. szám
4. szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 2. oldal. A szenvedélynek ez a teljes hiánya, amely ma nemcsak a közönségnél, de a politikai vezetőségnél is megnyilvánul kétség kívül tartalmaz jó és rossz anyagot az újabb nemzeti harc tekintetében. Jót annyiban, hogy a megfontoltan, heveskedés nélkül folytatott küzdelem, ha nem is jár fényes hadi tettekkel, de komolyabb és állandóbb eredményekre vezethet. Ebben a tekintetben csak jó előjelnek tekinthetjük a két függetlenségi párt megegyezését arra nézve, hogy nem tumultacios jelenetekkel, hanem gyors és nyugodt bizalmatlanság-szavazattal dobják az első lényeges akadályt az uj kormány útjába. De nem tagadható másrészt, hogy a szenvedélyeknek ezen kikapcsolása az ország választói tömegeire kedvezőtlen hatású, mert könnyen teheti őket túlságosan közömbösökké. És épen ez a pont az, ahol a nemzet igazi vezéreire, a múlt kormány tagjaira és törzskarukra a legfontosabb feladat vár. Ami pedig magát Khuent és minisztereit illet, őreájuk igazán nagyon jól alkalmazható a magyar közéletben is egyidőben erősen divatos spanyol közmondás azokról az ebekről, akiknek csak az örvük más. Talán egyedül temperamentumbeli különbség van közöttük is Fejérváryék között, de bízvást remélhető, hogy amint amazoknak lázas dühöngését kiállotta Magyarország, úgy ezeknek mosolygós ügyetlenkedéseibe sem fog belepusztulni. Ötszáz egynéhány esztendővel ezelőtt Zsigmond magyar király és német római császár egy Héderváry Kontot dacára az ország kemény opponálásának, nagy lelkinyugalommal lenyakaztatott. Nincs kéfségünk benne, hogy ötszáz egy nehány esztendővel később ugyanez történik egy Héderváry-Khuennel, de megfordítva. Kivégzi a parlament, amely ezt a műveletet már kétszer megejtette — és úgy lehet, a mai magyar király és osztrák császár nem is fog nagyon opponálni. Bűnös merénylet. A bécsi recept. A függetlenségi pártok egyesülése. A nyolc hónapig tartó válság alatt immár négyszer fogadta Kristóffyt Ferencz Ferdinánd trónörökös, a mely idő alatt a nemzeti kormány minisztereivel egyáltalán nem is érintkezett. A trónörökös tanácsadója tehát első sorban a gyászos emlékű Kristóffy József, a kinek feladata volt meggyőzni a trónörököst arról, hogy a ma uralkodó magyar nemzet erejét az általános, egyenlő, titkos választói joggal és a vármegye közigazgatásának államosításával lehet letörni. A bécsi hatalom nyolc hónap óta keresi azt az embert, a ki ezen kormányzati programmal kormányt vállalni kész. A becsapási kísérleteknek csúfos kudarcai után végre akadt egy ember, a ki erre a hóhér munkára vállalkozott. Khuen Héderváry gróf, mint a bűnös ember, kerüli a napf ínyt, a világosságot és a parlamenti pártok teljes mellőzésével azok közül szervezi hadseregét, a kiket öt évvel előbb a nemzeti fölháborodás elsepert a hatalom polcáról. Az uj miniszterelnök hatalmas fejszével közeledik a nemzet élőfájához, hogy azt derékban vágja ketté. A mit egy évezred viharai, tatárok, törökök pusztításai és 400 éves osztrák iga megsemmisíteni nem tudott, azt Kristóffy tanácsára megfogja tenni az egyenlő és titkos választójog alapján a magyar országgyűlés képviselőházába beözönlő nemzetiségek áradata és az állami közigazgatásnak törvénybe iktatása, a mely nemzeti alkotmányunk ingadozó várainak utolsó bástyáját fogja a bécsi hatalom örömére ledönteni. Ez a bűnös merénylet a bécsi recept szerint készült. Vájjon ezt a bűnös merényletet és bécsi receptet is hajjandó támogatni Tisza István gróf? Nem hisszük, nem hihetjük, hogy az a férfiú, a ki még az Andrássy választó törvényét is, — a mely pedig a magyarság suppremmatiáját biztosította volna is — veszedelmesnek találta a nemzetre nézve, most a Kristóffy-féle választói jogot reánk erőszakolni akaró Khuen grófot ebben a bűnös merényletében támogatni tudná. Nem hisszük, nem hihetjük, hogy az a Tisza István gróf és az a szabadelvű párt, amely erejét, történelmi traditióját, múltjának minden dicsőségét a vármegyei önkormányzatban találja — most az ezredéves múltra visszatekintő vármegyei önkormányzatot alkotmányunk ezen legutolsó védfalát, sivár lélekkel dobja a bécsi hatalom lábai elé, csak azért, hogy Ferencz Ferdinánd kegyét megnyerve, az államhatalom birtokába'jusson. A régi szabadelvű párt politikájának életre keltését lehetetlenségnek tartjuk, ellenben nem kételkedtünk a felett, hogy Tisza István grófnak és elvbarátainak rövid idő múlva tér fog nyílni a nemzet sorsának intézésében. Hisszük ezt nemcsak azért, mert négy év óta a koalíciós pártok között is fokozódott a rokonszenv Tisza István egyénisége iránt, de különösen azért, mert éreztük, hogy a bécsi hatalom erőszakos tultengése miatt mielőbb szüksége lesz a nemzetnek Tisza István erős jellemű és nagy tudásu egyéniségére. Az osztrák hatalommal küzdő pártokra hideg zuhanyként hatott az a hir, hogy Tisza István gróf Khuen Hédervárynak bécsi recept szerint készülő vállalkozását támogatni hajlandó. Tiszának és társainak hatalmát és kormányzati politikáját viharként semmisítette meg már egyszer a nemzet választó közönsége. Ebből a katasztrófából még_ a szétvert hadsereg várhatott feltámadást. Ámde a kik Khuen vállalkozását támogatva ismét bűnös kezet mernek emelni a magyar nemzet legféltettebb kincsére, azok többé a nemzettől ne várjanak bünbocsá- natot, mert a másodszor vétkezők bűnét a magyar nép nem fogja elfelejteni soha. Hisszük, hogy Tisza Istvánt és elvbarátait e végzetes kalandtól még az utolsó percben is vissza fogja tartani hazafias lelkiismeretük. És ha mégis csalódnánk, szemben fogják magukkal látni az egész nemzetet! íme, megmozdult mind a két függetlenségi párt, hogy a nemzeti veszedelemmel szemben egyesüljön és egyesült erővel vívja meg a harcot Bécs kedvencével Khuen Héderváry gróffal szemben. A felelősségnek az a tudata, a melyet a nemzettel szemben minden függetlenségi embernek éreznie kell, azt a kötelességet irja elő, hogy félre téve a szétszakadás okának minden keserűségét, minél előbb egyesüljenek, hogy ez által is példát adjanak a nemzet minden igaz fiainak arra, hogy nagy veszedelmeket egyesült erővel és egymás iránti kölcsönös bizalommal lehet elhárítani és legyőzni. kodott. Az idő zordsága mellett barátságosabbnak tetszett a szoba és kívánatosnak a szép, hallgatag asszony jelenléte. M. de Hartevel is érezte ezt homályosan és a különben rideg férfiú szokatlan meleg hangon igy szólt feleségéhez: — Tizenegy óra már elmúlt. Ne n fekszik még le ? A férfi halk hangon kérdezte: — Szobájába kisérjem ? — Köszönöm ... Ne fáradjon! A férj összeráncolta homlokát és könye- dén meghajtotta magát. — A mint akarja . . . A kandallóhoz támaszkodva, tenyerét melengetve engedte távozni az asszonyt, szemeivel követvén hullámos járását, ruhája uszáját, mely mint egy kacér, enyelgő hullámocska siklott végig a szőnyegen. De a midőn az ajtó utána bezárult, M. de Hartevel arca haragtól gyulladt ki. E kastélyban, hol feleségét csaknem fogolyként őrizte, egykor egy nőről ábrándozott, ki figyelmesen és mosolyogva lesné minden kívánságát, ki, a midőn ő este hidegtől meg- kékült ujjakkal a mezők és erdők illatát magával hozva tér vissza a vadászatról, forró ajkát és ölelő karjait kínálja neki üdvözlésül. És ő, a szélben, záporban, hózivatarban lezajlott őrületes hajszák után, a szerelem hosszú éjszakáin szenvedélyes férfiöleléssel adja meg életpárjának mindazt a gyönyört, melyet tőle vár. Mily távol esett ez az álom a valóságtól! ... * * * Az asszony eltávozván, lépéseinek zaja csakhamar elnémult a folyosókon- M. de Hartevel visszatért szobájába. Leült és könyvet vett kezébe. A vihar nem engedett. A szél panaszosan zúgott a kéményekben, a fák ágai ropogtak, a kutyák szünet nélkül ugattak. Türelmetlen csa- holásuk tullármázta a vihar tombolását. A kutyaház ajtaja recsegett vad rohamaik alatt. M. de Hartevel kinyitotta az ajtót és lekiáltott : — Csiba! A kutyák nehány pillanatra elhallgattak. M. de Hartevel hallgatózott. Az eső, melyet a szél arcába csapkodott, kissé felfrissítette. A kutyák most ismét ugatni kezdtek. Hartevel öklével megzörgette az ablakot és fenyegető hangon lekiáltott: — Nem hallgattok! ? De ez mit sem használt. A kutyák még dühösebben ugattak. M. de Hareven fülei zúgtak, erei kidagadtak, szeretett volna törni, zúzni, reszkető lényt a kezei alatt látni. Dühösen lekiáltott: — Megálljatok ! — és az ablakot becsapva, korbácsot vett kezébe és lesietett. Mitsem törődve a ház nyugalmával, zajos léptekkel haladt előre a folyosón. Mégis, felesége szobája közelében meglassította lépteit, nehogy álmában háborgassa. De midőn a szoba elé ért, mintha az ajtó alatt némi világosságom vett volnn észre. Megállt és hallgatózott. Halk lépések neszét vélte hallani. Hartevel egy esztelen gyanútól nyugtalanítva, halkan beszólt: — Teréz . . . Semmi válasz. Hangosabban szólt. Két erélyes, parancsoló kopogást tett az ajtón. Egy kérdő hang szólt ki: — Ki az? — Én vagyok . . . Nyisd ki! . . . Parfümtől és női illattól terhes légáram érte Hartevel arcát. — Mit akarsz? — Kérdezte az előbbi hang. — Csinálj világosságot, szólt parancsoló hangon. A meggyujtott lámpa egyszerre bevilágította az egész szobát. Az ágyon egy férfi feküdt, meztelen nyakkal, lecsüngő fejjel, behunyt szemekkel. . Hartevel megragadta felesége karját. — Ah ! Hitvány teremtés ! Rajta kaptalak! Az asszony nem hátrált, nem ellenkezett. Halvány arcán nyoma sem volt az ijedségnek. Nyugodt hangon mormogta: — Ön fájdalmat okoz nekem. Hartevel felemelt ököllel a mozdulatlanul fekvő emberhez lépett. — Ah! Ez az ön szeretője. Egy gyermeksorban lévő ifjú ! Legjobb barátom fia !... Gaz asszony !... — Ez az ifjú nem szeretőm ... — Még tagadni mered ?
